Végigjátszás

Day of the Tentacle - végigjátszás

Hát, akkor csapjunk a lecsóba! Az intró végigtekintése után (amit mindenkinek melegen ajánlok) ragadjuk meg az egeret és kezdődjön a KALAND! Pásztázzuk végig a helyiséget és tegyünk magunkévá minden mozdítható cuccot (a szórólapot, a táblát az ablakból és az aprót a lepukkant telefonból). Ezután fosszuk ki Edison doki irodáját, bár nem nyitunk zálogházat a benn talált cuccokból, ami egy totál üres betétkönyv és egy, az asztal fiókjában talált hibajavító festék képében vándorol a zsebünkbe (hozzáteszem a StarWarsos naptárra vevő lennék). Elbohóckodhatunk még itt egy-két dologgal ,de ezt fedezzétek fel Ti.

Írta: Skywind | 2007. szeptember 7. Hozzászólások: 0

Első rész (Bernard)

Ne foglalkozzunk a dokival, később még lesz vele bajunk, nem is kevés. Inkább menjünk az emeletre, majd még egy emelettel feljebb forduljunk be az első ajtón. Itt nézzük meg mi megy a TV-ben (tanulságos), majd bentről zárjuk be az ajtót és vegyük ki a kulcsokat. Irány a következő ajtó, ahová bemenni ugyan nem tudunk, de az eltűnő tintát magunkhoz vehetjük (és tegyük is meg). A soron következő szobában rátalálunk zöld csáp barátunkra, de sok hasznos infóval nem tud szolgálni. 
Kezdjük ténykedésünket a földön heverő hangfal odébbtaszajtásával. Kapcsoljuk be a hifit (ami szerintem inkább egy szimpla magnó) és vegyük fel a tetején csücsülő videokazettát (nem kell kikapcsolni a hifit).
Kanyarodjunk be a sarkon és nyissunk be a jobb oldali ajtón, ahol személyes kedvencem az ex-kommandós Ed Edison rendezgeti bélyeggyűjteményét.
 
Tegyük meg napi első jócselekedetünket és loccsantsunk egy keveset az eltűnős tintából Ed barátunk bélyegeire. Hát, meg is lett az eredmény. Szedjük fel a gyűjteményt és a kiesett bélyeget is, majd második jócselekedetünkként adjuk vissza a jóembernek féltve őrzött kincsét. Namost, vágjuk zsebre a hörcsögöt és irány a padlás (bemehettek a baloldali ajtón is de egyelőre tök fölösleges). Be az ajtón (tényleg, most hogy így belegondolok tök sok ajtó van ebben a játékban), innen irány a tető (ablak), ahonnan, bizonyítandó kleptomán hajlamainkat, tegyük el a fogantyút.  Szerintem kitaláljátok merre kell menni (aki nem, az megérdemli... najó: kémény). Amint lehuppantunk, nyissuk ki a kis, földön levő rácsot és romboljunk be a konyhába.  Most csak a felszedendő tárgyakat sorolom: villa az asztalról, mindkét kanna kávé, tölcsér a másik szobában levő szekrényből.
 
Bohóckodjunk el a nagyteremben álldogáló mókamesterrel, majd szerezzük meg a vacogó fogsort. Hogy hogyan? Először próbáljuk felvenni, majd noszogassuk az imént kinyitott lefolyóba (nyugi, harmadik alkalommal tuti sikerül), ahonnan immár teljes lelki nyugalommal magunkhoz vehetjük. Irány a duplaajtó. A terembe lépve vegyük fel a műhányást, és hagyjuk el a kedves kis épületet. Semmi más dolgunk nincs, minthogy kisegítsük a parkolóban szenvedő derék polgárt (kulcsok), így gazdagabbak lettünk egy feszítővassal.
 
