Ha egy pszichológiai teszten egyszer megkérdezné a kedves doktorúr, hogy van-e olyan hely, amit második otthonomnak neveznék, én habozás nélkül vágnám rá: Silent Hill! (én Balamb Garden-t választanám, de ez kit érdekel? :) -Trish )
Volt idő, amikor még ez a név biztos garancia volt valami fergetegesre, vérfagyasztóra, eredetire, mára azonban sok folt csúfítja minden idők egyik legfelkapottabb túlélő horror sorozatát. Már az elején leszögezem, a Shattered Memories messze nem tartozik a foltot hagyó részek közé, sőt, meg merem kockáztatni, hogy bárkinek beleférne a top 3 silenthill közé.
No de ne szaladjunk ennyire előre, röppenjünk át gyorsan csendes városkánk fölött, és vegyük szemre - csak úgy madártávlatból - hogy mi is az, amit ma a Silent Hill franchise-nak nevezünk.
Silent Hill sorozat - Áttekintés
Az egész történet még a Playstation 1-es hőskorában kezdődött, Lara Croft épp a hullámvölgyei tetején trónolt, a konzolt a platform műfaj uralta, és a legsikeresebb horror játéknak a Resident Evil számított (ami természetesen nem is volt rossz!).
Ekkor jelent meg a Silent Hill. Nem akarok túl sok sort és karaktert elfecsérelni ömlengéssel, de azt mindenképp érdemes megemlíteni, hogy értelmezhetetlen, beteg történetével, fantasztikus játékmenetével újraírta a horror műfajt. A Silent Hill klasszikus lett, és úgy tűnt, ezt már nem lehet tetézni. A játékosok különböző fórumokon veszekedtek azon, hogy végül is, mit jelentett a történet valójában, hogy Harry meghalt-e az autóban, vagy élet és halál közt lebegve képzelődött, esetleg Silent Hill utcáit valóban szörnyek hada lepi el időről időre.
A következő rész ugyan nem válaszolt ezekre a kérdésekre, de helyette még tucatszor ennyi újat vetett fel, ráadásul minden idők egyik legérzelmesebb játékát teremtette meg. A Silent Hill 2 klasszikusabb lett a klasszikusoknál, felejthetetlen Piramisfejünk és "zakkant" James kalandjai könnyeket csaltak nem egy játékos szemébe. Gyönyörű volt, és hátborzongató, a minimum Oscar díjat érdemlő zenéről nem is beszélve. A Silent Hill 2. része már a Playstation izmos reinkarnációjára, a PS2-re jött ki (valamint később pc-re is, ezzel drasztikusan bővítve a most már világszerte elszaporodott rajongók táborát).
A harmadik rész merész vállalkozás volt a készítők részéről, ugyanis egyenes folytatása az első résznek. Ez több okból érdekes, hisz az első résznek is több végkifejlete lehetett, ráadásul a harmadik rész eseményei nem egy szempontból borították fel azt, amit Harry Masonról, vagy a kis Cherylről gondoltunk. A harmadik rész a merész húzások ellenére is nagy siker lett, amit többek közt lenyűgöző grafikájának is köszönhetett, hisz a mai napig ps2-re megjelenő játékokat is simán kenterbe veri. A negyedik részről már nehezebb csak jót nyilatkozni. Ez a rész megosztotta a rajongók táborát, olyannyira, hogy tapasztalatból állítom: Ezt a részt vagy imádni, vagy gyűlölni lehet. Hezitálásnak helye nincs. Azt azért el kell mondani, hogy a történet mélyreható és bivalyerős, leginkább a túlzottan sok, és nem igazán átgondolt újítások vették el sok rajongó kedvét (újításból ugyan a Shattered Memories-ban is rengeteg van, azonban ott mindegyik aranyat ér...).
