A már-már filmszerű animációkkal teli akció-kalandjáték hiánypótló darab lehet a kevésbé erőszakos és leginkább gyermekeknek szóló stílusa miatt.
A játékban a tizenéves, kicsit szégyenlős és csendes Matheust irányítjuk, aki egy nap találkozik egy rejtélyes, nem e világi lénnyel, aki Calydrának nevezi magát. Calydra egy portálon keresztül egy nagyon furcsa, Calysgore-nak nevezett világba röpíti Matheust, hogy segítsen neki megkeresni az elementáris varázslatokat tartalmazó 4 kristályt. Matheus az útja során különböző szuper erőkre tesz szert, például képes lesz a víz alatt lélegezni, repülni, vagy különböző harci technikákat elsajátítani.
A játék 3D-s platform és kaland elemekkel kombináló játék lesz, és természetesen a lehető legkevesebb erőszakkal körítve, hogy az egész család számára megfelelő szórakozást nyújthasson. Akik szeretnek a gyerkőcökkel együtt konzolozni, azoknak ez tuti biztos vásárnak tűnik.
A játékot a brazil illetőségű FinalBoss csapata készíti, akik a 14 évnyi munkásságuk után elég nagy tapasztalatú stúdiónak tűnnek, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy olyan cégeknek dolgoztak be ezelőtt, mint a Square-Enix, McDonalds, vagy a Sky.
Pontos megjelenési dátumról egyelőre nincs hír, de bízunk benne, hogy az elkövetkező fél évben egyre többet fogunk hallani a produktumról, amely PC-re, PS5-re, XboxSeriesX-re és Switchre várható.