Az „Ultreia” szó (más néven „ultrella” vagy „ultreya”) a latinból származik, és azt jelenti: „túl”. Zarándokköszöntésként ismert, akárcsak a népszerűbb „Buen Camino!”, ami „jó utat” jelent. Viszont az „Ultreia!” jelentése egy kicsit mélyebbre hatol, és arra ösztönöz, hogy folytassuk az utunkat, hogy elérjük a „túlvilágot”, hogy tovább haladjunk.
A játék végére érve pedig egyértelművé válik, miért is esett erre a címre a választás. A kalandban – amit a Grim Fandango és a Machinarium ihletett – egy kis robotot irányítunk, aki bosszúszomjjal telve keresi apja gyilkosát, miközben egy hang a fejében a titokzatos Utreya bolygóra irányítja, mondván, hogy útja során nem csak apja gyilkosát, de a létezés értelmét kereső kérdésre is választ kap. Nem állítom, hogy eredeti lenne az alap koncepció, és sajnos a cselekményben is előfordul egy-két logikátlan húzás, viszont ha összességében tekintek a produktum történeti szálára beleszámítva már a mondanivalóját is, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy a végeredmény egy egészen korrekt sci-fi kaland lett. Ehhez jön még a nagyon ügyesen elrejtett alternatív befejezés, ami csak rátesz erre egy lapáttal.
Kis robotunk a zarándokútja során rengeteg karakterrel összefut, és mivel egy robotok által uralt, disztopikus világban járunk, ezért a szereplők nagyban hasonlítanak a Primordiában látottakra. Ez azt jelenti, hogy mindegyikük különféle, de nagyon jól ismert emberi tulajdonságokkal rendelkezik, és ezáltal néha egészen humoros, vagy éppen bosszantó szituációkba kevernek bennünket. Mindegyiknek megvan a saját maga problémája, és ahogy az a point-and-clickek, vagy az RPG-k 90%-ban lenni szokott, csak akkor fognak segíteni nekünk, ha előbb mi húzzuk ki őket valamiféle kalamajkából, vagy szerezzük vissza nekik az elvesztett tárgyaikat.
A logikai fejtörők inkább a tárgyak kombinálásából és helyes felhasználásából állnak, mintsem valódi rejtvények megfejtéséből.
Szerencsére a leltárunkban mindig csak olyan tárgyak vannak, amikről tudjuk, hogy a jövőben még biztos használni fogjuk őket valahol. Némelyik ilyen tárgyhasználat egy kicsit logikátlannak tűnhet, de az esetek többségeben ez a mechanika teljesen átgondoltnak hatott. Szerencsére van a játékban hotspot-néző, amit a „szóköz” lenyomásával tudunk előhívni. És ami szintén kellemes adalék, az az automatikus mentés.
A játék nem fogja a kezünket, de a feladataink szinte mindig hangsúlyozva vannak egy-egy párbeszédben, ezért nehéz letérni a helyes útról. A helyszínek száma egyébként egy ilyen rövid játékhoz képest viszonylag magasnak mondható, ezért bőven akad felfedezni való. Amit viszont hiányoltam, az a játék világáról szóló információk szinte teljes hiánya. Értem én, hogy jelen esetben nem azon van a hangsúly, de én mindig szeretek olvasgatni egy-egy játékban. Itt viszont erre szinte semmilyen lehetőségünk nincs.
A karakter mozgása kicsit fura volt, mert bár dupla klikkeléssel szaladni is tud, de ezt csak akkor teszi meg, ha a helyszín egy adott pontjára klikkelünk. Amikor oda kellene szaladnia valakihez beszélni, vagy valamilyen tárgyat használni, akkor már visszavált a komótos, lassú mozgáshoz. A dizájnt és a grafikai kidolgozottságot viszont csak dicsérni tudom. Sőt, még az animációk is teljesen rendben vannak, ami azért nagy pozitívum, mert általában ez szokott lenni a legtöbb indie játék Achilles-sarka.