„Őméltósága,

Gondjaira bízom ezt a fiatal nőt, akiről csak nagyon keveset tudni. Eszméletlenül találtunk rá a sivatag szélénél. Azonnal világossá vált számunkra, hogy szegény lány napok óta nem evett. Magunkkal hoztuk őt egy alapos kezelésre. Gyorsan regenerálódott és visszanyerte eszméletét. Maradandó sérülést nem találtunk. A páciensen mindenhol zúzódások vannak, de a teljes röntgen alapján szerencsére törése nincs. Észrevettünk egy mély sebhelyet is a mellkasán… furcsa alakja van, de tisztán látszik, hogy régi sérülésből való, de a lány nem emlékszik az eredetére. Ráadásul szegény lány semmire nem emlékszik! A nevét sem tudja, azt sem hogy honnan jött. Teljes amnéziában szenved. Mindamellett, amint nem tudunk többet tenni fizikai állapotáért, az Ön gondjaira bízzuk a felépülése idejére – nincs kétségem afelől hogy az Ön háremében élő nők vendégszeretete és együttérzése jobb hatással lesz rá, mint a mi túlzsúfolt betegszobánk és hozzájárul ennek a fiatal személynek a pszichológiai felépüléséhez.

Dr. Mourad”

- olvasható ez a levél az asztalunkon, mikor felébredünk egy hatalmas palota kicsiny szobájában. Ezen a levélen kívül semmit sem tudunk. Hogy ki is a lány? Honnan jött? Hol van? Miért van itt? Csupa kérdés. Viszont mi előnyben vagyunk valamivel. :-) Láttuk a bevezető moziban ahogy egy kis repülőgéppel szállunk a dzsungel felett, és egyik pillanatról a másikra csak úgy minden előzetes fenyegetés nélkül lelövik gépünket… Úgy látszik kevésbé vendégszerető népek élhetnek ezen a vidéken. De hol is van ez a „vidék”?

Paradise - screenshot 1

A hely, ahova valamiért megérkeztünk (becsapódunk) Mauránia. Ez az ország Afrika szívében van, és természetes úton elszigetelődött környezetétől. Ennek folyományaként olyan növény és állatvilág alakult itt ki, amilyet sehol máshol a földön nem találhat az ember, csak itt, ebben a kis országban. (erről később még szót ejtek)

Ann…

Térjünk vissza hősnőnkhöz, aki még mindig ott ácsorog a szobájában, miközben lövése sincs hol is van. :-) Hogy mégis fogalma legyen, kinéz az ablakon. Egy háremhölgy közelít az épület felé. Felcsoszog hozzánk, és miután bemutatkozott egy könyvet nyom a kezünkbe. Azt mondja valószínűleg mi írtuk. A könyv szerzője: Dr. Ann Smith. Lehet ez lenne a név amit elfelejtettünk? Lehet nem is mi írtuk a könyvet -gondolkodik a játékos és a hősnő :-) Még mindig sok a kérdés, és azon kívül hogy amnéziásak lettünk és hogy Aicha elmondta egy hárembe kerültünk, nem sokat tudunk magunkról. Nincs mit tenni, beszélni kell a herceggel, hátha ő többet tud rólunk. De mivel ez egy kalandjáték, nem lesz könnyű feladatunk eljutni a herceghez, és főleg nehéz lesz kijutni a palotából. Kalandunk itt kezdődik el…

Persze ahogy folyik történetünk egyre mélyebben ássuk bele magunkat múltunkba és Mauránia jelenjébe. Kiderül polgárháború dúl az országban, és a király nem akar tenni ez ellen semmit. Vagy mégis? Az egyik ember azt mondja, Mauránia királya megment mindenkit, mások azt rebesgetik hogy semmi esély, a király már egy öreg beteg ember, nem érdekli az országa sorsa. Mások pedig azt súgják fülünkbe, hogy ne bízzunk senkibe, mert a lázadók kémei itt vannak a palotába és a körötte húzódó faluban. Próbálják az embereket eltéríteni, csinálják a helyet a lázadóknak! Szóval ahogy valami biztosnak tűnő dolgot megtudunk a játékban, rögtön jön valaki aki megcáfolja, esetleg ellenkezőjét mondja. Az egyetlen akiben bízhatunk, az saját személyünk… És egy fekete párduc…

…A Párduc

Ahogy a palotában mászkálunk rálelünk egy hatalmas ketrecre. A Ketrec egyik sötét zugában egy párduc pihen. Eleinte szörnyen goromba velünk, de mégis, mintha már találkoztunk volna vele, sőt, mintha ő is felismert volna minket! Két újabb kérdést tehetünk fel magunknak. Honnan ez a fenevad? Lehetséges hogy már találkoztunk vele? Végül mikor elhagyjuk a palotát a herceg titokzatos módon azt mondja vigyük magunkkal az állatot, hisz sorsunk egybe van fonódva. Nem értjük mi is van igazából, de a herceg többet nem árul el…

Paradise - screenshot 2

A játék során természetesen négylábú segítőnket is irányíthatjuk! 3D-s külső nézetben mászkálhatunk vele, és inkább ügyességi feladatokat kell majd megoldani! Nagyon jó móka egy fekete párduccal nyomulni. :-)

