A Microids ráadásul az új videóban egy pontosabb megjelenési dátumot is elárult.

A fejlesztőcsapat eddig sem fukarkodott a háttérinformációkkal, hiszen korábban jelentettek már meg történettel foglalkozó előzetest, illetve a kulisszák mögé bevezető sorozatuk is már három részt megélt – aki esetleg még nem élt a lehetőséggel, érdemes ezekre a párperces videókra rátekinteni:

A játékmenetbe ugyan eddig is bele-belepillanthattunk, ám az alaposabb betekintő csak most érkezett meg (bár apró betűvel oda van írva, hogy nem a végleges változat), ami egyben azt is leleplezi, hogy a Sokal életművével foglalkozó cikkünkben hiába aggódtunk amiatt, hogy a ’24-es megjelenés egyre lehetetlenebbnek érződik, mivel a legújabb előzetes azt is elárulja, hogy a játék novemberben fog megjelenni PC-re (Steam, Gog, Epic), Xbox X|S-re és PlayStation 5-re:

A kedvcsinálóban ismerős helyszínek és jelenetek köszönnek vissza, de emellett már most látható, hogy lesznek új fejtörők, és az új szinkron is arra enged minket következtetni, hogy a cselekmény is jóval tartalmasabb lesz. Konzolokra ráadásul érkezik egy limitált gyűjtői kiadás is, ami egy médiakönyvet is tartalmazni fog rengeteg rajzzal és képpel, az eredeti és a friss változatból egyaránt.

Amerzone: The Explorer's Legacy - limitált kiadás

Kíváncsian várjuk az újragondolást, ami remélhetőleg méltó feldolgozása és megünneplése lesz Benoît Sokal első videójátékának!