FRISSÍTÉS: A játék megjelenését az eredeti szeptember 13-ról október 13-ra tolták!
Egy disztópikus Londonban járunk, amely egykor talán vidám és élettel teli volt, mostanra azonban sötét és depresszív hellyé vált. A munkanélküliség és a hajléktalanság még soha nem volt ilyen magas szinten, ráadásul az egyre fejlődő technológiának köszönhetően az etikai határokat is a végsőkig feszegetik. Úgy tűnik, hogy a robotkutyákká változtatott élő állatok csak a kezdet, és a nagyvállalatok, élükön a korrupt milliárdossal, Kenny Hogannel valami rosszban sántikálnak.
A Sunday Goldnak 3 főszereplője van Frank Barber, Gavin Dorsey és Sally Wheeler személyében. Frank, aki egész életében ellenállt a modern életmódnak – ami nála azt jelenti, hogy nem fog rabszolgaként dolgozni semmilyen nagyvállalatnak –, a társadalom peremén, és milliomosok és korrupt vállalatok kirablásából él. Sally első pillantásra brutális nőszemélynek tűnik, de valójában hűséges és jószívű. Napközben állatok gondozásával tölti az idejét, éjszakánként pedig illegális bokszmeccseken küzd, hogy megéljen valamiből. Gavin pedig a számítógép képernyői előtt érzi magát legjobban, miközben védett hálózatokba próbál meg betörni, vagy a közösségi médiában próbálja manipulálni a közvéleményt. A múltban Sally és Frank útjai már nem egyszer keresztezték egymást, jó néhány közös rablós buliban részt vettek már. Azonban az utolsóba hiba csúszik, és egy kis időre mindketten felhagynak a nagyobb akciókkal. Mígnem egy nap, be nem állít hozzájuk Gavin, aki azt állítja, hogy azelőtt a Hogan Industries cégben dolgozott, és hogy rettentő titkos és gusztustalan dolgok folynak a cégen belül. Hogy bizonyítékokat gyűjtsenek, amiket aztán később jó pénzért eladhassanak, a trió útnak indul, hogy betörjön a cégbe és megszerezze, vagy lefényképezze a kompromittáló anyagokat. Sally és Frank azonban még nem is sejtik, hogy Gavin mibe rángatta bele őket valójában.
Ezzel nyit a játék cselekménye, amely körülbelül 15 órán át szórakoztat bennünket. Az egész sztorit körülbelül úgy kell venni, mint egy Guy Ritchie filmet. Hagyjátok, hogy a cselekmény és a karakterek magukkal ragadjanak, és a lényeg, hogy ne vegyétek komolyan. A feszültség egészen a játék végéig ott van a történetben, ott viszont hirtelen vágják el a szálakat és göngyölítik fel az ügyet, ami eléggé kiábrándító volt. Készüljetek fel arra is, hogy rengeteg brit szleng jön majd szembe veletek, mérhetetlen káromkodás és szidalmak tömkelegével együtt, amik más játékokban sokszor erőltetettnek tűnnek, de itt, ebben a Londonban és ezekkel a karakterekkel, abszolút a helyükön vannak.
A cselekmény 3 fejezetből áll, és mindegyik más helyszínen játszódik. A fejezetek között a csapatunk a törzshelyén, az egyik kocsmában készül a „bulira”, itt beszélik át, hogy mi lesz a következő lépésük. Az igaz, hogy a főhadiszállásuknak nevezik a helyet, de sajnos nem túl sok mindent lehet ott csinálni, még beszélgetni sem sokat. Utóbbi azért is csalódás számomra, mert szerettem volna egy kicsit jobban megismerni a karaktereket, mondjuk eldumálgatni velük egy-egy nagyobb akció megkezdése előtt. Bár van lehetőség kérdezni ilyenkor egy-két dolgot a másiktól, de szerintem jobban is ki lehetett volna ezt aknázni.
