Ebben a környezetben irányítjuk főhősnőnket, Ainot. Őt egy nagyobb közösség küldi el, hogy megtalálja az előtte elindult barátját, Toivot, akinek feladata az volt, hogy egy titokban tartott, nukleáris meghajtású vonatot megtaláljon. (Erre a valóságban is voltak koncepciók, de a megvalósítás nem történt meg. Akit érdekel, itt olvashat róla bővebben.)
Már az adatlapról megtudhatjuk, hogy Finnországban fogunk kalandozni, ezen belül is Lappföldön. Nos, ez lehet, hogy így van, de ha nem mondják, felőlem akár játszódhatott volna a Zselici dombságon is. Mindezt azért mondom, mert nem nagy területen mozgunk. Az intróban láthatunk egy tájképet, erdőségekkel és a távolban heggyel. Viszont ez után mozogni már közeli nézőpontból fogunk, erdős, csalitos területeken, ami igazából bárhol lehetne a világon. Ezzel ellentétben a szinkron nyelve az bizony finn (más nem is választható). Ennek külön örültem, mert a sok anyanyelvi és angol beszéden kívül üdítő egzotikus nyelveket is hallani. Indie játékról beszélünk, külön jó pont, hogy teljes szinkront kapunk hozzá. Ami számomra furcsa volt, hogy nagyon érzelemmentesen van előadva minden. Hogy ez most a világ depresszív hangulatához igazították, vagy a finnek is így beszélnek alapból, esetleg csak a színészek nem profik, ezt nem tudnám megmondani.
A világot ért katasztrófák 1975-ben kezdődtek, mi kb. hat évvel ezután lépünk be a történetbe. Aki látta a Mad Maxet (a régebbire gondolok, az újat nem ismerem), annak rögtön ez a film fog beugrani, ahogy a házi tuning autóval repesztünk a poros országúton célunk felé. Az érzést tovább erősíti, hogy a későbbiekben kutyakaja konzerv fogyasztókkal is megismerkedhetünk. :-) Aino is elég vagány figurának tűnik bőrkabátban, farmerben, piercingekkel és tetovált arccal (és formás alakjával). Az első helyszín, egy benzinkút is hozza a hangulatot lepusztultságával. A kezdet jó. Ez a ’70-es évek fíling végig megmarad, főleg az elektronikus és számítógépes rendszerek hozzák ezt az érzést. Külön tetszett, hogy a kezdőképernyő és a menürendszer is egy ilyen ősi számítógépen jelenik meg. Itt találjuk meg a kézikönyvet is, ami elmagyarázza az játékmechanikát. Nem egy bonyolult dolog, csak az egér és két gombja kell hozzá.
Itt jegyeznék meg egy apróbb kellemetlenséget a tárgylistánkkal kapcsolatban. Először jobb gombbal jön elő a hátizsákunk, utána kattintásra egy sorban jelennek meg a nálunk lévő tárgyak. Ha véletlenül lekerül a kurzor erről a sávról, akkor rögtön becsukódik, kezdhetjük elölről a procedúrát. Nem nagy dolog, de engem idegesített.
Illetve egy zavaró dolog jött elő még a menüben: ha egy létező mentést akarunk felülírni, nem kérdezi meg tőlünk a rendszer, akarjuk-e, egyből felülírja. Ráadásul a „load” és a „save” egymás alatt van, így ha esetleg betöltenénk egy állást, könnyű rákattintani a mentés gombra, főleg, mert a képernyő villódzik is a retró érzést erősítve. Szerencsére velem ilyen nem történt, de kétszer mentés előtt fagyott a játék. Egyéb technikai problémával nem találkoztam.
No de térjünk vissza hősnőnkhöz. A területet izometrikus nézetben láthatjuk. A megvalósítása szépnek mondható, elég részletes. Az alapszín kültéren poros-barnás, beltéren sötét, vöröses-barnás. Szinte mindenhol romos épületekkel, szeméthalmokkal találkozunk, tovább erősítve az elhagyatottság és lepusztultság érzését. Egy-egy helyszín nem túl terjedelmes, maximum néhány „képernyő” méretű, de van, amikor ennél is kisebb, főleg belső tereknél. Amivel interakcióba tudunk lépni, az világos kontúrt kap, ha rávisszük az egeret, illetve valamilyen hangot is hallunk eközben. Itt jön elő a játékok egyik ősi rákfenéje, a pixelvadászat. Mint említettem, elég részletes a helyszínek kidolgozása, így nem látható egy-egy tárgy, amivel interakcióba kellene lépnünk. Ebbe már rögtön az elején belefutottam. Még csak néhány helyszín vált elérhetővé, de már 10 perce rohangáltam le-fel, hogy hogyan tudnék bejutni a benzinkút garázsába. Tök véletlen a megfelelő helyen suhant át a kurzor és a felcsendülő hangból tudtam, hogy valami van ott. Magamtól biztosan nem veszem észre, annyira beleolvadt a környezetbe. Nem lövök le nagy poént, mert a játék adatlapjának képein is látható, hogy ez után egy kötélre is szükségünk lesz. Na ezt már célirányosabban kerestem, meg is lett viszonylag hamar, de csak azért, mert tudtam, mit keressek. Ez a probléma később is előjött még néhány helyen. Elég frusztráló tud lenni, amikor ez miatt rohangálunk és húzogatjuk az egeret, hátha beleakad valamibe.
