Mindenekelőtt szeretném kihangsúlyozni, hogy ezek nem lesznek mélyreható elemzések, hisz egy-egy társasjáték megfelelő megismeréséhez bizony nem elegendő egy-két játszma, az ismertetésükhöz meg pláne nem elég pár sor. Ám talán sikerül felhívni a figyelmet egy-egy alkotásra, akkor is, ha bennem nem hagyott különösebben mély nyomot. Az összejövetelből kifolyólag inkább a családi illetve partijátékok dominálnak, pedig az én szívem inkább a komplexebb irányba húz.
Napjaink egyik slágerterméke, amiben két játékos próbál kooperatívan levezényelni egy repülőgép-landolást kockákkal. A csavar a történetben, hogy stratégiai megbeszélést csak kockadobás előtt lehet tartani, miután az megtörtént, csendben kell lennünk, amíg felváltva le nem pakoljuk a paravánunk rejtette mind a négy, vagyis összesen nyolc kockát. Közben rengeteg mindennel kell foglalkoznunk: ne dőljön túlságosan ki a gép, rádióztassuk el az útban lévő gépeket, be kell kapcsolni a műszereket… és még az sem árt, ha időben ott vagyunk a reptéren.
Ami nagyon tetszett a játékban, hogy látványra tök tematikus, másrészt felettébb izgalmas a különböző forgatókönyvek végigjátszása. Ezekben ugyanis bejönnek további nehezítő körülmények, amik további izgalmakkal szolgálnak. Előnye továbbá a rövid játékidő, nagyjából 20 perc egy-egy menet. Pároknak, akik nagyon szeretnek játszani, különösen jó móka! Mindenképpen ajánlom a beszerzését.
Egy régebbi blöffölős játék, ami eddig valami oknál fogva elkerült. A játékban minden játékosnak van négy-négy korongja, három virágos, egy koponyás. Mindenkinek kötelező egyet-egyet képpel lefelé lerakni, majd utána körsorrendben mindenki dönthet, hogy rá tesz még egy korongot a stócára, vagy a kihívást választja, hogy fel tud fedni X virágot. Erre aztán a többiek rálicitálhatnak, és aki a legnagyobb számot mondja, élhet a lehetőséggel. Viszont a saját korongjával, korongjaival kell kezdeni. Tehát ha koponyát tett le és csak blöffölni próbált a licitnél, de senki nem emelte a tétet, megszívta. Ilyenkor elveszít egy korongot és legközelebb már eggyel kevesebből gazdálkodhat.
A játék nincs elhúzva szerencsére, amint egy játékos megnyer két kihívást, vége van. Mi amúgy a nem körsorrendes licitet, hanem a bekiabálós variánst játszottuk, ami adott neki egy kis fűszert. Ugyanakkor ez az a játék, ahol a kussolással semmit nem érsz, itt bizony kockáztatni kell. Mégsem éreztem, hogy ez annyira az én világom lenne. Szó se róla, jópofa, de kb. ennyi a véleményem róla. Ha a társaság szeretne még vele játszani, nem fogok nemet mondani.
Ebben a játékban rajzolni kell. Minden körben van egy játékos, aki előtt van egy kártya, talán hét szóval - ő ezeket természetesen nem látja. Mond egy számot, a többiek meg elkezdenek a filccel bűvészkedni. A legjobb, ha rohadt gyorsan tudsz valami rohadt részletest rajzolni, de hát nem vagyunk művészek. A lényeg, hogy aki először érezte úgy, hogy végzett, lefordítja a rajzát, és elvesz egy jelölőt. Aki másodjára végzett, az elkezd egy hatoldalú kockával dobálni, és amint kijött a STOP, mindenkinek be kell fejeznie és lefordítani az alkotását. Ekkor jön az aktív játékos köre, aki legelőször az első játékos lapjából próbálja kitalálni a keresett szót. Ha nem sikerül, a másodikéból, ha ott sem, a maradékból. Ahol sikerrel jár, oda megy a pont!