A játék hangulatának a megteremtéséhez nagyban hozzájárulnak a képregényes átvezetők, a szinte tökéletes szinkron és a háttérben megbúvó zene is. Utóbbit a törzshelyünkön, egy zenegépen keresztül is meghallgathatjuk, és szerintem érdemes ezt kihasználni, mert van köztük néhány valóban jól sikerült darab. Ami az átvezetőket illeti, nincs belőlük túl sok, és azok is eléggé rövidek. Viszont nagyon jó stílusban vannak megrajzolva, a képregényrajongók biztosan élvezni fogják őket. Egyébként a beszélgetések is ilyen képregényesek, hogy téglalapszerű keretben látjuk a karaktereket, alattuk pedig a szöveget. Ugyanez a rajzolt stílus a normál játékban is visszaköszön, ahol az effekteket sokszor ezekkel a képregényekből ismert szavakkal helyettesítik. Először meglepődtem, hogy a játékon belül mennyire alacsony-felbontású textúrák alkotják a karakterek, a hátterek, valamint helyszínek nagy részét, de az a tippem, hogy ez egy szándékos dizájndöntés, hogy jobban illeszkedjen a 3D a teljes képregényes stílusba. Ez egyébként sikerült is neki.
A Sunday Gold legnagyobb érdekessége azonban nem a történet, vagy a külalak, hanem a klasszikus, point-and-click játékmenet keveredése a körökre osztott harcrendszerrel és az RPG elemekkel.
Az ennél a harcrendszernél megszokott akciópontok azonban itt a kalandjáték részbe is átívelnek, aminek köszönhetően ott is meg van szabva, hogy egy-egy karakterrel összesen mennyi interakciót végezhetünk el. Az akciópontokat elfogyasztva a SZÓKÖZ gombbal befejezhetjük a kört, és a pontok visszatöltődnek. Igen ám, csakhogy mindig olyan helyen leszünk, ahol az ellenség is ott szimatol, ezért megeshet, hogy egy-egy kör végén növekedik a hely őrszemeinek a készültségi szintje, és nagy esély van rá, hogy ránk találnak a biztonsági őrök, akikkel ilyenkor harcolni kell. Ez a játék elején még nem történik meg sokszor, de például a harmadik fejezetben szinte már minden kör végén harcolnunk kell, és ez sajnos eléggé repetitívvé teszi a játékot.
Viszont egész kellemes mennyiségű fejtörő vár ránk, amik szerintem logikusak és változatosak lettek. Főleg a harmadik fejezetben lesz belőlük sok, amikor a főellenség villájának titkait kell felkutatnunk. Leltárunk is van, ráadásul mindhárom karakternek külön-külön egy, ami azért is érdekes, mert néhány tárgyat csak egy bizonyos karakter tud használni, ezért néhányszor csereberélni kell azokat a karakterek között. De ugyanezt akkor is meglépjük majd, ha valamelyik karakternek elfogynak az akciópontjai. A leltár egyébként nem a kalandjátékokból, hanem inkább a szerepjátékokból megszokott menü felület, ahol különböző kategóriákban csoportosulnak a tárgyak. Vannak a fegyverek, a fogyóeszközök, a felszerelés és a kulcsfontosságú tárgyak. A fegyvereket harc közben tudjuk csak használni, a fogyóeszközöket mint a pirulákat, stimulánsokat, fájdalomcsillapítókat, stb., akár a kalandjátékos részben is, ha mondjuk gyógyítani akarjuk a sebesült karaktereket. Felszerelést egyszerre mindössze hármat használhatunk, viszont ezek segítségével kicsit felturbózhatjuk a karaktereink képességeit, például, hogy pontosabban célozzanak, nagyobb eséllyel vigyenek be kritikus találatokat, vagy mondjuk Sally nagyobb százalékban legyen képes meggyógyítani a társait. A kulcsfontosságú tárgyak a történet részét képezik és a továbbjutáshoz szükségesek.
A 3 főszereplő különböző extra tulajdonságokkal is rendelkezik, amik a harcban, de főleg a kalandjátékos részben jönnek jól. Gavin képes feltörni a számítógépeket, vagy a különböző kezelőfelületeket, Frank remekül bánik a tolvajkulcsokkal, Sallyben pedig akkora erő van, hogy szinte bármilyen nehéz tárgyat képes megmozdítani. Ezeket a tulajdonságokat csak akciópontok elfogyasztásával tudjuk használni, és ráadásul még ez sem jelenti azt, hogy sikeresen elvégzik a rájuk szabott feladatot. Ugyanis minden egyes ilyen feladat egy-egy mini-játékot hoz elő, amik sajnos, őszintén szólva eléggé idegesítőre sikeredtek. Gavin hackelése lett a legrosszabb mind közül, ugyanis rohadtul unalmas dolog állandóan számsorokat találgatni. Frank zár feltörése meg szerintem túl könnyű lett, Sally erőgyűjtése meg véleményem szerint egyenesen értelmetlen.
