A jövőre megjelenő pixel-artos kalandjátékban a kolonizálás korszakának egyik legnagyobb rejtélyének a nyomába eredhetünk.
1590-ben történt az eset, hogy 117 brit telepes tűnt el az Észak-Karolinához tartozó Roanoke-szigetről. Sorsukat azóta is teljes homály fedi, és manapság DNS minták alapján próbálják megoldani az azt körbelengő rejtélyt.
A török Madcraft stúdió azonban más oldalról, egy hagyományos point and click kalandjátékon keresztül vizsgálja a történteket. 150 évvel járunk az eltűnések után, és egy fiatal, ambiciózus kalandort, Hugh Redcliffet irányítjuk, aki az Elveszett Kolónia nyomait követve halad első nagy felfedezése felé. Akkoriban már elég sokszínű ember él Crowaltban, ahová megérkezik, hogy megoldja a rejtélyt, és a szigetet körbejárva számos problémával kell majd szembenéznie. Úgy tűnik, hogy a rejtély megoldása sokkal nehezebb feladatnak tűnik, mint amire számított.
A Steam őszi demó dömpingjének (Steam Game Festival: Autumn Edition) köszönhetően – amely október 7-től október 13-ig tart – a játékosok kipróbálhatják majd a Crowalt demóját is. Sajnos azonban a teljes játékra még pár hónapot várnunk kell, az ugyanis csak 2021 második negyedévében érkezik.