Ezen a játékon sírtam. A nevetésből. Annyira béna rajzokat csináltunk, hogy öröm volt nézni. Mégis, én égtem be a legjobban az egyik körben. Gyorsan lerajzoltam egy malmot és meg is ragadtam a jelölőt. Közben nézem a szembeülőt, és el is gondolkodom, miért rajzolja a molnárt le, hát az tök nehéz. „Meg mi az ott, egy hold? Nem, egy kifli!” - cikáznak bennem a gondolatok. Aztán kiderült, hogy a szó nem malom volt, hanem majom… Szép volt, Ádám! Ennek ellenére vicces és szórakoztató cucc, bármikor jöhet!
Az előző kettő címtől eltérően ez azért komplexebb játék, amiben ősembereket kell egy térképen mozgatni különböző terepeken keresztül, fejlesztgetve eszközeinket, gyűjtögetve mindenféle nyersanyagot, célkártyákat stb. Mindez egy pakli kártyával történik, aminek kifogyása jelzi a játék végét. A szerzőktől tavaly is kipróbáltunk egy játékot, a Come Togethert, ahol hippifesztivált kellett rendezni, ezért kíváncsi voltam, mit hoznak ki ebből a témából. Nos, nagyjából semmit.
Bár a BGG (boardgamegeek.com) közössége hat fővel is ajánlja a játékot, eléggé vontatottnak tűnt. Nagyobb bajom volt, hogy ezt az egész ősemberes-vándorlós témát unalmasnak tartottam, tematikailag sem adta a hangulatot. Természetesen az egész játék a megfelelő kombinációkra épül, vagyis ha fejlesztesz valamit, kapsz másik valamit, amiből összegyűjtve X-et tudsz megint mást csinálni… de ez önmagában nem elég szerintem, hogy érdekes legyen. El tudom képzelni, hogy kisebb létszámmal jobban pörög, illetve, hogy több játszmát belefeccölve kedvezőbb véleményem alakul ki róla, de azt sem fogom bánni, ha soha többé nem játszom vele.
Derbi, ami viszont inkább nagy játékoslétszámmal működik! A játék során két kockát dobálva próbálunk célba juttatni nyolc lovat, amiket meg is vásárolhatunk némi fix bevételért (már ha dobogóra tudjuk őket juttatni), vagy fogadhatunk is rájuk. Igazából az utóbbival lehet nagyot kaszálni, de mivel kockadobáson múlik az egész, tök lutri. Viszont baromi szórakoztató!
Egyrészt, ha veszel egy lovat, kapsz valami bónuszképességet, másrészt annyi manipulációs lehetőség a verseny állása kapcsán, hogy azért nem csak a kockákon múlik a dolog, például a lovakat lehet egymáshoz „kötni”, vagyis amikor valamelyik halad a kockadobás miatt, a megjelöltek is haladnak egy-egy mezőt. Nos, itt aztán lehet anyázni, amikor a nyerőnek vélt lovat, amire sok pénzt tettél, a cél előtt hátrébb viszik három mezővel, hogy aztán negyedikként beérve gyakorlatilag csak a fogadásra költött összeget nyerd vissza. Ha nem veszed túl komolyan, nagy élményben lehet részed.
Absztrakt játék, aminek akad ugyan némi háttértörténete is - valami gálán mutogatjuk be luxustárgyainkat -, de annyira az ikonvadászat a cél, hogy kvázi teljesen mindegy, mit képzelünk mögéje. Különböző dolgokat fogunk gyűjtögetni, amiket különböző sorokon jelölünk, és bizonyos sorpárok ügyes kombinálásával pedig nagy pontokat kaszálhatunk. Talán maga a játékmenet az, ami egy picit érdekesebb. A tárgyainkat különböző kártyák kijátszásával szerezhetjük meg, de egyrészt ezek száma minden fordulóban limitált, másrészt ketté kell választanunk egy papírtárcában a lapokat, amit aztán átadunk a szomszédunknak. Ő kiválasztja, melyik csomagot választja, a maradékot meg visszaadja. Mi eközben ugyanezt tesszük a másik szomszédunk lapjaival. Ebből a két lépésből derülnek ki, milyen lapok maradnak nálunk.
