Mivel folytatásról van szó, erősen javallott az első résszel kezdeni, mert így kerek a történet, sok helyen visszautalnak az akkori eseményekre, illetve a szereplőket is jobban megismerhetjük az előzményekből. Éppen ezért az ott részletezett dolgokra nem térek ki, feltételezve, hogy azt már ismeri az olvasó.
Szorgalmasabbak a Zipp’s Cafét is kipróbálhatják, ami nem sokkal a mostani események előtt játszódik, de csak lazán kapcsolódik azokhoz. Más stílus ugyan, de előételnek megfelelő.
3 évvel járunk a Wessler gengszterklán feloszlatása után, mikor is Sonny nagy buzgalommal készül elhagyni a várost, hogy a régen tervezett világkörüli útjára induljon (már megint). Ekkor egy furcsa álom után megjelenik nála egy hölgyemény, aki a segítségét kéri (már megint). Természetesen hős kakasunk elvállalja a nem épp veszélytelennek tűnő feladatot és beleveti magát a dolgok sűrűjébe (már megint). Tovább nem mesélem a történetet, hisz ennek felfedezése a játék fő aspektusa, de annyit elárulhatok, hogy az új húspótló termék, a M.E.A.T. körül forognak az események.
Alapvetően egy vizuális novelláról van szó. De hogy ne csak kattintgatnunk és olvasnunk kelljen, egy-két dologgal színesítik a palettát. Ezek nem csak az előző részből ismertek lesznek, jópár újítást is bevezettek. Van egy táskánk, amibe a megszerzett tárgyainkat tehetjük. Ezeket meg is vizsgálhatjuk, teljes 3D-ben körbeforgathatjuk. Némelyikhez rejtett információ is tartozik. Ezt úgy tudjuk előhozni, hogy addig forgatjuk a tárgyat, amíg olyan részletre nem bukkanunk, ami fontos. Ennek a megtalálását egy négyzet alakú keret is segíti, ami megfelelő helyhez közelítve egyre szűkül. (Szerintem ez teljesen felesleges, mert nem kell túl apró részletesen keresni. Bár itt jegyezném meg, hogy rögtön az elején megakadtam Marty telefonszámának a megtalálásával. Jelezte is a játék, hogy a telefonos noteszemben lesz, de sehogy nem tudtam előhozni. Aztán persze meglett némi kattintgatás után…).
Itt kiválasztva használhatjuk a tárgyat is valakin/valamin, vagy akár össze is kombinálhatjuk őket. Kapunk egy térképet is, amivel a helyszínek között tudunk mozogni. Van egy noteszünk, amibe minden fontos dologról kerül bejegyzés-személyek, helyek, nyomozás állása, feladataink, valamint a Vadvilágba is betekintést nyerhetünk. A nem olvasott bejegyzéseket egy sárga kis pöttyel jelöli nekünk a játék, nehogy lemaradjunk valamiről.
Ha már Vadvilág - ahogy azt már korábban említettem, ezt az univerzumot a készítők szeretnék benépesíteni, élővé tenni és a játékaikat ebbe a világba helyezik el. A két Chicken Police, a Zipp’s Café, illetve a készülőfélben lévő Moses & Plato, valamint a W.I.L.D. Tactics is a részét képezik. Ez határozottan jó iránynak mondható.
Térképünk segítségével tudunk a városban közlekedni. A helyszínek nem túl nagyok. Van ahol egy, vagy maximum három részre vannak felosztva. Ennek előnye, hogy nem fogunk elveszni. :-) Meglátogatva ezeket interakcióba léphetünk a környezetünkkel. Ezt segítendő egy nagyító ikonra kattintva fehér pontok jelölik azokat a dolgokat, amikkel tudunk valamit kezdeni. Hasznos dolog, mert így nem kell pixelvadászni a képernyőn. Ha meg valahogy ki lennének emelve ezek a helyek, az az összképet rontaná. Ha ki akarjuk élvezni az olvasást, itt is érdemes többször megvizsgálni valamit, mert 2–3 megjegyzést is fűznek hozzá főhőseink.