Az afféle elvakult rajongók, mint én, a filmről legszívesebben inkább tudomást sem vennének. Elkapkodott és kusza próbálkozás volt, valahol az első és második rész kubista keveredésének határmezsgyéjén, ami végül nem eredményezett klasszikust. A Silent Hill film egy közepesre sikerült, popcorn-horror lett, és ugyan találhatóak benne jó próbálkozások, nem közelítették meg a játékok színvonalát. A film mégis jó hatással volt a Silent Hill történelemre, hisz kétségkívül újabb tömegeket vonzott a sorozathoz.
A harmadik generációs konzolok már a küszöbön álltak, amikor a Sony kézi konzoljára megjelent a Silent Hill: Origins. A már a nevében is izgalmasnak ígérkező alkotás végül egy izmos SH epizód lett, a sorozat legszebb hagyományait elevenítve föl. Nagyszerű játék, még Silent Hill viszonylatban is, de az újítások hiányában nem robbant túl nagyot (a játékot később ps2-re is portolták).
Hogy az ötödik rész valóban Hazatérés volt-e, az ma is vita tárgya. Szerény véleményem szerint inkább hazavágás, mert ugyan a harcrendszer dinamikusabb és pörgősebb lett, maga a játék nem hozta eléggé a Silent hangulatot, és sokkal inkább a feledni kívánt filmre emlékeztetett, mint a korábbi részekre.
Már nagyon kellett egy NAGY robbanás, hogy a sorozat kicsit megrázza, és végre megtalálja igazi önmagát.
Ez a Shattered Memories.
Remake vagy nem Remake, ez itt a kérdés...
Bár a Shattered Memories azóta, hogy az első hírek felröppentek, az első rész Remake-ként volt reklámozva, a helyzet korántsem ilyen egyszerű. Itt szó sincs arról, amit a Resident Evil első részénél, vagy a Metal Gear Solid Twin Snakes-nél elkövettek, ahol majdhogynem szóról szóra, mozzanatról mozzanatra ugyanaz történt, mint az eredetiben. A helyzet esetünkben sokkal összetettebb, amit már az első screenshotok és trailer videók is nyilvánvalóvá tettek. A Shattered Memories véleményem szerint nem Remake, sokkal inkább Reboot, vagyis újrakezdés, vagy ha nem is, egy egészen más szögből tekintett történet átgondolás. (Hisz Silent Hill mindenkinek mást és mást mutat...)
Történet
Minden egy balesettel kezdődött...
És a Déjà Vu kábé eddig is tart. A történetről elöljáróban csak szűkszavúan lehet nyilatkozni, hisz a játék rengeteg felfedezni váró rejtélyt tartogat, amit a világért sem rontanék el elejtett ötletmorzsáimmal.
A sztori kezdetén valaki egy pszichológusnak meséli el a történteket. Itt kapcsolódunk be oda, ahol az első rész is kezdődött. Harry és Cheryl Mason autóbalesetet szenved. Harry a történet szerint felébred, és keresni kezdi a lányát, de itt kb. minden meg is szakad, ami az első epizódhoz kötné a Shattered Memoriest. A Déjà Vu életérzést tehát valami egészen új érzés váltja föl, egy minden eddiginél különösebb rejtély, egy minden eddiginél furcsább szereplőkkel színesített, minden eddiginél elborultabb történet (elég, ha csak annyit említek, hogy Dahlia itt egy lecsúszott drogos prostiként jelenik meg, és a kislányunknak is van egy-két „mocskos” takargatnivalója… Hogy-hogy lehet ez? ). Jegyzetfüzetet, és zsebkendőket elő, mert lesz itt futás, töprengés, sírás-rívás, sűrűn megcsóvált tanácstalan fejek, és rettegés a sötétben, rettegés az ismeretlentől...
"A halál csak a kezdet..."
