Nagyban zajlik már a járvány óta először élő közönség előtt is megtartott Gamescom, amin idén a Revolution Software is részt vesz, hogy rögtön két kalandot is nagy örömmel bejelentsen: egy teljesen új Broken Swordöt, meg a klasszikus első rész új(abb) remasterjét.
Kezdjük is rögtön az új résszel, ami a Broken Sword - Parzival’s Stone címet kapta a keresztségben és ami direkt elhagyta a 6-os számot a nevében. Charles Cecil ugyanis egy olyan alkotást szeretne letenni az asztalra, amit nem csak George-ék örök rajongói tudnak majd élvezni, hanem a kalandorok ifjabb generációi is, így semmilyen ismerettel nem szükséges rendelkezni a korábbi részekkel kapcsolatban (nem mintha azok valami hú de nagyon kapcsolódnának egymáshoz a főszereplők személye meg néhány visszatérő karakteren és kikacsintáson túl).
A címből már sejthető, hogy kedvenc párosunk már megint egy legendás ereklye, méghozzá a Szent Grál felkutatása érdekében fog ügyködni, amihez egy titokzatos dokumentumhoz hozzájutva és azt megfejtve fognak bele. Hogy ne legyen könnyű dolguk, az ellenlábasaik ezentúl gonosz nácik lesznek (elvégre ki másnak fájna a Grálra a foga?) meg egy még gonoszabb multinacionális energiai vállalat, ami biztos az ereklyéből kíván olajat fakasztani, vagy valami ilyesmi lehet a céljuk vele.
Megjelenési dátumot még nem tudunk, de az már biztos, hogy érkezik majd konzolokra, PC-re és mobil platformokra is, meg hogy egészen kellemesen keveri majd a kézzelrajzolt háttereket a háromdés, poligonos karakterekkel.
A klasszikus, eredetileg 1996-ban megjelent első részből pedig egy újabb remaster változat készül Broken Sword - Shadow of the Templars: Reforged néven. Ebben az eredeti dizájnt követve 4K-ban újrarajzolt, kifejezetten szzemkápráztató grafikát kapunk majd feljavított animációkkal.
Azt, hogy a tizenéves előző remasterből áthozzák-e az új részeket, netalántán járnak-e hozzá újabb képregényes átvezetők, azt még nem tudni, ellenben azt igen, hogy ez is mindenre megjelenik, ami chippel megy, méghozzá valamikor a jövő év elején.