A Tajemství Oslího ostrova (rövidítve Too) nem csak azért különleges, mert gyakorlatilag egy népszerű nemzetközi brandet folytatott vicceskedve, hanem mert ez volt az első országosan forgalmazott cseh játék. A terjesztés nem mellesleg az akkori Vochozka Trading cégen keresztül történt, amiből később - némi fúzióval - megalakult a Illusion Softworks, később 2KCzech (legismertebb címeik talán a Hidden and Dangerous- és a Mafia-sorozat).

Visszakanyarodva cikkünk témájára, a játék a The Secret of Monkey Island direkt folytatásaként tetszeleg, figyelmen kívül hagyva a második, LeChuck’s Revenge című részt. Jarek Kolář és Petr Vlček 1992-ben kezdett el dolgozni a játékon, segítségül pedig gimnáziumuk, a brnói Slovanské náměstí számítógépeit hívták segítségül, amire elmondásuk szerint külön engedélyt kaptak az informatikatanáruktól. A fejlesztés végül csak ’94-ben fejeződött be, mivel kezdetben finoman szólva sem sok fogalmuk volt az egész folyamat mikéntjéről.

The Secret of Donkey Island - screenshot 1

A Too volt az egyik első cseh játék, ami kidolgozott grafikával rendelkezett, ám vizuális elemeket más kalandjátékokból is kölcsönöztek - ami meglepő mód nem vonzott magával jogi problémákat, bár akkoriban a világ számára a cseh játékipar nem igazán lehetett célkeresztben -, ugyanakkor a játék hangeffektjei teljes egészében a fejlesztőpáros munkája, amikhez számítógépes hangszórókat hívtak segítségül (akkor náluk is olyan vadkelet lehetett akkoriban, mint nálunk a hamisított Terminator–Halálosztó és Star Wars regényeknél - Trish).

A fejlesztők eredeti tervei között nem szerepelt a kereskedelmi forgalomba hozatal, a játék készítését sokkal inkább az inspirálta, hogy csehekként, korlátozott lehetőségekkel is képesek olyan produkciót letenni az asztalra, ami világszinten is megállja a helyét. Végül azonban csak felkeresték a már említett forgalmazót, akikkel a páros aztán Pterodon Software név alatt tevékenykedett. A gamez.cz cikke alapján a játékból összesen 2000 példányt adtak el darabonként 240 koronáért, ami lényegesen nagyobb mennyiség volt az addig forgalmazott cseh játékok után. A sikernek köszönhetően a kezdeti műanyag zacskós kiszerelést ’94-ben felváltotta a papírdobozos kiadás.


A játékot megjelenéskor a cseh szaksajtó dicsérte, bár utólagosan azért ebbe bele lehet látni némi elfogultságot, hisz a külcsín azért elmaradt a külföldi címekétől, és a program végigjátszásához sem kellett túl sok idő. A cselekmény akörül bonyolódik, hogy Gajbraš Trípvůd (hmm…) kalóz, miután túlélt egy hajótörést, a Szamár-szigetre sodródik - amit beszélő szamarak laknak, és egy meg nem nevezett baleset következtében csak néhány szamár és egy szamártemplom maradt fenn -, ahonnét próbál kikecmeregni. Hogy csőstül jöjjön a baj, szembe kell néznie ősi ellenségével, LeGek (hmmmm…) kalózzal is.

És hogy mire fel született ez a cikk? Nos, kérem, 29 évvel az eredeti cseh megjelenést követően, azaz idén nyáron, végre(?) elkészült a játék rajongói angol fordítása (a készítők engedélyével), amely a szellemes The Secret of Donkey Island kereszteltséget kapta. Az angol nyelvnek köszönhetően pedig immár szélesebb körű ismertségre tehet szert a játék - gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki csehül áll a cseh nyelvvel. Mivel 2000-ben amúgy is freeware-ré vált a program, természetesen az angol változat is ingyenes (innen tölthető le), sőt, aki egyáltalán nem akar letöltéssel bíbelődni, az közvetlenül játszhatja böngészőből is.

The Secret of Donkey Island - screenshot 2

Ha bírod az igazi Guybrush kalandjait, érdemes lehet ránézni, már csak korlenyomatként kezelve is érdekes. A Youtube-on található egy mindössze 40 perces végigjátszás, szóval nem fogsz sok időt elvesztegetni az életedből, ha kipróbálod.

A Pterodonról még annyit, hogy a következő címével is maradt a kalandjátékok tengerén - a 7 dní a 7 nocí alkotásukat azonban a Larry-sorozat ihlette, s ami már németül illetve lengyelül is megjelent -, később azonban más műfajokba kóstoltak bele, végül 2006-ban beleolvadtak az Illusion Softworksbe.