Abraham "Bram" Stoker, írországi születésű író 1897-be kiadott kultikus regényének címszereplője, dacára az 1980-as évek rengeteg szöveges-kalandjának, videójátékos fronton nem annyira felkapott karakter, mint a filmgyártásban. A modern elektronikai szórakoztatás ezen műfajában inkább a fajtái (tehát a vámpírok) tudtak fokozottabb térhódítást véghez vinni. Azért játékos oldalon, a későbbiekben is számtalanszor belefuthatott a nagyérdemű Őlordságába.
Az egyik ilyen alkotás a Dracula: Origin, amiben a kegyetlen vérszívó arisztokrata legfőbb ellenlábasát, Abraham Van Helsing professzort irányítva kell megakadályoznunk, hogy a Gróf véghez vigye pusztító terveit, ami az ártatlan Mina Harker-re és a világra egyaránt szörnyű sorcsapást jelent.
Aki követte valaha a Frogwares pályafutását, azt egyáltalán nem lephette meg a tagok témaválasztása. Elvégre a 2000-es alapításuk óta elkötelezett hívei a tizenkilencedik-, illetve huszadik század eleji irodalomnak (lásd.: Arthur Conan Doyle, Bram Stoker, Jules Verne, Howard Phillips Lovecraft). Az elsősorban a Sherlock Holmes játékaikról ismert fejlesztők annak idején, jelentősen tetten érhető tisztelettel nyúltak Stoker történetéhez. Ebben a nem csak szolgalelkű másolatban remekül adták vissza az eredeti miliőt (néhány Lovecraft-i utalással megfűszerezve), ügyes fejtörőkkel és viszonylag érdekes sztorival. A „Dracula: Origin” kellemes grafikájával, valamint hangulatos helyszíneivel igazán élvezetessé vált, pár hibájától eltekintve (kevés eredetiség a játékmenetben, aminek túlzottan hamar a végére lehet érni). Ráadásul, itt még a készítők hanyagolták a későbbi programjaikra jellemző akció szegmenseket, így adva az Origin-nek hamisítatlan, régi vágású "point and click" stílust.
– Érdekesség: A "PC Guru"-ban nem sokkal az előtt volt teljes játék az Origin, hogy kijött a „Dracula: Love Kills”. Amúgy a magazin, annak idején az Origin-ről írt cikkében a "point and click" kifejezést poénból "mutass és kattints"-ként magyarította.
Viszont az hagyhatott az emberben keserű utóízt, hogy a történet közel se rendelkezett kerek lezárással. Ezért volt örömteli, amikor három évvel az előd után kézhez kaphattuk a folytatást. Azonban van némi bökkenő.
Az újabb etap ugyanis már nem egy külső nézetes "point and click" alkotás, mivel a Love Kills, műfaját tekintve a belső szemléletű "rejtett tárgykeresős" játékok műfajába tartozik. Tehát, "casual" kreációval van dolgunk és mint az a stílusból sejthető (a "casual" szó "alkalmi"-t jelent, ergo egyszerűbb), az első részhez képest sokkal puritánabb kivitelezés fogad minket. Ahhoz hasonló módon, mint amikor a Disney stúdió az 1990-es, 2000-es évek elején a korábbi animációs mozijai epizódszámait olyan olcsóbb darabokkal bővítette, melyek (általában) csupán lakossági forgalmazásra készültek. És az ilyenek, nem csak gyengébbek lettek az elődeiknél, de láthatóan eleve rosszabbnak is készültek.
A „Dracula: Love Kills” pedig szintén ebben a cipőben jár. Mindazonáltal nem annyira csapnivaló az őszképp, mint ahogy egy ilyen bevezetés után tűnhet, hiszen erényeknek sem vagyunk híján a Frogwares "casual" játékokra szakosodott részlegének, a Waterlily Games gyártmányában.
A történet néhány évvel az Origin fináléját követően veszi fel a fonalat. Az eltelt esztendőkben Drakula próbálta kiheverni a Van Helsing professzortól elszenvedett fájdalmas, de nem halálos kimenetelű vereséget. Mialatt a jelentősen legyengült Gróf igyekszik regenerálódni, megtudja Igor-tól, hűséges torzképű talpnyalójától, hogy időközben színre lépett a Vámpírok Királynője, aki az egész világon való uralkodást és a teljes emberi faj kiirtását tűzte ki céljául. Ehhez pedig, Drakula sakkban tartása érdekében, elrabolja Mina Harket-t, az egyetlen személyt a Földön, akiért a Lord képes valamiféle emberi érzelmet táplálni. Mivel a jelenlegi leharcol állapotában a Gróf esélytelen lenne a Királynővel szemben, kényszerű szövetségre lép nemezisével, Van Helsing-el, abban a reményben, hogy hármuknak (Drakula, Igor, A professzor) talán már lehet némi sansza, ebben a kontinenseken átívelő küldetésben. Mert ha nem járnak sikerrel, akkor hamarosan minden az enyészeté lesz.
