Sam and Max vs. ORTT (novella)

Bevezető

New York City, este tíz óra előtt pár perccel

„Ez is egy átlagos, nyugodt estének indult. Ami mondjuk rám fért volna, mivel akkoriban nehéz időket kellett átélnem. A nevem Sam, és a Szabadúszó Rendőrségen dolgozom. Van egy irodám itt New York City-ben, ahol barátommal és társammal, Max-el tengetjük a mindennapjainkat. A legutóbbi ügyünk megoldása óta három hónap telt el és ekkortájt csak hétköznapi zsaru feladataink voltak. Ettől a bizonyos éjszakától sem vártam nagy változást, de a sors másként hozta. Mint minden Dr. House sorozat napon, tudtam, hogy az én hiperaktív fehér nyuszi kollégámat el sem lehet majd mozdítani a TV elől az este, szóval késő délutántól nem terveztünk semmit. Csak egy kis lazításra vágytam, de aztán olyan események kezdődtek, amire egyáltalán nem számítottam.”

Napnyugtára az utca teljesen kihalt az iroda előtt. Csupán néhány, neonfénnyel megvilágított mulató volt nyitva ilyenkor, de arrafelé sem nagyon jártak. Az irodában Sam, a magas barna kutya csendben leült a kanapéra, és sóhajtott egyet. Még mindig viselte szokásos, kék öltönyét, csak a szintén hasonló színű kalapját akasztotta fel korábban a fogasra. A kezében egy popcorn-al teletöltött műanyag edényt tartott, amit mindjárt átnyújtott a mellette helyet foglaló Max-nak. A nyúl, Sam-el ellentétben nagyon elemében volt, és óriási lelkesedéssel bámulta az asztali TV-t.

– Ez az, mindjárt kezdődik a House. Nézhetünk egy szemét dokit, aki mindenkit lecsesz. Ez a legjobb dolog a világon, nagyon sirály, kibiri-penge!! – mondta nyúl, és közben egy hatalmasat markolt a pattogatott kukoricából.

– Tény, ami tény, jól fog esni egy kis kikapcsolódás. – szólt a kutya, közben mélyen beletúrt kobakja dús szőrzetébe.

– Neked mégis mi bajod van? – kérdezte a nyúl. – Olyan vagy, mint aki éppen citromba harapott.

– Most nincs kedvem erről beszélni Max, inkább tévézzünk. – válaszolta a kutya, és tudta, hogy nem kell kétszer mondania, hiszen már csak pillanatok voltak a kezdésig.

Ám ekkor hirtelen elsötétült a képernyő, és megjelent egy felirat, miszerint az ORTT beszüntettette a műsorsugárzást.

– MICSODA!!! – kiáltott fel a nyúl, egyszerre kétségbeesetten és dühösen. – ez nem történhet meg.

– Pedig attól tartok mégis ez a helyzet.

– Miért-miért? Tudtam, hogy szörnyű világban élünk, de a Apokalipszisre nem számítottam. – rimánkodott a nyúl, miközben a hosszú füleit rángatta.

– Szerintem túlreagálod a problémát. A TV mégsem a világegyetem közepe.

– Távozz tőlem bűnös lélek! – kiáltotta a nyúl, miközben remegő kézzel a kollégája elé tartotta a távkapcsolót.

– Add már azt ide. – mondta a kutya, és kivette a távkapcsolót a társa kezéből. – Inkább nézünk híradót.

Sam hiába váltott csatornát, legnagyobb döbbenetére ott is ORTT tiltást látott.

– Mi a manó, mióta is tiltják a híradót? – csodálkozott a kutya, és közben tovább kapcsolt.

– Miért pont őt, inkább engem vigyél, vagy még inkább Sam-et. – rimánkodott a nyúl térdre borulva.

A kutya közben folytatta a kapcsolgatást, de mindenhol ugyan azt az adásszünetet látta. Az utolsó próbálkozásnál aztán előjött a rajzfilm csatorna, ahol épp az „Én kicsi pónim” ment.

– Hát, ez legalább bejön. – mondta a kutya.

– Ez egy összeesküvés, tudni akarom ki a felelős ezért, hadd tekerem ki a nyakát. – mérgelődött a nyúl, de alig hogy befejezte a mondatot, már a rajzfilmcsatornán is megszakadt az adás.

– Itt valami nagyon nem stimmel. – szólalt meg a kutya, aztán a telefon csörgésére lett figyelmes.

– Felveszem! – kiáltották egyszerre, és szinte versenyezve rohantak a telefon felé. Próbálták egymást akadályozni az előrejutásban, aminek egy kisebbfajta birkózás volt az eredménye.

– Nézd, mégis megy a Dr. House! – mondta a társának a kutya, és közben a TV felé mutatott. A nyúl reménykedő vigyorral fordult a TV irányába, de továbbra sem volt semmi adás. Kihasználva a pillanatnyi kihagyást, a kutya gyorsan felvette a telefon.

– Azt a brokkolival megkent mindenségit neki, ezt nagyon bevettem! – sipákolta a nyúl.

– Sam és Max irodája, miben segíthetek? – szólta a kagylóba a kutya, majd a köszönésre köszönéssel válaszolt. – Hello Charlie... Mi van veled?... Igen, tudunk róla… Egyetértek, itt valami nagyon bűzlik… Ezt a talányt mindenképp meg kell oldanunk. Akkor holnap reggel az őrsön találkozunk, viszhall! – és bontotta a vonalat.

– Remélem a TV ügyről volt szó! – vágott közbe a nyúl.

– Így van, megbeszéltem Charlie rendőrtiszttel, hogy holnap ezen fogunk dolgozni.

– Charlie az a kigyúrt izomember, aki az Akadémián minden bajnoki címet megnyert a küzdősportokban.

– Pontosan, szóval tegyük el magunkat holnapra, mert hosszú műszakunk lesz.

– Azért annyira ne legyen hosszú, mert holnap este nyolckor ismétlik a mai epizódot, addigra le kell rendeznünk ezt az egészet. Este nyolc óra, ez a határidő – mondta a nyúl, iszonyú sejtelmesen, aztán elindult az ajtó felé.

– Hát te most hova mész? – kérdezte a kutya.

– Ki kell szellőztetnem a fejem, sétálok egyet! – válaszolta a nyúl. Egy szempillantás alatt kilépet az ajtón, majd becsukta. Rögtön ezután óriási csörömpölést lehetett hallani a túloldalról.

– Gardróbszekrény! – kiáltott barátja után a kutya.

– Vettem észre! – válaszolt a nyúl. – Jé, mennyi üveggolyó van itt a földön, összeszedjem őket? – kérdezte, majd egy hatalmas puffanás után az arclenyomata jelent meg az ajtón, ami igencsak komikusi látványt nyújtott az irodából nézve.

– Hagyd csak ott szanaszét. – válaszolta a kutya. – Tudod mit, te töltsd ott az éjszakát, én a kanapén alszom. – mondta majd kényelmesen elhelyezkedett a szófán.

Első fejezet

14 órával a határidő lejárta előtt

Másnap reggel a kutya lassan, komótosan sétált ki az utcára. Láthatóan kezdett az élet beindulni a környéken. Munkába igyekvő emberek kerülgették egymást a járdán. Járókelők hangja és járművek motorjának zaja törte meg a hajnali csendet. Miközben a szolgálati kocsija felé tartott, a kutya mérgesen lenézet az aszfaltra, ahova egy ugróiskola volt rajzolva.

– Graffitisek! – mondta igen szemrehányóan, és közben a háta mögé nézet. – Gyere Max, indulunk!

– Itt vagyok! – válaszolta a nyúl, és Sam legnagyobb megdöbbenésére, már ott ült a vezető ülésen, nyitott ajtó mellett.

– Ácsi-ácsi, ülj csak át szépen a másik ülésre! – jelentette ki a kutya, és közben odahajolt az ajtóhoz.

– Jó okom van rá, hogy ezt tegyem. – kezdte mondókáját a nyúl. – Ahogy te vezetsz, úgy sosem érünk be, és az idő sürget. Mielőtt még mondanál valamit, ne fáradj vele, ezt volt időm átgondolni, miközben a gardróbszekrényben éjszakázva egy esernyő bökdöste az oldalam.

– Nem érdekelnek a kifogások, kifelé a kocsiból.

