Család. Titkok. E két fogalom legtöbbünk életében szerepet kap, akárcsak a tizenhat éves Tess esetén, aki elvált édesanyjának, Opalnak segít kipakolni a házukat, miután nagymamája, Opal édesanyja elhunyt, és a házat eladják. A padláson egyszer csak előkerül egy képeslap, ami arra utal, Helen mamának romantikus kapcsolata volt valakivel, miután férje meghalt. Vagy nem csak utána? De nem a lap az egyetlen, amit találnak, hanem egy naplót is, ami egy kis kulcsot rejt. Miután Opal megemlíti, hogy a családnak volt régen egy nyári lakja, Tess szent meggyőződésévé válik, hogy ott találják meg a megfelelő zárat hozzá és végül sikerül édesanyját meggyőznie, hogy keljenek útra.
Három generáció boldogsága
A játék szerintem inkább sétaszimulátor, semmint kalandjáték, ennek megfelelően felettébb ingerszegény játékmenettel rendelkezik, hiába kell egy-két tárgyat megtalálnunk a továbbjutáshoz. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lenne hangulatos, ami elsősorban a történet beszippantó erejének és a kiváló szinkronmunkának köszönhető: Kaitlyn Dever és Keri Russell nem kispályás színésznők, és szabályszerűen remekelnek szerepeikben, mint anya-lánya. A fő történetszál mellett olyan témák mélyítik a cselekményt, mint a válás, a titkolózás, a testvéri viszony boncolgatása vagy hogy mennyire fontos egy adott dolog kapcsán tisztában lenni mindkét fél nézőpontjával.
A probléma ott kezdődik, hogy bár a történet alapvetően kerek, a fejlesztő (a névváltozás körüli kálváriáról már híreztünk korábban) és/vagy a kiadó által elkért összeg a játékért egyszerűen irreálisan sok. Biztos nem volt olcsó felbérelni az említett színésznőket, de a nagyjából 2-3 órás cucc - attól függően, mennyi minden kapcsán kezdeményezünk párbeszédet édesanyánkkal - körülbelül a tényleges árának felét éri, ezért perpillanat reálisabb a játékkal a Game Pass szolgáltatásban ismerkedni.
Én, amikor kiköltözés közben a rokonom velem keresteti a cuccát
A megvalósítás érdekes hibrid, mivel alapvetően 3d-s környezetben mászkálunk Tess-szel, de főhőseink kézzel rajzolt figurák. A belső nézetes irányítás miatt magunkat nyilván nem látjuk, de ilyenkor Opal sem bukkan fel sehol (kivéve vezetés közben), csak akkor, ha szólunk neki, ekkor azonban vágás következik, és a párbeszédet már külső nézetből látjuk, amelyekben a szereplőket a háttér elé varázsolják - néha amúgy úgy éreztem, azokat is rajzosították kicsit -, ami amúgy felettébb szép látvány vizuálisan. Ellenben, hogy szájmozgást nem animáltak a szinkronhoz, szerintem zavaró. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a hangzott szöveg elején tátog kicsit a szereplő, aztán viszont már csak gesztikulációkra futja, miközben a szöveg megy tovább. Nem tudom, koncepció-e vagy büdzsémegszorítás, de nem tetszett a megoldás, szerintem veszít a játék a varázsából.
Az irányítás alapvetően egyszerű, de azért ha egy tárgyat vizsgálgatunk, több opció is felmerülhet azzal kapcsolatban. Például a sztori elején külön gomb van a tárgyak visszarakására és eltevésére. Mindenesetre sem kontrollerrel, sem klaviatúra-egér kombóval nem lesz gondunk, ha figyelünk. Kár, hogy sok tárgynak nincs funkciója, csak kezünkbe vehetjük és forgatjuk őket. Ezeket simán fel lehetett volna dobni azzal, hogy észreveszünk rajtuk rejtett dolgokat, amik új párbeszédeket generálnak, de ez a ziccer sajnos ezúttal kimaradt. Sokszor még kommentár sem hangzik el Tess szájából egy-egy tárgy kapcsán.
Vajon mit nyit ez a kulcsocska?
Pozitívum ellenben, hogy a párbeszédeknél vannak választható opciók, amik a történet folyását ugyan semmiben nem befolyásolják, legalább a későbbiekben elhangzó szövegeket némiképp módosítják. Hasonlóképp tudok örvendezni a zenei szekciónak, a háttérben vagy épp az autórádióból szóló muzsika minden esetben hangulatosan sikeredett. De ami még ennél is jobb, hogy a játék segít elgondolkodni a világ mindennapi, ám mégsem olyan egyszerű dolgain.