Mielőtt részesei lehetnénk a kalandnak, csinálnunk kell egy profilt. Ez talán bagatell információnak tűnhet, de valójában fontos szerepe lehet (erre majd később kitérek). Mint korábban említettem, ezúttal "point and click" helyett, "rejtett tárgykeresős" játékkal van dolgunk, számtalan fejtörővel megspékelve. A sztori oroszlán részében ez a két szegmens fogja igénybe venni látóidegeinket és agytekervényeinket, Van Helsing helyett ezúttal már magát a Grófot vezérelve.
A tárgykeresős rész úgy működik, hogy az adott helyszínen, ha rákattintunk valamilyen konkrét területre, akkor beugrik egy kép, amelynek az alján bizonyos számú portéka neve olvasható. Eme "dolgok" akár élőlények is lehetnek, mint például macska, pók molylepke, béka, de most ne rugózzunk a nyelvtanon. Szóval, ezeket a környezetbe beleolvadó és sokszor teljesen észszerűtlenül elhelyezett cuccokat kell meglelnünk a folytatás érdekében. A tárgyak listáját véletlenszerűen választja ki a játék, egyetlen eszközt leszámítva, aminek begyűjtése nélkülözhetetlen a történetben való továbbhaladáshoz.
A logikai feladványokra (a Frogwares alkotásokra jellemző módon), nagy hangsúlyt fektettek a készítők. Gyűjtői kiadásban, a történet során több mint negyven fejtörővel találkozunk, mire utazásaink végére érünk. Ezek közt akad mindenféle típusú, kezdve a hagyományos kirakósoktól a párkeresősökig, egészen a forgatható-tologatható mechanizmusoktól a sima amőbásokig.
Természetesen, ennyi eredeti ötletű feladványt képtelenség lenne kiötölni. Például, az egyik louisianai talánynál, ahol angyalokat és démonokat ábrázoló lapocskákat kell a megfelelő helyükre berakni, ott a programozók szinte teljes egészében azt a fejtörőt vették át az Origin-ből, amelyik annak bécsi könyvtárában volt.
Ellenben számtalan kreatív feladványt kapunk, amik abszolválása sokszor nem csupán kihívásokkal teli, de még szórakoztató is. Olyanok, melyek a szürkeállományunkat rendesen igénybe veszik a hat felvonásos alapjáték, illetve a kollektori verzióban az utána megnyitható bónusz fejezet alatt. Viszont a nehézségi szintjük hagy maga után kívánnivalót. Egyes rébuszok önerőből történő kibogozásáért vért kell izzadni (ha már vámpíros a tematika), míg többek közt az alapjáték utolsó két fejtörője meg nevetségesen szimpla.
A kihívás faktort tekintve, a Love Kills-ben minden új játék kezdéskor két fokozat között választhatunk. KÖNNYŰ szinten, például igény esetén kérhetünk oktató módot, valamint a logikai feladványok közül pár darab egyszerűbb lesz.
Azért végérvényes elakadástól aligha kell tartani, mivel a program szüntelenül a helyes irányba terelget. Ha valamelyik helyszínen sokáig nem tudunk előre haladni, akkor kis csillámlás fogja jelölni a háttérben, amit kihagytunk. Tárgykeresős szegmensnél, amennyiben képtelenek vagyunk rálelni az objektumokra, kérhetjük a játékot, mutassa meg, merre vannak. Legfeljebb annyi a különbség a fokozatok között, hogy NEHÉZ módban tovább váratnak minket az újabb segítség (tipp) adás lehetőségével. Ezenfelül, komolyabb szinten nem enged villámtempóban összevissza kattintani. Ilyenkor a kurzor visszamegy a képernyő közepére és közben Igor próbál nyugalomra inteni.
