
Megjelent a FINIS, amelyben pszichodiagnosztikával elemeznek bennünket
Pszichodiagnosztika egy videójátékban.


Október 26-án jelent meg a spanyol k148 Game Studio játéka (PlayStation 4-5, Xbox One, illetve Xbox Series konzolokra november 2-án várható).
A beharangozóban pszichológiai kalandjátékként aposztrofálják, ahol nem csak rejtvényeket, feladatokat oldunk meg és közben szórakozunk, hanem mélyebben megismerjük önmagunkat is. Ebben egy, a valóságban is létező pszichodiagnosztikai módszert, a Lüscher tesztet hívták segítségül. Ennek lényege, hogy az általunk kedvelt, vagy épp nem tetsző színek alapján bizonyos személyiségi jellemzők, viselkedési formák kikövetkeztethetőek.
Egy-egy feladvány megoldásakor választott szín alapján a játék „kielemez” minket. Ezek függvényében 8 különböző utat járhatunk végig, ami ugyanennyi befejezést takar. Mindezt 21 helyszínen tehetjük meg, amik az előzetesek alapján elég változatosak. Vannak közöttük elhagyatott, romos épületek, UFO-k látogatta farmok, csontvázakkal teli mezők, de futurisztikus helyeken is megfordulhatunk.
Ezzel a felütéssel elhúzták előttem a mézesmadzagot, így kíváncsian várom, mit tudtak az ígéretekből megvalósítani a készítők.
A FINIS című játékot a k148 Game Studio fejlesztőcsapat készítette, és a JanduSoft kiadó adta ki.
Ha további infót, leírást, képeket, vagy videót keresel a játékról, akkor irány a FINIS adatlapja.
Hozzászólások
Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.
A FINIS című játékot a k148 Game Studio fejlesztőcsapat készítette, és a JanduSoft kiadó adta ki.
Ha további infót, leírást, képeket, vagy videót keresel a játékról, akkor irány a FINIS adatlapja.
Írd le a véleményedet a témában!