Vegyük használatba új szerzeményünket, rögtön a recepció padlóján ragadt rágógumin. Miután kiszedtük a tízcentest (használ a rágón), caplassunk vissza abba a szobába ahol melák barátunk éppen téli álmát alussza (najó, nincs tél, de láthatóan nem zavarja).
Itt dobjuk bele a két tízcentest az ágyrázóba és violá, máris miénk a hőn áhított, izzadságtól tocsogó pulóver (fújj). Vandálkodjunk csöppet a folyosón lévő automatán (pajszer), és szedjük fel az apróáradatot. Frissen szerzett vagyonunkat herdáljuk el a konyhában fekvő mosógépben. Persze miután beletettük a pulcsit. Most pedig, ideje hogy rendet vágjunk a múltban Hoaggie barátunk segítségével. Hoppá, előtte azért adjunk át pár cuccot (csak klikk a tárgyra, majd Hoaggie képére): Bernard könyve, vacogós fogsor, bélyeg, szórólap, HELP WANTED tábla.

Második rész (Hoaggie)

Tipegjünk el a tőlünk balra lévő házhoz. A recepcióba lépve erős deja vu keríthet hatalmába. Irány az ingaóra ahol is adjuk át a terveket Edisonnak, majd nyújtsuk át neki a HELP WANTED táblát. Mostmár, hogy jómunkásemberek lettünk, vegyük fel a fogason (jobb oldali fal) lógó köpenyt és a kalapácsot a doki asztaláról. Hagyjuk dolgozni a vén bolondot, innentől kezdve az a dolgunk, hogy beszerezzük a szükséges hozzávalókat a szuperelemhez: olaj, arany és ecet.
 
Nos, nem is lesz olyan egyszerű. Namármost, irány fel az emeletre, ahol ugyanazt a metódust kövessük mint Bernardnál (szép sorjában, majd fel a tetőre).
 
Első ajtó: nyomjuk meg az ágyat, majd húzzuk meg a zsinórt. A belibbenő lakáj vak mint a denevér, így nem veszi észre hogy nem mi vagyunk az elnök. Amíg takarít, menjünk ki és nyúljuk le a szappant a kocsijából. Második ajtó: nos, itt voltaképp még nincs dolgunk
 
Harmadik ajtó: vegyük fel a bort a ládáról. Ezután eldiskurálhatunk egy lóval, de inkább olvassunk fel neki Bernard rendkívül érdekfeszítő könyvéből. Miután kivettük a protkóját a pohárból, nézzünk be a szemközti szobába, ahol két művészpalánta éppen alkot. Na, tegyünk keresztbe nekik gyorsan. Amíg a faragó leteszi a kalapácsot és tájol, gyorsan cseréljük ki a nálunk levőre. Ezután irány a padlás, ahol először is tegyük el a vörös festéket, majd nyikorogtassuk meg mindkét ágyat (használ).  Ezután, használjuk a Ned ágyán levő nyikorgó matracot Jed ágyával. Ekkor használjuk a macskától távolabbi ágyat és szedjük fel a mű-egeret. Másszunk ki az ablakon, majd innen be a kéménybe. A teremben lévő urnába dobjuk bele a szórólapot (tudjátok, az a porszívós), majd jótékonykodjunk tovább, és tegyük bele a bort az időkapszulába (az asztalnál ülő fickó előtt van). Lépjünk be a konyhába majd szedjük fel a vödröt, az olajat és a tésztát, a másik helységből pedig a kefét a szekrényből. Tegyük a vödröt a csap alá, amit Hoaggie cimboránk meg is tölt. Használjuk a szappant a vizen és irány az udvar. Ideje már hogy valaki lemossa ezt a vén csotrogányt, miért is ne lehetnénk mi azok a valakik?
 
A dolgunk egyszerű: használjuk a vizet meg a kefét (miközben a kocsi közelében vagyunk), mire viharfelhők kezdenek gyülekezni. Hmmm... Szedjük ki a postaládában heverő levelet és adjuk át Bernardnak, a tésztával egyetemben. Váltsunk Bernardra és adjuk oda a levelet a depis fazonnak a második szobában. Miután kiörömködtük magunkat, szedjük fel a pisztolyt (meg tegyük bele a hörcsögöt a folyosón heverő fagyasztóba). Sétáljunk le a mókamesterhez és cseréljük ki a pisztolyát a miénkkel, majd kérjünk egy szivart. Szerzeményeinket (pisztoly, szivar) adjuk át Hoaggie-nak. Kínájuk meg az elnök urat egy szivarral, majd egy csattogó fogsorral :)
 
