A játék főszereplője egy Esther nevű fiatal nő, aki egy titokzatos dallamot próbál megtalálni, amely segíthet meggyógyítani barátját, Batamát, a beszélő medvét. A dallam megtalálásához egy különös romos királyságba látogatunk el, ahol az állatok és az emberek képesek voltak beszélni egymással. Ezen a különös helyen megismerkedünk egy mosómedvével, akinek segítségével rejtvényeket oldunk meg, és lassan felfedezzük a vidék mitológiáját és azt, hogy mi történt a helyiekkel. Mivel fantasy játékról van szó, ezért az állatok beszéde ne döbbentsen meg bennünket, biztosíthatlak titeket, hogy a világ, amelyben a Sonority játszódik, teljesen hihetővé teszi az egészet, természetesen a fantasy berkein belül.
A hitelesség megteremtéséhez persze ahhoz is szükség volt, hogy a fejlesztők egy hihető környezetet és helyszínt építsenek a játékos köré. És bár a grafika csak low-poly stílusban tündököl, véleményem szerint ez a fajta egyszerűség tökéletesen illik ehhez a történethez. A színek mindvégig a világosabb, pozitívabb palettából kerülnek elő, ami azt is jelenti, hogy a Sonorityt nem csak felnőtteknek, de gyermekeknek is szánták. A grafikai egyszerűségnek azonban hátulütői is vannak, mégpedig jelen esetben leginkább az irányításban és a kamerakezelésben. A karakterünk sajnos sokszor beakad egy-egy grafikai modellbe, és mivel néhány fejtörő időhöz kötött, ezért ez elég frusztráló tud lenni. A kamerakezelés meg inkább furcsának hat, mintsem problémásnak. Ugyanis igaz, hogy tudjuk egy kicsit mozgatni a kamerát, de nem teljesen 3D-sen, hanem csak néhány fok erejéig. Ennek köszönhetően nem mindig tudjuk kivenni a fejtörők megoldásának kulcsát, illetve nem mindig vesszük észre a helyszíneken szétszórt, gyűjthető szimbólumokat.
Ami az irányítást illeti, sajnos ez sem lett tökéletes. A karakterünk mozgatásával nincs baj, viszont a fejtörőkhöz szükséges hangjegyek kiosztásával már annál inkább. Ez billentyűzeten talán kevésbé okoz gondot, viszont kontrollerrel játszva állandóan keresnem kellett a megfelelő gombokat. A logikai feladványokhoz szükséges hangjegyeket ugyanis a játékosnak kell megadnia, és ha a játékos olyan felejtős aggyal rendelkezik, mint az enyém, akkor ezzel alaposan megszenved majd. Ezt később a játék még tetőzni is tudja, amikor új hangszereket kapunk, amiknél megváltoznak a hangjegyek és persze a kiosztásuk is. Ezzel aztán jócskán elmegy az idő, és hosszútávon kicsit frusztrálóvá válik.
Ahogy említettem, a fejtörők mindegyike a hangjegyekhez kapcsolódik. Sajnos nem lettek valami változatosak, lényegében minden feladat ugyanazon az alapon nyugszik, csak a nehézségük és esetleg a stílusuk változik meg kissé. A feladatunk mindig az lesz, hogy kőkockákat, illetve különböző mechanizmusokat megfelelő pontokba illesszünk, vagy hogy eltüntessük őket az utunkból. A játék hosszúsága a feladatok miatt igencsak relatív. Nekem körülbelül 6-7 órámba telt végig vinni úgy, hogy nem oldottam meg benne mindent. A Sonority ugyanis amolyan mellékküldetéseket is tartalmaz, hogy keressünk meg minden zenélő ládát, vagy gyűjtsünk össze minden szimbólumot. Ezek nem kötelezőek, de ha valaki kihívásra vágyik, akkor biztosan jól elszórakozik majd velük, mert némelyik ehhez köthető fejtörőnél már valódi dallamokat kell befejeznünk.
A német Hanging Gardens Interactive fejlesztőcsapat egyébként az olyanokra is gondolt mint én, akiknek semmit sem mondanak a hangjegyek. Könnyítésképpen a menüben számokra cserélhetjük a hangjegyeket, és ezáltal már könnyebben ki tudjuk számolni a kövek mozgatásához szükséges lépéseket.
A feladatok egyhangúsága egyébként csak a játék vége felé válik érezhetővé, és ez leginkább a narratívának köszönhető. A Sonority ugyanis lassan, de biztosan fekteti le a cselekmény alapjait, majd építi rá a többit a helyszíneken talált információmorzsák és a karakterekkel való beszélgetések segítségével. Mindehhez aztán szorosan kapcsolódnak a fejtörők is, szóval eleinte egyáltalán nem érezni azt, hogy ismétlődésekbe esnénk. A történet végül kap egy korrekt lezárást, de azért a némelyik karakter bemutatása, és az egymással szembeni konfliktusok kezelése, azért messze elmarad a jónak mondhatótól. Indie játék lévén, és az apróbb költségvetés miatt azonban próbáljunk meg szemet hunyni e felett.
És ha már zenés játékról van szó, akkor nem mehetünk el a Sonorityt körülölelő, fülbemászó dallamok mellett sem. Itt tényleg tündököl a játék, és persze meglepő lenne, ha ez nem így lenne. Egyébként csak utólag tudatosult bennem, hogy valójában csend honolt a játékban mindaddig, amíg meg nem oldottam egy-egy feladatot. Ilyenkor, a feladat során megadott hangjegyek szólalnak meg és illeszkednek a játékban időnként megszólaló háttérzenéhez. Ennek köszönhetően lényegében mi lehelünk életet a helyszínekbe azzal, hogy minél több feladatot oldunk meg.