A fejtörőknél (azon kívül, hogy olvashatunk róluk némi leírást), ha teljesen elakadunk, akár át is ugorhatjuk őket. Ezt könnyű módban előbb tehetjük meg. Ráadásul, abban az esetben, mikor egy adott területen már nincs több feladatod, azt a "Location completed!" ("A helyszín teljesítve!") felirat jelzi neked a kijelző tetején.
Még szintén lehet tehermentesítésnek tekinteni, hogy tárgykeresős részeknél számtalanszor fogjuk ugyanazt a territóriumot többször meglátogatni. És azok a cuccok, melyeket korábban megleltünk, értelemszerűen kikerülnek onnan, következésképp könnyebben eligazodhatunk.
Játékmenet szempontjából kétségtelenül tetten érhetőek jó ötletek. Az egyik ilyen, hogy Drakuláról lévén szó, ezúttal természetfeletti lényt irányítunk és ennek velejárója néhány speciális adottság. A meggyengült Sötétség Hercege kezdetben még nem rendelkezik extra képességgel, de a történet előrehaladtával ezek a kvalitások folyamatosan fognak megnyílni. Így, a különböző térségeken az imént ecsetelt feladatokon, illetve a szokás pixelvadászós-tárgykombinálós kaland elemeken kívül több, leleményesnek ható teendőnk lesz. Ezeket a talentumok úgy kapjuk meg, hogy az adott fejezetben, ha begyűjtöttük a világszerte elszórt pajzs töredékeket, akkor elvisszük azokat az első felvonástól látogatható Lovagok Termében és ott összeillesztjük a páncél darabjait. Ily módon, jutalomból hozzáférhetővé válik egy új erőnk, továbbá hivatalosan is befejezzük az aktuális szakaszt.
Ezen képességek, a halandó szem számára láthatatlan dolgokat megjelenítő VÁMPÍRLÁTÁS, a túl messze lévő tárgyak bezsebelését elősegítő TELEKINÉZIS, a gigászi izomtömeget lehetővé tevő ERŐ, végül az emberi külsővel megközelíthetetlen helyek elérését denevér formában abszolváló ÁLLATI FORMA.
A piros rúna szimbólummal jelölt területeken működésbe hozható készségek ügyesen illeszkednek a játékmechanikába. De éles szemfogú karakterünk nem tudja ezeket csakúgy használni. Az alkalmazásukhoz vérre van szüksége.
Ezeket legtöbbször a helyszíneken elszórva találhatjuk meg, általában üvegekben tárolva. Azonban akad egy másik módszerünk erre, ami viszont komoly döntés elé állít minket.
Tudniillik, a sztori bizonyos pontjain rendre összefutunk a Vámpírok Királynője (egytől egyig) női csatlósaival, akikkel muszáj harcba bocsátkoznunk. Amennyiben diadalt aratunk, utána határoznunk kell legyőzött ellenségünk sorsáról. Kiszívhatjuk a hölgyemény nyakát, ezzel szert téve a számunkra értékes vöröses életnedűre. Csakhogy ezzel elkárhozott vámpírlétre ítéltetjük a dámát. Ellenben lehetőségünk van kevésbé drasztikusan eljárni. Ha megkíméljük az illető emberi mivoltát, akkor kapunk vagy egy újabb tárgykeresős kihívást, ahol minden objektum vért tartalmazó fiola, esetleg valamilyen másik fejtörőt. Ezek teljesítéséért pedig némi hemoglobin lesz a díjazásunk.
Ráadásul, itt nem csupán önnön lelkiismeretünk tisztasága a tét. Döntéseink hatással vannak a történetre. Persze ne számítsunk Quantic Dream („Fahrenheit”, „Heavy Rain”, „Beyond: Two Souls”, „Detroit: Become Human”) szintű, ezernyi elágazású cselekményvezetésre, de azért a pacifista és a bestiális megnyilvánulások jelentősen eltérő hangvételű végkifejletet eredményeznek. Ilyesmire anno nem volt lehetőségünk a teljesen lineáris Origin-ban. Azt azért leszögezném, hogy a csatározások folyamatát elég furcsán oldották meg. Ezen alkalmakkor egy végletekig leegyszerűsített, labirintusra hasonlító, általában egyetlen útvonallal rendelkező pályára kerülünk, amiben a Grófot ábrázoló korongot kell elnavigálni a kijáratnál tartózkodó szolgához. Csakhogy amint mozgásba lendülünk, a helyszín elsötétedik és nekünk nem szabad hozzáérnünk a falakhoz. Ha túl sokszor ütközünk a paravánnak, kezdhetjük újra. Ez a feladatrész láthatóan nem lett túlbonyolítva. Ilyenkor érhető tetten igazán a Love Kills "casual" mivolta.
