What Remains of Edith Finch

A Finch család legifjabb tagjaként térünk vissza a családi fészekbe- ami elég szürreálisan néz ki. Mintha egy meséből lépett volna elő, vagy mintha csak egy játék babaház lenne, amit több különböző darabból raktak össze. Minden családtagnak más-más „lakosztálya” volt és ezek tükrözik a személyiségüket is-ami nem volt épp egyforma. Felfedező utunk során ezekbe a lakrészekbe fogunk egymás után ellátogatni, megismerve az ott élők történetét és végzetét. Mert hogy a családot egy szörnyű átok sújtja: a tagjai nem természetes halállal halnak meg. Van, akit felnőttként ér utol, de van, aki csecsemőként végzi be sorsát.

Van ez alól egy kivétel is a nagymama személyében. Az ő szülei voltak azok, akik az egész házukat felpakolva egy hajóra (szó szerint kell érteni) az újvilágban óhajtottak letelepedni. Szerencsétlenségükre a hajó házastul elsüllyedt a parttól nem messze, az új házukat pedig ezen a parton építették fel. Mellesleg ő az, aki élő példaként nem hisz az átokban és úgy tűnik, többet tud ezekről a rejtélyes dolgokról.

A történetet leginkább naplókból bontakozik ki, illetve nálunk is van egy, amin van egy családfa. Ide jegyezzük fel, hogy éppen kinek a történetén is vagyunk túl. Ami nagyon feldobja az egész játékmenetet, hogy minden családtag története más-más stílusban van elmesélve. Van, hogy belecsöppenünk egy klasszikus amerikai horrortörténetbe, de akár egy szerepjátékot is átélhetünk, ahol mi vagyunk a hős harcos, vagy egyszerűen csak játszunk a kádban a játékainkkal. Ilyenkor átvesszük az adott személy felett az irányítást és az ő fejével gondolkodunk és látunk. Az elhangzottakat pedig kiírva is látjuk, de úgy, hogy szerves részét képezik a díszletnek. Átsétálunk rajtuk, elfújja őket a szél, leesnek. Lenyűgöző, milyen jól illik mindez ebbe a bizarr környezetbe.

A végén megismerjük a család történetét és így a sajátunkat is, de magyarázatot nem kapunk. Mindenki maga egészítheti ki a történetet saját szájíze szerint. Ami személy szerint nekem tetszik, szeretem az ilyen nyílt végű történetmesélést. Közben elgondolkodhatunk a családtagok sorsán és ezen keresztül az emberi sorsokon, vagy akár a sajátunkon is. Érdemes úgy leélni egy életet, hogy egy megfoghatatlan dologtól rettegünk, mindeközben ez lesz a végzetünk okozója is? Vagy hogy egy apró figyelmetlenség milyen súlyos következményekkel járhat?

Tessék kipróbálni, érdemes. ;-)

Meglepő és tömör élmény a What remains of Edith Finch. Bár a legvége várható a játék előrehaladtával, de minden egyes mini történet annyit ad az egészhez, hogy ez inkább elégedettséggel tölti el az embert, mintsem rossz szájíz maradna utána.

A szűk két órás játékmenet kevés (első sorban a játék árához képest), de mivel semmilyen fejtörő, de még egy hosszabb párbeszéd sem akasztja meg, lényegében olyan, mintha egy novelláskötetet olvasna végig az ember. És ezek között nem tart szünetet. A minimális játékbeli interakciók, mini-game-ek pedig egy az egyben a karakterek aláfestéseként funkcionálnak, ami rettentő kreatív megoldás, nem beszélve a feliratozás hasonló felhasználásáról. Ez utóbbi igazán heroikus küzdelemmé tehette a játék magyarításának elkészítését, amit Mmatyasnak ezúton is köszönök :).

Ami talán negatívum nálam, hogy nem minden karakter történetének végkifejlete egyformán "élhető". Ezt úgy értem, hogy bár egy misztikus kalandról van szó, a karakterek tragédiái meglepően "földhözragadtak", a körítésük ami inkább elvont. Ez két szereplőre azonban nem igaz (vagy legalábbis én nem találtam rájuk kézzelfogható magyarázatot). Lényegében emiatt és a (szerintem) magas ár miatt "csak" 8,5 pont, de egy akció keretében mindenkinek jó szívvel ajánlható, aki kedveli a sétaszimulátorokat.