A RedDeer.Games alkotása pedig pont ilyen. Az a fajta játék, amit szívesen előkapsz 10-15 percre lefekvés előtt a mobilodon, hogy nyomkodd kicsit. Igen ám, de a Tell Me Your Story PC-re érkezett, ezért kénytelen leszel magaddal cipelni a laptopodat az ágyba, ha ugyanarra a hozzávetőleges élményre ácsingózol, amit a kis készüléked szokott nyújtani. Vagy beszerzed a switch-es változatot.
A kézzel rajzolt 2D-s kaland különböző, javarészt pihentető fejtörők sorozata, amely során betekintést nyerhetünk nagymama és lányunokája kapcsolatába, valamint egy régi naplóba, amiből kiderül, hogy a drága mama fiatalkorában nem vetette meg a világjárást. Az emlékek egészen az Amazonasig, Kínáig vagy épp az Orient Expresszig repítik, életének különböző szakaszaira fókuszálva. Az őserdőben a kalandozáson lesz a fő hangsúly, Kínában viszont a teakészítés örömeiben fogunk elmerülni, a luxusvonaton pedig nem más kerül előtérbe, mint a szerelem. A három fejezetet pedig keretbe foglalja egy-egy prológus ill. epilógus.
Kezdeném a rossz hírrel: sajnos a teljes játék végigjátszható mindössze 1,5-2 óra alatt, mivel a feladatok általában semmilyen kihívást nem jelentenek, miután rájöttél, mit kell csinálni. Nem hagyományos agysejtrohasztó dolgokról van itt szó, hanem például tárgyak tologatásáról, összepárosításáról, de akad a repertoárban tárgykeresés, mosogatás, rendszerezés, süteménykészítés. Néha úgy éreztem, mintha háztartást vezetnék, de ezzel nincs is gond, egyrészt a történetbe tökéletesen illik, másrészt tényleg nem árt néha csak lazítani kicsit.
Pár szemetebb kihívás azért akad, ugyanis néha elég nehéz rájönni, mire alapozza a logika menetét a program. Az egyik feladatban például teanövényeket rakosgattunk (közösen játszottuk a játékkal idehaza) színárnyalat szerint sorrendbe, de nem fogadta el. Aztán egyszer csak mégis, miután kattintgattunk még a növényekre. Nem tudom, mit nem vettünk észre, de amúgy általánosságban az jellemző, hogy miután rájössz, mivel és hogyan lehet interakcióba lépni, gyerekjáték az adott puzzle. Főleg, hogy a program alapból súg, és szinte pár másodpercnyi tétlenség után elkezd valamit mozgatni a képernyőn, ezzel jelezve, hogy interakcióba tudsz lépni vele. Volt olyan feladat, aminek így vágtunk neki, és csak a vége előtt nem sokkal jöttünk rá, mit is kellett volna csinálni. Érzésem szerint ezt a funkciót kikapcsolhatóvá kéne tenni, mert hamar leszoktat a gondolkodásról. Ha ennek ellenére végképp megakadnánk, összesen háromszor kérhetünk tippet a játéktól. Evvel igazán csak az a problémám, hogy gyakorlatilag a megoldást közli, emiatt - no meg a limitált lehetőség következtében - pusztán vészhelyzetre ajánlom.
A készítők az egész játékot szöveg nélkül álmodták meg, ami egyrészt jó, mert az ikonokkal és kriksz-krakszokkal történő kommunikáció univerzális nyelv, másrészt viszont nem tudtak igazi mélységet belevinni a sztoriba, ami emiatt eléggé limonádé fílinggel bír. Aranyos, de sekélyes narratíva lett így a játékos jutalma. Valahogy nehézségi íve sincs a programnak, a feladatok igazából nem a játék előrehaladtával válnak bonyolulttá, hanem véletlenszerűen akad egy-egy húzósabb, ezért növekvő kihívási faktorral sem találkozunk. Bár egyes feladatok között van hasonlóság, azért szerencsére általánosságban nem egy kaptafára vannak felhúzva a dolgok, célszerű eltérő gondolkodásmóddal közelíteni egy-egy leküzdendő akadályhoz. Elég vegyes eredménnyel zárult emiatt, mikor melyikünknek esett le előbb a tantusz az adott fejtörő kapcsán. Vannak fix, visszatérő pontjai a játéknak, például a fejtörők által megszerezhető matricagyűjteményt mindig a naplóba kell beragasztani az adott fejezet végén.
A szereplők animálása nem folytonos, de ez szerintem nem hiba, így tökéletesen átadja a lapozgatós képeskönyvek hangulatát. A zenei anyag is kiválóan hozza az egészre jellemző nyugis megközelítést. Akik szeretik az efféle mobilos cuccokat vagy jól szórakoztak a fejlesztőcsapat fő inspirációjaként szolgáló az A Little To The Left játékon, nyugodtan tegyenek vele egy próbát.