Amikor Rowli megkeresett azzal, hogy lenne-e kedvem írni a Broken Sword Reforgedról, nem tudtam neki azonnal egy határozott igent mondani. Számomra George Stobbart első kalandja maga a szent grál, amit többtucatszor játszottam már végig, és a mai fejemmel értékelve a Director's Cutot egy blaszfémiának tartom. Ráadásul amikor pár hónapja volt szerencsém azt olvasni Charles Ceciltől, hogy a Reforgedban itt-ott lehet, hogy belenyúlnak a tartalomba/mondanivalóba, kezdtek megjelenni a sötét fellegek a fejem felett. Végül nem álltam ellen és végigjátszottam ezt az újrarajzolt verziót, ami tényleg iszonyatosan jól néz ki, és csak 1-2 dologban adhat okot szemforgatásra a feketeöves rajongóknak. A Reforged azonban csak másodlagosan készült az öreg rókáknak. Láthatóan új közönségre is vágyakozik, amit a csodásan megrajzolt karakterek és hátterek, valamint a kortalan módon megszólaló ambiens zene és az izgalmas történet minden erejével ki tud szolgálni.
A Broken Sword első részének sikere annak erős sarokpontjainak köszönhető, minden egyes aspektusa nem csak megfogható, de könnyen azonosulható részletekkel is bír. A pompás intró lényegretörően és izgalmasan mutatja be a felvezetést, a rövid snittek egy életre beleégnek annak a fejébe, aki egyszer megnézte. Könnyen érthető az alapvetés is: adott egy amerikai ügyvéd aki éppen a vakációját tölti Párizsban, de a kávézóban történt robbantás kettétöri az őszi utcákon való további andalgásait. Rögtön megismerkedik egy helyi riporter hölggyel (Nicóval) akivel karöltve aztán egyre mélyebbre ássák magukat a történtekben, és a kutakodás spiráljában egy nagy összeesküvés rajzolódik ki a modern kori Templomos Lovagok és az Aszaszinok között.
>
A Reforged kicsit átértelmezi a kézzel rajzolt kalandjáték fogalmát, már ha az 1996-os eredetivel vetjük össze (amit a TAB gomb megnyomásával egy szempillantás alatt megtehetünk). Az animációk maradtak az eredetiek, csak a karakterek tűéles, néhol talán már túlságosan is rajzfilmes körvonalai és az újrarajzolt hátterek jelzik, hogy ez tényleg egy 2024-re átdolgozott játék lett. A fejlesztői munka során eleinte erősen támaszkodtak az AI adta lehetőségekre, de annyi utómunkát igényeltek, hogy végül elvetették a mesterséges intelligencia által nyújtott segítséget. Az elindításakor azonban egyből arcon vágott, hogy ez bizony már egy másik generációt szólít meg, mert hosszasan ecseteli az irányítást mielőtt elindulna az intró (ez tuti annak a hozománya, hogy a Gugli tesztelői ugyebár nem találták a jobb egérgombot…- Trish). Furcsa, hogy egy point & clickben magyarázni kell azt, hogy az elnevezésből adódóan itt mit is kell majd csinálni. Mindezt megfejelték egy csomó segítséggel, amiket szerencsére a menüben ki lehet iktatni, egyetlen dolgot kivéve. Az egér (vagy kontroller) automatikusan ráswappel az adott POI-ra amint közel érünk hozzá, szóval nagyon elvéteni sem lehet már benne a dolgokat, és ezt az irányítási metódust nem lehet a sokkal elegánsabb eredetire átváltani.
A grafika tartalmában is próbált néhány helyen polkorrekt lenni a játék, például lecserélésre került Nico lakásának egyik posztere, de a Crune múzeum néhány tárgya is kerüli az eredeti darabok szemérmetlenségét (ezzel szemben a jelmezboltban lévő dummy meg a modern grafikánál kapott kebleket, avagy nem mindig tudják, hogy mit is akarnak - Trish). Mindezek a változtatások teljesen feleslegesek voltak, és úgy érzem, hogy emiatt az eredeti játék művészi szabadságában kisebb csorba esett. Charles Cecil arról is beszélt pár hónapja, hogy a történetbe is belenyúltak a manapság divatos túlérzékenység miatt, de én ebből nem sokat tapasztaltam meg. A sztori vezetése, a párbeszédek tartalmai (ellentétben a botrányos Director's Cut féle ripacskodással) itt hű maradt az alapanyaghoz. Szerencsére a szövegek kiírásának stílusát át lehet rakni az eredeti verzióra, ez még mindig sokkal jobban áll mint amit az új verzióba beleraktak.
A Reforged szerencsére ezen felül minden másban a tősgyökeres rajongókat vagy a szimplán csak minőségi kalandjátékot keresőket szolgálja ki. A grafika mellett a hangok minőségére is nagy hangsúlyt fektettek, hallhatóan sokat finomítottak az alacsony felbontású, néhol visszhangos szinkronokon. Ezzel ellentétben maga a hangkeverés megmaradt a régi, aminek köszönhetően nem egy alkalommal a zene elnyomja a párbeszédeket, bár ez engem inkább nosztalgiával töltött el mint zavart volna (tudom, hogy sose maradok csendben, de engem néha kiidegelt, hogy a Sam and Max remasterekhez hasonlóan hiába tekerem itt is lejjebb a zenét jó sok százalékkal, ugyanúgy bele tud üvölteni a beszédbe - Trish ). Néhány helyen azért látszik, hogy a grafikusok nem sokat tudtak kezdeni az eredeti vizuál alacsony felbontású és csak pár frameben megmutatkozó jeleneteivel. Emiatt George néha üvegtekintettel nézi a partnereit, vagy éppen ásító mozdulatot imitál a Nicóval való beszélgetése közben. Az esetek 99%-ban viszont tényleg pazar lett a kidolgozottság, amit a fanoknak és az újonnan érkezőknek is érdemes átélnie.
Leírni is hátborzongató, hogy a Broken Sword első része kevesebb mint 2 év múlva tölti majd be a 30. születésnapját, de hálás vagyok a Revolutionnek és a nekik besegítő külsős stúdiónak, hogy méltó módon nyúltak hozzá az eredeti játékhoz. Szimpatikus húzás volt a credits listában a '96-os játékon dolgozók, de már elhunytak neveiről is megemlékezni. Már csak azért is mert legendás sikerét többek között Dave Cumminsnek is köszönheti ez a játék, akinek nem csak az alaptörténet kidolgozásában, hanem a szellemes párbeszédekben is óriási szerepe volt. A cselekmény ugyanolyan izgalmas amit érdemes újra (vagy akár első alkalommal) átélni, de talán itt lenne az ideje elengedni ezt a legendát.