A cselekményben előforduló gyomorforgató jelenetek alaposan megterhelik a főszereplőink mentális állapotát, ezért a készítők az életerő mellé egy higgadtságmérőt is a játékba építettek. De nem csak a harcok viselik meg őket, hanem a történet egyes eseményei is, és minél alacsonyabb ez a szint, annál kiszámíthatatlanabbul viselkednek. Szerencsére Frank csapatvezetőként képes arra, hogy úgymond helyrepofozza a pánikolókat, és majdnem olyan gyakran fogjuk ezt a képességét használni, mint Sallynak a gyógyító erejét.
Ami a harcot illeti, ez nem fog semmi újdonságot hozni a műfajba. Minden karakternek megvan a saját stílusa, a kedvenc fegyverei, valamint a maga speciális mozdulatai. Utóbbiakkal nem csak sebezni tudunk nagyobbat, de néhány körig tartó sérüléseket is okozhatunk, például csontot törhetünk, vakságot okozhatunk, kábíthatunk, stb. Hús-vér emberek mellett robotok ellen is harcolni fogunk, akiket Gavin képességeivel túltölthetünk, vagy egymás ellen fordíthatunk. Természetesen az akciópontjainkra mindig figyelnünk kell, ugyanis ha túllépjük a határt, akkor azzal a higgadtságmérőnk látja kárát. Harc közben az akciópontokat védelmi pozícióban tudjuk feltölteni. Érdemes ezt egyébként akkor is kihasználni, ha az ellenfeleink valamilyen speciális támadást készülnek bevetni ellenünk. Védelmi pozícióban ugyanis akár a teljes támadásukat is kivédhetjük.
A feladatok helyes elvégzése és a sikeres harcok után képességpontokat kapunk, és egy bizonyos összeg elérése után új képességek várnak elérhetővé az egyes karakterek számára, amiket négy szintig fejleszteni is tudunk. Ezt is érdemes kihasználni, mert a játék fokozatosan emeli a kihívást, és egyre keményebb ellenfeleket küld ránk. Azonban érdekes módon csak 10-es szintig lehet fejleszteni a karaktereinket, és ennek elérése után már semmilyen képességpontot nem kapunk. Ha esetleg úgy éreznénk, hogy rosszul fejlesztettük a karaktereinket, akkor a törzshelyünkön, a missziók előtt, újraoszthatjuk a pontokat.
Egyébként nem mindig kell erőszakhoz folyamodnunk, mert ha ügyesek vagyunk és jó felfedező munkát végzünk, akkor néhány feladatot anélkül is megoldhatunk, hogy harcolnunk kellene. Azonban fontos megjegyezni, hogy ez csak néhány alkalommal lehetséges, ugyanis a cselekmény lineáris volta miatt, az ilyen játékokban megszokott döntések csak néhány alkalommal jönnek elő. Igazából azok sincsenek hatással a történetre, csak azt döntik el, hogy a következő 1-2 órában harcolni vagy gondolkodni fogunk többet.
A tesztelésre kapott játékpéldány relatíve hibamentes volt, és a talált hibák inkább tervezési hibáknak tűntek. Például sokszor megesett, hogy amikor bementem egy új helyszínre és megvizsgáltam valamit, akkor olyan dolgokról kezdtek el beszélni a karakterek, amik még meg sem történtek. Ez amiatt jött elő, mert hamarabb mentem be az adott helyiségbe, mint kellett volna, és előbb egy másik tárgyat kellett volna megvizsgálnom, ami előidézte volna az említett feladatnak az indítását. Érdemes egyébként gyakran menteni, főleg ha nem akarjuk a harcokat megismételni. Eleinte még élveztem őket, de ahogy említettem, a játék vége felé már túl sokszor kell összecsapni valakivel, és egyre jobban meguntam a dolgot. Mindezt csak az dobta fel, hogy minden fejezet végén van egy boss harc, ami nyújt némi kihívást, és elűzi a harc unalmas részét.