Élő személyekkel többféle opció közül választhatunk (és a holtaknál :P ?- Trish). Egyszer a saját benyomásainkat hallhatjuk róluk. Beszélgethetünk is velük, illetve ha van valami konkrét dolog, arról megkérdezhetjük őket. Ezek akár az események előrehaladtával bővülnek, ami miatt érdemes többször visszalátogatni valakihez. Ha pedig eljutottunk egy pontra, akkor úgymond kihallgathajuk őket. Ezt kétféleképpen tehetjük meg. Ha pozitívan állunk a dolgokhoz, akkor az illető szimpátiájára hajtunk, ha negatívan, akkor megfélemlítjük, felidegesítjük. Mindkettő eredményes, rajtunk áll, hogy “rossz zsaruk”, vagy “jó zsaruk” leszünk. Az eredményességünket folyamatosan látjuk egy csúszkán. Jelentősége nincs, hogy milyen stílust alkalmazunk, csak a végeredmény a fontos. Ha eltoljuk, vagy nem vagyunk megelégedve magunkkal (esetleg valamelyik teljesítményre hajtunk), újrakezdhetjük a vallatást.
A személyeknek amúgy gyakran beszédes neveik vannak, vagy utalnak valakire. Ilyen pl. a vándorsólyom magándetektív Filmar Low, vagy a csapos, akit Bart Endernek hívtak… Ez a fajta humor és a szereplők közötti évődés, poénkodás végigkíséri a játékot. Mivel nem egy véresen komoly noir-ról van szó, én ezt nem rovom fel neki, de lehet, nem mindenkinek fog ez bejönni.
Még a történetvezetésnél maradva megemlíteném, hogy a fő karakterek jellemfejlődése jól érezhető a játékban. Az első részben mindenki maradt ugyanannál a szerepnél. Itt, ahogy haladunk előre az eseményekkel olyan dolgok történnek, amik kihatnak a főszereplők életére is, önreflexióra, változtatásra kényszerítve őket. Ez határozottan jót tett a játéknak. Ahogyan az is, hogy alapvetően noir történetről van szó, de a poénok, a karakterek egymással való marhulása árnyalja ezt a sötétséget. A végén, amikor már azt gondoljuk, minden happy, azért az arcunkba tolják, hogy az élet nem habostorta.
A történet fejezetekre van osztva, amiknek a végén egy összegzést kell készíteni az addigi nyomozómunkánkról. Ez a korábbi részben is megtalálható volt, de itt máshogy néz ki. Adott egy következtetési láncolat, aminek a mondatainak az első felét megkapjuk készen, a többit magunk választjuk ki egy listából, illetve egy, vagy két személyt kell ehhez még kapcsolnunk. Nem egy bonyodalmas dolog, általában elég nyilvánvaló a megoldás. Viszont az előző rész megvalósítása jobban tetszett, az sokkal inkább olyan érzést adott, mintha nyomozók lennénk. De értékelem az újító szándékot, így ezt sem hoznám fel negatívumként.