– Kifogásból kettőm is van. Egy: lenyúltam a slusszkulcsot. – mondta a nyúl, miközben meglobogtatta a kulcscsomót. – Kettő: ha a fene-fenét eszik, akkor is én vezetek!! – majd egy határozott mozdulattal kinyúlt a kocsiból és szabályosan áthajította Sam-et az anyósülésre.

A kutyának még reagálni sem volt ideje, ugyanis a nyúl rögtön becsapta az ajtót, elfordította a kulcsot, és gázt adott. A rendőrkocsi kerekei csikorogtak, füstölögtek, szinte kigyulladtak és abban a pillanatban az autó puskagolyó módjára elindult. A kutya szinte belesüppedt az anyósülésbe, és a halálfélelem kerülgette.

– Állj meg te őrült! – ordította a kutya. – Meg akarsz minket ölni?

– A rendőrökre nem érvényes a sebességkorlátozás, amúgy is csak pár kilométerrel léptem túl a megengedettet.

– Inkább pár nullával.

Féktelen száguldásuk alatt elhajtottak egy szoborkiállítás mellett, ahol az összes műalkotás eldőlt a kocsi által gerjesztett légáramlattól.

– Látod, mit csináltál? – vonta kérdőre a kutya.

– Mire gondolsz?

– Nézz a visszapillantó tükörbe! – mondta a kutya, erre Max belenyúlt a kesztyűtartóba, és kivette onnan a visszapillantó tükröt, majd belenézett.

– Nem látok semmit! – válaszolta a nyúl.

– Hogy kerül az oda?

– Ja tényleg, el is felejtettem szólni, tegnap letörtem. – mondta a nyúl.

– Ilyen nincs.

Egy édesanya megsimogatta a kislánya fejét. A hat év körüli apróságnak masni volt a hajában, rózsaszín ruhát viselt, és plüssmackót szorongatott a kezében. Az anya éppen nevelni próbálta a gyermeket.

– Drága kislányom, amit abban a filmben láttál, az csak mese. Két lángoló keréknyomot hagyó kocsi nem létezik.

Abban a pillanatban elviharzott mellettük egy örülten száguldó rendőrautó, ami két oldalt lángoló csíkot húzott maga után.

– Mit is mondtál mama? – kérdezte a kislány mosolyogva, miközben nézte az anyját, aki csak bámulta tátott szájjal a keréknyomokat.

Sam és Max az utazási sebességüknek hála, hamar megérkeztek az őrsre. A nyúl a parkolóban olyan hirtelen fékezett, hogy Sam felkenődött tőle a szélvédőre.

– Be kellett volna kapcsolnod a biztonsági övet. – mondta a nyúl.

– Be voltam kötve Max.

Ahogy kikászálódtak a kocsiból, a nyúl kivett egy válltáskát az autóból, és rögtön felvette. Közben a kutya megnézte az erősen füstölgő gumikat.

– Legalább kiengedted a kéziféket, mielőtt elindultunk? – kérdezte a kutya kissé ironizálva.

– Mi az a kézifék?

A kutya ettől teljesen elborult, de sikerült elfojtania egy esetleges őrjöngést, és inkább besétált az őrsre.

A rendőrségi épület folyosóján már várta őket Charlie, a tegnapi telefonáló kolléga. A rövid feketehajú tiszt iszonyúan kigyúrt testtel rendelkezett, amin csak úgy feszült az egyenruha. Határozott tekintetéről komoly magabiztosság sugárzott.

– Jó reggelt. – köszönt nekik Charlie.

– Neked is. – viszonozta a jókívánságot a kutya. – Min dolgozol mostanság?

– A Fejnélküli Lovas esetén, de sajnos még nincs elfogadható fantomképünk a szemtanúktól.

– Ő az, aki kirabolt több árvaházat? – kérdezet rá a kutya. – Szörnyű egy alak, fogalmam sincs, hogy tud ezek után tükörbe nézni.

– Hellóka, elfelejtettétek miért is vagyunk itt? – kérdezte meglehetősen ingerülten a nyúl.

– Igaz. – mondta Charlie – Mivel én a műszakom miatt itt éjszakáztam, már megtudtam egyet és mást. Például azt, hogy az ORTT tiltás kiterjedt az internetre és a rádióra is.

– A rádió egy dolog, de mi köze az ORTT-nek az internethez? – kérdezte a kutya.

– Furamódon nagyon is sok. – folytatta Charlie – Állítólag a szerződésükben előforduló apró betűs valami miatt erre is kiterjedt a hatáskörük, de majd utánanézek jobban a dolognak.

– Szóval már letölteni sem fogom tudni a sorozatomat. – folytatta mérgelődését a nyúl.

– Lényeg ami lényeg, már felhívtam az ORTT központot, de ott azt mondták, a vezérigazgató szabadságon van.

– Akkor amondó vagyok Charlie, – folytatta a beszélgetést a kutya – te vizsgálódj kicsit az akták között, addig én és Max elmegyünk az ORTT központba.

– Ez rendben is van, de sajnos nem ússzátok meg ennyivel. A főnök rátok sózott egy másik ügyet is. Szóval menjetek le a kórboncnokhoz, és beszéljetek vele.

– Rendben, de gyorsan, mert fogytán az időnk. – mondta a nyúl. Ezután elbúcsúztak, majd mindhárman mentek a dolgukra.

Sam és Max néhány újabb folyosón áthaladva, már elérték céljukat. A hullaházban a kórboncnok épp egy újságot olvasott, amikor a két nyomozó belépet. A szobában, a nevével ellentétben egyetlen holttest sem volt, és láthatóan igen tisztán tartották. A vastagkeretes szemüveget viselő, középkorú kórboncnok letette az újságot, és közelebb lépett Sam-ékhez.

– Üdvözlöm önöket. – mondta a kórboncnok. – Ugye magukat küldték a legutóbbi áldozat miatt.

– Kiről is van szó? – kérdezte a kutya.

– Az áldozat nem más, mint a Csokinyuszi. Sajnos nem mutathatom meg a holttestet, mert már megkezdtem a boncolást.

– Mi a halál oka? – kérdezte megint a kutya.

– A szája körüli csomagolópapír miatt fulladt meg a Csokinyuszi. Úgy három nappal ezelőttre becsülném a halál beálltát, de még tart a boncolás. Mellesleg, egyenlőre nem találtunk használható ujjlenyomatot.

– Tudunk valamit az áldozatról?

– Az aktájában csak egy cím van, esetleg azt kéne ellenőrizni. – mondta a kórboncnok, és átadta a dossziét.

– Rendben, akkor utánajárunk ennek, viszontlátásra. – köszönt el a kutya, aztán Max-el elhagyták a hullaházat.

A rendőrség kijárata felé tartva mindketten csöndben voltak. Végül a nyúl törte meg a hallgatást.

– Nem úgy néz ki, mintha ezekkel egyhamar végezhetnénk.

– Azért még ne add fel a reményt, talán némi kérdezősködés után tisztábban fogunk látni. De most mindenesetre nálam lesz a slusszkulcs és én vezetek! – jelentette ki a kutya, miközben erősen megmarkolta a zsebében a kulcsokat.

Mielőtt elhagyták volna az épületet, a kutya meglátta Charlie-t, amint egy kis, szürke csomagot tart a kezében. Épp ki akarta bontani, de amikor észrevette, hogy figyelik, inkább gyorsan elrakta. A kutya furcsállotta a dolgot.

Második fejezet

9 és fél órával a határidő lejárta előtt

„A kezdeti pozitív hozzáállásom korainak bizonyult. Az ORTT illetékes helyettesétől semmi használhatót nem tudtunk meg. Ráadásul a Csokinyuszi ügyében kapott lakcím hamisnak bizonyult. Mintha minden összeesküdött volna ellenünk. Mivel korábbi sietségünkben kihagytuk a reggelit, Max-el úgy döntöttünk, hogy egy közeli gyorsétteremben elégítjük ki a szénhidrát szükségletünket. Leginkább Max-et viselte meg a mai nap, de ami azt illeti, én is kezdem elég kedvetlenné válni. A rendőrök legnagyobb rémálmával szembesültem, amikor minden nyom zsákutcába vezet. Jelenleg csak azzal áltathattam magam, hogy tele hassal majd jobban fog menni a munka.”

