A játék alapjául Tove Jansson finnországi svéd író és illusztrátor munkássága szolgál, a Mumin-könyvsorozat - beleértve a képregényeket, képeskönyveket is - pedig lassan 80 éve fontos része a skandináv kultúrájának. A siker velejárójaként rengeteg televíziós adaptáció is született, a ’90-es évek elején készült finn-japán-holland koprodukcióban készült mese például nálunk is bemutatásra került viszonylag kevés lemaradással. S bár addigra egy könyvet ugyan már kiadott itthon a Móra, az annyira fű alatt maradt, hogy vélhetően legtöbbünk kapcsolata Muminékkal a tévéképernyő előtt kezdődött. Hogy némi kitérőt tegyek, Mumin magyarországi helyzete meglehetősen viharos, amit bár lehetne jó hosszan ecsetelni, megpróbálom tömören összegezni. Lényegében arról van szó, hogy akárhányszor futottak neki a könyvsorozatnak vagy épp valamelyik rajzfilm honosításának, minden fordító (esetleg a stúdió, kiadó) a saját feje után ment és új terminológiát alkotott, ezáltal egy-egy szereplő simán lehet összességében négy-öt különböző néven is ismert. Talán nem kell részleteznem, ez miért gáz. A legutolsó, ’18-as könyvkiadásnál (ami amúgy egy kötetet ért meg) számomra érthetetlen mód ráadásul meghagyták a svéd neveket. Apró vigasz, hogy az idehaza három éve bemutatott Múmin-völgyi kalandok c. sorozat viszont visszahozta a régi anime eredeti szinkronjának neveit, úgyhogy talán még van remény a jövőre nézve. Bár ha abból indulok ki, hogy 35 év alatt annyit sem sikerült tisztázni, hogy a mumin szó rövid vagy hosszú ú-val irandó, akkor… Na mindegy, kár is ezen rágódni. Nézzük inkább a játékot!
Lassan tavaszodik, a muminok is ébredeznek téli álmukból. Vándor szokás szerint visszatér a völgybe, hogy aztán a hídnál találkozzon Muminnal. Ám nem várt dolgok fogadják, kezdve pár menekülő kisállattól egészen a rendszabályozó táblákon át egy fura parkig. A hídnál pedig nem csak Muminnak találja hűlt helyét, de a patakmeder is üresen áll. A rejtély tehát adott, amit fel kell göngyölíteni. Ugyanakkor nem kizárólag Mumin keresésével foglalatoskodhatunk, különböző mellékküldetések is tarkítják utunkat. Ha megpróbálunk mindenkinek segíteni, nagyjából 5-6 órás játékidővel számolhatunk, ami bár elsőre nem tűnik soknak, mégis tartalmas szórakozást nyújt.
Alapvetően a völgyben fogunk bóklászni, ahol a könyvekből és mesékből visszaköszönő elemeken túl ismerős arcok is várnak ránk. No meg apró logikai fejtörők, melyek során leginkább a terepet kell manipulálnunk. Fontos szerepet játszik a zene is a játékban, aminek segítségével például rávehetünk kis lényeket, hogy kövessenek minket, vagy el is tüntethetünk egy-egy akadályt az utunkból. Kezdetben csak a szájharmonikánk lesz kéznél, később azonban két további hangszerre is szert tehetünk, amik egyrészt használatukban is más funkciót töltenek be, másrészt minden lény másik hangszerre reagál valamiképp. Ráadásul a zenéhez kapcsolódik egyfajta fejlődési rendszer, bizonyos dolgokhoz ugyanis kellő inspirációs szintet kell elérni - ami tulajdonképpen nem más, mint a tapasztalati pont megfelelője. Ihletre többféleképpen is szert tehetünk, például ha bokrokon szaladunk át, vagy megénekeltetjük a madarakat, de természetesen a küldetések teljesítéséért is ez jár. Az egész koncepció feltehetőleg azért lett így kialakítva, hogy a játék 9-99 éves korig mindenkivel kompatibilis legyen, ráadásul tökéletesen passzol Vándor karakteréhez.
A mellékküldetések ennek megfelelően egyszerűbbek, inkább a nosztalgiafaktorra építkeznek, semmint hogy komplexebbé tegyék a történéseket. Amolyan találd meg vagy beszélj vele típusú dolgok mindössze, mégis aranyosak, elszórakoztatják az embert. A fő történetszálhoz viszont már több gógyira lesz szükségünk, ráadásul a készítők nem voltak restek pár nem várt játékmechanikai húzást is bedobni az ötletkalapba, hogy friss maradjon az élmény. És itt még csak nem is a parkok felszámolására gondolok, ahol a lopakodás és a figyelemelterelés kerül előtérbe, miközben próbáljuk kihúzni a földből a szabályokat tartalmazó táblákat. Nem bizony, de kár lenne lelőni minden poént, maradjunk annyiban, hogy a játék sokszor vált ritmust, ám épp ez tartja lendületben és óvja meg az ellaposodástól.
A hangulatot fokozza a mesés grafika, ami tökéletes prezentációja Tove Jansson illusztrációinak. Ugyan egy háromdimenziós térben mászkálunk, a szereplők és a környezet megvalósítása mégis 2d-snek hat, az autentikusság jegyében ennek pedig így is kell lennie. Bár a játékhoz nem készült szinkron, hümmögések és egyéb hangok azért elhagyják a szereplők száját, és a készítőknek még ezt is sikerült úgy megvalósítani, hogy ne hiányozzon a hagyományos szövegelés. A háttérben szóló muzsika is szuper, kellően játékos és változatos, néha kifejezetten színpadiasnak érződik. A pontot az i-re azonban az izlandi Sigur Rós licenszelt dalai teszik fel, amik csodásan illeszkednek a játékba, és teszik teljessé az élményt.
Az irányítás rendkívül egyszerű alapjaiban, ám mégis meg kell jegyeznem, hogy az ugrások a játék előrehaladtával kicsit körülményesebbé váltak, Vándor ugyanis néha nehézkesen reagált, miközben a kontroller karjával próbáltam meghatározni az irányt. Ezt leszámítva legfeljebb azt tudom felróni a programnak, hogy lehetett volna 1-2 órával hosszabb is. Tudom, hogy nem egy grandiózus kalandnak készült, de egyszerűen sajnáltam, hogy olyan hamar vége lett. Pedig objektíve nézve érthető a döntés, hisz így legalább nem fulladt unalomba.
Mint már említettem, minden korosztálynak szívesen ajánlom, akik szeretik Muminékat, ugyanakkor csodás dizájnjával talán másokat is be tud szippantani ez a kedves családi játék, ami kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy szülők és gyerekek közösen kalandozzanak kicsit Mumin-völgyben. Sajnos a választható nyelvek között nem szerepel a magyar, ugyanakkor egyszerű nyelvezete miatt egyrészt tanulásnak sem rossz, másrészt a párbeszédek könnyen tolmácsolhatók a kicsiknek.