Térjünk rá a játék erősségére, a történetre, ami egy vizuális novellánál (is) meghatározó. Kicsit vegyesek az érzelmeim. No de miért is? A fő problémám, az, hogy kiszámítható a fő vonal. Már a Zipp’s Caféban sejthető volt, hogy mi is áll a háttérben, de itt is az elején már nyilvánvaló. A kezdés is döcögősen indult. Az első részben megjelenő hölgyemény valóban az igazi femme fatale volt. Itt is jön egy nőszemély, aki viszont egyáltalán nem ilyen. Főhősünk mégis elvállalja az ügyet-bár ez inkább barátja, Frank miatt történik. Oké, logikus, de nem elég stílusos. Viszont pozitívum, hogy a sztori több szálon fut, amik össze is kell, hogy fonódjanak idővel. Ez meg is történik, bár némileg kiszámítható módon. Ezt ellensúlyozandó folyamatosan felbukkannak olyan titokzatos és érdekes részletek, amik meglepőek és hozzátesznek az élményhez. Tehát attól függetlenül, hogy a fő vonal kiszámítható, kapunk annyi plusz tartalmat, amitől nem fullad unalomba az egész. A történetvezetés lineáris, bár vannak “mellékküldetések”, amik igazából csak apróságok. Tudtommal csak a végén kaphatunk egy titkos befejezést (ami nekem elsőre sikerült, most büszke vagyok magamra), ha teljesítjük hozzá a feltételeket. Amit még hiányoltam, hogy akár csak címszavakban, de nem fejtették ki, hogyan alakult a városban kitörő káosz, ami a végjátékban indult el.
Emlékeim szerint több szöveget kapunk, mint korábban és ez a játékidőn is meglátszik. Jó tíz órányival lehet számolni, ha minden részletre kíváncsiak vagyunk és a szövegeket meg is akarjuk hallgatni, nem csak elolvasni. Érdemes végighallgatni, mert ahogy korábban, most is nagyon jó a szinkron. Természetesen magyar feliratot is kapunk, ha már egyszer hazai termékről van szó. Mindezt hangulatos zene festi alá, amiből kb. 50 percnyi van összességében. Leginkább a háttérben szólnak aláfestésnek, stílusosan illeszkedve a noir élményhez.
Itt említeném meg az egyik legnagyobb változást, ami valószínűleg sokakat megoszt majd. Ugyanis kaptunk egy színes módot. Jómagam, ahogyan azt már a demónál is megírtam, nagyon élveztem fekete-fehérben az első részt, amit jól kiegészített a címben szereplő vörös. Itt ugyanezt kaphatjuk, de a kiegészítő szín a sárga lesz. De amint megnéztem színesben, valamiért nagyon magával ragadott. Talán ifjúkori képregényes emlékeim miatt? Lehet, mert engem arra emlékeztetett ez a kinézet. Mindenesetre megragadtam ennél és így játszottam végig.
A kinézetre nincs panasz, hozza az előző szintjét és stílusát. Ezek az antropomorf állatok nagyon menők. Megint csak visszautalnék korábbi írásomra, amiben kifejtem, hogy ebben a túlságosan is polkorrekt világban emberekről nehéz kritikát mondani úgy, hogy ne fújjogjon valaki. Ezt állatokkal burkoltabban meg lehet tenni. Jó, itt nem ez a cél, de emberekkel elképzelve, kit zártak volna gettóba?
Amitől hiányérzetem támadt, az a szereplők ruhatára. Persze csak néhány napot ölel fel a játék, de a sokat jelenlévő szereplőkre néha más ruhát is adtam volna. Oké, Sonny megrögzött agglegényként nem sűrűn cseréli a ruhatárát, de mondjuk az filmpremierre kicsit puccba vághatta volna magát, ahogy Marty is. Monicára meg még több göncöt is ráaggattam volna :-) A titkos befejezésben kapunk is ízelítőt ebből, de játék közben is színesítette volna a palettát.
Nem említettem még a minijátékokat, amik egy-egy helyen feltűnnek, megtörve a monoton szövegelést. Van itt egyszerűbb kártyaparti, kocsmajáték, zárnyitás vagy akár boncolás :-) Egyik sem túl nehéz, tényleg inkább azért vannak csak, hogy feldobjáka játékmenetet. Azért a zárfeltörésnél anyáztam kicsit, de ez lehet, csak az egerem lassú reagálása mitt volt…
A trófeagyűjtők számára is adott a lehetőség, hogy kiéljék magukat. Lenge öltözetű hölgyekkel ékített naptárakat lehet fellelni itt-ott, amiből értelemszerűen 12 darabot tudunk összegyűjteni.