Vegyük fel a didergő ember takaróját, amit rögtön hasznosítsunk a kéményen. Ezután tépjünk le nagyterembe és emeljük el az aranyozott tollat. Miután lehűltek a kedélyek, sétáljunk el a budikhoz és fessük át a narancsfát (vagy mit tudom én milyen) pirosra. Ezután beszélgessünk el Mr. Washingtonnal (beszélgetésnél ebben a sorrendben válaszoljunk: 1. 4. 3. 2.) Bár átvehetnénk Laverne felett az irányítást, mégse tegyük. Inkább Bernardot vegyük kezelésbe

Harmadik rész (Bernard)

Itassunk Edisonnal egy kis kávét (szigorúan koffeinmenteset), majd fussunk fel a padlásra, pontosabban oda ahol Eddel ökörködtünk, és menjünk be a megfigyelő-terembe. Itt taszajtsunk egyet a banyán (megsúgom: ezért kellett Hoaggie-val kicserélni a kalapácsot), tegyük be a kazettát a felvevőbe és nézzük meg a monitort. Bökjünk a felvétel gombra és nézzük végig ahogy a jó öreg Edisont elviszi.... AZ ADÓHATÓSÁG! Tekerjük vissza a szalagot és nézzük meg lassítva (SP-EP kapcsoló). Nem kell végignéznünk, ha lepörögtek a számok, nyomjunk ESC-et. Tipli le az irodába, nyissuk ki a széfet és nyomjuk rá a bélyeget (lehet hogy Hoaggie-nál van). Itt az idő megmenteni a vén bolondot. Másszunk fel a kéményen és be az ablakon.
 
Kedvenc doktorunk éppen le van kötve, segítsünk hát rajta. Vegyük fel a kötelet, majd másszunk ki az ablakon. Dobjuk a kötelet a csigára, másszunk le Halott Ted barátunkhoz, és humánusan akasszuk fel. Vissza a tetőre (szigorúan a kéményen át), majd rántsunk egyet a kötélen és készüljünk az eksönre. Caplassunk vissza a tetőre, váltsunk át Hoaggie-ra adjuk át Bernardnak a vörös festéket, amit használjunk is Teden, majd Tedet Dr. Freden. Kötözzük meg a fehér kötéllel drága doktorunkat és segítsük ki az ablakon. Miután visszatértünk a laborba, tegyük a doki szájába a tölcsért, majd csurgassunk le rajta valami jófajta kávét (normál kávé). Adjuk neki a borítékos levelet és válaszoljunk a következő sorrendben: 4, 2.
 
Ezt aztán adjuk át Hoaggie-nak, akivel dobjuk bele a postaládába. Most Bernarddal adunk a kedvességnek egy pofont: menjünk fel a prof. irodájába és telefonáljunk egyet. Azt hiszem itt az ideje Laverne nagy szökésének.

Negyedik rész

A fogdából két helyre is kijuthatunk, attól függően, hogy mit mondunk az őrnek. Ha azt mondjuk neki hogy vécéznünk kell, akkor elkerülünk az időgéphez és átadhatunk pár cuccot. Ezek legyenek: konzervnyitó, lófogsor, játékegér, forgantyú, hibajavító, műhányás, villa, a nálunk levő szikét pedig adjuk át Bernardnak (ezt használjuk a gumibohócon és vegyük fel a nevető dobozt). Most menjünk vissza a csáphoz, aki visszavisz minket a cellába. Beszéljünk ismét vele, de mostmár hivatkozzunk a rosszullétre, aminek következtében egy csáp-dokihoz kerülünk. Innen fedjük fel a csáp-anatómiát a falról és sétáljunk ki. Rohanjunk be a nagy ajtón, majd a szemközti szobába (a fenti ajtó a cellába vezet), ahol a szomszédos szobába libbenve kiszedhetjük a pulcsit a mosógépből. Fogassuk el magunkat, és újból menjünk ki a vécéhez. Itt adjuk át Hoaggie-nak a csáp-rajzokat.
 