Ahogy a nap emelkedett a horizonton, a hőmérséklet egyre nyáriasabbá vált. Mivel egy felhő sem volt az égen, olyan erővel világította be az alatta elhelyezkedő területet, mintha soha nem akarna lenyugodni. Ilyen jó időben, aki csak tehette, a szabadban tartózkodott. Sam és Max is hasonlóan cselekedett. A két nyomozó a gyorsétterem teraszán fogyasztotta a rendelését, egy napernyős asztalnál ülve. Mindketten valami tésztafélét ettek, meglehetősen lassú intenzitással. Bár éhesek voltak, de a gondolataikkal egészen máshol jártak.

– Mond csak Max, – kezdet bele a kutya. – neked megvan már az erőnléti vizsgád?

– Mi a fenéért akarsz erről beszélni, attól talán majd minden tök happy lesz? De hogy válaszoljak a kérdésedre, igen. Nagyon könnyű volt. Mindössze annyi volt a dolgom, hogy le kellett futnom 10 másodperc alatt a százméteres távot. Szerintem még összekötözött lábbal is megcsináltam volna.

– Jó neked.

– Miért, te még nem vagy túl rajta? – csodálkozott a nyúl.

– Hát, ami azt illeti... – kezdet bele mondatába a kutya, de a következő pillanatban, odalépett melléjük egy postát.

– Távirat Sam-nak és Max-nak! – mondta a postás, és átnyújtott a kutyának egy borítékot.

– Mi áll benne? – kérdezte a nyúl, miközben Sam kinyitotta a borítékot és olvasni kezdte.

„Sam-nek és Max-nek  STOP  még nincs itt az ebédszünet ideje  STOP  menjenek vissza dolgozni  STOP  a főnök  STOP”

– Jesszusom, a Nagyfőnök mindent lát? – kérdezte a nyúl, közben kapott ő is egy borítékot. A benne lévő táviraton csak ennyi állt: „Igen  STOP”

– Akkor gyorsan lapátoljuk be a maradékot, aztán lépjünk! – mondta a kutya.

– Sam, te vagy az? – kérdezte valaki tőlük néhány méterre.

A kutya kíváncsi tekintettel kereste a meglehetősen mély hang gazdáját. Egy enyhén őszülő, középmagas emberre lett figyelmes.

– Maga az felügyelő? – kérdezte a kutya.

– Ismeritek egymást? – érdeklődött a nyúl.

– Max, had mutassam be T-Rex felügyelőt, ő volt az egyik régi mesterem! – válaszolt a kutya.

– Igazándiból már nem vagyok felügyelő, elvégre nyugállományba vonultam. De inkább mesélj egy kicsit magadról Sam, mi van veled?

A kutya elmondott mindent a mostani ügyeikkel kapcsolatban. A volt felügyelő csendben végighallgatta a történetet. Csak akkor szólalt meg, amikor már Sam befejezte.

– Hát ez tényleg kemény dió.

– Most már láthatja T-Rex felügyelő, hogy mekkora slamasztikában vagyunk, ráadásul az este nyolc óra vészesen közeleg. – szólt közbe a nyúl.

– Ha megengeditek, tennék egy javaslatot. Ismertek ti egy Köpcös nevű fickót?

– Nem, ő kicsoda? – kérdezte a kutya.

– Egy bűnöző, iszonyú magas IQ-val. Egyszerűen nincs olyan fontos dolog, amiről ne lenne információja. Nem sokkal a nyugdíjazásom előtt találkoztam vele először.

– Ő tud nekünk segíteni? – kérdezte a nyúl.

– Nem esküdnék meg rá, de ha valaki segíthet, akkor az ő. Jelenleg a „Kicsit Nagyon Veszélyes Bűnözők Intézetében” raboskodik. Tehát ha valamilyen kérdésetek lenne, akkor szóljatok a Köpcösnek.

– Rendben, akkor eszerint teszünk. Köszönjük T-Rex felügyelő! – fejezte ki háláját a kutya. – Gyerünk Max, lóra fel.

Erre a nyúl felpattant a közelben kikötött lóra. Egy cowboy felugrott az asztalától, és nagy kiabálásba kezdett.

– Hé, mit csinál maga a lovammal.

– Max könyörgök, nem szó szerint értettem. – mondta a kutya.

A nyúl erősen pironkodva lemászott a hátasról, majd beszállt a szolgálati kocsiba. A kutya erős fejrázás közepette elfoglalta a vezetőülést, aztán elindult.

Bő harminc perccel később már az intézet közelében jártak. A megfelelő útirányt egy feltűnően nagy tábla jelezte az országúton, amin az állt: Kicsit Nagyon Veszélyes Bűnözők Intézete erre, ha a focistadiont keresed, akkor rossz helyen kanyarodtál le.

A parkolóban alig néhány gépjármű foglalt csak helyet, így könnyű volt leparkolni. Kiszállás után odasétáltak a tömör vasból kiszült bejárati ajtóhoz. A kutya megnyomta a kaputelefon gombját, aztán várt.

– Mit akarnak? – kérdezte egy hang a kaputelefonból.

– A nevem Sam, ő pedig itt a társam Max! – mondta a kutya, miközben megmutatta a biztonsági kamerának az igazolványát. – A „Szabadúszó Rendőrségtől” jöttünk hivatalos ügyben és a Köpcössel szeretnénk beszélni!

– Jöjjenek be, kulcs a lábtörlő alatt. – válaszolt a hang.

A kutya kivette a lábtörlő alól a kulcsot, amivel könnyeden kinyitotta a vasajtót. Odabent egy fekete munkaruhát viselő férfi fogadta őket.

– Ha a Köpcössel akarnak beszélni, akkor erre jöjjenek. – mondta a feketeruhás alak, aztán elindult a folyosón. Sam és Max követte.

– Elnézve ezt az épületet, elég szigorú helynek tűnik! – jelentette ki a nyúl.

– Így igaz, az ország egyik legjobb intézete a miénk. Teljesen szökés biztosak vagyunk, és szigorúan büntetünk mindenfajta lázadást.

– Nagyon helyes. – mondta a kutya.

– Itt is volnánk, a következő folyosón forduljanak a börtönblokk felé. Nem lehet eltéveszteni, mert ki van írva egy táblára. Egyébként ne lepődjenek meg, hogy a Köpcösén kívül minden cella üres, a többi rab jelenleg a hímző szakkörön van. Az övé a jobbszélső lesz.

– Köszönjük a segítséget, viszlát. – köszönt el a kutya és közben visszaadta a vasajtó kulcsát.

Az újabb folyosó végében két nyíl volt a falra festve, amik alá egy-egy táblát akasztottak. A jobbra mutató nyíl alatti táblára a „Börtönblokk” szöveget írták, a balra mutatóra pedig a „Raktár” feliratot. A két nyomozó ennek megfelelően elindult jobbra a börtönblokk felé. Amikor kinyitották az ajtót, egy csomó felmosórongy és néhány vödör temette be őket. Mire sikerült kimászniuk, látták, hogy egy takarító megy el a táblák előtt.

– A francba, már megint! – mondta a takarító mérgesen és megcserélte a két táblát. – Egyszer úgyis elkapom, aki ezzel szórakozik.

Sam és Max ezt látva, átevickéltek a baloldali járatba, ahonnan végre eljutottak a börtönblokkba.

Belépve rögtön látták, hogy a kísérőjük nem túlzott, és tényleg üresek a cellák. A rosszul megvilágított helyiség elég nyomasztóan hatott, a koszos falakkal egyetemben. Az egyik cellában egy narancssárga overálos fickó tartózkodott, Sam-éknek háttal állva.

– Üdvözlöm önöket. – mondta az overálos, sejtelmes hangon.

– Sam vagyok, ő pedig a társam. A... – kezdet bele a kutya, de az overálos fickó közbevágott.

– Nagyon jól tudom, kik maguk. A „Szabadúszó Rendőrségnek” dolgoznak, és most tőlem várnak segítséget.

– Maga a Köpcös? – kérdezte a nyúl.

– Talált, süllyedt! – válaszolt a Köpcös, aztán feléjük fordult.

Egy a harmincas éveiben járó, rövid barnahajú fickó állt szemben a két nyomozóval.

– Akkor rögtön a tárgyra is térnénk. Mit tud a mostani ORTT incidensről? – kérdezte a kutya.

