Háromévnyi forgatás és utómunkálatok után idén év végén végre megérkezik a moziba a Matusik Szilárd rendezte Vakondok dokumentum széria legfrissebb része, mely az mutatja be, miképp indították el a 80-as években tizenévesek a magyarországi otthoni számítástechnikai forradalmat a nyugatról illegálisan bejuttatott videójátékokkal, és hogyan alakult ki ebből idehaza a demoscene-nek nevezett művészeti ág.
"Ezen a vonalon haladva olyan kapcsolódó témák is szóba kerülnek, mint a lemezújságok és az első nyomtatott magyar játékmagazinok megszületése, a scene-ben tevékenykedő fiatalok által feltört telefonkártyák és telefonhálózatok, vagy épp a piacon ezrével árult másolt videójáték-kazetták és lemezek" –olvasható a hivatalos sajtóanyagban.
Ahogyan az, hogy természetesen a legendás Csoki klub sem maradhat ki. A 2 és fél órás filmben 57 megszólaló meséli el hogyan is robbant be Magyarországon a becsempészett Commodore 64-eknek köszönhetően az otthoni számítógépek használata.
A filmforgatás 2019-ben egy sikeres Indiegogo kampány után kezdődött el, és a gyártási folyamat 3 évig tartott.
A Vakondok egyes részei eddig feldolgozták többek között már a magyar videójáték-fejlesztés hőskorát, és a demoscene jelenkori helyzetét is. Az 5. részhez előzetes még nem elérhető, de a 2019-es Indiegogo kampányhoz készült promóciós videó itt tekinthető meg:
Valamint felkerült a Youtube-ra néhány, a filmből kimaradt történet is, amelyeket itt tudtok megtekinteni.
A Stamps Back mozipremiere 2022. december 12-én lesz Budapesten a Lurdy moziban. Jegyek ide kattintva kaphatók.
A vidéki vetítések még szervezés alatt vannak, aki szeretne értesülni róluk, az kövesse Facebook-on a Vakondok oldalát, vagy iratkozzon fel a hírlevélre a stampsback.hu címen.