Azt már érdemes az elején tisztázni, hogy a demó - ahogy saját maga fel is hívja rá a kedves játékos figyelmét -, nem egy úgymond egy az egyben kiragadott rész a játékból, hanem amolyan esszenciális kostoló, ami megmutat dolgokat, de a végső változatban nem egészen ezt az élményt fogjuk kapni, így az itt megtett haladásunk át sem vihető a kész változatba. Hogy ez mit jelent pontosan? Majd novemberben megtudjuk.
Ha valaki nem ismerné az első részt, akkor dióhéjban annyit kell tudni róla, hogy egy logikai játék, amiben különböző bejárható 3D-s helyszíneken - egy androidot irányítva - különféle feladatokat kell megoldanunk, miközben a háttérben egy meglehetősen filozofikus és komplex kérdéskör, valamint cselekedeteink mozgatórugója bontakozik ki. És hogy pontosan mi a dolgunk? Alapvetően minden alapfeladat egy elszeparált részben (és térben) játszódik, ahol a végső célunk egy Tetris-darabka megszerzése. Ehhez többek közt kockákat kell cipelnünk (amire rá tudunk pl. állni, hogy magasabb platformokat is elérjünk), fénysugarakat kell átirányítanunk (hogy például működésbe hozzunk bizonyos kapukat), erőtereket kell zavarnunk (amik utunkat állják) stb., miközben egyes helyszíneken különböző nehezítő akadályokkal és ellenséges dolgokkal, pl. falra szerelt gépfegyverekkel is számolnunk kell. Utóbbi tényezők további izgalmakat visznek a játékmenetbe, s bár természetesen kalandunk nem ér véget, ha mondjuk lelőnek, de az adott feladatnak újra neki kell ugranunk. Ahogy haladunk előre a játékban, úgy jönnek elő a minél komplexebb mechanikák, de ezekről nem szerettem volna írni, hátha sikerült felkeltenem az érdeklődését a kedves olvasónak, hogy próbálja ki az első részt. Ez esetben ne is olvasd tovább ezt a beszámolót!
Ami rögtön feltűnt a demó elindításakor, hogy milyen hangulatos menükép és zene fogad minket. Nagy örömömre a játékban beállítható, milyen kontrollerkimenet-megjelenítéseket alkalmazzon, így a PC-re kötött DualShock 3-am esetén ezúttal nem kellett az XBOX-féle gombkiosztásokat bámulnom. Tudom, hogy apróság, de igazán támogathatná minden program, mert sokszor nagy segítség (Cserébe egyáltalán nem ismeri fel a PS5-féle DualSense controllert, ami szomorú annak tekintetében, hogy a teljes játék érkezik a konzolra is - Trish). Vicces, hogy a grafikai beállításokat alapból gyengére állította a demó, de az „autodetect” futtatása után is csak egy gyenge közepest szavazott meg a konfigurációmnak. Én viszont nem átalltam feszegetni a határaimat, és magasra állítani a minőséget. Így sem volt gond, legalábbis a demó alatt. A játék amúgy csodásan fest, bár az én szememben a 2014-es előd is teljesen jól néz ki mind a mai napig (Unreal Engine 5-öt használ amúgy, de van benne még DLSS 3.5 is, aminek köszönhetően nem kell egy félmilliós gép a szép grafika és a csillió FPS eléréséhez. Főleg, hogy a technológa leginkább az emberi hajnál tudja elrontani a képet, de az szerencsére úgy sincs a robotoknak, így nyugodtan be lehet kapcsolni - Trish ). A program mellesleg felismeri a rendszer nyelvét, de mivel nem készült magyar lokalizáció a játékhoz, ezért maradt az angol nyelv. Az első részben amúgy el lehetett lavírozni minimális angol tudással, hiszen, ha nem akartál a háttéresemények mélyére látni, nem volt kötelező, fókuszálhattál szigorúan a feladványokra is. Jómagam bele is fáradtam menetközben, szerintem túlírták. Mi tagadás, érdekes témákkal foglalkozik, csak jobban gátat kellett volna szabni a szövegmennyiségnek és a különböző válaszadási opcióknak. De, mint mondottam, a játék veleje ezek mellőzésével is kiválóan működött.
