Ezen tények a filmipart sem hagyták hidegen, aminek köszönhetően már számtalan adaptációt tettek le az asztalra. Bár videó játékok esetében nem beszélhetünk ekkora múltról, de azért az utóbbi időkben egy ukrán fejlesztőgárda, a Frogwares viszonylag rendszeresen jelentetett meg Sherlock Holmes-os kalandokat. Első próbálkozásuk, a 2002-ben megjelent Sherlock Holmes: Mystery of the Mummy (mindegyik címében benne van a nyomozó neve) még nem volt annyira jelentős, de két évre rá, a Secret of the Silver Earring már elnyerte a többség tetszését, köszönhetően a jól visszaadott Sherlock-i miliőnek, a kellemes 2D-s grafikának és az izgalmas történetnek.

Ezután a 2006-os The Awakened kissé felemásra sikeredett. Sajnos hiába volt kiváló az alapötlet, miszerint a Holmes-i környezetet vegyítették a Lovecraft féle Cthulhu-mítosz horrorelemeivel, ha a story helyenként kissé vontatott lett és nem használta ki a benne rejlő lehetőségeket. Továbbá az előző rész hagyományos grafikáját felváltó 3D-s motor sem ütötte meg a kívánt szintet. Ezt követően (immáron 2007-ben) vehettük kézbe a Sherlock Holmes vs. Arséne Lupint.

Tesztalanyunk vezérfonalára már az árulkodó cím is utal. Holmes unottan hegedül Baker Street-i otthonában, hűséges barátja és kollégája Doktor Watson társaságában, amikor egy nem mindennapi dolog történik. A reggeli postájuk egyik levelének feladója ugyanis nem más, mint a francia mestertolvaj, Arséne Lupin, aki egy párbajra invitálja hősünket. Tudniillik, a gall úri-betörő azzal a céllal érkezett a ködös Albionba, hogy porig alázza a Brit Birodalmat. Tervei szerint az elkövetkező öt napban öt különösen értékes tárgyat fog ellopni híres Londoni létesítményekből, amikkel olyan szinten a közröhej tárgyává teszi az angolokat, amit még évtizedek múlva is emlegetni fognak. Ekkora tét mellett természetesen Holmes elfogadja a kihívást, még akkor is, ha esetleges kudarca nem csak a Korona becsületét, de az ő karrierjét is végleg tönkre teheti.

Bár egy játéknak az elemzését nem szokás a story kivesézésével kezdeni, én most mégis ezt tenném, mert itt ütközünk a legnagyobb problémába. Lévén, egy ilyen alaptörténetnél a legtöbb poént már az elején megtudjuk, vagy ki lehet találni. Elvégre adott a főkolompos személye. Nem kell az agyunk neuronjait bizonyítékok és gyanúsítottak összegezésére fecsérelnünk, hogy aztán a bűnös illető lelepleződésénél tudálékosan bólogatva szajkózzuk a „Tudtam”-monológot. A tettes Arséne Lupin, kész, ennyi.

Az is teljesen nyilvánvaló, hogy a tervezett öt rablásból néhány mindenképpen meg fog valósulni, ellenkező esetben elég hamar véget érne a játék. További nem elhanyagolható tény, miszerint Lupin uraság Holmes-hoz hasonlóan szintén egy kultikus karakter. Ráadásul a megkérdőjelezhető életvitele ellenére sem számít negatív hősnek Maurice Leblanc figurája. Ergo, sem Holmes, sem pedig Lupin nem szenvedhet teljes megsemmisítő vereséget a végén. Ezen dolgok miatt, nem igazán lehet izgulni a nyomozás alatt, bár azt el kell ismernem, hogy a befejezés mind a két karakter szempontjából korrekt.

Szerencsére ami nem jött össze a forgatókönyvvel, azt alaposan bepótolták az atmoszféra teremtésben az ukrán srácok. A Frogwares ismét bizonyította, hogy nagyon jól vissza tudja adni a Holmes-i viktoriánus környezetet. Az összes bejárható helyszín remekül van megtervezve és kellően részletgazdagon ábrázolja a 19. századi Angliát. Az már csak hab a tortán, hogy olyan, nem kevéssé impozáns épületeket látogathatunk meg, mint a londoni Tower, a British Museum, vagy maga a Buckingham palota. És az igényes megvalósítás nem csupán a helyszínekre vonatkozik, de a szereplők ugyancsak nagyon ott vannak a szeren. Például Holmes karakterét, akárcsak az előző epizódokban, most is Jeremy Brett-ről mintázták, akit a detektív rajongóinak többsége méltán tart minden idők legjobb Sherlock színészének, a 80-90-es évek híres angol sorozata alapján. Ebből kifolyólag nem meglepő, hogy az 1995-ben elhunyt úriember neve szintén rákerült a játék stáblistájára.

De a többi figura miatt sem kell aggódnunk, mindenki hozza azt a szintet, amit elvárnánk. Ráadásul az íróknak helyenként egész jó párbeszédeket sikerült a szájukba adniuk. Az a rész például nagyon szórakoztató, amikor a Nemzeti Galériában kutakodva, ha megvizsgáljuk a kiállított képeket, Holmes-tól kapunk néhány intelligens monológot. Ellenben ugyanezekről a portrékról a Sherlock történetekben gyakran felbukkanó Lestrade felügyelőnek a véleménye kimerül a „szörnyű, hogy a lábbal való festést művészetnek titulálják” megjegyzésekben.