A játék története kiegyensúlyozottan bontakozik ki előttünk, és minden megválaszolt kérdéshez újabb és újabb felfedni való rejtélyek csatlakoznak. A Shattered Memories legerősebb pontja kétségkívül a sztori, ami talán a legtöbb kérdést veti fel a sorozat története óta (ezen kívül a játék dugig van finom jelekkel, rengeteg szimbolikus utalást találunk benne, amiből néhányat talán csak napokkal a játék kijátszása után fedezünk majd fel).
A Shattered Memories történetéről, és annak megvalósításáról tehát csak annyit mondanék: Művészi szintre emeli a játék ezen részét, hasonló módon (ha nem jobban), mint a Silent Hill 2 tette. (azt ugye említenem sem kell, hogy a játék még a legvégén is tartogat egy pofoncsapás erejű csavart…)
...Nem csak azon kell elgondolkoznunk, kit keresünk, de néha azon is, kik vagyunk mi valójában...
Játékmenet
Bár a játékmenetben számos újítást eszközöltek, a Silent Hill egységes hangulata mégis megmaradt. Az irányítás talán ebben részben sikerült a legjobbra, a karakter mozgása logikus, gyors, élethű és dinamikus. Harry háta mögül szemléljük az eseményeket, a kamera tehát kötött, és nem képenként változó, úgy kíséri a főhőst, akár egy igen ragaszkodó National Geographic-os operatőr. Amint kiszállunk a kocsiból, rögtön észrevehetünk pár irányításbeli újdonságot. Harry teljesen háromdimenziósan pásztázza a terepet zseblámpájával, de akár egy gombnyomással a háta mögé is tud tekinteni, akár futás közben is, ezzel magasan növelve a túlélési esélyeit (és a játék életszagúságát). Sokszor fogunk egy-egy halk neszre azonnal hátratekinteni, és villantani a lámpánkat, hogy aztán sóhajtva nyugtázzuk: Nincs is ott senki, Vagy a tüdőnkbe szoruljon a levegő: Basszus, már itt vannak!
Fontos megemlíteni, hogy a játék többször vált belülnézetre, ilyenkor pedig kisebb tárgyakat, kapcsolókat manipulálhatunk, kutathatunk, működtethetünk. Ezek az alkotás egyik leghangulatosabb részei, hisz ki ne szeretett volna Cybil Benett kocsijában ülni, a hátsó ülésen, önfeledten csevegni a rendőrnővel, közben kibámulni az ablakon, ami mögött az elsuhanó, hófedte Silent Hill-t látjuk. Ezen kívül a külsőnézetes módban is bármikor ráközelíthetünk mindenre, hogy jobban szemügyre vehessük a dolgokat. Nagy újítás és könnyebbítés, hogy a játék diszkréten jelöli a felvehető, vagy manipulálható tárgyakat, így sohasem kell végigsimulnunk minden falhoz és szekrényhez, hogy vajon az éppen nyitható/felszedhető-e.
Az első kőkemény újítás azonban a fegyverek teljes hiánya. Harry ezúttal nem talál mindenütt fegyvereket és töltényeket a földön vagy az utcán heverni, egyetlen fegyvere a két gyors lába, és az esze. Ha a Shattered Memories-ban egy szörnnyel találjuk szembe magunkat, a megoldás nem a terpeszállás-rock n' roll, vagy sokkal inkább terpeszállás-vascső, hanem a hátra arc, és futás!
A helyzet azonban ennyire azért nem vészes, hisz Harry menekülés közben képes torlaszokat állítani, ital automatákat dönteni az üldözőire, vagy mondjuk elbújni egy-egy szekrényben, ágy alatt, vagy rejtett résben. A harc tehát vérfagyasztó üldözésekké válik, amit ráadásul olyan dinamikával ruháztak fel a készítők, hogy játék helyett, sokkal inkább egy filmben találjuk magunkat. Harry rohanás közben nem is bajlódik ajtók nyitogatásával, tébolyodottan nekiugrik, és vállával inkább kitöri azt, hogy aztán cseppet sem veszítve lendületéből rohanjon tovább a következő ajtó, vagy biztonságot jelentő rejtekhely felé.
