A House of Ashes a legújabb darab a szériában, és most végigjátszva inkább éreztem magam sokszor a Dragon's Lairben mint az Until Dawnban. A filmes játékot felváltotta a játékos film, sőt igazából egy filmet kaptunk amit néha játékos(nak szánt) elemek zavarnak meg.
A történet ezúttal az ókori történelemből merít, a felvezetésben ide repít vissza minket a program. Hőseink a természetfeletti erők megjelenésével rögtön nagy kalamajkában találják magukat, és ezt végigélve ismerjük meg az alkotás alapjait. Szóval amit itt látunk (játékmenet szempontjából) az események legvégéig érvényes marad.
Ugrunk az időben, és a 2000-es évek elején járunk Irakban. Az amerikai hadsereg csapatának bevetéséhez készülődve verbuválódik össze pár ember. A csapat vezetője tudni véli, hogy Szaddam Husszein vegyi fegyverei hol találhatóak, ezért nem is húzza az időt, rögtön odavezényel jópár katonát. Csak amikor megérkeznek, akkor derül ki, hogy teljes tévúton járnak, vegyi fegyverek sehol, az iraki hadsereg viszont a nyakukon, ráadásul a csetepaté alatt még a föld is beomlik alattuk. A túlélők még nem sejtik, de a probléma még csak most fogja felütni a fejét igazán, mert a felvezetésben látott szörnyűségek várnak rájuk is.
Mint láthatjátok filmes eszközökben nincs hiány, sőt igazából egy túlnyújtott filmnek lehet szemtanúja az aki benevez a játékra. A történet kidolgozottsága szerintem elmarad az átlagtól, kicsit talán kiszámítható az is ahogy a végére bedobnak egy olyan fordulatot ami a logikátlanság nyomvonalán mégis eléggé megjósolható. Az erős védjegyek a szereplőkön érhetőek tetten, a maguk módján én mindegyiket megkedveltem, jellegzetes, jól megfogható színészi játékokkal görgetik maguk előtt az eseményeket. Emiatt pedig akármennyire is sekélyesnek éreztem a játékmenetet, az irántuk érzett szimpátiám miatt egyikőjüket sem akartam elveszteni, más kérdés, hogy végül csak ketten maradtak életben. A történetbe beleszőtték az iraki-amerikai ellentétet is, ami a közös fenyegetés és a túlélés érdekében elég érdekes helyzeteket tud eredményezni. Kulcsfontosságú figurája ennek a kémiának Salim, aki nagyon jól hozta az őrlődő katonát, és aki ráadásul akarata ellenére került a slamasztikába. De további ellentétek, vagy éppen érdekek kerülnek felszínre idővel, aminek az alakításába való beleszólásunk a játék legerősebb pontja szerintem. Látva pedig a cselekmény felépítését, és a hibalehetőségek ismeretét az újrajátszási faktor itt is bőségesen megvan. Maga a történetvezetés azonban tele van túlnyújtott jelenetekkel, párbeszédekkel. A cselekmény nagyjából 2-3 óra alatt elmesélhető lenne, amit ennek a dagályos ívnek köszönhetően 6-7 órára toltak ki. A jelenetek többségének még így is van létjogosultsága, de feszesebb rendezéssel még ennél is izgalmasabb lehetett volna a végeredmény.
A nagy kérdés, hogy kinek van kedve hozzá mert a House of Ashes elég nehéz helyzet elé állított engem is az ajánlását tekintve. Ami most is lenyűgöző, hogy az életutak befolyásolásának változtatossága most is az egekben van, tényleg annyiféle kimenetel van, hogy nagyon sok idő lenne mindegyiket átélni. Az viszont mindenképp ellene szól, hogy bármikor megkapjuk az irányítást, kimerül abban, hogy menjünk előre és interaktáljunk a fényesen csillogó dolgokkal. A környezet felkutatása ami például az Until Dawnban is hangsúlyos volt, itt azért alaposan meg lett kurtítva, a jegyzeteket, visszaemlékezéseket inkább csak a történet kiegészítése okán érdemes elolvasni. A Quick Time Eventek hozzák a kötelezőt, bár amikor egy hosszú átvezetőt egy indokolatlanul felbukkanó másfél másodperces gombnyomkodás tört meg, ott azért nem egyszer kiugrott a szívem a helyéről. Ezt nem tudom ki tartotta jó ötletnek, de, hogy a dinamikának nem tett jót az biztos. És főleg emiatt érdemes inkább kontrollerrel a kézben játszani, mert odakapni az egérhez ilyen esetekben tutira nem lesz időtök. Emellett én külön kedveltem a szívdobogásos ritmusjátékot, ebből lehetett volna még kicsit több, változatosabb nehézséggel. A párbeszédek és az ehhez köthető válaszadások most is erősek és fundamentumát adják a szereplők életútjainak. Érdekes látni ahogy kapcsolatok, kötődések változnak meg azáltal, hogy a kommunikáció huzalozásán állítunk egy-egy választásunkkal. Jobban a részletekbe nem akarok belemenni mert az már a spoiler területe lenne, egy narratív játékot bemutatni amúgyis egyenlő az aknamezőre való rálépéssel.