– A széleskörű tiltásra gondolnak?  Számomra ez nem újdonság.

– Mit ért ez alatt?

– Rebesgetik egy ideje, hogy valami hasonló fog történni. És láss csodát, bekövetkezett.

– Van ötlete, kik tehették? – kérdezte újfent a kutya.

– Nem hiszem, hogy van bárki is, aki tudja.

– Ezzel nem sokat mondott nekünk. A maga hírneve alapján többre számítottam. – vágott közbe a nyúl.

– Pedig a rólam kialakult kép az valós. Nincs olyan dolog amiről ne tudnék.

– Akkor erről miért nincs információja? – kérdezte ismét a kutya.

– Ha valamiről én nem tudok semmit, az csak egy dolgot jelenthet. Vagy mindenki elhallgatja, vagy tényleg senki sem tudja.

– Én valahogy mégis kételkedek abban a bizonyos hírnévben. – jelentette ki szemrehányóan a nyúl.

– Megváltozna a véleményed, ha közölném, hogy rólatok is tudok egy-két apróságot. Vegyük például a te Samy barátod problémáját.

– Átugorhatnánk inkább ezt a részt? – tette fel a kérdést a kutya.

– Talán nem vagy képes szembenézni a problémáddal?

– Sam, miről beszél ez? – kérdezte a nyúl.

– Mit is mondhatnék? – kezdte mondókáját a Köpcös – Nehéz világ ez a magadfajtának. Egy két lábon járó, beszélő kutya, egy kis növésű nagydumás nyúllal nem éppen mindennapi látvány. Ezen az emberekkel teli golyóbison amúgy is kevés a beszélő állat.

– Mondjuk ezt én se értettem soha! – szögezte le a nyúl.

– Gondolom volt ezerrel cikizés ez miatt az iskolában, mindenből többet, jobbat kellet felmutatnod.

– Megható, de ettől még nem fogok sírva fakadni.! – mondta a kutya.

– De akárhogy is volt, te elérted amit akartál, felépítettél egy karriert és eddig meg is tartottad. És a hangsúly az eddig-en van.

– Nincs gubanc az én házam tájékán Köpcös!

– Tényleg nincs? – tette fel az álkérdést a Köpcös, és közben erősen felemelte a hangját. – Akkor mi van az erőnléti vizsgával? Talán félsz tőle? Aggódsz, hogy nem sikerül? Be vagy tojva?

– Ez nem igaz! – próbált mentegetőzni a kutya.

– HAZUDSZ!!! Gyenge vagy mint a harmat, nincs az-az isten, hogy teljesítsd a vizsga szintidejét. Egy óra alatt nem futod le a százméteres távot, hát még tíz másodperc alatt. Rettegsz, hogy kirúgnak emiatt, és vége a jól felépített életednek. Egy rendőrlámpa is jobb hatósági közeg lenne, mint te. Ez már súlyos antiszociális viselkedési problémát jelent fakabátkám. Tudod mi vagy te? – kérdezte a Köpcös, és felemelt a földről egy papucsot. – Ez vagy. Egy PAPUCS, már az óvodában is ez volt a jeled, és most is az vagy. Egy papucs, egy papucsállatka.

– Jól van, elég! – kiáltotta a kutya, miközben zokogott. – Beismerem, ez vagyok én. Persze, hogy ki vagyok bukva, ha elvesztem az állásom, mi lesz velem? Zsaru vagyok, mindig is az voltam, nem értek máshoz.

A Köpcös megenyhült ábrázattal odanyújtott a rácson keresztül egy papírzsebkendőt a kutyának, aki azt elfogadta, majd használta.

– Mi a fene bajod van neked, te így segítesz az embereken? – mérgelődött a nyúl, miközben a barátját próbálta vigasztalni.

– Először is, én egy szóval sem említettem, hogy segítek. Másodszor, én nem a saját véleményemet közöltem, csak kimondtam, amit Sam gondolt.

– Hát valamiben tényleg jó vagy, de mi attól még csak az időnket vesztegetjük veled. Jobb, ha elmegyünk! – jelentette ki a nyúl, és már épp sarkon fordult volna, amikor utána szólt a Köpcös.

– Hé egy pillanat, attól még, hogy nem mondtam, attól még segíthetek.

– Úgy mint az előbb! – tette hozzá a kutya, aki épp az utolsó könnycseppjeit törölgette le.

– Nem, ez most komoly. Nézzétek, egy dolog teljesen világos. Ez a valami sokkal nagyobb ügy annál, mint aminek látszik.

– Ezt miből gondolja? – kérdezte a kutya.

– Mert ilyen hatalma nincs az ORTT-nek. Még a televíziót és a rádiót sem tilthatja be csak úgy kedve szerint, pláne nem az Internetet.

– De állítólag benne van a szerződésükben. – mondta a nyúl.

– Igen, de egy ilyen hatalom érvényesítéséhez, egy másik hatalom támogatása szükséges.

– Mármint valami nagyhatalmú személyé? – kérdezte a kutya.

– Pontosan. Egy politikus, egy multimilliárdos iparmágnás, vagy hasonló. Szóval nem az ORTT a főludas, valaki más mozgatja a szálakat.

– De ha nem az ORTT a felelős, akkor ki a bűnbak? – kérdezte a nyúl.

– Sajnos ez az, amit senki sem tud. De mint már mondtam, ezt régóta tervezték. Őszintén szólva, eddig azt gondoltam, ez csak mese.

– Akkor maga szerint merre kéne tovább mennünk? – kérdezte kissé türelmetlenül a kutya.

– Menjetek vissza a kályhához, tehát, ahol az egész elkezdődött.

– Már voltunk az ORTT székházánál, de a vezérigazgató szabadságon van, a helyettese meg csak unalmas szabványszöveggel jött nekünk.

– Pedig ott kell legyen a megoldás. Arról nem is beszélve, hogy egy vállalat vezérigazgatója csak hazajönne a nyaralásából, ha a cégénél ekkora változás állna be.

– Ez megerősíti azt a feltételezésed, hogy valaki más keze van a dologban. – folytatta az eszmefuttatást a nyúl.

– Látjátok, lassan kezd összeállni a kép.

– Bár az érveléseid jók, de felmerül bennem a gyanú, hogy egy magadfajta alak miért is akar segíteni nekünk? – fejtette ki bizalmatlanságát a kutya.

– Mert a kisnyuszika talpa szőrös! – jelentette ki erősen gúnyolódva a Köpcsös.

– Honnan tudod? – kérdezte kissé zavarba ejtve a nyúl, miközben a talpát nézte.

– Én azoknak szoktam segíteni, akikről úgy gondolom, hogy megérdemlik. – mondta a Köpcsös.

Sam és Max ezt inkább nem firtatta, és a beszélgetés végeztével kisétáltak a börtönblokk-ból. A Köpcsös csendben figyelte őket, ahogy távoznak, majd kicsit elmosolyodott.

A két rendőr roham tempóban hagyta maga mögött az intézetet. A szolgálati kocsijuk szélsebesen falta a kilométereket az autópályán. Távozásuk óta nem szóltak egy szót sem. Mindketten maguk elé meredve próbálták megemészteni az eddig hallottakat.

– Igaz, amit a Köpcsös mondott? – kérdezte a nyúl, megtörve a csendet.

– Az üggyel, vagy velem kapcsolatban?

– Tulajdonképpen is-is.

– Az ügyről nehéz lenne mit mondani, amíg nem ismerjük az összes részletet. – válaszolt közömbös ábrázattal a kutya. – Ami meg engem illet, a hibám beismerését már letudtam az intézetben egy jó kis férfias sírással megspékelve.

– Jó rendben, ezt inkább nem firtatom. De miért gondolod, hogy nem menne az a kis kocogás. Tíz másodperc alatt lefutni a százméteres távot az semmi egy magadfajta profinak.

– Az igazat megvallva, én nem érzem magam annak. Annyi mindenen keresztül mentünk már, hogy azt hiszem valami kiégett bennem.

A kutya alig fejezte be a mondatát, amikor megszólalt a rendőrségi rádió.

– Itt Sam! – szólt bele a rádióba a kutya.

– Hello, Charlie vagyok! – mondta az éter másik végében lévő hang. – Jó hírekkel szolgálhatok. Van előrehaladás a Csokinyuszi gyilkosságban.

