Az alcímből már kikövetkeztethető, hogy a The Invincible sajnos semmivel nem mutat többet teljes játékként, mint amit már a demóiban sejteni lehetett róla. Ha csak a sétálós mechanikát néznénk, akkor ez a játék a sétaszimulátor fogalom abszolút királya is lehetne. Régen találkoztam ehhez hasonló játékkal, amiben azon kívül, hogy állandóan nyomnom kellett az „előre” gombot, szinte semmi más dolgom nem akadt. Az olyan mellékes feladatok, mint a távcső, vagy a fémdetektor használata, inkább tűnt unalmas adaléknak, mint immerziót növelő játékélménynek. Egészen a történet legeslegvégéig kell várnunk egy „akciósabb” részre, de hat órát várni arra, hogy ilyet is kapjon a játékos, szerintem eléggé vontatott megoldás.
Valószínűleg tudta ezt a lengyel fejlesztőcsapat is, és igyekeztek „valósághűbbé” varázsolni a játékukat. Három darab extra mechanikához nyúlva megpróbálták úgymond feldobni a sétaszimulátor alapreceptjét. Az egyik ilyen extra a felfedezés, a másik a döntéseink súlya, a harmadik pedig a sétakocsikázás. De sajnos ezeknél is trutyi került a levesbe, mert túl sok pozitívumokkal ezek sem járulnak hozzá az összképhez.
A felfedezés részével az a gond, hogy túl sok mindent nem lehet felfedezni a kietlen homokon és sziklákon kívül. Pedig a bejárható terület óriási, csak hát… minek…? Olyanba is belefutottam a végigjátszásom során, hogy még volt egy viszonylag nagy terület egy szinttel lejjebb, amit még nem vizsgáltam át, de a főszereplőnk, Yasna rögtön kijelentette, hogy ezen a területen bizony már semmi nincs, jó lenne minél hamarabb tovább indulni. Ez azért eléggé élményromboló, főleg, ha ennyire a felfedezésre is építenek. Viszont vannak pozitív oldalai is, mert valóban vannak benne olyan helyek, ahová egyébként nem kötelező bemennünk, de ha megtesszük, néhány extra infóval gazdagodunk a helyi rejtélyt illetően.
És itt rá is térhetünk a döntéses részekre. Igazából már az is egy döntés, hogy elmegyünk-e valamit megnézni vagy sem, tehát, hogy akarunk-e extra infókhoz jutni vagy sem. Ezek az infók nem csak a teljes történet megértéséhez fontosak, de a játék befejezésének szempontjából is. Yasna kalandja ugyanis többféleképpen végződhet. De arról is döntenünk kell, hogy megmentjük-e Yasna barátait, vagy hogy melyik útvonalat választjuk a továbbhaladásunkhoz. Utóbbi azért érdekes, mert egy-egy pontba legtöbbször kétféle útvonalon is el tudunk jutni. Valamelyik nehezebb, valamelyik könnyebb, de mivel csak az előre gombot kell lenyomva tartanunk, ezért játékélmény szempontjából tök mindegy, hogy mit választunk. Yasna viszont tanulhat egy-egy élményéből, és ha legközelebb is valami hasonló történik vele, akkor már felkészültebb lesz. Direkt fogalmazok ilyen homályosan, ugyanis nem szeretném lelőni a poénokat.
Ami a sétakocsikázást illeti, e nélkül egyszerűen elképzelhetetlen ez a játék. Az óriási bejárható területek miatt, egy ilyen úgynevezett bolygójáró rover nélkül, abszolút unalomba fulladt volna a játékmenet. Az mondjuk kicsit furcsa volt, hogy épp mindig akadt egy ilyen jármű a közelben, de ezt inkább nem is fogom firtatni, mert örülök, hogy volt. Nélküle biztosan nem fejeztem volna be a játékot. A roveren kívül egyébként drónokat is irányítani fogunk, de csak rövid ideig, és igazából túl sokat nem adnak az élményhez.
Szerencsére Yasna futni is tud, de a manapság olyan gyakran használt stamina ismét visszaköszön. Körülbelül 5-8 másodpercig képes gyorsabb léptekre, utána kifullad és lelassít. De már az is jó pont, hogy nem áll meg lihegni, mint tette azt a Vlad Circus főszereplője. Sajnos azonban ugrani nem tudunk, pedig úgy talán gyorsabban is haladhatnánk, de akkor persze nem lenne értelme a sziklákra való mászkálásoknak, amik szintén részei a játékmenetnek. De ezekre is érvényes az, hogy elég csak az előre gombot nyomni, mert semmi egyéb dolgunk nincs közben.
