Isten útjai kifürkészhetetlenek, szól a híressé vált idézet, és mintha Jean-Baptiste de Clerfayt - a játék egyedüli kódere, írója, rajzolója és egyes hangelemeinek komponálója - épp a Monkey Island 30. évfordulója alkalmából jelentetné meg játékát (bár valószínűleg csak tudatalatti síkon, vagy így hozta a sors). Azért érdekes ez, mert a Lancelot’s Hangovert végigjátszva úgy éreztem, hogy a fejlesztő a játékával (többek között) tiszteletet jött leróni a világhírű Majom sziget előtt. Rengeteg benne a Monkey Island utalás, sőt, még egy visszakacsingató helyszínre is ellátogatunk benne. De ez nem meglepő, hisz már a Kickstarter kampány idején is úgy lett hirdetve az alkotás, mint a Monkey Island és a Monty Python sorozat kombinációja. De azt nem gondoltam volna, hogy ennyire szó szerint kell érteni. Az igazság az, hogy teljesen mást gondoltam a játékról, mielőtt elindítottam volna, és ennek hála olyan pozitív gyomrost kaptam, hogy a rossz kedvem szinte nyomban tovaszállt. A játék feltárta a szemem, hogy mennyire gyerekcipőben járok a valódi debilség terén. De gyorsan húzzuk alá, hogy mindezt pozitívan értem.
Az 1200-as években járunk. Artúr király lovagjai naphosszat buliznak, és Lancelot (a szexi), másnaposan ébredezik egy elhagyatott mezőn. Ahogy az életben az lenni szokott, néha összekeverednek a dolgok, és nincs ez máshogy odafenn Istennél sem, aki összetéveszti Lancelotot (a szexi) Galahaddal, és őt bízza meg a dicső feladattal, hogy kutassa fel a Szent Grált, töltse meg piával, és csapjon olyan bulit, amilyet még nem látott Anglia. Azonban a Grál sötét helyen lapul, ahol a férfiak mind melegek, és a nőknek szőrös a hónaljuk: a Francia Királyságban (a történet leírása a készítő által levédve). (majdnem beírtam, hogy én is szeretnék szexi lenni, de ezek után már nem merem - Trish)
Lancelot, mint jó alkoholista, kapva kap az alkalmon, és az már csak hab a tortán, hogy Isten egy csoportnyi meztelen nőt is ígért hősünknek, ha teljesíti feladatát. Na de hol is kezdje Lancelot a kutatást? Jobb, ha először a Megváltásföldi vidámparkban kérdezősködik. Itt kezdődnek hát az abszurdabbnál abszurdabb poénok, kalandok, feladatok, beszélgetések és megvalósítások. Egyszóval: ebben a játékban semmi sem normális.
A játék senkit és semmit nem kímél, de mindezt olyan módon teszi, hogy nem érzed úgy, hogy sértő lenne. Kifigurázza a katolikus egyházat, az épp (vagy állandóan) aktuális zsidó ellenességet, magát Steve Jobs-ott, a vegánokat, a belga királyt, az angolokat, (főleg) a franciákat, és szinte mindenkit, aki megfordul a játékban. És ha jó a paródia, akkor gondolkodtatásra késztet. A poénok ütősek, és nagyban hasonlítanak a Monkey Island egyes elemeire, de azért jóval durvábbak.
Vannak benne fejtörők is, de nem mondanám baromi nehéznek őket. Általában a beszélgetések, vagy valamilyen leírás mindig közelebb visz a megoldáshoz. Legtöbbször az ilyesfajta játékok egyik nagy hátránya, hogy azt hiszik a fejlesztők, hogy ha már eleve idióta a történet és a szereplők, akkor a fejtörők is legyenek azok. Nos, én szerintem ebben a játékban ez nagyon kiegyensúlyozottra sikerült és csak ritkán kell majd végigjátszáshoz nyúlnotok.
Maga a grafika szép, kézzel-rajzolt és véleményem szerint megfelelő hangulatot biztosít a játék számára. Az animációkat meg nem akarom kritizálni, mert szerintem ez direkt lett olyan, amilyen.
Van azonban néhány dolog, ahol már kevésbé rózsás a helyzet. A játék az ingyenes AGS motor egyik saját kezűleg módosított verziójára épül. Az ebből ismert korlátokat pedig nehéz átlépni egy játéknak. Ilyen például, hogy képtelenség gyorsabban eljutni a karakterrel a szoba egyik végéből a másikba, mert a motor furcsasága miatt meg kell várni, amíg a karakter elér egy bizonyos pontra, hogy a kamera megmozduljon. Szerencsére nem sok ilyen helyszín van, de ahol előfordul, ott idegesítő tud lenni. Egyébként az AGS miatt a játék a teljesen hagyományos point and click stílusba tartozik, minden hozzátartozó eszközével együtt, mint a tárgylista, tárgyak gyűjtése és kombinálása. A jobb alsó „menü” ikont azonban túl nagynak találtam és megtörtént, hogy ahelyett, hogy a karakterem jobbra ment volna, én léptem ki az ikonon keresztül a menübe. Ezt rajzolhatta volna kisebbre, vagy automatikusan előugrósra.
Egy másik rohadtul idegesítő dolog, a karakterünk „bedrogozott” állapotának vizuális megjelenítése volt. Az egész képernyő színes kavalkádban mozgott, és le merem fogadni, hogy egy személy, akinek epilepsziás problémai vannak, azokban a pillanatokban elég nagy bajban lenne. Szerencsére nincs ilyen problémám, de még én is beleszédültem. Viszont, ha ez volt a cél, hogy átéld a bedrogozott pillanatokat, hát félig-meddig sikerült.
A zene inkább az elmegy kategóriába tartozik, de szerintem ez ízléstől függ. Nekem sosem jött be nagyon ez a középkori zenei stílus. Viszont plusz pont jár azért, hogy autentikusra sikeredett. Emellett a játékbeli hangokra sem lehet panasz, ott vannak, ahol lenniük kell, és hozzáadják azt a extrát, ami a poénokhoz kell.
Ami talán a legégetőbb probléma, hogy a játék nem lett valami hosszú. Három, illetve négy óra alatt szerintem kijátszható, és persze ez a szám emelkedhet aszerint, hogy mennyire akadtok el benne. Ha viszont belegondolok, hogy egyetlen ember csinált mindent, és a játék részletességét is figyelembe veszem, akkor már nem érzem úgy, hogy nagyon panaszkodnom kellene emiatt. Csináld jobban, szokták mondani.
A játék hivatalosan október elsején jelenik meg, de a Steamen már most a kívánságlistátokra dobhatjátok.