– Jaj, milyen izgalmas. – gúnyolódott a nyúl.

– A kórboncnok talált ujjlenyomatot a holdtesten.

– Na és sikerült azonosítani? – kérdezte a kutya.

– Igen, az ujjlenyomat egy Köpcös nevű ürgéé. Ő most jelenleg... – kezdte a mondatot Charlie, de a kutya félbeszakította.

– A Köpcös? Az a Köpcös, aki a „Kicsit Nagyon Veszélyes Bűnözők Intézetében” van?

– Talán ismered?

– Épp most jövünk abból az intézetből.

– Akkor már fordulhattok is vissza, mert ő a ti emberetek. – mondta enyhén nevetve Charlie.

– De ő már jó ideje a hűvösön van, hogy tehette volna?

– Épp ez az érdekes. Ez nincs benne a jelentésekben, de időközben kiderült, hogy a Köpcös megszökött onnan, és csak két napja kapták el újra. Valószínűleg az intézet nem akart rossz színben feltűnni, és ezért nem jelentette.

– Akkor ti viszont honnan tudjátok? – kérdezte a kutya.

– Egy biztonsági kamera felvette a Köpcöst, valahol a városban.

– Biztos, hogy valódi a felvétel?

– Igen, már ellenőriztem. Tévedés kizárva.

– Ezek szerint tényleg tehetünk egy 180 fokos fordulatot. – mondta a kutya.

– Vettem. Akkor én megyek vissza a dolgomra, ha van valami, szóljatok be. – aztán Charlie kilépett a vonalból.

– Naná, hogy a két ügyünk közül melyik oldódik meg hamar. – mérgelődött a nyúl. – Ebből így nem lesz Dr. House az este. Azt hiszem holnaptól feketében fogok járni.

– Nem is hordasz ruhát Max!

– Hát most majd fogok.

– Mielőtt még felvennéd a fityulát, – kezdte a mondatát a kutya. – elmondom, hogy itt szerintem valami nem stimmel.

– Mi nem stimmelne? Ujjlenyomat, videókamera felvétel, minden a helyén van.

– Tudom, de nekem mégsem klappol a dolog. Ez a Köpcös nem tűnik gyilkos típusnak, és valahogy az egész számomra olyan erőltetett.

– Mire gondolsz Sam? – kérdezte a nyúl.

– Arra, hogy a Köpcös talán mégiscsak az igazat mondta, és itt valami sokkal nagyobbról van szó, mint azt bármelyikünk gondolta.

– A Köpcös az ORTT-ről beszélt, Amit meg Charlie mondott, az a Csokinyuszi gyilkossággal kapcsolatos.

– Lehet, de szerintem a két eset összefügg egymással.

– Miben? – kérdezte a nyúl. – Még csak szóba sem kerültek együtt, semmi sem utal erre.

– Eddig én is erre gondoltam, de végül is van értelme.

– Fejtsd ki ezt nekem.

– A figyelemelterelés a lényeg. Ha valamit úgy akarsz véghezvinni, hogy arra ne jöjjenek rá, akkor másra kell terelned a gyanút. A gyilkosság fontosabb ügy, mint az ORTT, és ezért inkább ezzel foglalkozik a rendőrök többsége.

– Hogy melyik a fontosabb, arról vitatkoznék. – mondta a nyúl. – Ha viszont a Csokinyuszinak ez miatt kellett meghalnia, akkor ő csak egy véletlen áldozat?

– Ezt nem tudom biztosan. Az viszont nyilvánvaló, hogy a nyomok többsége használhatatlan, és ez nem véletlen.

– De ha az eddigi nyomok hamisak, amiket kaptunk, akkor valaki a rendőrségen belül vezet félre minket.

– Úgy van, tégla van köztünk! – jelentette ki a kutya.

– Ha tippelnem kéne, akkor két gyanúsítottam lenne. Egyrészt a kórboncnok, ami így megmagyarázná, miért volt hamis a Csokinyuszi lakáscíme az aktában. De akár Charlie is lehet a besúgó, ami viszont azt jelentené, hogy az előbbi rádiós beszélgetés mind csak félrevezetés volt.

– Nekem is hasonló gondolataim vannak, ráadásul nem hagy nyugodni az a kis szürke csomag Charlie-nál. Mi lehet benne, ami miatt nem akarta, hogy lássuk.

– Akkor most mit fogunk csinálni? – kérdezte megint a nyúl.

– Marad az eredeti terv, és irány az ORTT. Úgy néz ki, három hónap után újra akcióba fogunk lendülni. – mondta sejtelmesen a kutya, és közben növelte a kocsijuk sebességét.

Harmadik fejezet

6 órával a határidő lejárta előtt

A három emeletes ORTT székház szürke homlokzatáról szinte ordított, hogy valamilyen fontos létesítmény. Egy jó kétméteres fal vette körül az épületet, amit csak egy nyitott vaskapu szakított meg. Sam és Max a közelben parkoltak le a gépjárművükkel, és rögtön a kapu felé indultak.

– Én kissé aggódom Sam. – mondta a nyúl.

– És mégis miért?

– Mert mi van akkor, ha az okfejtésed nem jó, és a Csokinyuszinak semmi köze ehhez az ügyhöz? Ez miatt könnyen megüthetjük a bokánkat.

– Akkor, nagy valószínűséggel adhatom be a felmondásom. Ha magad miatt aggódsz,  nyugodtan leléphetsz, elviszem egyedül a balhét.

– Én ugyan nem lépek sehová, együtt kezdtük el, együtt is csináljuk végig! – jelentette ki a nyúl és rámosolygott a társára.

– Ezt örömmel hallom.

Odasétáltak a kapuhoz, ahol egy unottan strázsáló biztonsági őr állt. A két nyomozó érkezésére kihúzta magát és szigorúan szemlélte őket.

– A „Szabadúszó Rendőrségtől” vagyunk, és szeretnénk beszélni az illetékessel. – mondta a kutya a jelvényét felmutatva.

– Ma már nincs ügyfélfogadás, kérem távozzanak! – közölte a biztonsági őr.

– Ha nem tűnt volna fel, én nem ügyfél vagyok, hanem rendőr, és nem tilthatja meg, hogy bemenjek.

– Hozzák be mindkettőt! – szólalt meg a biztonsági őr melletti hangszóró.

– Igenis! – mondta a biztonsági őr, aztán megfújta a nyakában lévő sípot.

A síp hangjára vagy egy tucat kommandós ugrott elő és körbevették őket. Sam és Max kissé ledermedve bámulták a történéseket.

– Üdv, hadsereg. – próbált kicsit viccelődni a nyúl.

– Legyenek szívesek követni – mondta a biztonsági őr.

– Én inkább amondó vagyok, hogy le kellene szállni rólunk. – mondta a nyúl, és előhúzott egy kékszínű gránátot a válltáskájából.

Még mielőtt bárki is szólhatott volna, a nyúl kihúzta a szegecset a gránátból. A kommandósok ijedten menekültek fedezéket keresve.

– Biztos, hogy ez jó ötlet volt? – kérdezte a kutya, kissé idegesen.

– Nyugi, nem lesz semmi probléma! – jelentette ki a nyúl, aztán pár méterrel arrébb dobta a gránátot.

A gránát robbanás helyet, egy kevéske fehér lisztet lövellt ki magából, amivel beterítette a kapu előtti területet.

– Ez csak gyakorló gránát! – mondta a nyúl.

– Honnan szereztél te gránátot?

– A gardróbszekrényben volt, ahol aludtam.

– Tényleg ki kéne most már ott takarítanom. Amúgy honnan tudtad, hogy gyakorló gránát? – kérdezte megint a kutya.

– Rá volt írva!

Mivel már senki sem volt előttük, akadálytalanul besétálhattak a kapun. A nyúl észrevette, hogy a biztonsági őr fülkéjében van egy filctoll. Kivette a tollat és elkezdett vele filcelni a betonra.

– Nézd csak, én vagyok a Hely-színező. – mondta a nyúl széles vigyorral a száján.

– Ne most szórakozz. – szólt rá a kutya.

Ezután odamentek a bejárati ajtóhoz, majd a kutya egy határozott mozdulattal kinyitotta. Miután mindketten eltűntek az épület belsejében, a kommandósok lassan előmerészkedtek búvóhelyükről, és megnézték a gyakorlógránát nyomát.

