Ezért ennek tudatában nem meglepő, hogy a mod készítője – Nick Pearce – csapatot alapított Modern Storyteller néven, és úgymond remasterelte az alkotását. Az eredeti Elder Scrolls motort leváltották az Unreal 4-esre, valamint jócskán kibővítették a történetet és a párbeszédek mennyiségét is.

A történet egy folyóparton indul, ahol éppen abbeli megpróbáltatásunkból próbálunk magunkhoz térni, hogy majdnem belefulladtunk a mellettünk áramló folyóba, név szerint a Teverébe. Pár perccel később kiderül, hogy az életünket egy Karen nevű nőnek köszönhetjük, aki arra kér bennünket, hogy induljunk el megkeresni azt a másik fickót, aki szintén a folyóból került elő, méghozzá nem is olyan sokkal mi előttünk.

Röviddel azután, hogy felfedező útra indultunk a közelben fekvő ókori romok közé, megtaláljuk az említett fiatalembert, azonban szegényke már nincs életben. A fickó tetőtől talpig aranyba öntve lóg egy szikla mellett, és az alatta talált papírfecniben arra kér minket, hogy ne kövessük el ugyanazt a hibát, amit ő követett el. Mi meg persze jól elkövetjük, és valami varázslat folytán – amiről a játék végére szerencsére kiderül, hogy mi az – visszautazunk az időben, egyenesen az ókori Rómának egy olyan szegletébe, amely mélyen a sziklák között fekszik, és a helyiek elmondása szerint lehetetlen kijutni onnan.

De ez még nem is a legnagyobb gond, amivel az ott élőknek meg kell küzdeniük. Ugyanis egy ismeretlen istenség egy olyan törvényt vezetett be, amely szerint, ha csak egyetlen ember is bűnt követ el, a teljes város lakossága bűnhődni fog miatta. A bűnhődés ára pedig az, hogy a város teljes lakossága aranyba borul. A lakosok persze fifikusak, és egyeseknek ilyen-olyan módszerrel, de sikerül túljárniuk az istenség eszén. Ezekre majd nekünk játékosoknak kell rájönni, és ahogy az lenni szokott, a városka lakosainak nagy része nem egészen az a jótét lélek, mint aminek mutatják magukat.

A városban egyébként már nem élnek sokan, és akik még igen, azokkal minddel elbeszélgethetünk, és meg tudhatjuk tőlük, hogyan kerültek erre az átkozott helyre. Szinte mindegyiknek van valamilyen problémája, amiket vagy képtelenek egyedül megoldani, vagy csak eddig lusták voltak rá, szóval elég sok mellékküldetéses misszióval ellátnak majd bennünket. A 8-10 órás játékidő magába foglalja ezeket a kisebb küldetéseket is, de a lényeg persze a főküldetésen van, aminek a célját gondolom már kitaláltátok. Rá kell jönnünk, hogyan szökhetnénk meg erről a helyről anélkül, hogy bármilyen súlyos bűnt is elkövetnénk.

Van azonban még egy csavar ebben a történetben. A város főkolomposa, név szerint Sentius, egy olyan képességre tett szert, aminek segítségével az utolsó pillanatban – mielőtt az a huncut istenség aranybálvánnyá változtatná az egész várost – képes egy időhurkos portált nyitni, amin keresztül vissza tudunk menni abba az időpontba, amikor először tettük be a lábunkat ebbe az elfeledett városba.

Játékmenet szempontjából ez egy óriási húzás, mert ezáltal rengeteg lehetőség nyílik meg a játékos előtt, hogy miképpen oldjon meg egyes feladatokat. Például. Az egyik lakó a helyi kórházféleségben haldoklik, és a megmentéséhez szükségünk lesz egy bizonyos italra, amit csak az egyik helyi kereskedőtől tudunk megvásárolni, illetve ellopni. A játék elején persze még nem sok pénz lesz nálunk, de ez nem jelenti azt, hogy várnunk kellene a megoldással. Egyszerűen csak odasétálunk a fickóhoz, és ellopjuk tőle a cuccot. Ekkor persze hatalmas mennydörgés hallatszik, és az istenség leszól, hogy cseszhetjük, mert valaki bűntényt követett el. Ilyenkor csupán annyi a dolgunk, hogy épségben visszaszaladunk a város úgynevezett bejáratához és a megnyitott portálon keresztül újra visszatérünk.