Mondjuk, aki szeretne, találhat némi kihívást a játékban. Tudniillik, a sztorin történő végighaladás során összesen 33 teljesítményért kaphatunk jutalom kitüntetést, amiket a Főmenüben tudunk szemrevételezni. Néhányat ezek közül automatikusan megszerzünk a szimpla végigjátszás során ("Találj meg ennyi meg annyi rejtet tárgyat", "Használd a vámpír képességeket valahányszor", stb.), másoknál bizonyos kritériumok teljesítése szükséges ("Harapd meg az összes lányt", "Ne igyál az összes lány nyaki ütőérből", "Abszolváld a bónusz fejezetet milliónyi variánssal", et cetera-et cetera).
Ámbár, a legkörülményesebb tennivalónak egyértelműen az "Alapjáték 5 óra alatti végigvitele, elsőre" követelmény tekinthető. Igaz, hogy az alkotás nem valami hosszú, rövidebbre sikeredet, mint a szintén kissé kurtácska elődje, de a játékos esetleges tanácstalansága eléggé macerássá teheti ennek a tételnek az elérését. Elvégre, ha a tárgykeresős szegmenseknél nem találunk valamit, vagy a logikai feladványoknál megakadunk, akkor drasztikusan növekedhet a szükséges időintervallum. A kollektori kiadásban ugyan van a fejtörőknek külön ismertetője egy stratégiai útmutatóban (sokszor megoldókulcsot is tartalmazva) csakhogy azok sem adnak mindig komplett megfejtést hozzájuk, ráadásul a játékmenetben csak a Főmenüben tartózkodást nem méri a program. Tehát ezek olvasásánál szintúgy megy a stopper. És miután (a legtöbb "casual" játékra jellemzően) nincs mentési funkció, minden valós időben történik, létfontosságú alaposan átgondolni a lépéseinket. Emellett, még azt se szabad elfelejteni, hogy ELSŐRE kell teljesíteni az 5 órát. Amennyiben ez nem sikerül, akkor hiába próbálkozunk többször. Ilyenkor új profil készítése szükségszerű, amivel együtt jár a korábbi eredményeink lenullázódása. Ezért utaltam korábban az adatlap fontosságára.
Igaz, miképp említettem, a tárgykereséseknél kérhetünk segítséget a géptől, a logikai feladványokat pedig átugorhatjuk. De egyrészt, ezek az időhöz való kötöttségük miatt tovább tarthatnak, mintha gyorsan magunktól megoldanánk őket, másodsorban a segítségek/átugrások igénybevételével kitüntetésektől esünk el.
Tárgykereséseknél talán az a legcélravezetőbb, ha fotót csinálunk az adott háttérről és azt a játékból való kilépés (vagy Főmenüben tartózkodás) mellett tanulmányozzuk. A fejtörőknél pedig találjuk ki a megoldást, amilyen szélsebesen csak lehet.
Az a feladvány Párizsban, melynél 90 fokban forgatható kőkockákból kell kirakni egy kakas mozaikját (értitek, gall kakas), talán a legbonyolultabb kirakós az összes közül. Ráadásul, éppen ehhez nem kapunk megoldókulcsot a stratégiai útmutatóban. Plusz, ennek a feladványnak eltérő szerkezete van a két nehézségi fokozatban. Ezért gyanítom, a nagy többség itt inkább megpróbálja igénybe venni a világháló segítségét.
Egyébként, az összes teljesítmény eléréséhez többszöri nekifutás igényeltetik, mivel a játék külön jutalmazza a nehéz és a könnyű szint végigvitelét. Valamint, mind a 33 kitüntetéshez az oktatómód használata ugyancsak kötelező, ami ugyebár csupán könnyű fokozatban van. Szóval lesz annak munkája bőven, aki szeretné kimaxolni a „Dracula: Love Kills”-t.
A sztori alatti turistáskodásunk során több helyre juthatunk el, mint az Origin-ban. Az elődben annak idején Londonba, Kairóba, Bécsbe és Erdélybe vezetett az úti célunk. A folytatásban viszont a visszatérő Ködös Albion fővárosán és Transsylvanián kívül még Olaszországba, Franciaországba, az Egyesült Államokba, illetve Panamába visz a küldetésünk. Barangolásainkon minden olyan területre, ahova eljutottunk az aktuális fejezeten belül, bármikor visszamehetünk Drakulának, a képernyő jobb alsó sarokban látható, még a játék elején rendbe hozott szarkofágjára kattintva.
