A Myst ’97-es második része anno grandiózus vállalkozás volt, ám a befektetett energia jócskán megtérült. Pusztán a megjelenést követő egy évben másfél millió, összesen pedig több mint négy és fél millió példány talált gazdára az eredetileg 5 cd-n megjelent gigászi alkotásból. Szebb, nagyobb és nehezebb - körülbelül így lehetett jellemezni akkoriban a Rivent, amit igencsak kedvezően fogadott a sajtó is megjelenéskor. Ezt az analógiát pedig a legfrissebb felújított változatok összehasonlítása kapcsán is elmondhatjuk.
Amikor a játék 25 éves évfordulóján belengette a Cyan, hogy felújítják a klasszikust, valószínűleg sokaknak hagyta el a száját, hogy: „Végre!” A program ilyen sokáig tartó mellőzése valahol teljesen érthetetlen, hiszen a legendás első rész négy feldolgozást is megért a megjelenését követően, amiből a ’21-es változat már az alatt az Unreal Engine alatt pompázott, amit a csapat a Myst szellemi örököseként aposztrofált 2016-os Obductionnel kezdve használ. A Rivennél ráadásul az 5-ös motorra váltottak, így a látványra egy rossz szavunk sem lehet. Na jó, azért lenne egy-két keresetlen megjegyzésem, bár az első esetén akár az én konfigurációm is lehet a ludas: néha egyes textúrákat, elemeket nagyon lassan tölt be a program. Egyszer ráadásul sikerült emiatt egy olyan részen kikötnöm, ahova elvileg nem juthatnék el, ami még nem is lett volna óriási gond, de a program aztán nem engedett ki ebből a térből. Mivel az automentés visszatöltése is mindig a tilosba dobott, kénytelen voltam egy jó órával korábbi manuális mentést visszatölteni. Ami a leírtak ellenére sem volt nagy tragédia, hisz a Cyan kalandjaiban sokszor csak elveszetten mászkálunk jobbra-balra, hogy megleljük, hogyan tovább.
A másik gondom is úgymond véleményes, de szerintem sokaknak fognak hiányozni az élő színészekkel felvett jelenetek, amik valahogy szerves részeivé váltak régen a játéksorozat látványvilágának. Bár a szereplők ezúttal lényegesen jobban néznek ki, mint az első rész legfrissebb változatában, nem tudok mást mondani, minthogy nem az igazi. A Myst ’21-es feldolgozásában sem kaptak helyet eredetileg, aztán mégiscsak beszuszakolták valahogy a játékba egy patch keretében, ami remélhetőleg a Rivennél is megtörténik előbb vagy utóbb. Muszáj azonban kiemelnem, mennyire csodás munkát végeztek a vizualitás 3d-be rakásával, helyenként már-már félelmetes, mennyire hasonlít a játék eredeti önmagához. Csodás látványt nyújt a víz és az itt-ott felbukkanó állatok is csak fokozzák a hangulatot. Ellenben emberek szempontjából fájóan sivár lett mondjuk a falusiak szigete - ha Riven többi helyszínén nem is, ott fájó hiány az élettelenség.
Ami esetlegesen érdekes a prezentáció kapcsán, hogy bizonyos szinkronsávokat megtartottak, másokat újra felvettek. Például Gehn szerepében John Keston ikonikus alakítása az eredeti, ellenben Rand Miller Atrusa új hangsávot kapott, akinél azért érződik a plusz huszonhét év. Ennek okáról a készítők nyilván bővebben tudnának nyilatkozni, mezei játékosként viszont nem egészen világos, főleg, hogy a játékbeli változtatások első blikkre nem indokolják ennek a szükségességét. Alapvetően ugyanis a karaktereket érintő történetszálakba nem piszkáltak bele, gyakorlatilag a jól megismert úton folyik a cselekmény, és a különböző alternatív befejezések is megmaradhattak - csak azért nem állítom biztosra, mert nem láttam mindet. Ellenben egyes rejtvények kaptak némi ráncfelvarrást, vagy inkább módosítást, ugyanis könnyebbek nem lettek, pusztán mások. A legjobb példa erre a totemes rejtvény megoldásához vezető út, de a 233-as korba sem egészen úgy fogunk eljutni, ahogy az emlékeinkben él. A közösség amúgy alapvetően pozitívan fogadta a változtatásokat, hisz ez által a legnagyobb rajongók is kapnak némi újdonságot.