Váltsunk Hoaggie-ra, és iszkoljunk fel a fogadó második emeletére, ahol a második szobában varrogató hölgynek adjuk oda a csáp-rajzokat (pontosabban: tegyük a többi tervre). Itt Lavernre váltva ismétcsak vissza a cellába, rosszullét, és fel a kéményen, ahol a forgantyút használva szerezzük meg a csáp ruhát (ha megvan, akkor használ). Így már szabadon járhatunk-kelhetünk a házban. Másszunk vissza a kéményen és beszéljünk a kék csáppal (a kémény mellett áll). Sétáljunk fel a lépcsőn, és nyissuk ki a fagyasztót. Közelebbről megvizsgálva (megnéz) megtalálhatjuk a hörit, akit vegyünk is ki. Menjünk be a szemközti ajtón, és az időkapszulán használjuk a konzervnyitót. Nocsak-nocsak, megtaláltuk az ecetet. Ezt passzoljuk is át Hoaggie-nak és adjuk a profnak. Miután végzett (jó gyors volt annyi szent), nyúljuk is le élete művét. Most maradjunk is Hoaggie-nál.
 
Sétáljunk el Franklin barátunkhoz (emelet), akinek nyújtsuk át a laborban talált köpenyt. Kikerülünk a szabadba. Itt most gyorsnak kell lennünk, tegyük bele a szuperelemet a zsebbe, majd a jelzés után lökünk egyet a tákolmányon (nyom). A feltöltött elemet kössük a budira, és VÉGRE! Sikerült beindítani 2 időgépet, már csak Laverne-é maradt. Váltsunk is át rá, majd sétáljunk be a második ajtón. Itt tegyük zsebre a görkorit, és a hosszabbítót. A görkorit húzzuk a múmia lábára, és lökjünk rajta egyet. Miután lecaplattunk a földszintre, aggassuk a plakettet túlfáslizott barátunkra, és kezdődik is a szépségverseny. Menjünk fel a padlástérre és cicomázzuk fel nevezettünket (tészta a fejre, amit igazgassunk el a villával, lófog a szájba, és a nevetődoboz).
 
Nincs is más dolgunk, mint kizárni a nagy esélyest, Haroldot. Nem kell mást tennünk, csak rakjuk elé a műhányást. Ezután kezdjük el zargatni a zsűrit, amíg meg nem nyerjük a versenyt. Ezután menjünk le a cellához és adjuk oda a vacsorameghívást az őrnek. Ezután szabadítsuk ki a foglyokat. Háát, ez nem volt valami sikeres. Menjünk az udvarra, ahol egy macska szenved a kerítés alatt. Kenjük be a kerítést hibajavítóval, majd csalogassuk le a gumiegér segítségével. Frissen szerzett borzunkat dobjuk a cellába, és figyeljük a hatást. Menjünk a konyhába és rakjuk a hörcsögöt a mikróba, majd adjuk rá a pulcsit. Ezután menjünk le az alagsorba, és rakjuk a generátorra. A kis intermezzót követően használjuk a porszívót az egérlyukon. Rakjuk ismét a generátorra a hörit, majd dugjuk a gépre a hosszabbítót, amit dugjunk ki az ablakon, és végül, csatlakoztassuk az időgépet. Most már minden készen áll. De mint mindig most is balul sülnek el a dolgok. Hőseinkkel szaladjunk ki és nyissuk ki a közelebbi ajtót. A zsugorítást nem lehet elkerülni. Szaladjunk a frissen megnyílt szobába, majd spuri át a lyukon. Itt vegyük fel a kugligolyót, majd újra ki az ajtón. Ezután le az ingaórába, ahol magától értetődik a tekegolyó használata.
 
Miután újra miénk az irányítás, beszéljünk a lila csáphoz (sorrend: 1, utolsó. 1, 3.)
 
Most már nincs más dolgunk, mint végignézni az epilógust, és levonni a tanulságot, ami.... nos... hát, az most nincs, de legalább jót szórakoztunk.
 
És most tessék végigjátszani nélkülem!
Day of the Tentacle - végigjátszás

Day of The Tentacle Remastered

Műfaj: Humoros
Megjelent: 2016. március. 22.

Játék adatlapjának megtekintése

Hozzászólások

Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.

Belépés