A kézzel rajzolt point-and-clickeket manapság előszeretettel savazzák, hisz sokan óhatatlanul is a régi klasszikusokat keresik a játékokban, rosszabb esetben tudomást sem vesznek ezekről az alkotásokról. Pedig az a kor elmúlt, az idő ellenben haladt tovább, és tetszik vagy sem, bizony, igen jó kis hagyományos kalandok születtek az elmúlt évtizedben is. Persze, nagy stúdiók már nem vetemednek ilyesmire, ezért tökéletes rajzfilmszerű élményt nem is feltétlenül kell keresni, ám a Motiviti kalandján azért érződik a tíz évre visszanyúló munka, mert kifejezetten szépen vannak megrajzolva a szereplők és a hátterek is. Persze, animálási fázisból lehetne akár több is, de összességében nagyon jól fest a játék. Egyedül a közeli bevágások nem tetszenek, ott számomra zavaró volt az élesség elvesztése – érezhetően csak az alap rajzra nagyítanak rá ezeknél a snitteknél.
A történet egy fiatal rakétamérnök, Elroy körül forog, aki éppen egy fontos kísérletet demonstrál a róla tudósító újságírónak, Ellie-nek. Azonban hamar kiderül, hogy a hölgyet jobban érdekli címszereplőnk sok-sok éve eltűnt apja és annak tevékenysége, ráadásul még a bemutató is katasztrofálisan végződik. De ahogy szokás mondani, minden rosszban van valami jó, jelen esetben egy régi üzenet végre eljut hősünkhöz, ami ténylegesen beindítja a cselekményt. De ezt már csak a teljes változatban fogjuk látni.
Az irányítás teljes egészében az egér bal gombjával történik (játékvezérlőt nem támogat a program), ezzel mozgunk és fedezzük fel a környezetet. Ami csak megnézhető, arra Elroy rögtön reagál, amit mondjuk lehetőségünk van felvenni, ott megjelenik két ikon, hogy mit szándékozunk vele tenni. A tárgyhasználat mikéntjét beállíthatjuk a menüben – én a kattints a tárgyra, majd arra, amin használni szeretnéd metódust preferálom; a másik a ráhúzás –, akárcsak az interakciós pontok gombnyomásra történő megjelenítését. Súgórendszer nincs. A demóban látható fejtörők adták magukat, egyedül a szeméttelepre való bejutás, ami kicsit kilógott az egészből, de ott Elroy meg is jegyzi, hogy az illető igazán felrakhatna egy rendes zárat e helyett a hülyeség helyett...
A szereplők szinkronja teljes és első blikkre felettébb ígéretes, a háttérzene pedig szintén kellemesnek ígérkezik. A játékot nem szabad komolyan venni, inkább dominál a szórakoztatás, amihez könnyed verbális és képi humor társul. Persze, félórányi nyüstölés után (kb. eddig tart a demó leküzdése) nehéz megmondani, hogy milyen lesz a a nagy egész, de én bátram ajánlom mindenkinek kipróbálásra, aki szereti a műfajt. Aztán ha jön a teljes játék, meglássuk, megérte-e tizenévet várni rá.