Nem nagyon kényeztettek el bennünket a fejlesztők sci-fi nyomozós játékokkal, főleg nem point-and-clickekkel, és főleg nem az elmúlt pár évben. Emlékeim szerint az utolsó említésreméltó produktumok ebben a stílusban a Whispers of a Machine és a VirtuaVerse voltak, ezért talán nem meglepő, ha manapság szinte minden egyes próbálkozást örömmel veszünk. Az meg még inkább jó hírnek számít, hogy a jelenlegi tesztalanyunk, a Warp Frontier képes volt hozni azt a fajta minőséget, aminek köszönhetően az előbb említett játékok szintjére emelhetjük őt.
Mielőtt azonban túlzásokba esnék, szeretném megjegyezni, hogy bár jól sikerült a Warp Frontier, azért nem lett tökéletes, sőt, van néhány igencsak idegesítő tulajdonsága is. Szerencsére ezek a negatívumok eltörpülnek a pozitívumok mellett, és igazából már az is egy fajta tökösségre vall, hogy az ausztrál Brawsome csapat be mert vállalni egy ilyen sci-fit, méghozzá a 2000-es évekből ismert point-and-click stílusban, tehát előre renderelt hátterekkel és 3D-s NPC-kkel.
Ebből adódóan az öreg point-and-clickkereknek nem fog túl sok meglepetést okozni a játékmenet, aminek a lényege továbbra is a karakterekkel való beszélgetéseken és a különböző problémák, illetve logikai feladványok megoldásán alapszik. Azonban nem mehetünk el szó nélkül a változtatások mellett sem, amik közül némelyik tényleg jót tett a játékmenetnek.
Utóbbiak közül elsősorban az univerzális súgórendszert emelném ki, aminek a játékba való beépítésével iszonyatos sok idő elmehetett. A rendszer ugyanis a legtöbb esetben képes regisztrálni, hogy milyen tárgyak vannak nálunk, milyen feladatot oldottunk már meg és hogy pontosan melyik helyszínen vagyunk. Ennek köszönhetően a játék szinte mindig tökéletes tippeket ad nekünk, ha elakadunk és segítségért folyamodunk. Ha pedig a tippek sem elegendőek, akkor szóról szóra leírja nekünk a megoldás menetét.
Egy kicsit változott a kezelőfelület is, a Warp Frontierből ugyanis eltűnt az úgynevezett „megvizsgál” klikkelés. A játékban elég ha csak az adott tárgy fölé visszük a kurzort és a képernyő tetején megjelenik a leírása. Ezzel bár megspórolunk egy felesleges klikkelést, viszont annyira nem voltam ehhez hozzászokva, hogy eltartott egy ideig, amíg megtanultam, hogy nem klikkelni kell, hanem a képernyő felső részét figyelni a leírások miatt. A játék szerencsére nélkülözi az idióta tárgykombinálásokat, a fejtörők logikusan vannak felépítve és a hotspot kiemelő megkímél bennünket a pixel vadászattól.
Kalandozásunkat végig a társunkkal, egy MAC nevezetű, lebegő robottal tesszük meg, és meglepően sokszor lesz a segítségünkre egy-egy probléma megoldása közben. E kis robottal bármikor elbeszélgethetünk, és a történet vége felé jelentős segítséget nyújt majd nekünk.
Ha már a történetnél tartunk, akkor itt az ideje, hogy arról is ejtsünk néhány szót. A Visszaállításnak (Reset) nevezett kataklizmikus eseményt követően az emberiség egy része elhagyta a Földet, és más bolygókat népesített be. Főszereplőnk az Vince Cassini, aki rendőrként dolgozik a Cetus bolygó mellett, és akit a mechanikus szíve miatt csak Bádogembernek becéznek. Az elmúlt tíz évben megszállottan kutatott a bolygóközi háború után eltűnt emberek után. A feladatra való intenzív összpontosítása megnehezítette családi kapcsolatát, és amikor éppen rádöbben, hogy ma van a mostohalánya születésnapja, a hajója burkolatát két arra repülő harci hajó egyik lövedéke szakítja át. Miközben Vince kivizsgálja az eseményt, rádöbben, hogy a magánélete mellett az új információk messzemenő következményeivel is meg kell birkóznia.
Külön ki kell emelnem a történet elágazásait, amiből tényleg nagyon sok van. Sőt, annyiféle irányba mehet a sztori, hogy a fejlesztőknek muszáj volt további 11 darabbal megnövelni a mentési helyek számát az eredeti 4-ről. A történet irányváltozását olyan dolgok befolyásolják mint például egy fel nem vett tárgy, egy párbeszéd téma teljes kihagyása, vagy valamilyen aktuális esemény ignorálása. Ennek köszönhetően a játék akár a 8 órás játékidőt is meghaladhatja, és a jelenlegi 12 eurós árért ez azért szép kis tartalmat jelent.
Maguk a karakterek viszont szerintem kicsit laposak lettek. Nem túlságosan, mert azt mindenképp érezni, hogy a fejlesztők a legtöbbjüknek próbáltak háttérsztorit is kreálni, de véleményem szerint egy-két fokkal azért jobb is lehetett volna. A főszereplő például rendben van, de néhány mellékszereplő sokkal többet érdemelt volna, mint például a főszereplőnk élettársa, vagy a gyerekei. Őszintén szólva, túlságosan nem jött át a kapcsolatuk, és nem igazán érdekelt, hogy milyen utat választok nekik, tehát hogyan viselkedek velük szemben.
Ami még kicsit nehézkesen működött, az a tárgyak használata, esetleges kombinálása. A leltárunkat a képernyő alján találjuk, de az egérgörgető segítségével is váltogathatunk közöttük. Mivel egy idő után rengetek tárgy lesz nálunk, ezért elég sokat kell görgetni, hogy megtaláljuk a megfelelőt, de a leltár sem siet mindig a segítségünkre, mert ott meg állandóan lapozni kell. Szerintem itt lenne az ideje annak, hogy végre a point-and-clickek is az RPG-khez hasonló, ablakszerű leltárat kezdjék használni, aminek sokkal átláthatóbb és kevésbé idegesítő a használata.
A grafikai megjelenését közepesen erősnek nevezném. A hátterek, az effektek és az átvezetők még teljesen rendben vannak, de a karakterek mozgása és animációját tényleg szokni kell. Nekem úgy tűnt, mintha különböző képkockák csak össze lennének vágva animációnak, és emiatt néhol ilyen burleszkszerűen mozog és beszél mindenki. Ami a játék megjelenését illeti, annak a stílusa a sztorihoz illően a sötétebb, piszkosabb tónusokból válogat, és véleményem szerint nagyon jól eltalált, sci-fihez illő színpalettáról van szó.
Kicsit meglepett, de a játék teljes angol szinkront kapott, és az még inkább megdöbbentett, hogy milyen igényes lett. Sokkal, de sokkal rosszabbak is vannak odakint, és itt néhány kisebb kilengésen kívül egy 12 eurós játékhoz képest teljesen rendben volt. A zene a helyszínek szerint változik, hol borongósabb, hol sci-fihez illően ambient, de azt is érdemes kiemelni, hogy túl sokáig nem fogunk emlékezni rá.
Ami kimondott idegesítő volt, az állandó ismétlődő tevékenységek folytonos visszatérése. Gondolok itt az űrhajó navigációjára, vagy az űrhajó ajtóinak nyitására. Értem én, hogy ez így realisztikusabban hat, de nagyon idegesítő minden egyes alkalommal a pilótafülkéből ajtókat nyitogatni.