– Te mondod meg a parancsnoknak? – kérdezte az egyik kommandós.

– Én ugyan nem fogok szólni! – válaszolta a másik katona.

– Mivel a parancsnok kinyír minket, ha megtudja, hogy berezeltünk egy gyakorló gránáttól, szerintem inkább egyikünk se szóljon.

A kommandósok ezzel egyetértettek, majd mindannyian visszamentek a helyükre.

A két rendőr az igazgató irodájába tartott, ami az előtérben lévő térkép szerint a földszinten van.

– Egy vállalat mellett nem szokott egy egész kommandó állni. – elmélkedett a kutya.

– Most már én is látom, hogy jó nyomon haladunk.

Épp egy olyan folyosón haladtak, ami átépítés alatt állt, és emiatt erősen romos állapotban volt. A falakon rengeteg hézag és lyuk tátongott, valamint az egész padló szinte úszott a vakolatban. Ezen a folyosón járva észrevették, hogy két katona tart feléjük.

– Szembe szálljunk velük? – kérdezte a nyúl.

– Ne, nem lenne szerencsés a kelleténél jobban felhívni magunkra a figyelmet. Bújjunk el, mielőtt észrevesznek.

– És mégis hová, a vakolatba?

– Hát, ami azt illeti, van egy érdekes ötletem! – jelentette ki a kutya.

A két tiszt elérte az átépítés alatt álló folyosót. Miközben járőröztek, az első katona egy számára furcsa dologra lett figyelmes. A falra kiakasztott két vadásztrófeán akadt meg a tekintete. Az egyik egy fehér nyúl, a másik pedig egy kék kalapos kutya feje volt.

– Ezek meg hogy kerülnek ide? – kérdezte az első katona.

– Mármint ezek a trófeák?

– Igen. Tegnap még nem voltak itt. Nem lehet, hogy valódiak?

– Ne beszélj már zöldségeket! – mondta a második katona és elővette az elektrosokkolóját.

A sokkolót bekapcsolta, eztán belenyomta a kutya trófea arcába. A kutyának égnek állt az összes szőrszála, de még a szemei is szikráztak.

– Látod, ha ez igazi lenne, akkor most üvöltött volna a fájdalomtól!

– Azt hiszem igazad van, mostanában túlságosan paranoiás vagyok. – mondta az első katona, aztán folytatták a járőrözést.

Amikor már elég messze volt a két tiszt, a nyúl a falból kidugva a fejét odahajolt a társához. A kutyának füstölgött a feje, és szinte remegett a sokktól.

– Tudod, azért ez nagyon durva! – jelentette ki a nyúl. – Elég ronda látvány.

– Hidd el, az érzés sokkal rosszabb.

Néhány perccel később, már ismét úton voltak az igazgató irodájába. A kutya még kicsit fésülte a bundáját, hogy az visszanyerje eredeti állapotát. Amikor befordultak az iroda ajtaja felé, újabb két katonába botlottak. A bejáratot őrző egyenruhások azonnal felkapták a fejüket, és célra tartották a gépfegyvereiket.

– Állj, kezeket fel! – kiáltotta az egyik őr.

– Na ide figyeljetek. – kezdte bele a kutya. – Először felkapom a kétoldalt lévő székeket, amiket hozzátok vágok. Miközben megpróbáltok talpra állni, az egyikkőtöket lefejelem, a másikat ököllel ütöm ki. És akármilyen gyorsak vagytok, nem fogtok tudni védekezni ellene.

– Tényleg ezt fogod csinálni? – kérdezte gúnyos hitetlenséggel az előbbi őr.

– Nem, csak kihúzom alólatok a szőnyeget. – mondta a kutya, és egy hirtelen mozdulattal megrántotta azt a vörös szőnyeget, amin a két egyenruhás állt, amitől azok látványosan hanyatt vágódtak.

Amint feltápászkodtak, kaptak volna a gépfegyvereik után.

– A mordályaitokat keresitek? – kérdezte mosolyogva a kutya, miközben rájuk szegezte a saját gyorstüzelőjüket.

– Hogy a fenébe szereztétek meg a fegyvereinket, hiszen hozzánk volt erősítve a szíjuk? – értetlenkedet a másik őr.

Ekkor vette észre, hogy a nyúlnak a szájából kilógnak a félig megrágott szíjak.

– Fahéjas mellékíz, nem is rossz! – mondta a nyúl, miközben a másik gépfegyvert szorongatta.

– Kaptok öt másodpercet, hogy eltűnjetek. – jelentette ki a kutya.

A két őrnek nem kellett kétszer mondani, és gyorsan eliszkoltak. Ezután a kutya kicsit jobban megnézte a frissen szerzet mordályt.

– Te tudod, hol kell ezt kibiztosítani? – kérdezte a kutya.

– Nem. – válaszolta a nyúl

– Akkor szerintem hagyjuk itt őket.

Miután letették a fegyvereket, az ajtót kezdték nézni. Mindkettőjüknek hevesebben vert a szíve és érezték, hogy eljött az igazság pillanata. Nem húzták az időt, és benyitottak.

Egy szépen feldíszített szobában találták magukat. A faragásokkal ékesített szekrényen kristályüvegekben álltak a legjobbfajta italok, a földön valódi kézzel szőtt perzsaszőnyeg, a helyiség végén meg drága mahagóni fából készült íróasztal volt. A szolgálati fegyverét szorongatva pásztázta végig az irodát a kutya. A nyúl észrevette, hogy az egyik széken egy orvosi köpeny hever.

– Ezt az orvosi köpenyt már láttam, felismerem rajta a kávéfoltot! – jelentette ki a nyúl. – A korboncnok viselte ezt az öltözéket a rendőrőrsön. Akkor tehát ő a főludas!

– Nem hittem volna, hogy bárki is eljut eddig. – szólalt meg egy ismeretlen férfi hang az íróasztal mögötti székből.

A szék hosszú háttámlája takarta a benne ülő személyt, mivel az fordítva állt az asztalnak.

– Most már minden világos. – mondta a kutya.

– Te tudod ki ez? – kérdezte a nyúl.

– Valaki, akinek elég hatalma volt véghez vinni ezt az egész tervet. Ő szervezte be a kórboncnokot, ő mozgatta a szálakat. És még csak nem is gyanakodhattunk rá.

– Kire?

– Aki ügyesen manipulálta a környezetét, és megkreálta a tökéletes alibit... Igazam van Csokinyuszi?

– Miiiiiiiiii??? – kiáltott fel döbbenetében a társa.

– Elég a színjátékból, mutasd magad! – fenyegetőzött a kutya.

A szék lassan megfordult, így teljes életnagyságban láthatták a Csokinyuszit. A gaztevő teste tényleg száz-százalék csokoládéból állt, és elég magas testalkattal volt megáldva.

– Gratulálok, maga tényleg rájött a kilétemre. – mondta a Csokinyuszi hamis mosollyal az arcán.

– De hát maga elvileg halott. – értetlenkedett a nyúl, aki láthatóan még nem emésztette meg a történteket.

– Átverés volt az egész, ő és a kórboncnok összejátszottak. De most vége a dalnak, pisztoly van nálam, szóval ne mozduljon.

– Nálam meg őőőő... – mondta a nyúl, miközben kotorászott a válltáskájában. – egy doboz aszpirin.

– Arra azért kíváncsi lennék, hogy mire is ment ki ez az egész? – kérdezte a kutya.

– Hogy mire mint ki, HOGY MIRE MENT KI?? – kezdte ingerülten a Csokinyuszi, és közben felvett egy katonai zöldsapkát. – Én Csokinyuszi parancsnok vagyok, és a magadfajták miatt kényszerültem meghozni ezt a döntést.

– Kifejtené ezt egy kicsit?

– Jómagam katona vagyok, méghozzá a szó legszorosabb értelmében. Én arra születtem, hogy győzelemre vigyem a háborúkat. Ez rendben is volna, de manapság a TV és az internet korában már alig harcolnak. Mindenki hazamegy és bámulja a televíziót, ha azt nem teszi, akkor szörföl a világhálón. Senki nem cseszegeti a másikat, senki nem akar lebombázni senkit, csak elvannak otthon, mint a befőtt. Ez így nem normális, hát tettem ellene.