Bár nagyobb számú földrészeket kapunk, az első részhez képest fokozottabb utazási szabadsággal, mégsem lehetünk maradéktalanul elégedettek. Tudniillik, ezeknek a tájaknak elég puritán a külcsínje. Nem mondanám csúnyáknak, olykor egész hangulatosak, de az Origin egész szép, jól dizájnolt helyszíneit meg sem közelíti. Az pedig sovány vigasz, hogy cserébe legalább alacsony a gépigény. Ez persze nem csoda, hiszen a Love Kills-t annak idején kifejezetten iPad és iPhone készülékeken való futtatásra tervezték. Szóval mai mércével szemlélve valószínűleg azt mondanánk rá, hogy még egy abakuszon is elfutna.
Sajnos azonban a negatívumok jegyzéke ezzel korán se ért véget. A szinkronhangok hagynak maguk után kívánnivalót, valamint a zene kifejezetten irritálónak hangzott (legalábbis az előd dallamaihoz képest).
Történet, mint olyan nagyon minimálisan van csupán jelen. Egy faék egyszerűségű sztorit kapunk, ami érezhetően csak arra szolgál, hogy valami alapot biztosítson a rengeteg tárgykeresős és fejtörős szegmensnek. Párbeszédek kezdeményezésére nincs lehetőségünk senkivel, ezek a jelenetek automatikusan játszódnak le. Esetenként szórakoztató a három főszereplő egymással való acsarkodása, de ettől nem kaptunk mélyebb karakterisztikát közöttük. Szintúgy ez tapasztalható a Vámpírok Királynője és csatlósai prezentálásában. Érdemleges bemutatás, vagy hangsúlyos motivációs tényezők csupán alig észlelhetően vannak náluk. A cselekményvezetést teljesen átértelmező, álleejtős fordulat jelenléte nuku. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, miszerint a Királynő elleni végső leszámolás (azzal, hogy lesz ilyen, gondolom nem lövök le nagy poént) hihetetlenül jellegtelen. Szinte észre sem vesszük a bekövetkezését.
Van ugyan egy naplónk, amelyben időnként olvashatunk néhány kiegészítő információt, de ezek színvonal, valamint kidolgozottsága jócskán elmarad az Origin-s memoárjaitól és jegyzeteitől. A körülbelül 6-7 órás alapjátékot úgy 1 órával megtoldó bónusz fejezet se nyújt nagyobb sztoritöbbletet. Inkább csak a játékidő kitolására szolgál.
Persze mondhatnánk, hogy igazságtalan lenne "casual" alkotástól minőségi forgatókönyvet várni, de azért ez nem feltétlenül mentség. Gondoljunk bele, amikor az agyondicsért horror-kaland, az „Amnesia: The Dark Descent” következő része, az „Amnesia: A Machine for Pigs” kijött, bár szapulták a drasztikusan leegyszerűsödött játékmenetét, viszont a (talán az elődjét is felülmúló) történetvezetésére aligha lehetett panasz.
Ugyancsak hátulütő, hogy az alkalmi játékosok érdekében, jóformán az összes, az előző etapra történő utalást kihagyták. Így például, a beavatottak nem találkozhatnak az Origin-ből ismerős szereplők zömével, ami eredményez némi hiányérzetet, illetve elvarratlan szálakat.
Azért egy dolgot mindenképp az elbeszélés javára kell írnom. Tudniillik, a Love Kills-ről kijelenthető, hogy lezárja azt a történetet, amit az Origin félbehagyott. Az imént ecsetelt okokból kifolyólag akadnak tisztázatlan dolgok a cselekményben, de a finálé ettől még tekinthető teljes értékű befejezésnek. Komoly katarzisra ne számítsunk, viszont a csatlósokkal való korábbi bánásmódunk két különböző zárójelenetsort generál az alapjáték, valamint a bónusz fejezet (aminek a kiindulópontja passzol az alapjáték befejezéséhez) végén egyaránt. Így az ember a saját temperamentuma szerint tehet pontot a sztori végére.
Ezek jó dolgok, csak kár, hogy a tálalás közel sem mindig a legoptimálisabb hozzá.
Édesapám, Teller Béla emlékére.