Korongvilág. Egyesek számára ismerős egy kifejezés, mások most hallják ezt először. A méltán híres Terry Pratchett fantáziavilágának szüleménye ez a gyönygszem amit angolul Discworld-nek nevezünk. Az okosabbak már kitalálhatták, hogy innen származik a cím is. De vajon mi az a Noir? Nem akarok most pontos definíciókba menni, elég annyi, hogy egy olyan stílus (legyen az könyv, film vagy játék), ami képvilágában, lelkivilágában is egy elzüllött, amolyan az emberéletet (ha emberről van szó) fillérben mérő képet ad arról a bizonyos világról. Néhány régebbi maffiás film is ebbe a kategóriába sorolható. Aki játszott az első két résszel, az el is felejtheti azokat. Ez a Discworld egy noir. Egy nem túl humoros (bár néhol azért találhatunk benne), félelmetes szürke világba cseppenünk a játékban. A történetre nem lehet panasz, mert akár Pratchett mester dolgozott rajta, akár nem, nagyon fordulatos. A már fentebb említett Lewton bőrébe bújunk, aki Ankh-Morpork sötét városában éli mindennapjait. Az egyik napon (ami sötét és esős) beállít az irodájába egy gyönyörű hölgy és megkéri őt, hogy találja meg elveszett vőlegényét. Innentől azonban felpörög a történet, mert kiderül, hogy a bizonyos vőlegényt nem csak az állítólagos menyasszonya keresi, de még sokan mások is.
Itt el is értünk a játék egyik fő előnyéhez, mégpedig a rengeteg karakterhez. Szinte 70 karakterrel találkozunk a játékban. Vannak elég egyedi jelenségek közöttük, például a már fent említett kőszörny, Malachite. Neki nincs túl sok agya, szinte mindig csak egyet fúj, de azért erő szorult bele rendesen. Valamint az egyik nagykutya, Jasper Horst, akinek a hangja engem nagyon megfogott. Amolyan Al Capone-s rekedt hang. De lesznek a játékban főpapok, beszélő félfarkasemberek, gyönyörű hölgyek, zongorista vámpírok és találkozunk magával a Kaszással is. Ha már említettem a hangokat, a karakterek hangjai nagyon eltaláltak. Az egyik már kezdetben visszataszító lesz, míg a másik lágyságán bedőlve nagy meglepetésben lehet részünk. Zenei oldalról tökéletes. A játék hangulatához nagyon jól eltalált zene párosul, ami a jazz és blues szerelmeseinek okozhat meghitt pillanatokat.
A félelmetesebb részek nem is a játék miatt félelmetesek, hanem a zene teszi azzá őket. Néha az volt az érzésem, hogy bármelyik pillanatban meghalhatok (természetesen csak a játékban). Ami majd egyesek figyelmét felkeltheti az a játék egyik bárjában elhangzott dal. Aki megvásárolja az eredeti verziót (és természetesen megvásárolja :-)) az a kézikönyv végén megtalálhatja a dal szövegét. Aki tud angolul annak vicces lehet, mert a szövege is humoros. A játék grafikája nem mai csirke (mivel a játékot 1999-ben adták ki), de szerintem kalandjátékhoz képest elég szép. Mivel a játékban a fő helyet a sötétség foglalja el ezért nem is olyan csúnya. Érdemes nem magasra állítani a fényességet (akkor persze csúnyább is ha magasra állítjuk), mert úgy van meg a helyszínek hatása. Az animációk szépre sikerültek és a karakterek sem rosszak. Mindegyik alaposan kidolgozott, ugyanúgy, mint a mozgásuk is.
Az irányítás a szokásos klikkelős módszer. Kattintunk és a karakterünk odamegy. Ha ráirányítjuk valami érdekesre a kurzort kiírja, hogy mi az. Ezután kiválaszthatjuk mit akarunk vele csinálni. Az inventory is jól el van helyezve, csak akkor jön elő, amikor mi akarjuk, tehát nincs állandóan szem előtt. Ezért a képernyőt teljesen belátjuk. A párbeszédek megoldása is ötletes, lévén egy magánnyomozóról van szó tehát a saját kis jegyzetfüzetében lévő dolgokról beszélhetünk. Ha valamit teljesen kibeszéltünk, akkor azt kihúzza, ha pedig új helyszín adódik a térképre, azt egy hangjelzéssel jelzi nekünk.
Térkép, igen erről még nem beszéltem. A játék helyszíneire a város térképe segítségével jutunk el. Minden helyszín megvan már a játék elején, persze még nem elérhetőek. A játékmenet lineáris, tehát csak egy befejezés van, azonban a helyszíneket többfajta sorrendben is meg lehet látogatni. Például miután végigjátszottam a játékot, megnéztem egy végigjátszást hozzá, ahol teljesen más sorrendben volt minden helyszín bejárva. A templom, amit én már az elején meglátogattam, ott csak a végén volt megemlítve. Érdekesség még, hogy a játék felénél meghalunk. Ezt már előre lehet azért érezni, hiszen minden sarkon követ valaki. Én már szinte vártam, hogy mikor írja ki a játék, hogy GAME OVER, pedig sejtettem, hogy nem lehet semmi olyat elrontani benne, ami miatt elölről kellene kezdeni mindent. De a hangulata olyan. Na de a halál utáni élet szép is tud lenni. Főleg ha farkasemberré tudunk változni akkor, amikor csak akarunk. De akit az bővebben érdekel, az játssza végig a játékot. Megéri már csak ezért is.