A városlakók ezután már nem fognak emlékezni ránk, mi viszont semmit sem felejtünk el. Ennek köszönhetően jó nagy előnnyel indulunk velük szemben, ráadásul a felvett tárgyak sem tűnnek el a leltárunkból. Szóval, elég csak visszamenni a szenvedő beteghez és odaadni neki a löttyöt. Feladat teljesítve.

Bár lehetőségünk van lopakodni, sprintelni, ugrani és fegyvert használni is, a készítők és én is erősen ajánlom inkább a nyugodtabb, békésebb megoldásokat. Van úgy persze, hogy nincs más megoldás, és ilyenkor ismét a bejárathoz sprintelünk majd, de szerintem a kalandjátékosok nagy része úgyis a másik utat választja majd. Egyébként azért is ajánlott ez a lassabb módszer, mert a játék lényege a megfigyelés. Mindegyik karakternek megvan a saját élete és az időhurok miatt mindig ugyanazt csinálják. Ezt kifigyelvén egyáltalán nem lesz nehéz dolgunk, ha az eszünkre hallgatva akarjuk majd megoldani a feladatokat.

Lesznek benne egyébként picikét sötétebb, horrorba fordulás részek is, de ezek előtt mindig figyelmeztetnek a fejlesztők, és fel is ajánlják, hogy ha nem szeretjük az ilyesfajta játékokat, akkor válasszunk egy másik utat a célunk elérésében. Én viszont nem hallgattam rájuk, és egyenest fejest ugrottam a sötétségbe. Nem tudom kimondottan dicsérni ezeket a részeket, mert az ellenfelek mesterséges intelligenciája szinte a nullával egyenlő, és mondhatni, semmilyen kihívással nem rendelkeznek. Véleményem szerint, egyértelműen ez a játék leggyengébb pontja.

A karakterekkel való beszélgetés során jó néhányszor fontos döntést kell majd hoznunk, ami jelentősen befolyásolja a játék végkimenetelét. 

Összesen 4 befejezés van, és mondanom sem kell, hogy a legjobb befejezést itt sem adják könnyen. Ahhoz, hogy azt elérjük szinte az összes mellékküldetést teljesítenünk kell, és a város szinte minden egyes szegletét fel kell fedeznünk hozzá. Szerintem megéri időt szánni rá, mert igazából csak a legjobb befejezést elérve ismerjük meg a cselekmény lényegét és az egészen kellemesnek mondható lezárást.

A The Forgotten City egyébként le sem tagadhatná az Elder Scrollsos múltját. A karakterekkel való interakció és szinkronszínészek beszédeinek a stílusa, valamint a helyszínek kialakítása, egy az egyben, mintha csak az Oblivion, illetve a Skyrimből lett volna átemelve. Annyi különbséggel, hogy ebben sokkal kevesebb a játékhiba, mint a Bethesda játékaiban.

A környezet nagyon jól néz ki, látszik rajta, hogy dolgoztak azért rajta rendesen, de ugyanezt már nem tudom elmondani a karakter modellekről, amik teljesen az átlag kategóriába tartoznak. A hangok és a szinkron viszont nagyon jól sikerültek. A karaktereket viszonylag gyakorlott színészek keltik életre és ez minden egyes párbeszéden érződik is.

Technikai szempontból rendben van a játék, de azért sikerült egy-két hibába is beleszaladnom. Egyiknél sajnos csak a mentési pozíció újból való betöltése segített.