Hogy az Outcast mennyire erős IP azt az is mutatja, hogy az eredeti gárda vezényletével, két évtized eltelte után sem akarták elengedni víziójukat. Az akkor még Lost Paradise munkacímen futó második rész most New Beginningre váltott, de az alapok látszólag változatlanok.

A főhős Cutter Slade Adelpha megmentése után békét hozott a Talan népnek. A béke törékenynek bizonyult, mert egy új, immáron fejlettebb technológiájú fenyegetés találta meg a békés lényeket. A morózus, de a szívét azért a helyén hordó kommandós visszatér, hogy ebben a szépséges világban újra rendet rakjon. Azt egyelőre nem tudni, hogy az első részben is formabontónak (sőt, forradalminak) számító világok közti utazás és nonlineáris játékmenet itt is érvényesül-e, mindenesetre a Talan nép bolygója továbbra is open world marad. A szintén (mai napig) páratlannak bizonyuló mellékküldetések, és az eseményekbe való beleszólása a játékosnak volt az, ami egyedivé tette annak idején az első részt. Az Outcast 2 ha ekkora mértékben nem is igéri újra ugyanezt, azért a bejárhatóság, Cutter Slade új képességei-fegyverei (jetpack, fénypajzs, fegyvermodulok használata, a Talan kultúra sajátosságainak az oldalára állítása) rendesen beindítja a fantáziánkat.  A megjelenésről még nincs pontos információnk, de kétlem, hogy idén megjelenne a játék. Így is bőven elég nagy szó az Outcast 2 létezése ami ugyan a konkurenciát nem biztos, hogy meg bírja majd szorongatni, a rajongói bázisnak ez teljesen lényegtelen.

További infók, videók, képek a játék adatlapján!