– Csak a megfelelő alkalomra várt, aztán akcióba lendült. – mondta a kutya.

– Jogi ismereteim révén tudtam a szerződésről, ami az ORTT-t illeti, de azzal is tisztában voltam, hogy senki nem fog élni vele a botránytól való félelme miatt. Így hát elraboltam a vállalat vezérigazgatóját, és kényszerítettem, hogy érvényesítse. Csak a megfelelő befolyás kellett hozzá, de hát mi van, ami nagyobb hatalommal rendelkezne, mint a Hadsereg? Velünk úgysem mernek szembeszállni, ha mégis megpróbálnák, akkor az már háború. Ha pedig mégsem lépnek fel, akkor egyéb elfoglaltság híján egymás torkának fognak esni, ami megint csak háborút jelent.

– Hogy ne tudjanak téged elővenni, megrendezted a halálod, és másra terelted a gyanút. A kórboncnok meghamisította az aktádat, és hazudott az újlenyomatról is. – egészítette ki a történetet a kutya.

– Úgy bizony. Konkrétan nem a Köpcöst akartam bemártani, de amikor hallottam a szabadulásáról, tudtam hogy ő az emberem. Már csak bizonyíték kellett hozzá. Amennyi biztonsági kamera van manapság a városban, sejtettem, hogy valamelyik rögzíteni fogja.

– A Köpcös ideális bűnbaknak bizonyult, és még ha sikerül is tisztáznia magát, addigra már úgyis eléred a célod. Keresni sem fognak, elvégre halott vagy.

– Jézusom, ennyi információtól megfájdul a fejem, még jó, hogy van nálam aszpirin. – mondta a nyúl.

– Még temetést is rendeznek majd nekem, amire az egész osztagom elmegy. – folytatta a Csokinyuszi.

– Hogy nyerted meg a kórboncnokot magad mellé? – kérdezte a nyúl.

– Nem volt nehéz, mint kiderült, annak idején katona akart lenni, csak a rossz látása miatt nem vették fel. Megígértem neki, hogy az én osztagomban szolgálhat, és ezt be is fogom tartani.

– És hol van az ORTT vezérigazgatója? – kérdezte ismét a nyúl.

– Őt lent tartom az épület pincéjében, hátha még kelleni fog.

– Fölösleges tovább csépelni a szót, itt az ideje letartóztatni magát! – jelentette ki a kutya.

Mielőtt bármit is tehetett volna, a Csokinyuszi a másodperc tört része alatt előkapott egy pisztolyt, és kilőtte a kutya kezéből a fegyvert.

– Elfelejtettem említeni, hogy én voltam a leggyorsabb kezű lövész a században. Mivel már túl sokat tudtok, el kell hogy intézzelek titeket. Megtehetném most is, de nehéz lenne balesetnek beállítani a lőtt sebeket.

– Akkor mit szólsz a szétrobbant tetemekhez? – kérdezte a nyúl, miközben a válltáskájából egy újabb gránátot bányászott elő, rögtön kivéve belőle a szegecset.

– Ne erőltesd magad, ismerem a hamisgránátos trükköt.

– A fenébe.

– Várj egy percet Max, ez a gránát piros, a másik kék volt. – mondta a kutya.

– Igen, és? – kérdezte a nyúl.

– Ha a kék volt a gyakorló akkor ez...

– HŰHA!!! – kiáltották egyszerre, majd rohamtempóban kiszaladtak a szobából, miközben a nyúl a földre dobta a gránátot.

Sietségükben észre sem vették, hogy amikor elhagyták a helyiséget, akkor lépett be a kórboncnok.

– Lemaradtam valamiről? – kérdezte értetlenkedve a kórboncnok.

Néhány pillanattal később bekövetkezett a detonáció, ami levegőbe repítette az egész szobát. Törmelék hullott mindenhova, és az iroda már nem is emlékeztetett pár perccel ezelőtti külsejére. A romok alól nagy nehezen kimászott a kórboncnok, és miközben megigazította a megrepedt szemüvegét, megválaszolta az előbbi kérdését.

– Nem, pont időben érkeztem! – aztán megpróbálta leporolni magát.

A két nyomozó és a Csokinyuszi villámléptekkel hagyták el az épületet. Még a robbanás után sem csökkentették a sebességüket. Sietségükben elrohantak az ott tartózkodó vizsgabiztos mellett, aki épp stopperolta az időt.

– 9.5 másodperc, a szintidőn belül van! – jelentette ki a vizsgabiztos, miközben megnézte, mennyit mutat a stopper.

Amikor megálltak, erős szuszogással kellett levegő után kapkodniuk.

– Még egy ekkora marhát. – mérgelődött a Csokinyuszi. – Még jó, hogy nem napalmot hoztál.

– Pedig a java csak most jön! – jelentette ki a nyúl. – Most megtudod mit művelek azzal, aki közém, és Dr. House közé áll. Sam, kapjuk el!

– Ez most nem a legalkalmasabb pillanat. – mondta a kutya, aki az előző futástól úgy kimerült, hogy lábra sem tudott állni és csak feküdt az aszfalton.

– Bár a fegyveremet elejtettem útközben, de attól még könnyűszerrel elkenem a szádat! – szólalt meg a Csokinyuszi.

– Akkor nézz a rettegés szeme közé! – kiáltotta a nyúl, és nekirontott az ellenfelének.

A támadást erőlködés nélkül kivédte a Csokinyuszi, aki aztán a füleinél fogva felemelte Max-et, és bedobta egy postaládába.

– Gyere vissza te túlméretezett tortadísz! – mérgelődött a nyúl, miközben a mancsaival próbált kimászni a postaládából.

– Sajnálom kishaver, de a tévézés örömeiről le kell mondanod, ahogy mindenki másnak. És most már senki sem állíthat meg.

– Én azért megpróbálom. – mondta valaki a Csokinyuszi háta mögött, aki miután megfordult, Charlie rendőrtisztet látta.

– Még egy önjelölt hős?! – csodálkozott a Csokinyuszi. – Ez már kezd kicsit idegesítő lenni.

– Amit tettél a kedvenc műsorommal, az vért kíván! – jelentette ki mérgesen Charlie és előkapta a kis szürke csomagját.

A csomagot egyetlen mozdulattal felbontotta és egy pólót vett ki belőle. Mikor fölvette a ruhadarabot, kiderült, hogy egy rózsaszínű holmiról van szó, amire az „Én Kicsi Pónim Fan Club” szöveget nyomtatták. A felirat csak úgy dagadt Charlie kisportolt izmain.

– Ez most komoly? – kérdezte a Csokinyuszi, miközben alig tudta megállni a röhögést.

– Úgy nézek ki, mint aki viccel? – mondta szigorú tekintettel Charlie.

– Hát ami azt illeti...

– Tudod mit, nyugodtan neves csak, a börtönben úgysem lesz rá sok alkalmad.

– Hé ember, – kezdett bele a Csokinyuszi. – én zöldsapkás vagyok, a bunyó nekem smafu.

– Jómagam pedig birkózó és ökölvívó bajnok. – mondta Charlie és rátámadt a Csokinyuszira.

A Csokinyuszi megpróbált egy balegyenest bevinni, de a gyomorra mért ütése mintha egy gránit tömböt talált volna el. Charlie fél kézzel felemelte a gazfickót, és messzire elhajította. A Csokinyuszi még több métert csúszott a betonon, földre érése után. Megpróbálta összeszedni magát, de aztán egy nagyobbacska, kertitörpe formájú szobor zuhant rá.

– Mellesleg kalapácsvetésben csúcstartó vagyok. – jegyezte meg Charlie, miközben leszedte áldozata mellkasáról az imént ráhajított súlyt. – Most nagy kő eset le a szívedről, mi?

A kutya addigra már gyűjtött annyi energiát, hogy kiszedje társát a postaládából. Mivel Charlie látta, hogy Sam és Max felé tartanak, gyorsan kibújt a pólóból, és belegyömöszölte a zsebébe, mielőtt észrevennék.

– Köszönjük kolléga. – mondta a kutya. – Ezt nevezem tökéletes időzítésnek.

– Szívesen máskor is Sam!

– De te mit kerestél errefelé? – kérdezte a nyúl.

– Kaptam egy fülest, hogy állítólag a környéken tartózkodik a Fejnélküli Lovas. Sajnos nem járt sikerrel a nyomozásom és már épp fordultam volna vissza, amikor meghallottam a robbanást.

