
Wayward Strand - a szívből jövő történet PS5-re és PS4-re megjelenik majd
Új trailert és platformokat kapott a Wayward Strand.


PS konzolokra is érkezik a különös, repülő kórházban játszódó kalandjáték.
Az ausztrál csapat tagjai nagy örömmel jelentették be, hogy a narratív kalandjátékuk nem csak Windowsra és Macre, de Playstation 4 és 5-re is megjelenik majd. Egy teljesen független csapattól ez valóban nagy teljesítmény, és a demót kipróbálva egyáltalán nem lep meg a dolog, mert szórakoztató játékmenetet és érdekes karaktereket kínált.
A Wayward Strand egy léghajón játszódó, teljesen non-lineáris, narratív kalandjáték, melyben egy Casey nevezetű kislányt irányítva kell megismernünk az utasokat, és a hajó rejtélyes történetét. Az utasok nagy része már jócskán a nyugdíjkorhatár fölött jár, és mindegyiknek megvan a saját kis vidám, vagy szomorú élettörténete. Azonban a játék időre megy, ezért nem mindenkit foguk tudni teljesen megismerni, és az is megeshet, hogy első nekifutásra a hajó történetéről szinte semmit sem tudunk meg. A Wayward Strand tehát bőven tartogatni fog meglepetéseket a második, de akár a harmadik végigjátszás során is.
A készítők elmondása szerint a játékuk olyan témákat boncolgat, mint a gondoskodás és elhanyagolás, a betegség, a halál, a barátság és a közösségi élet.
A Wayward Strand című játékot a Ghost Pattern fejlesztőcsapat készítette, és a Ghost Pattern kiadó adta ki.
Ha további infót, leírást, képeket, vagy videót keresel a játékról, akkor irány a Wayward Strand adatlapja.
Hozzászólások
Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.
A Wayward Strand című játékot a Ghost Pattern fejlesztőcsapat készítette, és a Ghost Pattern kiadó adta ki.
Ha további infót, leírást, képeket, vagy videót keresel a játékról, akkor irány a Wayward Strand adatlapja.
Írd le a véleményedet a témában!