Tudtommal nem sok kelet-európai népmesét és legendát dolgoznak fel filmekben vagy játékokban, ami azért nagy kár, mert szerintem ezeknek az elbeszéléseknek a nagy része van olyan izgalmas, mint mondjuk a német Grimm testvéreké. Szerencsére az indie stúdióknak hála egyre többen nyúlnak ehhez a témához, nem mellesleg még a magyar csapatok is, hiszen pár éven belül érkezik például a a magyar népmeséken alapuló Behind the Beyond, amit magyarra fordítva esetleg Hetedhét országnak nevezhetnénk. A Beyond vidám és humoros vizeken evez, vannak viszont fejlesztők, akik inkább a horrorisztikusabb részét emelik át a történeteknek. Ilyen csapat az orosz Creepy Brothers is, akik egy teljesen új résszel bővítették a Creepy Tale sorozatukat.
Rögtön az elején szeretném megjegyezni, hogy sajnos nem volt alkalmam játszani az első résszel, ezért az új rész minőségét nem igazán tudom összehasonlítani az előzőével. A Steames értékelések alapján azonban az első résznek sincs mitől szégyenkeznie, és gyors verdiktként azt kell mondjam, hogy az új rész is egész jól sikerült.
Történetünk pozitív hangulatban indul. Rögtön az elején megismerjük a főszereplőnket Larst, aki egy mágiával teli erdőben él húgával és édesapjával. Az édesanyjáról nem sok mindent tudunk meg, csak annyit, hogy pár évvel ezelőtt titokzatos módon eltűnt. Egy nap azonban szörnyű dolog történik. Két kísérteties vendég látogat el a kunyhójukba, akik Lars apját majdhogynem agyonverik, kishúgát, Ellie-t pedig tudatmódosító mágia alá helyezik és magukkal viszik őt. Larsnak viszont sikerül elmenekülnie, és az útközben szerzett új mágikus barátainak köszönhetően elhatározza, hogy útnak indul és megpróbálja megmenteni a testvérét.
A körülbelül 3-4 órás játékidő során túl sok mindennel nem bővül a történet. Igazából egy tipikus népmesével van dolgunk, amelyben a főszereplőnek különböző feladatokat kell megoldania ahhoz, hogy kiszabadítsa, illetve megmentse a szeretteit. Azonban jelen esetben a készítők nem nagyon fogták vissza magukat, és lesznek benne egészen meglepő, véres, már-már gyomorforgató jelenetek is. Ezek viszonylag jól illeszkednek a történetbe, és az egyes események meghökkentő végkifejletei is jól állnak neki.
Bár a karakterek elsőre érdekesnek tűnnek, sajnos itt is visszaköszön az indie játékok egyik problémája, hogy az idő- és pénzkorlátok miatt az egyes helyszínekről, illetve személyekről sajnos nem sok mindent tudunk meg, sőt szinte semmit sem. Szerettem volna egy kicsit jobban elmélyülni például a baglyok lakta sziget történetében, vagy a játék elején megismert házi szellemekről is olvastam volna még valamit. Ez a része a narratívának egy kicsit csalódást keltő, és ez leginkább a dialógus rendszer teljes hiányának tudható be. Véleményem szerint, ha a kalandjátékokból ismert kérdezz-felelek rendszert használná a Creepy Tale, akkor sokkal jobban megértettük, illetve megismerhettük volna a szereplőket. Így viszont eléggé laposak lettek, és a befejezés éppen emiatt sokkal kevésbé ütött, illetve jött át érzelmileg, mint azt vártam a játék elején. Kár érte, és ezen a kétfajta befejezés sem segít.
Amik a leginkább kitolják és jócskán meg tudják hosszabbítani a játékidőt, azok a fejtörők és az ügyességi részek. A fejtörők viszonylag változatosak lettek, és nagy részük teljesen logikusan van felépítve. Sajnos azonban akadnak, főleg a vége felé olyanok is, amelyeket csak szúrópróbaszerű módon tudtam megoldani, mert sehol a helyszínen nem akadtam rá a hozzájuk kapcsolódó segítségre. Ez aztán nem kevés bosszúsághoz vezetett, és nem igazán értem, hogy miért nem kapunk ezeknél több segítséget.
A legnehezebb dolgom az ügyességi részeknél volt.
Itt ugye nem lehet végigjátszáshoz nyúlni, ha elakad az ember, ezért ezeket a részeket átugrani sem tudtam, és bizony némelyiknél alaposan megszenvedtem. Egy dolog biztos velük kapcsolatban, hogy ember legyen a talpán, aki elsőre megcsinálja őket. De van egy olyan érzésem, hogy a készítők direkt ilyenre tervezték ezeket, mert minden egyes elhalálozásunk után a már megszerzett tárgyak ott maradnak a leltárunkban, ami már csak azért is jó, mert így talán nem vágja az ember a kontrollert még a játék elején a képernyőbe.
Ha már az irányítás is szóba került, akkor ahogy a készítők is kérik a játék elején, úgy én is csak ajánlani tudom a kontrolleres irányítást. Billentyűzettel is végigtolható a játék, de szerintem csak nyugtatótabletták árán. Maga az irányítás egyébként tűrhető, de biztosan nem ez a játék legjobban sikerült része. Az egérmutatót pedig felejtsétek el, ne is keressétek, mert egértámogatás nem kapott a játék.
Egy kicsit még visszatérek az ügyességi részekhez, mert az előbb elmondottak alapján esetleg úgy tűnhet, hogy ezek nem sikerültek valami jól. A helyzet az, hogy bár némelyikhez valóban kötél idegzetek kellenek, de az ellenfeleket és a mozgásukat egy idő után ki lehet azért ismerni, és kábé úgy öt-hatodszori próbálkozásra már gond nélkül végigszaladunk ezeken a részeken. A helyszínek, ahol ezek a lopakodós, mászkálósabb, úgymond platformeres részek vannak, viszonylag változatosak, és sokszor az ügyesség mellett a logikánkat is próbára teszik.
Amikbe pedig egyáltalán nem tudok belekötni az a grafika, a hangulat és az ezekhez társuló zenei háttér. Az 2D-s, oldalnézetes perspektívához nagyon illik ez a fajta meseszerű, kézzel-rajzolt stílus. A karakterek szintén tetszetősek és az animációk is kifogástalanok. A teljes élmény érdekében egyébként mindenképp ajánlom, hogy fejhallgatót használjatok.
Kicsit meglepő talán, de annak ellenére, hogy indie játékról van szó, a játék teljes angol szinkront kapott, ami bár nem lett hibátlan, mégis teljesen korrektnek mondható.