A lények rettentő iramban üldöznek, falakat másznak, árkokat ugranak át, tehát szinte lerázhatatlanok, de azért megtaláljuk majd a menekülés módját, még ha órákig is kell bolyonganunk a rémálmunk világában.
És ha már a rémálomnál tartunk, ideje megemlíteni egy hatalmas hangulatbeli újítást. A párhuzamos világ ebben a részben is megjelenik, azonban a véres-rozsdás-fémes világ helyett, itt a végtelen tél, és a fagy lep el mindent, ha bekövetkezik a nagy sötétség. Harry mindig a legnagyobb rejtélyek kapujában, a legmegdöbbentőbb események kibontakozásának utolsó előtti pillanatában találja szembe magát a faggyal, ami mindent megváltoztat. Utakat nyit meg, vagy zár el, és persze a fagyos rémálomban semmi sem logikus, vagy egyértelmű. A játék kétségkívül legizgalmasabb részei ezek, amikben nem árt, ha a nagy menekülés mellett oda is figyelünk, hisz megannyi rejtett jel vesz körül minket, amit ha észreveszünk és felismerünk, hozzásegíthet a történet végleges megértéséhez.
Kalandjainkhoz egy igazán hasznos segítőtársat is kapunk, ez pedig a 21. század elmaradhatatlan életmentő eszköze: a mobiltelefon. Ezen majd mindent csinálhatunk, amit a valóságban is, számokat hívhatunk fel (amiből sok-sok van elrejtve a játékban), fényképeket készíthetünk és menthetünk el, GPS-en tájékozódhatunk, megnézhetjük a játék eddigi állását, hang és szöveges, valamint képüzenetet fogadhatunk, és akár (bár ilyet a való világban sajnos nem lehet), lementhetjük a játékállásunkat.
Fontos még megemlíteni Inventory helyett kapott kis kartondobozunkat, melybe múltunkhoz kapcsolódó, létfontosságú (vagy inkább "hangulatfontosságú") emléktárgyakat gyűjtünk majd. Semmi Shotgun vagy ásó, gyerekek…
A játék rendkívül kiegyensúlyozottra sikerült, így a nyomozós, a menekülős, és a fejtörős részek pont a megfelelő arányban szerepelnek. A fejtörők nehézségét ugyan ebben az epizódban nem választhatjuk meg, azért nem kell félnünk, bár a feladványok messze nem csecsemőknek készültek, nem is fogunk belegebedni a megoldások keresésébe.
Csak figyelni kell a részleteket...
Hisz az ördög a részletekben lakozik...
Technika
A Shattered Memories Wii-re, Ps2-re és PSP-re egyaránt megjelenik, így én leginkább e három konzol tulajdonságainak középútját vártam, tehát egy közepes, de elfogadható megvalósítást. Tévedtem...
Ugyan ez a játék nem a konzolok legszebb darabja, azt el kell mondanunk, hogy a látványvilág így is lenyűgöző, és ha belemerülünk Silent Hill minden eddiginél bizarrabb történetébe, nagyon nehezen rángathat minket ki onnan bárki, vagy bármi...
A grafika tehát több mint megfelelő, amit érdekes megoldásokkal színesítettek a készítők. A játék kapott egy alapvető, ám cseppet sem zavaró szemcsézettséget, és ellenfelek közeledésekor egyre csak vibráló képet, ami azt az érzetet kelti, (és mellette azzal az erős szimbolikus jelentéssel bír - ami a végén egyértelművé is válik) mintha valaki egy videoszalagon nézné vissza az eseményeket.
A szereplők mozgása és mimikája külön említést érdemel, és ez most nem csak az átvezetőkre érvényes, hanem főszereplőnk, Harry minden egyes megröccenésére is. Harry mozgását egyébként befolyásolja pszichikai, és fizikai állapota is. Egyre gyorsabban lélegzik, húzni kezdi a lábát, liheg, botorkál, stb...
