A címből is már sejthető, hogy egy cyberpunk alkotással lesz dolgunk. Akkor elő az implantátumokkal!
Alapvetően kedvelem ezt a stílust, de meglepődve kellett rájönnöm, hogy játékok terén bizony szegényes a tapasztalatom. Ifjúkoromban a Neurománc beszippantott. A szárnyas Fejvadász ugyan csalódás volt, mert a cím alapján másra számítottam, de érettebb fejjel már egész más megvilágításban néztem újra (szerintem tetszene neked a regény is, aminek a címét elcsenték a filmhez - Trish). Azóta jött sok minden más is írottan, vagy mozgóképben, de játékok közül csak néhányra tudok visszaemlékezni. A System Shock 2 (az emlékezetes Gmiki féle majomkulcs fordítással) volt talán az első, illetve a Syndicate, de ami emlékezetes maradt, az a Deus Ex első része. A mai felhozatalból pedig csak a Deus Ex: Human Revolution-nel játszottam. A Neon Blood egyikőjükre sem hasonlít. Vegyük akkor sorra a jellemzőit.
Első ránézésre is jól látszik, hogy a pixelart vonalát követi. De jobban megnézve az előzeteseket és a képeket, azért látszik, hogy ezt igyekeztek stílusosabbá tenni. Ezt a 2,5 dimenziónak nevezett hatással érik el. Ezt úgy képzeljük el, hogy van perspektíva, nem csak jobbra-balra tudunk ezért mozogni, hanem előrébb és hátrább is. Mindemellett pl. a szereplők kétdimenziósak. Elég részletgazdagok a helyszínek, az összkép sötét tónusú a sok neon színnel vegyítve. Jól néz ki, DE van egy hibája. Mikor „közel” van hozzánk valami, akkor a felbontása nem változik, így egy nagyon pixeles kupacot kapunk az arcunkba. Távolodva semmi probléma, jó az összkép, csak ott van az a fránya „de”. (Lesz még néhány ilyen DE, lehet majd számolgatni.). Viszont pozitívumként említeném, hogy néhány rövid átkötő jelenetet rajzfilmes mozgóképként szúrtak be a történetbe. Vagy a kiírt szövegekkel néhol játszanak, azok vibrálnak, hullámoznak. Apróságok, de feldobják a hangulatot.
A helyszínek mérete is jól eltalált. Beltéren több szobát, termet kapunk, kültéren egész utcákat bejárhatunk. Vannak NPC-k, akikkel válthatunk néhány szót. Legtöbbjük csak ezért van ott-tesznek egy-egy megjegyzést, plusz infókat tudunk meg a világról, ilyesmi. Töltelékek. Ezen kívül még találhatunk újságokat, amiket felvéve tovább árnyalódik a kép a korról, amelyben élünk, annak problémáiról, aktualitásairól. Látható, hogy a készítők törődtek vele, hogy egy élő világot hozzanak létre. Persze nem kell itt nagy dolgokra gondolni, nem fogunk regény méretű memoárokat olvasni, de pont annyira van kidolgozva az egész, hogy élvezhető legyen.
A történetről pár szó: egy emlékezetkiesésben szenvedő (klasszikus aduász), magának való macsó zsarut alakítunk, akinek folyamatos fejfájása van, mikor valami régi emlék beugrik, így rászokott a kor legnépszerűbb drogjára, a Sparkra. Ráadásul ez a szer tönkreteszi az implantátumok idegi kapcsolódásait, amikkel főhősünk is rendelkezik. Az implantátumok világát egy nagy cég uralta, de egy ideje feltörekvőben van egy másik, amelyik azt ígéri, hogy termékeiben nem tesz kárt a drog. Közben ellátja a rendőrséget az eszközeivel, illetve karizmatikus személyiségét latba vetve jótékonykodik, igazságot oszt, beépül mindenhová. Gyakorlatilag egy új megváltó színében tetszeleg, aki majd kihozza ebből a mocsokból a világot.
Mi ott lépünk be a képbe, hogy ennek a cégnek a mérnökeit elkezdik levadászni és nekünk kellene kinyomozni, ki áll emögött. Rögtön az első helyszínen kapunk is egy üzenetet a bérgyilkostól, hogy találkozni szeretne velünk. Később jó szokás szerint tovább bonyolódik az ügy. Mondhatjuk, hogy kidolgozott, DE túl ismerős. A végkifejletet borítékolni lehet, maximum a részletek kérdésesek. Annak, aki még nem olvasott/látott sok ilyet, élvezetes lehet, de nekem már túl klisés volt.
