A címben szereplő kérdés hozzánk hasonlóan gondolom sokatokban felmerült, amikor pár hónappal ezelőtt bejelentették a francia csapat új narratív kalandját, amiben a szokott módot különleges képességekkel rendelkező tinédzserek nyűglődnek az élet nagy dolgain. A válasz erre két szó: kreatív szabadság.
Mármint nagyjából ezt válaszolta némi marketingmorzsába csomagolva a játék kreatív direktora, Michel Koch, amikor a Kotaku újságírója kíváncsi fáncsiként letámadta, hogy ugyan magyarázza már el szépen a helyzetet. Monsieur Koch pedig kifejtette, hogy amikor az eredeti Life is Strange-en elkezdtek dolgozni, nemhogy kiadóval vagy befektetővel nem rendelkeztek, hanem még abban sem voltak biztos, hogy sikerül-e a szerezniük egyet a játékhoz.
Ellenben így a saját gyermekükként olyan karaktereket rakhattak bele és afelé csavarhatták a sztoriját, amilyeneket és ahogyan csak akarták. Egészen addig volt így, míg sikerült nyélbe ütniük a dealt a Square Enix-szel; az akkoriban az aranykorát élő japán multinak meg annyira tettszett, amit látott, hogy nem csak a kiadást vállalta be, hanem konkrétan megvásárolta magának szőröstől-bőrőstől a címhez kapcsolódó összes jogot egy kishalom zöldhasúért.
Így pedig beleszólása lett mindenbe, a Don’t Nod pedig ezért nem építhette tovább a saját kis univerzumát a saját szájaíze szerint, és még a játékmenetbeli határokat sem feszegethette (mondjuk így már azért érthető, hogy a 2018-as totálisan másmilyen folytatás után a közelébe sem mentek a szériának).
Az idén évvégén minden nagyobb platformra érkező Lost Records: Bloom & Rage-dzsnél azonban már megtehetik, hogy önmaguk kiadójaként forgalmazzák, így teljes kreatív szabadsággal rendelkeznek afelett, hogy hogy milyen történetet meséljenek el benne, és azt miként tálalják a nagyközönségnek.
Ugyanis Michel Koch szerint szeretne a csapat végre kitörni a tőle (vagy mondjuk egy Telltale-től) megszokott formulából, és újféle játékmenetbeli dolgokat beépíteni az alkotásaikba. Ha nem is rögtön pont a két epizódosra tervezett Lost Recordsszal, akkor annak univerzumában játszódó későbbi folytatásokkal. (Oszt egy Remember Me 2-vel mi lesz? – kérdem én, elvégre azzal már eleve egy menőben másféle játékmenetet hoztak össze még a legelső játékukként.)
A kalandban amúgy előszőr 1995-ben járunk Velvet Cove névre hallgató városkában egy visszahúzódó tinilányt, Swannt megszemélyesítve, aki a videókamerájával szeretné megörökíteni az itt töltött utolsó nyarát. Aztán ugrunk egy kellemes 27 évet, amikor is a sors szeszélyének hála az akkor már felnőtt nő kénytelen szembenézni azzal, hogy nem csak csupa mókát és kacagást rögzített annak idején. Hanem valami roppant sötét dolgot is.