Bizonyos területek különösen jól sikerültek, az elején lévő erdős részek például, a nagyszerűen animált zseblámpafénynél hátborzongatóan élethűnek tűnnek.
A játék masszív hangulatát tehát végre sikerült egy igen masszív játékmenettel és könnyed, jó irányítással alátámasztani. Harry tehát fut, úszik, még tolókocsiban is menekül, és ezt mind a konzolok erősségeit maximálisan kihasználva, kiváló minőségben.
Végeredményben
A Silent Hill Shattered Memories kétség kívül egy igazán szükséges vérfrissítés volt a szériának, amit bátran merek ajánlani minden ősfannak, és mindenkinek, aki még csak most ismerkedne ezzel a nagyszerű, és hátborzongató világgal. A Shattered Memories okos és érzelmes játék, emocionálisan a második résszel vetekszik, míg rejtélyeiben és történetében minden eddigi epizódot könnyedén leköröz. A zene, a látvány, a játékmenet és a nagyszerű sztori most tökéletes elegyet, és egy tökéletes Silent Hill epizódot eredményezett. A Konami és a Climaxos srácok háromszoros hurrát, és minimum fejenként egy láda sört érdemelnek!
Ha muszáj lenne negatívumot mondanom, én a játék rövidségét említeném, de valójában ezt is kárpótolja az újrajátszhatóság. Most, hogy így szóbahoztam... Neki is ülök még egyszer.
"Felvétel vége. Visszajátszás..."
Kis Extra:
Mi is történhetett valójában
(Figyelem! SPOILER! Csak azoknak, akik már végigjátszották!!!)
Ugyan a játéknak nincs elfogadott végkimenetele, több teóriám közül a lentebb leírt az, ami szinte minden kérdésre választ tudott adni, tehát a legéletképesebb verzió.
Cheryl sohasem tudta feldolgozni, hogy apja, akit a világon mindennél jobban szeretett, meghalt egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Ezért önmagát hibáztatta egész életében. Drogokhoz nyúlt, amit jól mutatnak a lilás, beesett szemek. Az iskolában különc volt, ráadásul apakomplexusa odáig űzte, hogy egy idős férfival kezdett találkozgatni. Egész életét az apjával töltött utolsó emlékek visszajátszásával és hajszolásával töltötte. Ezt mutatja a videó a játék elején és a végén, és az, hogy minden fontos jelenetet visszahallgat a képzeletbeli Harry a telefonján. Cheryl tehát teljesen összeomlott. Sohasem felejtette el az apját. Ezt mutatja a moziban játszott film és a játék végén megtalálható kinyithatós medál, aminek egyik darabján ő maga van, a másikon apja régi képe. A felirat: Never Forget. - Sohasem felejtem.
Cheryl az anyját is meggyűlölte, és őt is hibáztatta apja halála miatt, mert az szerinte nem szerette őt eléggé. Egy veszekedésük erősen is a lány fejébe égett, ezt láthatjuk a játék végén. Anyja képe annyira eltorzult a fejében, hogy leginkább egy szakadt drogos prostinak tűnt a történetben. De mi is volt maga a történet? Cherylt az anyja elvitte dr. Kaufmannhoz, a pszichológushoz. Az ok az volt, hogy Cheryl egyik fele sohasem tudta elfogadni apja halálát, és elkezdett arról fantáziálni, hogy az apja visszatért, és keresi őt. Ez az apa abból a percből lépett elő, amikor valójában meghalt. Ezért nem ismerte meg a felnőtt Cherylt, hisz csak gyerekként látta, ezért nem tudta, hogy halála után a lány és az anya elköltöztek. A képzelt "szellem-Harry" tehát csak azt tudta, és érezte, amit a balesetig tudott és érzett. Ez volt Cheryl számára az ideális apa. Harryt pont olyannak képzelte, amilyennek gyerekként látta. Makulátlan hősnek, aki az egész történet alatt utána kutat és el akarja érni. Tehát nem Cheryl veszett el a történetben, hanem maga Harry veszett el Cheryl félig gyermeki, félig sérült felnőtt elméjében.