No nem mintha nem lenne alapból az a teljes játékmenet, ami immár teljesen szabadon bejárható, és a csapat jó szokásához híven akár VR-ban is tolható. Ezzel a szabadsággal azonban sikerült egy-két helyszínt nehezen észrevehetővé alakítani, ami feltételezhetően a céljuk is volt. Mint már említettem, semmi nem lett könnyebb, itt bizony többszörösen összetett fejtörőket kell kisilabizálnunk apránként, ha el akarjuk érni célunkat. Annyiban azért kapunk segítséget, hogy bármikor készíthetünk pillanatképet a játékon belül, így az összes érdekesnek tűnő ábrát, jelet könnyen visszanézhetjük, nem szükséges papírra irkafirkálni. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy azért néha jól jött az a toll, főleg amikor mondjuk a helyi számrendszert kell kiokoskodni.) És érezzük bármennyire is nehéznek a továbbjutást, általánosságban elmondható, hogy logikailag minden kiokoskodható. Csak néha sokáig tart, mire rájövünk, mi miért van, illetve bizonyos információk csak később válnak hasznossá. Beépített súgóról ne is álmodjunk, de egy sima végigjátszós videó sem jelenthet feltétlen azonnali továbbjutást, hisz több rejtvénymegoldást véletlenszerűen generál a program, amikor új játékot indítunk.
A történet amúgy közvetlenül azután veszi fel a fonalat, ahol a Myst véget ért, vagyis miután Atrusnak segítettünk áruló gyermekeit elrendezni, újdonsült barátunk egy komoly feladattal bíz meg minket. Felesége, Catherine egy Riven nevezetű hely foglya, őt kell kiszabadítanunk, ahová azonban biztonsági okokból nem adhat nekünk kapocskönyvet vissza D’nibe. Ezen a világon uralkodik ugyanis atyja, Gehn, akinek foglyul ejtése a másik fő feladatunk. Mint látható, a cselekmény alapjaiban nincs túlbonyolítva, mivel itt a megoldandó feladatokon van a fókusz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy sekélyes lenne, az itt-ott fellelhető naplókat elolvasva ugyanis rengeteg mindent megtudhatunk a korábban történtekből vagy épp a körülöttünk zajló eseményekről. Ugyan nem kötelező a játékhoz a Myst ismerete, de igazán értelmet úgy nyer minden, ha tisztában vagy az abban átéltekkel. A naplók lapozgatása pedig már csak azért is javallott, mert indirekt mód sokszor nyújtanak mankót a folytatást illetően.
A grafika és a játékmenet feltuningolásán túl a zenei anyag is kapott némi kibővítést, az újonnan szerzett dalokért ráadásul ugyanaz a Robyn Miller felel, aki testvérével együtt alapította anno a céget, ám a Rivent követően úgy döntött, külön utakon folytatja. Néha ugyan kifejezetten nagy a csönd a játékban, ám a zenének többek közt az is funkciója, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy itt bizony megoldandó feladat vár minket. A fiatalabbik Miller frissen komponált dalai mindenesetre tökéletesen illeszkednek a korábbi szerzeményei közé. A különböző hangeffektek szintén jól sikerültek, az adott környezetet hangulatosan reprezentálják.
Irányítás kérdéskörben választhatunk kontrollert, de akár a billentyűzet-egér párosa mellett is dönthetünk. Bár alapvetően mindegyik komfortos, tapasztalatom szerint egérrel könnyebben észrevehető egy-egy fontos tárgy, pusztán annak precízebb kezelhetősége okán. Amit viszont kevésbé találtam szerencsésnek, az a séta, illetve a futás tempója. Előbbi túl lassúnak, utóbbi túl gyorsnak érződött számomra. Szintén kényelmetlenségnek éltem meg, hogyha nem tiltod le a járművekkel való közlekedés megjelenítését, a teljes átvezetőt végig kell nézned, nincs lehetőség menetközben átugrani - mert mondjuk ezt az utat már láttad kétszer, és pont erre nem vagy kíváncsi harmadjára. Amúgy valami miatt a csillagtérbe való közlekedést azokkal a gömbökkel mindig végigjátssza (holott az a leguncsibb), azokat az eszközöket nem tartja a játék járműveknek.
Hogy így az ismertető végén visszatérjek eredeti gondolataimhoz: a játék szebb, nagyobb és nehezebb, mint elődje. Mégsem merném egyértelműen kijelenteni, hogy jobb is. Valahogy az a fajta hangulat, amit a Mystnél éreztem, ezúttal nem annyira impulzív. Talán az FMV-k hiánya miatt? Esetleg abban odaillőbbnek érződött a magány és az elhagyatott környezet, amik amúgy a Cyan játékainak jellemzői? Vagy pusztán az újdonság varázsa múlt el? Bár a választ magam sem lelem, de a felsorolt negatívumok persze nincsenek egy súlycsoportban a játék érdemeivel, ezért régi és új kalandorokat is arra tudok bátorítani egyaránt, hogy vágjanak neki a mentőexpedíciónak. És az igazi varázs eléréséhez erősen javallott a megoldások kipuskázásának mellőzése.