Ami mindenképp dicséretet érdemel, az a grafika és a hangok. Igazából ezek voltak azok, amik a regény feldolgozása mellett eladták ezt a játékot. Az első screenshotok elképesztően jól néztek ki, és bár sokat butítottak rajta a megjelenésig, azért az kijelenthető, hogy ennél szebb és részletesebb sétaszimulátor kevés van jelenleg a piacon. Bárhol is legyünk a játékban, a retro-futurisztikus, analóg és a digitális dolgoktól mentes környezet mindenhonnan visszaköszön. Ezen a téren tényleg le kalappal a fejlesztők előtt, és minden dicséretet megérdemelnek. A szinkron szintén nagyon jó lett, tehát kijelenthető, hogy audiovizuális téren nagyon magas szinten van a The Invincible.
Az analóg világ miatt ezúttal nem a megszokott digitális tabletekről fogjuk megtudni, hogy mi történt az előző csapattal, hanem vagy sima papírra vetett és hátrahagyott feljegyzésekből, vagy floppyszerű filmekre égetett képekből. Meg kell hagyni, hogy nagyon érdekes volt ez a megoldás, főleg, ahogy a képeket kellett nézegetni. De hasonló módon történik a térképünk, illetve a jegyzeteink olvasgatása is. Ergó, mivel nincs menü a játékban, ezért ez mindig élőben történik, tehát Yasna a kezében tartja a naplót és a képeket, és úgy lapozgatjuk őket. Szerintem ez egy nagyon ötletes megoldás.
Fejtörők nincsenek a játékban. Vagyis van egy logikai mini-játék, de azért ez messze van a valódi fejtörőktől. Egyszer lesz benne egy olyan rész is, ahol bizonyos kártyákat kell majd megkeresnünk, mert csak úgy tudunk eljutni egy bizonyos pontba. Ez szintén távol áll a gondolkodástól.
Na jöjjön akkor a történet, amiről direkt nem ejtettem eddig szót. Ennek leginkább a spoilermentesség volt az oka, hisz minek kell a legjobbnak lennie egy sétaszimulátorban? Természetesen a narratívának. És a helyzet az, hogy itt ismét remekelt a stúdió, mert bár én olvastam a regényt, és ismertem a Regis III bolygó hátterét, mégis, egészen jól le tudott kötni Dr. Yasna története. Yasna és csapata nem sokkal a Legyőzhetetlen hajó érkezése előtt kerül a Regis III bolygóra, ahol információt szeretnének gyűjteni a helyi faunáról. Legalábbis hivatalosan ez a terv. Ebben a kitalált univerzumban azonban még mindig folyik a hidegháború és a technológiai versenyfutás, ezért a küldetésük hátterében az ellenségről való információszerzés is fontos. De ahogy az lenni szokott, a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt tervezték, és a játékos akkor veszi át az irányítást Dr. Yasna felett, amikor ő épp részleges amnéziában szenved, és nem emlékszik, hogy mi történt vele az elmúlt napokban, órákban. Nem sokkal később kapcsolatba lép vele a felettese, Novik asztrogátor, akivel közösen előbb megpróbálják feltárni a bolygó titkait, később meg persze, amikor már jól felkotorták azt a bizonyos barnát, megpróbálnak elmenekülni onnan. Ami kissé furcsa volt, hogy a főszereplőnkre mintha nem lennének hatással a bolygón lévő rejtélyes dolgok, és amíg a kollégái sorra hullanak el, addig ő valahogy mindig mindent túlél.
Összesen 6 és fél órámba telt a játék végére érnem úgy, hogy viszonylag sok mindent sikerült felfedeznem benne, bár a trófeákat átnézve úgy tűnik, hogy nem mindent. A helyzet azonban az, hogy az unalmas játékmenet miatt szinte biztosan nem fogom még egyszer végigvinni, még annak ellenére sem, hogy 2-3 befejezést nem láttam belőle. Őszintén szólva, egyszerűen nem érdekel, nem fogott meg annyira Yasna karaktere, sem pedig a felfedezős része a játéknak, hogy még ugyanennyit beleöljek.