Még maradt pár kérdés, ami nem volt nyilvánvaló, de ezekre is megvan a válasz. Az órák hajnali 2:50 kor álltak meg. Ekkor történt a baleset. Cheryl túlélte, apja azonban a kórházban meghalt. Egy Lisa Garland nevű nővér kezelte. Vele találkozik Harry a történetben, ezért van Lisának az álma a vérről, és ezért hal meg a kórháznál szenvedett autóbaleset következményeként. Tehát abban és úgy hal meg, ahogy Harry halt meg.
Hogy miért vannak a fagyások? Ezek akkor jelennek meg a történetben, amikor Cheryl gyermeki énje, aki hisz apjában és abban, hogy megtalálja, és a felnőtt énje, aki tudja a tényeket - találkoznak. Amikor ez a két öntudat ütközik, lefagy minden, és jön a menekülés. Erre tökéletes példa, amikor Cybil először akarja elmondani Harrynek, hogy a nyilvántartás szerint ő halott. Ekkor ütközik a két én, hisz a tények szerint halott, de Cheryl gyermeki énje szerint él, lélegzik, és keresi őt. Harry ilyenkor menekül. De valóban ő menekül? Nem. Cheryl menekül a tény elől, hogy az apja meghalt.
Ezeket támasztja alá az is, hogy a végén Cheryl a világítótoronyban rejtőzik el. A torony messziről látható fényt ad, és vezeti Harryt. Ez az egyik legszebb szimbólum a játékban, hisz a fény maga Cheryl lelke, és vágya, hogy Harryvel újra egymásra találjanak. Nem csak mutatja az utat, de egyszer ugye meg is menti Harry életét. Ezzel ellentétben felhozhatnánk a tényt, hogy a felnőtt Cheryl többször üzeni a telefonban Harrynek, forduljon vissza és menjen el. Hogy miért van ez? Azért, mert ez újra csak Cheryl igazi, tehát felnőtt énje, aki el akarja kerülni, hogy a valóság és a fikció találkozásával minden álma szétszakadjon, tehát végleg felismerje: Az apja meghalt, és nem hozhatja vissza soha. Ezért van, hogy a világítótorony maga a rendelő, ahol dr. Kaufmann Cherylt kezeli. Végül Harry emléke bizonyul erősebbnek...
A végső diagnózisom szerint tehát: Cheryl tudata véglegesen megszakadt, és kettévált, amikor apja meghalt az együtt elszenvedett autóbalesetben. Ezt ő sohasem tudta feldolgozni, és mialatt ő egy megtört, deviáns fiatallá vált, a fejében folyamatosan egy álomvilágban élt, amiben apja őt kereste, ő pedig az apját.
A játék végén Harry besétál a rendelőbe (ami ugye maga volt a világítótorony), de két tény alapján látszik, hogy ez is csak Cheryl fejében él. Az egyik, hogy Harry pontosan abban a ruhában van, amiben a vidámparkban együtt voltak, a másik pedig, hogy a doktor nem veszi észre, hogy ott van.
SPOILER VÉGE
Végül azonban kijelenthetjük azt is, hogy; ahogy Dr.Kaufmann is mondta „Nem létezik jó megoldás…” így az, hogy ki hogyan értelmezi a történetet, teljesen szubjektív. Épp ez adja meg a varázsát a Silent Hill sorozatnak, és ez most különösen igaz a legújabb gyöngyszemre, vagy sokkal inkább a legújabb szilánkra, ami Silent Hill világának görbe tükréből tört ki.