Haladjunk tovább akkor a nyomozás mentén. Ez lenne a kalandjáték rész. Sajnos ez legtöbbször abban merül ki, hogy az adott helyszínen beszélünk valakivel, vagy megkeresünk egy tárgyat. Néha kicsit próbálnak csavarni a dolgon, pl. mikor ki kell derítenünk, kollegánkat milyen szöveggel tudjuk kimozdítani a helyéről. Ehhez több emberrel is beszélgetnünk kell, majd összerakva az infókat kitalálhatunk egy mondvacsinált indokot. Ezt egy párbeszéd során, a megfelelő válaszokat adva tudjuk véghezvinni. Viszont ha hibázunk, nincs gond, kezdhetjük elölről akárhányszor. Nem túl életszerű. Később az implantátumok is bevetésre kerülnek egy szkenner képében, de ez is csak abban merül ki, hogy folyamatosan nyomkodva a szkennelés gombját követjük a gyanúsított lábnyomát, vagy a megfelelő helyen vérnyomot keresünk. Párszor minijátékokkal is találkozhatunk, amik elég egyszerűek, de az elsőtől idegbajt kaptam. (Ahogy néztem, a legutóbbi javításban ezt is könnyítették némileg.) Megint csak látszik, próbálkoztak változatossá tenni az élményt DE nem sikerült. Unalmas, nincs benne túl nagy változatosság.
Utunk során nem mindent tudunk ésszel megoldani, így gyakran harcba torkollik a szituáció. Ilyenkor egy körökre osztott rendszerben kell küzdenünk. Először eldöntjük, mit is szeretnénk tenni (csak egyvalami választható körönként), majd indul a kör. Egy, maximum két ellenféllel állunk szemben, erről a részről nagy taktikázásra nincs lehetőség. Ellenben vannak speciális képességeink, tárgyaink, (defibrillátor életerőnk visszaállítására, páncéltörő lőszer, stb.) illetve védekezhetünk is az adott körben. Ezek listája a játék előrehaladtával bővül, ahogy új dolgokat tanulunk, vagy fejlődnek a beültetéseink. DE ezzel is van egy kis bibi: kiegyensúlyozatlan. Két opció használatával (a harmadikat csak a gyorsaság miatt használtam) minden küzdelem megnyerhető. A többi teljesen felesleges.
Ami beleszólhat még, az a véletlen faktor, amikor kritikus találatot kapunk és ettől elhalálozunk, de ez csak pár perc kiesést jelent, kezdhetjük elölről. Másodikra mindenkit legyőztem, talán egyszer kellett harmadszor is nekifutnom. Itt is érződik azért, hogy igyekeztek a játékos kedvében járni, mert a főbb ellenfeleknél kapunk egy QTE jelenetet, ahol próbára tehetjük reflexeinket. Amire nem tudok egy rossz szót sem mondani, az a zene. Ez minden helyszínen változik, a melankolikus hömpölygéstől egészen a pörgős vad futamokig hallhatunk mindenfélét. Az adott helyhez illenek az oda választott szólamok. Csak dicsérni tudom.
Megemlítenék még pár apróságot, amik színt visznek a játékmenetbe. Ilyenek a beszédes nevek (legalább is számomra), mint a Dust County, Bright City, vagy az elegáns Ruby Emerald. Találunk easter eggeket is (én sem szeretem az angol kifejezéseket, de erre tudok jó alternatívát), mint például megjelennek a Stray, a Blaspomeus, vagy a Final Fantasy (legalább is a kócos hajú nagy kardos emberkéről az ugrik be-Trish biztos tudná, ha látná :-) ) szereplői. Gyaníthatóan a készítők kedvencei közül láthatunk néhányat. Ezen kívül megtudtam, hogy valamilyen statisztika szerint 1,5 milliárd játékos van a világon, illetve képben vagyok, mi is az a pachinko (mindig elcsodálkozok, mennyire más kultúra a japán).
A képet sajnos árnyalja, hogy a kiadás után egy bugnak köszönhetően egy végtelen körbe kerültem, ami miatt nem lehetett folytatni a játékot (automatikus mentés van). Ebbe más is belefutott és jelezte is a Steam fórumon, de választ nem kapott. Én is írtam levelet a támogatói emailcímre, de nem válaszoltak. Szerencsére egy hét múlva kijött a javítás, viszont ugyanúgy előjött a hiba. Steamen ugyancsak felvetették ezt a problémát, akkor végre válaszoltak is a fejlesztők, hogy a mentési rendszer miatt új játékot kell kezdeni... Bosszantó dolog, erre nem tudok mit mondani.
Ennyi lenne az ismertető rész, úgyhogy összegezzük az eddig elhangzottakat (és számoljuk össze, hány DE szerepel eddig a szövegben). Kaptunk egy érdekes, fokozatosan kibomló történetet, ami viszont nem volt túl egyedi. Lehetőségünk van nyomozni, beszélgetni, megismerni a világot, csak sokszor ez töltelékízű, vagy nincs benne kihívás. Külön harcrendszer van, csak kiegyensúlyozatlan. Ez a kettősség jellemzi a játékot egész végig. Érződik, hogy szerettek volna mindent beleadni. Azt gondolom, hogy van tapasztalatuk a játékok terén, de ezt nem sikerült maradéktalanul átültetni a gyakorlatba. Maga a fejlesztőcsapat csak néhány emberből áll, ilyen szempontból jó teljesítményt nyújtottak. Érdekességképp említeném meg, hogy fizikai példányok is készültek a játékból, ami azért ebben az esetben furának tűnik. Mondjuk a kiadó (akik a fejlesztőkkel egyetemben spanyolok) egyik specialitása, hogy jónéhány játékból piacra dobnak kézzel fogható példányokat is.