A helyszínekről nem lehet eleget beszélni…

Még lökhetném itt a sódert a különböző helyszínekről, történetekről, de akkor mi maradna a felfedezés öröméből nektek. :-) Fentebb ugye említettem hogy még beszélek Maurániáról, úgyhogy akkor idetűzök még néhány szösszenetet, merre is fogtok járni. Egyszerűen fantasztikus helyszínekkel, élőlényekkel, és emberekkel fogtok találkozni a játék során. Ott vannak a különféle fura élőlények, a lázadók, hatalmas fák tetején élő bennszülöttek, a palota, és még rengeteg más. Minderre garancia Benoit Sokal keze munkája. Igen, jól olvasta, aki még nem tudja. Ezt a játékot a Syberia sorozatról elhíresült Sokal bá’ készítette! Már az intróban is látszik jellegzetes stílusa, és ahogy egyre mélyebbre hatolunk Mauránia őserdeibe annál jobban érezzük Sokal jelenlétét. Az alakok, az állatok, a gépek, mind-mind a remek képregényrajzoló fantáziája. Talán már kicsit túlzásba is vitte a „művészkedést”… Akkor el is érkeztünk a játék kivitelezésének szemügyre vételéhez! (de szép mondat! :-))

Ahogy kinéz, meg amennyire játszható…

A játék küllemére semmi rosszat nem lehet mondani. Pontosabban a háttérképekről. Gyönyörűen megrajzolt, kivitelezett, fantáziadús helyszínekkel. Látszik nagy gondot fordítottak rá. Bár a többi dologra is ennyire figyeltek volna. A Syberiához képest úgy éreztem hogy Ann nem annyira illeszkedik a háttérbe. És ráadásul a mozgása is lehetett volna még tökéletesíteni. Viszont maga a karakter kidolgozás remek. Részletes figurák vannak benne. Viszont itt is vannak kivételek. A dzsungelben élő állatok pl. pocsékul néznek ki. Nem tudom azokat miért nem lehetett annyira kidolgozni mint a többi karaktert.

Paradise - screenshot 3

Az irányítás is elég érdekes. Az ember azt gondolná egy point & click kalandjáték pofonegyszerűen irányítható. Hát az is lenne, ha nem csesznék el. Nem tudom hogy nálam jelentkezett-e ez, de rengetegszer volt hogy kattintok a képernyőn hogy új helyszínre menjek, vagy valamit felvegyek, és nem érzékeli. Hiába van ott a nyíl vagy egyéb cselekvés ikon, egyszerűen nem csinálja azt amit kellene. Sokszor kattintgatni kell, majd csak tovább megy. Ez engem nagyon idegesített. Az másrészt az egész irányítás tárgykombinálás egy az egyben a Syberia hagyatéka. Nem lesz ismeretlen a dolog.

Ami viszont a legidegesítőbb volt, hogy tele van buggal a játék. :( Egyszerűen nem is értem hogy lehetett ezt benne hagyni. Mondjuk a javítás valamelyest javított a helyzeten, főleg hogy az a dolga :-) de nem lett minden tökéletes. A játék vége felé már meg sem lepődtem mikor Ann átment egy éppen vele beszélgető fickón. Meg lehet szokni ezt is. :-)

Agyalnék én, de minek


A játékban lévő fejtörők szerény véleményem szerint egy 10-es nehézségi skálán 2-esek. Konkrétan pofonegyszerűek. Ha valaki elakad az nem azért lesz mert nem tud egy fejtörőt megoldani, hanem mert nem talál meg valamit, mivel a gammában lesz néhány pixelhunting. Ezeket a vadászatokat viszont egy kezemen is meg tudom számolni. Szóval nem lesz ezzel baj. Viszont a felvehető tárgyak száma sem sok. És kombinálni sem nagyon kell őket. Szóval a játék egyáltalán nem nehéz! Ez azért jó mert a kezdő kalandorok nyugodtan belevághatnak, sőt, még azok is akik nem szeretnek gondolkodni! :-) akik viszont a Myst agymenéseit részesítik előnyben, azoknak lehet csalódás lesz a game ezen része.

Hangok és nóták

A szinkronhangok nekem bejöttek. Mondjuk-e téren nem szoktam elégedetlen lenni sohasem, mivel angolul annyira nem tudok, nem is figyelem úgy a szinkronhangokat. A zene viszont kicsit monoton volt. Nem valami sok track került a játékba, és azok is igen rősen hasonlítanak egymásra. Eleinte nagyon élvezetes volt, de idővel az ember már ráun. Viszont azt sem mondhatom hogy idegesített volna. Konkrétan zana van, de nem sok vizet zavart. :-)

borz2 megmondja a frankót!


Nekem bejött a játék. Nem hasaltam el tőle úgy mint anno a Syberiától, viszont nagyon jó kis kalandot készítettek Sokalék. Ettől függetlenül azért kicsit még ráfeküdtem volna a helyükben az irányításra, és a történetre is. Mert ha úgy nézzük az emlékezetkieséses lány múltkeresése a nagy ismeretlen afrikai susnyásban nem épp egy best story!!!

Paradise - screenshot 4

Viszont Sokal stílusa ez a kitalált kicsit valós kicsit mesés szürreális környezet elvitte a hátán a történetet. Néha jobban vártam azt hogy milyen helyszínre kerülök, milyen állatokkal találkozok, és kikkel dumálhatok majd, mint azt, hogy ugyan mi lesz a történet folytatása, majd befejezése! Végül a tragikus vég (amit nem árulok el muhahahaha :-)) sem hatott meg különösebben. Tény hogy nem számítottam rá és hogy érdekes, mégis maga a sztori egésze lehetett volna jobb is! Szóval a játék jó, a történet nem annyira, és ráadásul semmi forradalmi, vagy legalább egy aprócska újítás sem, de maga az összkép pozitív! Ennek fejében értékelem a gammát alantabb.