Bár a szimultán lépés miatt nagy játékosszámnál is jól működik a játék, számomra olyan semmilyen volt. Amúgy a mechanika jó: kettéválasztani a paklit, miközben a másik fejével gondolkodsz, hogy vajon mi kellhet neki, és mi az, amit szeretnél mindenképp visszaadni. Ráadásul az sem okozott gondot a második játéknál, hogy bizonyos ikonú kártyák el sem jutottak hozzám - ugyanis könnyen lehet vele csiki-csukizni velük a fordulók során -, mivel simán el lehet hanyagolni egy-két sávot, ha másikakat viszont jobban meg tudsz tolni. Mégis… az egész olyan semmilyen élmény volt, nem fogott meg a játékban különösebben semmi. Akiknek nem fontos a tematika, talán jobban fogják élvezni.
Ügyességi partijáték, ahol pörögni kell. Már előre fogtam a fejem, és be is jött: ez egyszerűen hét fővel nem volt szórakoztató, bár szerintem az ideálisnak 3-4 játékossal is passzolnám a jövőben. Hogy miről szól? Különböző homokórákat kell eljuttatni a célba, ami gyakorlatilag egy lapokból álló pálya. A játékosok felváltva kártyákat játszanak ki, és ha van egyező szín vagy forma, amin a homokóra áll, akkor átfordulva halad egyet.
Igen ám, de ha lepereg a homok, kezdődnek a bajok. Nehéz visszajuttatni őket ugyanis. De nem ez a legnagyobb szívatás: ha célba ért mondjuk az első, de a többi még nem, ugyanígy figyelni kell az átfordításokra, mert ha ott pereg le a homok, vége a játéknak. Objektíven nem nevezném rossz játéknak amúgy, de én annyira nem ezt keresem a társasokban, hogy az első menet után azt mondtam, nekem ennyi elég volt egy életre. Viszont legalább kisebbeket is le lehet ültetni eléje.
Az égbolt vándorai (Tribes of the Wind)
Ismét egy komplexebb első élmény - ami így is max egy gyenge közepes nehézséget jelent, de mint írtam, nem az agyégetésről szólt a dolog -, aminek a csodás grafikája már megjelenéskor megfogott, és bíztam benne, hogy lesz alkalmam egyszer kipróbálni. Egy játék után azt kell mondanom, hogy nem rossz, nem rossz, de elhamarkodott lenne ítéletet hirdetni. Maga a sztori amúgy nagyjából arról szól, hogy a világot a különböző fákon élő törzsek megpróbálják újra lakhatóvá tenni a felszínt, ezért egy 4x4-es mezőt a saját táblán megpróbálnak minél jobban beépíteni, száműzve így a roncsokat és a világot beterítő szennyezést.
Ami nagyon megfogott, az a kártyakijátszási mechanizmus. A nálunk lévő öt kártya mindegyike a négy elem - föld, tűz, víz, levegő - egyikébe tartozik, a hátlapjuk pedig jól látható mindenki számára a kártyatartóállványoknak köszönhetően. Ez azért is fontos, mert a kártyák kijátszása egyrészt függhet a saját, vagy épp a két szomszédunk kártyáitól, egész pontosan attól, melyik elembe is tartoznak. Ráadásul több kártyán van egy erősebb hatás, ami még szigorúbb feltételhez kötött. Olyanokra kell gondolni, hogy nekünk legyen mondjuk a legtöbb tűzkártyánk, vagy legyen kevesebb levegőkártyák, mint külön-külön a két szomszédnak… Ötletes megoldás, szó se róla. A különböző törzsek amúgy eltérő képességekkel rendelkeznek, mégis, az újrajátszhatósági faktor kapcsán egyelőre nem tudnám megállapítani, mennyi játékot lenne érdemes beletolni a cuccba. De ha lesz még alkalmam játszani vele, szívesen fogok leülni elé!