– Ez a mi szerencsénk! – jelentette ki vidáman a nyúl.

– Elmondanátok mi is ez az egész? – kérdezte Charlie.

– Ezt most hosszú lenne elmesélni, de majd később mindent megmagyarázok. – válaszolta a kutya. – Most maradjunk annyiban, hogy be kell vinni a Csokinyuszit, és a kórboncnokot, aki ott téblábol valahol a romok között. Láttam őt fél szemmel, amikor kirohantunk az irodából.

Ezután megbilincselték, majd komótos tempóban visszavitték Sam és Max kocsijához a Csokinyuszit. Mivel az ORTT épülete előtt parkoltak, láthatták, hogy bár nem esett komolyabb baja a létesítménynek a robbanástól, de azért a törmelékek elég messzire szétszóródtak.

– Robbantani egyet az ORTT-ben. Köztünk legyen szólva, ezt a lelkem legmélyén már rég meg akartam tenni! – jelentette ki vigyorogva a nyúl.

A kórboncnok még mindig a közelben volt és nem is tanúsított ellenállást a letartóztatásnál.

– Két ügy és két nagyfogás egy nap alatt, ez aztán a slusszpoén. – mondta Charlie.

– Nem mehetnénk már végre? – kérdezte elkeseredetten a Csokinyuszi.

Már éppen távoztak volna, amikor valami motyorgásra lettek figyelmesek. Mint kiderült, nem messze tőlük, a robbanáskor kirepült irodai szekrény kilapított valakit az utcán. Amikor leszedték róla, csodálkozva tapasztalták ki is az.

– De hisz ő a Fejnélküli Lovas! – adott hangot meglepődöttségének Charlie.

– Ilyen nincs! – mondta elcsüggedten a Fejnélküli Lovas, amikor rádöbbent, hogy a kiszabadítói rendőrök.

– Aki ráadásul nem más mint... – jelentette ki a nyúl, aztán egyetlen mozdulattal letépte a Lovas teljes páncélzatát. A vértezete nélkül semmit sem lehetett látni belőle, csak az imént rátett bilincset, ami mintha magától lebegett volna. – ...a Láthatatlan Ember.

Erre mindenkinek majdnem leesett az álla. Még a Csokinyusziról és a kórboncnokról is őszinte mély megdöbbenés sugárzott.

– Igen, én vagyok, és akkor mi van?

– Ezt sosem gondoltam volna. – vallotta be a kutya. – Honnan tudtad?

– Ugyan már, ki más lehetne? – kérdezte a nyúl, de láthatóan sem a társa, sem pedig Charlie nem értették az összefüggést. – Na látod Charlie, ez volt a slusszpoén!

– Ha már ennyire belejöttetek a leleplezésekbe, akkor azt hiszen én is bevallanék valamit. – kezdte a kórboncnok. – Valójában nő vagyok!

Erre mindenki, aki jelen volt, olyan képet vágott, mintha kísértetet láttak volna. Eddig ugyanis semmi nem utalt arra, hogy a kórboncnok nő volna.

– Na jó, ez volt a a slusszpoén, de ha valaki még egyszer ezt mondja, azt leütöm! – jelentette ki a kutya.

Beletelt néhány percbe, mire felocsúdtak az eddig hallottakból. Mielőtt távoztak volna a foglyokkal, a kutya odafordult Charlie-hoz és azt mondta:

– Még egyszer köszönök mindent, és nagyon hálás vagyok. Ja, és jó az új pólód.

– Milyen póló? – kérdezte a nyúl, mit sem sejtve a beszélgetés tárgyáról.

– Semmi. – mondta a kutya mosolyogva, és rákacsintott Charlie-ra.

Charlie kissé elpirult ugyan, de nem jött zavarba, mivel tudta, hogy számíthat a kutya diszkréciójára. Ezután mindannyian elmentek.

Epilógus

néhány perccel a határidő lejárta előtt

„Összességében elmondhatom, jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Az ügyet megoldottuk, a vizsgabiztos átengedett, szóval megtarthattam a jelvényemet. Az ORTT igazgatója épségben került elő az épület pincéjéből, és annyira örült a szabadulásának, hogy még a felrobbantott iroda miatt sem haragudott. Nem sokkal később újra visszaállt a TV, az internet és a rádió is. Max boldog volt, hiszen így lehetősége nyílt megnézni a Dr. House ismétlését.”

A két nyomozó kényelmesen elhelyezkedett saját irodájuk kanapéján, és nézték a TV-t. A korábbi rossz hangulatuknak nyoma sem maradt, és mindketten jóízűen fogyasztották a tegnapról megmaradt popcorn-t.

– Végre, erre vágytam egész nap, most már ki nem hagyom. – mondta izgatottan a nyúl.

– Ajánlom is, mivel tegnap óta ezért rinyálsz! – jelentette ki a kutya. – Tudod mit nem értek?

– Nem, de amíg le nem ment a Dr. House, addig nem is érdekel.

– Tudom, örülnöm kéne, de nem tudom megérteni, mit kereset ott a vizsgabiztos. Mármint mekkora az esélye annak, hogy pont arra járjon, ahol éppen vagyok. Olyan mintha odaküldték volna.

– Így igaz, én voltam! – szólalt meg egy hang a hátuk mögül.

Amikor a kutya hátranézett, látta, hogy a Köpcös tartózkodik a szobában. A nyúl nem is foglalkozott a váratlan látogató jelenlétével, annyira izgatottan bámulta a TV-t.

– Maga meg hogy a fenébe jutott be? – kérdezte a kutya.

– Kulcs a lábtörlő alatt. – mondta a Köpcös. – Amúgy csak gratulálni akartam az ügy sikeréhez. Jócskán felülmúltátok a várakozásom.

– De magának most nem börtönben kéne lennie?

– Már egyébként is lassan szabadlábra helyeznek. Amúgy meg az intézet vezetője jó arc, azokat akiknek megfelelő a magaviselete, néha kiengedi saját felelősségre. Nincs egy hete, hogy legutóbb kint voltam.

– Ez megmagyarázza, miért volt rajta egy biztonsági kamera felvételén.

– Valahogy úgy, de téged most gondolom inkább a vizsgabiztos érdekel.

– Folytassa.

– A beszélgetésünk után felhívtam egy ismerőst az börtönből, és ő intézte, hogy ott legyen a vizsgáztató az ORTT székházánál. Az a bizonyos ismerős egyébként az egykori T-Rex felügyelő.

– Maga jóban van vele? – döbbent le a kutya.

– Persze, nagyon rendes fazon. Nézzétek, tudom, hogy elég nehezen emészthető stílusom van és nem is tettem jó benyomást rátok, de higgyétek el, nem vagyok olyan rossz ember.

– Rendben elhiszem, de attól még nagy illetlenség betörni mások otthonába. – mondta a kutya.

– Tudom, ezért elnézést is kérek. Egy szívességet azért kérnék. Hadd maradhassak még egy kicsit, mindjárt kezdődik a Dr. House, és szeretném megnézni.

– Oké, maradhatsz, de most már csend, mert mindjárt kezdődik! – szólalt meg először a nyúl. – Nincs olyan erő a világon, ami most kizökkenthetne.

Alighogy ezt kimondta, megcsörrent a telefon.

– Felveszem!! – kiáltotta a nyúl, de mire odarohanhatott volna, a társa nemes egyszerűséggel szétlőtte a készüléket.

– Nyuszi ül! – mondta a kutya halálos nyugalommal, miközben a kezében lévő pisztolynak füstölgött a csöve.

A nyúl pár pillanatig döbbenten állt, aztán visszahuppant a kanapéra. Épp időben, mert kezdődött a Dr. House.

„Mit is mondhatnék? A jól végzett munkának nem mindig terem gyümölcse, de tovább kell próbálkozni, mert amikor siker koronázza ténykedésünket, úgy érezhetjük, van értelme annak amit csinálunk. A cél fontos dolog az életben, különösen ha másoknak segítünk ezáltal. Én és Max tudjuk, mit csinálunk: Szolgálunk és Védünk...

Többnyire.”

VÉGE

Steve Purcell képregénye valamint a LucasArts és a Telltale Games videójátékai alapján írta: Teller Bálint (Walentin)