A Halál lányának, Primnek a történetét ugyanis hamarosan mindannyian átélhetjük. Vagy áthalhatjuk?
Az egyszerre cuki és hátborzongató hangulatot árasztó hagyományos point-and-click október 24-én végre megjelenik Steamre és Gogra, miután éveken keresztül csak a demót próbálhattuk ki. A monokróm színvilágú, kézzel rajzolt kalandjáték összességében 6-8 órás játékidőt, több irányítható szereplőt, minijátékokat és klasszikus hangszerelésű zenét ígér a játékosoknak, amely során az is kiderül a Tim Burton látványvilágát idéző műből, hogy nem is olyan egyszerű a Halál lányának lenni.
A Common Colors indie fejlesztőt vezető Jonas Fisch-nek már korábban is jelentek meg ingyenes kisebb kalandjai (The Diary of a Roadie, Sidekick High ill. room, amiket innét tölthetsz le), ám az igazán komoly bemutatkozása a PRIM lesz, amin 2018 óta dolgozik rendületlenül civil munkája mellett. Elmondása szerint akkor szeretett bele a műfajba, amikor gyerekként a Day of the Tentacle-vel játszott, de évtizedekbe telt, mire eljusson odáig, hogy saját játékok készítésébe fogjon.
A sikeres Kickstarter-kampányt futó játékot ráadásul az Application Systems Heidelberg kiadó is felkarolta, így akár úgy is fogalmazhatunk, hogy profi kezekbe került. Nincs is más dolgunk, mint bekarikázni a naptárban a megadott dátumot; aki pedig eddig nem próbálta a PRIM demóját, az bátran csekkolja Steamen.