The Town of Light

Elöljáróban annyit kell megjegyezni a játékról, hogy egy valós helyszínt vesz alapul. Ez pedig egy olaszországi nagy múltú és nem épp jó hírnek örvendő elmegyógyintézet. Napjainkban már nem működik, bezárták. Volt itt minden, amit egy ilyen intézményben csak el lehet képzelni: hatékonynak tűnő nem épp humánus kezelések, zsúfoltságból és a kevés személyzetből eredő problémák, öngyilkossági kísérletek és hasonlók.

Induláskor az elhagyott és lebontásra ítélt elmegyógyintézet udvarán kezdünk. Nagyrészt ebben az épületben, illetve a környékén fogunk tevékenykedni. Belépve az épületbe arra várunk, hogy mikor fog ránk ugrani valami rémség, vagy mikor fordul át a helyszín valami pokolivá. Itt semmi ilyesmi nem fog történni (maximum néha a helyszín alakul át, de ez is csak a képzeletünk miatt). A helyszíneket bejárva emlékek fognak ránk törni. Van, amikor csak megjegyzéseket kapunk, de általában rajzolt képekkel illusztrált múltbéli eseményeket élünk át újra, illetve párszor 3D környezetben láthatóak ezek. Ugyan nem lesz ijesztegetés és szörnyek, de az emlékek számomra sokkal borzalmasabbak voltak. Nem utolsó sorban azért, mert mindegyik valós volt, így jobban bele tudtam magam élni főszereplőnk helyzetébe. Nem maga a teljes történet valós, hanem az azt felépítő események. Ilyen az akkor alkalmazott terápiák átélése: elektrosokk, ágyhozkötözés, vizes lepedőbe csavarás, inzulinsokk terápia, lobotómia. De ide sorolnám pl. a betegek elmagányosodását, hogy semmi segítséget nem kaptak a pszichés problémáik megoldására. De kapunk ízelítőt szexuális abúzusból, szülői elhanyagolásból, illetve társadalmi kirekesztettségből is. Mindez az akkori korban megszokott volt (a XX. század első fele). Bár ezek közül sajnos több még ma is aktuális…

Visszatérve a játékmenetre: nagyrészt mászkálni fogunk tárgyakat keresve, néha egy-egy könnyű feladatot végrehajtva. Kezdetben nem mindenhová tudunk elmenni, a történetben előrehaladva nyílnak meg az újabb helyek. Szabadon járkálás nem nagyon van, lineárisan vezet minket a játék.

A történet végkimenetele ugyan nem megváltoztatható, de menet közben hozzáállásunk függvényében eltérések, elágazások lehetnek a történetben. Ez megnöveli az újrajátszhatósági rátát és ezzel információt is kaphatunk saját     múltunkkal kapcsolatban. Mivel nem túl hosszú a játékidő, érdemes ezeket kipörgetni.

Ajánlott azoknak, akiknél a történeten van a hangsúly, bírják a lassú játékmenetet és nem rettennek el a valóság fentebb ecsetelt szörnyűségeitől.

Pluszban a játék hatására utánanéztem bizonyos dolgoknak. Pl. ott a lobotómia, ami régebben elismert „gyógymód” volt és odáig tökéletesítették, hogy akár komolyan felszerelt műtő nélkül is elvégezhető volt a beavatkozás. Ezért még Nobel díjat is kiosztottak, amit azért az orvoslás fejlődésével később visszavontak. Vagy ott az elektrosokk terápia, amit még –elvileg a beteg beleegyezésével- ma is alkalmaznak szélsőséges esetekben. Az inzulinsokk terápiáról régebben nem is hallottam. Ebben nagy adag inzulint kap a beteg, amitől epilepsziás nagyrohamhoz hasonló állapotba kerül. Akkoriban magyar orvosok is használták és vizsgálták a hatásait ennek a kezelésnek. De érdekes volt az eredeti, valós elmegyógyintézet történetét megismerni, sok képet és infót találhatunk róla a neten. Elizabeth Cochran esetével is ennek kapcsán találkoztam. Elvileg ő volt az első oknyomozó újságíró, aki mellesleg bezáratta magát egy diliházba. Erről cikket és könyvet is írt, ami akkoriban nagy port kavart.