Nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem a point-and-click játékok kézzel-rajzoltan, illetve kézzel-festetten az igaziak. Nyilván nem arról van szó, hogy az összes eddig megjelent ilyen játék esetleg világmegváltó lett volna, de az ember másképp ül le ezek elé a produktumok elé, és sokszor még azokat az idegesítő hibáikat is képes elnézni miatta, amit más játékoknál csak nagy nehezen, vagy egyáltalán nem tenne meg. Ha pedig egy olyan kalandról van szó, amit leginkább gyerekeknek szánnak, akkor az ember nem is nagyon tud mibe belekötni. Ilyen játék lett a Lost in Play is, amit az izraeli HappyJuice Games készített.
A csapatnak nem ez volt az első ilyen animált kalandjátéka, ugyanis a 2017-ben előbb mobilokra, majd 2018-ban Steamre is megjelent The Office Questtel már megmutatták, hogy mennyire kreatívak tudnak lenni a rejtvényekkel teli kalandjátékok stílusán belül. De mivel azt a játékot az 11Sheeppel közösen készítették, ezért a valódi tűzpróba a Lost in Playjel jöttel számukra. Azért emelem ki ezeket az infókat, mert a HappyJuice Games a saját bevallása szerint azt a célt tűzte ki magának, hogy a technikai határokat feszegetve, minél szebben megrajzolt és animált játékokat készítsenek. A Lost in Play pedig ebből a szempontból szinte tökéletesre sikeredett.
Elég, hogy ha csak a screenshotokra vetünk egy pillantást, és egyből észrevesszük, hogy a látványra alaposan ráfeküdtek a fejlesztők. De az igazi élményért egyszerűen látni kell, hogyan fut a játék, ugyanis olyan szintű animációs minőség köszön vissza ebből a relatíve tök egyszerű kalandjátékból, amilyet még nem sok alkotásnál láthattunk. Az ilyen stílusú kalandok többsége ugyanis legtöbbször a karakteranimációknál csúszik el, például a túlságosan szaggatott mozgásukkal, de láttunk már olyat is, hogy teljesen kézzel-rajzolt hátterek előtt 3D-s szereplők futkároztak. A Lost in Play véleményem szerint ezt egy teljesen új szintre emelte, és őszintén szólva csak nagyon kevés, ehhez hasonló animációs minőséget képviselő alkotással játszottam eddig. A modern játékok közül talán csak a Minutes of Islands és a Spiritfarer sorolható ide. Ha esetleg valamelyikőtök tud hasonlóról, mindenképp írja meg kommentben.
Ami esetleg furcsának hathat manapság, hogy a játékban nem tudunk felbontás állítani, aminek gondolom a kézzel-rajzolt animációk miatti technikai korlát az oka. Nem tudom biztosra megmondani, de szerintem FullHD-ban fut a játék, és ezt leginkább akkor látni, ha a játék egy-egy jelenetnél rázoomol a karakterre. Ilyenkor egy picit már elmosottabbá válnak a részletek.
A látványra szerintem felesleges tovább pazarolni a szót, térjünk inkább rá a cselekményre, aminek a két főhőse egy testvérpár, akik a szokásos testvéri cukkolódásuk közepette, az egyik nap túl messzire csatangolnak az otthonuktól, és sikerül úgy eltévedniük, hogy a hazafelé vezető út keresése közben egy teljesen szürreális világ nyílik meg előttük szörnyekkel, különös lényekkel, és nem utolsósorban segítőkész békákkal az oldalukon. A történetben szerencsére semmi nincs túlbonyolítva, és a szokásos tanító jellegű célzások is könnyedén átjönnek bárki számára, legyen szó bármilyen korosztályról. A fejlesztők persze arra is gondoltak, hogy nem minden gyerek érti az angolt, vagy épp azt a nyelvet, amire a játékot lefordítják majd. Ezért úgy döntöttek, hogy semmilyen értelmes szöveg nem kerül bele az alkotásukba, és a teljes cselekményt vizuális módon fogják prezentálni. Ez a fajta módszer nem csak jól sikerült, de rengeteget dobott a produktum humoros hangulatán is.
A Lost in Play egyértelműen gyerekeknek készült, de azzal a tudattal, hogy egy felnőtt családtag mindenképp ott lesz a gyerkőce mellett, és kisegíti őt a fejtörők megoldásában. És bizony a segítség néhol nagyon is el kell majd, ugyanis van egy-két olyan feladat, ami azért alaposan képes megizzasztani. Ilyen lesz például az egyik sakktáblás játék a sztori közepe tájékán, amit ráadásul még átugrani sem lehet. De szerencsére van súgónk, viszont itt fontos megjegyezni, hogy sosem mondja meg a teljes megfejtést. Külön jó pont jár azért is, hogy a feladványok nagyon sokszínűek, és az egyszerű, kalandjátékszerű tárgyas feladatok mellett a logikán, memórián, fizikán, szimbólumokon vagy számokon alapuló rejtvények állják majd az utunkat.
A játék hosszúsága lényegében attól függ, hogy milyen gyorsan oldjuk meg az említett a rejtvényeket. Összesen 15 epizódból áll a történet, amiknek mindegyike új helyszínekkel, karakterekkel és feladatokkal várja a játékosokat. Némelyik karakter többször is felbukkan majd, például a fő gonosszá avanzsálódó béka pilóta, vagy a folyton menekülőben lévő macska és az őt kergető kutya.
Ami az irányítást illeti, itt 3 fajta választási lehetőséget kapunk. Irányíthatjuk csak egérrel, csak billentyűzettel, vagy csak szimplán kontrollerrel. A fejlesztők az utóbbit ajánlják, és én is azzal játszottam végig. Különösebb problémát nem tapasztaltam vele, egyedül a karakterek mozogtak az én szájízemnek kicsit túlságosan is lassan, de ez nem az irányítás problémája.
Trish véleménye a Lost in Playről:
Amikor a legelső trailert olyan egy éve kiadták a Lost in Playről, rögtön két dolog jutott az eszembe: végre itt egy nagyon stílusos, kézzel-rajzolt kaland és nem valami pixelförmedvény, meg hogy a készítők eléggé rácuppantak a múlt évtized egyik legjobb rajzfilmjére, a Gravity Fallsra (csak nehogy a Disney ügyvédjei meg rájuk cuppanjanak…). Az álmodozó testvérek fantáziadús élményeiről pedig olyan másfél hónapja megérkezett egy jó fél órás demó, amiből két újabb dolgot vontam le: ez tényleg baromi állatul néz ki ezzel a grafikai stílussal, marhára aranyos/cukimuki a hangulata, és hogy a legendás Goblinsok óta nem akartam belevágni ennyire a monitorba valamit az egyes fejtörők miatt (franc, ez már három). Bár a játék láthatóan a fiatalabb korosztályt célozza meg, szerintem olyan, mint egy jó társasjáték; 9-től 99 éves korig mindenkit le tud kötni és roppant jól szórakozunk közben kortól és élethelyzettől függetlenül (tehát tényleg olyan, mint a fent említett rajzfilm). Szerintem inkább ilyen kalandokra lenne szükség, mint scriptelt ugrásgombos macskeszokra, akik beleakadnak minden második ablakpárkányba.