A Magic: The Gathering alkotójának társasa egy igazi kreténség, amitől kb. semmit nem vártam, mégis nagy élményt adott. Miről is szól a történet? Kapunk X lapot, amiből kiválasztunk egyet, a többit meg tovább adjuk. Vannak kincsekhez tartozó színkártyák, szorzók, de egyéb finomságok is, pl. további lapok húzására jogosító kártyák vagy épp egy kijátszott kártyát semlegesítő lap. A forduló így megy tovább, amíg nem talál valamennyi kártya gazdára. Ezután kiterítjük az adott színkártyákat, hogy lássuk, ki nyeri az adott szín két kincsét. Az egyik azé, akinek a legtöbb értéke van, a másik azé, akinek a legkevesebb (akinek nincs kijátszott kártyája, az nem játszik). A poén, hogy a kincsek véletlenszerűen jönnek ki, és egyáltalán nem biztos, hogy a legnagyobb értéknél szereplő számunkra a jobb. Úgyhogy nem árt taktikázni… ugyanakkor érdemes rákészülni, hogy az utolsó kézbe vett kártyával alaposan meg tudnak szívatni a szomszédunk.
A kincsek között vannak mezei pontok, de olyanok is akadnak, amik más dolgokkal kombinálva adnak pontot, tehát azért érdemes figyelni. Amúgy lehet kártyákkal közvetlen is némi pénzre szert tenni, valamint kutyákra is, amik meg a fordulóban felcsapott adószedő szörnyek ellen jönnek jól. Azért összességében egy könnyed szórakozás így is a Kincsvadász, ami szintén jól működik 6 fővel is. A magyar kiadás viszont kimerül a magyar nyelvű dobozban és szabályban, ami azért is szomorú, mert bár maga a játék nyelvfüggetlen, a kártyák tele vannak poénos nevekkel, ami fordítási szempontból igazi kincsesbánya… lehetett volna. No mindegy.
A végére egy némiképp nehezebb játék maradt, ahol intelligens kísérleti patkányokkal kell felfedeznünk egy házat, és az érdekességet az akciómező-tárcsa szolgáltatja, vagyis a tárcsán elérhető mellékakciók mindig más főakciókhoz lesznek csatolva, mivel folyamatos forgásban van. A nyersanyagtermelésen túl pl. szobákat áshatunk ki, hogy egereinket el tudjuk szállásolni, akik aztán a vezérpatkányokat tudják erősíteni. Minden főakciót ugyanis akkora erőséggel hajthatunk végre a patkányokkal, ahány egér van az adott szektorban - ebből három van összesen, avagy szektoronként két főakció érhető el. A játék ilyen szempontból nem húzódik el, hiszen bár sok múlik a kombinálási készségeinken, összesen 15 főakciónk lesz - minden játékosnak három patkányfigurája van és öt fordulón át tart a játék. Nagyon ügyesen kell mozgatnunk az erőinket (erre szerencsére akad több lehetőség), ha hatékonyak akarunk lenni.
Nagyon érdekes része a játéknak a ház felfedezése is, ahol nem csak egyszeri bónuszokat gyűjthetünk be, hanem különböző küldetéseket is teljesíthetünk, aminek következtében áthelyezhetünk egy-egy kockát a játékostáblánkról különböző jutalmakért cserébe. Ezek lehetnek részben mechanizmusfejlesztő dolgok (olcsósítás, hatékonyabb mozgás), extra szoba, sima győzelmi pont stb. Fontos szerepet kapnak a találmánykártyák, amin egyrészt ikonokat gyűjthetünk, másrészt adhatnak különböző azonnali, fordulónkénti bónuszokat, vagy épp játék végi pontokat valami kapcsán. És itt jött be az a része a játéknak, ami nagyon nem tetszett: rengeteg különböző ikon van, amit másfél oldalon át prezentál a szabálykönyv és még van egy külön oldal kártyahatás-magyarázatokkal is! Hiába pörög jól a két találmánypakli, egyszerűen túl nagyok ahhoz, hogy igazán lehessen tervezni velük. A kevesebb szerintem most határozottan több lett volna. Ennek ellenére jó élmény volt, és három fővel simán le lehet zavarni másfél óra alatt a játékot, ami mindenképp előnyére válik. Szívesen leülök máskor is elé, de meg nem venném, mert annyira nem éreztem különlegesnek.
Ezek lettek volna az első élményes társasaim februárban. Ha tetszett a cikk, jelezzétek, ebben az esetben ugyanis górcső alá veszem azokat a játékokat is, amikkel már találkoztam korábban…