A játékmenet során természetesen Sherlock-ot, valamint Doktor Watson-t irányíthatjuk (illetve az előbb említett rövid jelenetben Lestrade felügyelőt). Velük kell összegyűjtenünk a különböző helyszíneken, a Lupin által szándékosan elrejtett nyomokat, hogy aztán a segítségükkel megoldjunk egy bonyolult rejtvényt a továbbjutás érdekében. És ami ezeket a fejtörőket illeti, jobb, ha mindenki felkészül lélekben, mert nagyon nehezek, NAGYON NEHEZEK.

Már a játék kezdeténél kapunk egy üzenetet az alkotóktól, hogy vegyünk elő papírt és írószerszámot. Ez egy megszívlelendő tanács, tudniillik a programban előforduló logikai feladatok sokszor annyi szürkeállományt igényelnek, ami talán egy egész városnak sincsen. A kirakós feladatok is elég kemény diók, de az igazán komoly probléma a kódfejtős és az ebben a játéksorozatban rendszeres visszatérőnek számító kvíz kérdéses részekkel lesznek. Elvégre a kvíz kérdéseknél nem lehet próbálgatni és reménykedni, hátha eltaláljuk a választ (ellentétben a kirakósokkal). Csak egy jó megoldás van, és azt kell betűnként bepötyögni. Ezekhez alaposan át kell böngésznünk a helyszíneken talált üzeneteket, dokumentumokat és az elhangzott beszélgetéseket (szerencsére a dialógusok újraolvashatóak). Szóval az a véleményem, hogy végigjátszás nélkül ne próbálja ki senki ezt a játékot, mert anélkül szinte reménytelen. Ráadásul a feladatok egy része elég nevetséges. Legalábbis játékbabák keresése, és egy kutya speciális ételének az elkészítése érthetetlen recept alapján (lásd. a Still Life első része), nem igazán méltó Sherlock Holmes-hoz.

És akkor még nem ejtettem szót egy másik komoly hibáról. Bár a helyszínek kidolgozottságát korábban dicsértem, de a változatosságukkal már korántsem ilyen rózsás a helyzet. Elvégre hiába tetszetős a látvány, amikor órákon keresztül csak ugyan azt bámuljuk. Én például a British Museum-ban már annyira untam a fel-alá járkálást a könyvtár és valamelyik másik szoba között, hogy igénybe vettem a játék térképének azon funkcióját, amivel automatikusan tudunk lépkedni egy adott helyszínen a korábban már felfedezett termek között. Eredetileg nem akartam élni ezzel a lehetőséggel (jobb szeretem magam megtenni a távolságokat), de azért mindennek van határa. Tovább, nekem valahogy hiányoztak a „The Awakened”-ben látott sötét, kissé mocskos területek.

A játék megítélése szempontjából lényegtelen, de essék szó a címadás körüli mizériáról. Ugyanis, mivel Lupin nem igazán ismert Amerikában, ezért a program az új világban „Sherlock Holmes: Nemesis”-ként jelent meg. Bár ez az elnevezés meglehetősen félreérthető, lévén minden Sherlock rajongó tudja, hogy a nyomozó legnagyobb ellenfele James Moriarty professzor.

A grafikáról nem lehet sokat mondani. Szódával elmegy, de azért láttunk már jobbat is. Nagyjából azt a szintet hozza, amit a „The Awakened”-ben láthattunk, szóval akinek az megfelelt, annak ez is rendben lesz, a többiekből maximum fejcsóválást fog kiváltani. Az irányítással nincs semmi probléma, teljesen ideális.

Ami viszont mindenképpen dicsérendő, hogy számtalan aprósággal találkozunk, ami sokat dob a hangulaton. Például a Nemzeti Galériában lévő képeket és a British Museum-ban kiállított tárgyakat, ha megvizsgáljuk, komoly művészeti információkkal leszünk gazdagabbak. De azt a lehetőséget se mulasszuk el, hogy egy kicsit körülnézzünk Holmes otthonában, mert a lakás tele van olyan ereklyékkel, amik az eredeti Conan Doyle történetekben szerepeltek (Botrány Csehországban, A táncoló emberkék, A hat Napóleon, A végső probléma stb.). Ezen relikviákról Doktor Watson tart nekünk egy kis nosztalgiát, ha őt irányítva közelebbről megnézzük őket. Persze ezeket inkább csak azok fogják értékelni, akik olvasták Sherlock kalandjait, vagy nézték a Jeremy Brett-es sorozatot. Itt jegyezném meg, hogy a Frogwares korábbi Holmes alkotásaira itt-ott vannak utalások. Így például nem biztos, hogy azok is érteni fogja a könyvtáros fickó rituális táncát a játék legelején, akik nem vitték végig a „The Awakened”-et.

Sajnos még egy negatívumról kell szót ejtenem. A játék előző részében (még mindig a „The Awakened”) volt az a nevetséges dolog, hogy miközben Sherlock-al mászkáltunk, a kedves Doktor Watson nem követett bennünket, hanem oda varázsolódott mellénk, ha egy pillanatra elfordítottuk a tekintetünket róla. Na mármost, ezt a technikai malőrt egy az egyben ide is átemelték. Érthetetlen számomra, hogy a készítők miért voltak képesek kétszer egymás után elkövetni ugyanazt a hibát. Ráadásul ezt a mutatványt attól a speciális étrendű kutyától is megkapjuk ezúttal, hiába csapunk be előtte egy ajtót.