Még megemlíteném látvány terén a naplónkat. Ez olyan, mintha kézzel rajzolnák bele a térképet, illetve a megismert személyeket. Ha valami újat tudunk, ceruzasercegést hallunk és ha kinyitjuk a naplót, tényleg olyan, mintha most rajzolná meg őket Aino. A plusz infók is papírfecnikkel vannak beragasztva. Ötletes és látványos megoldás.
A feladatok és rejtvények adják a játék egyik felét. Jellemzően a „használj egy tárgyat a megfelelő helyen” típusú, vagy kódfejtős-logikai feladványokkal találkozhatunk. Az elsővel sok gondunk nem lesz, mert gyakran az adott helyszínen találjuk meg őket. Ha máshová kell mennünk értük, az sem probléma, mert be van építve a gyors utazás funkció. A már felfedezett területekre bárhonnan eljuthatunk a térképre kattintva. Sőt, ha az adott helyszín egyik oldalán vagyunk és a másik felén folytatódik az út, akkor nem kell elbattyognunk oda, hanem sima duplakattal már ott is vagyunk a másik helyen. Ez kifejezetten jól sikerült megvalósítani, gördülékenyebb tőle a játékmenet. Felszedhető tárgyból sincs sok, nem kell talicskával járnunk. Ez is könnyíti a feladatok megoldását.
A nehézség elég változatos. A legtöbb megoldható némi szaladgálással, keresgéléssel, párbeszéddel, vagy józan paraszti ésszel. A nehezebbekhez kapunk segítséget is, ezek mind megjelennek a naplónkban, nem kell jegyzetelgetnünk. Sőt, ha az adott feladathoz érünk, pl. egy kódot kell bepötyögni a számítógépbe, akkor egy kis cetlin oda is teszik a monitor mellé, mint ahogy a valóságban is tennénk. Ettől függetlenül akadtak két olyan feladvány is, amivel sok időt elvesztegettem (pontosabban három, de abban csak én nem láttam át a rendszert). Az egyikhez kaptunk is segítséget, de azért így is volt pár variáció, mert többféleképpen is lehetett értelmezni a rajzot. Ott buktam el, hogy nem jöttem rá, hogy még valami hiányzik. Miután nem jött be semmi, elkezdtem mászkálni és pixelvadászni, így találtam egy fali dobozkát, ami után már kézenfekvő volt a megoldás menete. Erre azt kell mondja, hogy a jobbik fajtából való-logikus volt a megoldás és elég összetett. A másik viszont már nem volt számomra logikus. Igaz, be vagyunk zárva egy kis helyiségbe, így a megoldást vagy a noteszünkben, vagy a helyszínen kell keresni, ezért a lehetőségek száma korlátozott. Ettől függetlenül nekem sok időmbe telt. A játékidőből (kb 6-8 óra alatt végigvihető) nagyjából egy óra elment a nehezebb feladványok megoldására. Ezt én pozitívumnak gondolom.
A puzzle elemeket még azzal is igyekezett feldobni a készítő, hogy egy problémára több megoldást kínál. Példának is azt mutatják be, mikor még a játék elején egy aknatetőt kell kinyitni. Vagy megszerezzük a kulcsot, vagy szétlőjük a lakatot. Ez nem jelenik meg később hangsúlyosan, egy-két alkalommal láthatjuk csak viszont.
A másik fontos aspektus nálam, hogy legyen egy jó történet. A felütés jó, ahogy haladunk előre, egyre több a kérdés. Menet közben több emberrel is megismerkedünk (nem lesznek sokan, hattal futunk csak össze). Mikor beszélünk velük, átváltunk egy másik nézetre, ahol a két szereplő áll egymással szemben, középen pedig a párbeszédopciók láthatók. A karakterek egész szépen ki vannak dolgozva, de inkább csak „szobrok”, minimális a mozgásanimációjuk. Természetesen mesélnek egymásról is, ez alapján elkezdünk gyanakodni, hogy vaj van a fülük mögött. Ha úgy gondoljuk, akár komoly morális döntést is hozhatunk. Ennek viszont a történet szempontjából nagy jelentősége nincs. Maximum mások lesznek a lezáró képsorok és begyűjthetünk néhány Steam teljesítményt. Láttuk már máshol, hogy elágazó történetet nehéz kreálni, ez itt sem igazán sikerült. Ahogy egy jó történetben szokás, vannak váratlan fordulatok is. Ezek így külön-külön jók. Viszont ha az összképet nézem, már nem ilyen a végeredmény. A karakterek története egyáltalán nincs jól megírva. Ahogy haladunk előre, megtudunk róluk egyet s mást, de ez kevés. Ugyanez igaz a háttérvilágra. Minimális infót kapunk a világ jelenlegi helyzetéről, vagy arról a csoportosulásról, akik az atomvonatot keresik.