Az ’új játék’ parancsra kattintva egy egyiptomi beütésű világ fogad, valamint ELOHIM hangja, aki közli velünk, hogy ez egy álomállapot a tényleges ébredés előtt. Az első rész egyik befejezése ugyanis az volt, hogy felébredünk a szimulációból - miután megtörjük a végtelen körkörös tengődésünket a programban -, és a valóságban találjuk magunkat. Nosza, el is indultam felfedezni a terepet, ahol vártak is a bemelegítő rejtvények. Ezek teljesen az alapokhoz szólítanak vissza minket, viszont a készítők pontos célja kicsit homályos számomra. A program ugyanis pár alapvetésen túl látszólag nem ad segítséget, mi hogyan működik, tehát ha új játékosként teszel próbát, akkor kvázi már itt el tudsz veszni. Persze, az is lehet, hogy némi tétlenség után dobál be mankókat a játék és csak azért nem találkoztam velük, mert csuklóból ment minden. Összesen 12 bemelegítő rejtvényt kellett megoldani, amikkel 3 kaput lehetett kinyitni; az első játékot ismerők tudják, hogy ez a megszerzett Tetris-darabkákkal történik. Ahhoz ugyanis, hogy új helyszíneket nyissunk meg, ezekkel az elemekkel kellett kitölteni teljes egészében az ajtóra szerelt rácsozatokat. Ezek különböző méretűek voltak - pl. 3x4-es, 4x4-es -, és meghatározott elemkomponensekkel működnek, avagy a nagy feladatok mellett további minirejtvények vártak ránk. Visszatérve az álomhelyszín feladataira: ezek tényleg alapszintű feladatok voltak, tehát kockákon, fénysugarakon és a ventilátorokon kívül szerintem nem is találkoztam mással. Minden ugyanolyan volt és ugyanúgy működött, mint az első részben, ami miatt kezdtem aggódni, ugyanis határozott meggyőződésem volt, ha kinyitom a harmadik kaput és belépek a teleportba, vége a demónak. Hatalmasat tévedtem, szerencsére. Van viszont egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a szegmens nem lesz benne a végleges változatban, vagy csak opcionálisan. Az itt töltött fél óra ugyan segített visszarázódni a játékba, de nem nyújtott semmi újat.
Ám akkor felébredtem, és elkezdődött az igazi játékélmény. Feleszmélésünkkor egy android köszönt minket, akivel némi eszmecsere keretén belül megtudhatjuk, mit is keresünk itt. Megtudjuk, hogy az emberiség kipusztult egy vírusnak köszönhetően, de még előtte elkezdtek dolgozni egy új emberiségen (az androidok embereknek nevezik magukat, mint az őseik), létrehoztak egy szimulációt, ami képes lehet kitermelni az utódlást az előre megalkotott robottestekbe. A programot irányító mesterséges intelligencia - avagy ELOHIM - azonban annyira megszerette a szimulációt, hogy nem akarta, hogy vége legyen, ezért a benne ébredő tudatokat megpróbálta visszaterelni az örökös körforgásba, hogy a szimuláció örökké tartson. Nem járt sikerrel, ugyanis évszázadokkal az emberiség letűnése után megszületett az Alapító, aki az Athéné nevet vette fel. Athéné pedig nem volt rest, segített felébreszteni két további társát, majd az elődök feljegyzései nyomán további utódokat „hoztak a világra”. Mikor számuk elérte a tizenhármat, az Alapító és a tizenkét úgynevezett „első társ” nekiláttak újjáépíteni a világot, és megalapították Újjeruzsálem (New Jerusalem) városát. Azonban az alapítónak egy nap hirtelen nyoma veszett, senki nem tudja, mi történt vele. Mielőtt azonban eltűnt, meghatározott egy célt, a Célt, még pedig, hogy ezer ember népesítse be a várost. És hát természetesen mi vagyunk az ezredikek, így rendkívül jelentős esemény az ébredésünk. A polgármester ünnepi beszéde azonban hirtelen megszakad, megjelenik ugyanis Prométheusz kivetülésként, és azt állítja, felfedi, mi eddig rejtve volt, ezzel kalandra szólítva fel a bátrakat, hogy látogassák meg a szigetüket. Ám hirtelen, egy nem várt közbeavatkozásnak köszönhetően eltűnik. És ahogy az organikus emberek, úgy ezek az újak is különböző lények, más érzelmek dominálnak bennük, más vágyaik vannak. Van, aki nem kívánja felfedezni a nagyvilágot, más viszont - köztük mi is - igen.
A történet további részleteit nem ecsetelve hamarosan újabb rejtvények elé állít a játék, amik hasonlóképp működnek, mint az eddigiek, avagy bemegyünk egy elszeparált részbe, ahol aktiválnunk kell egy bizonyos mechanizmus. Igen, ég veletek, Tetris-darabkák! Jó, az alapelve a feladatoknak ugyanaz, ugyanis hozzá kell férnünk ezekhez a terminálokhoz, ami nem lesz egyszerű. És nagy örömre itt már tényleg jöttek az újdonságok. Rögtön kapunk egy újféle fényvezetési mechanikát, ami azon elven működik, hogy ha a piros-kék-zöld sugarakból két különbözőt a szerkezetre irányítunk, akkor a harmadik színt hozza létre kimenetként. Tehát ha piros és kék sugarat keverünk össze, abból zöld lesz. Azért a sima fényvezetőket is meghagyták, nem kell izgulni. És kockákból, kapcsolókból és ventilátorokból sem lesz hiány.
A két további újdonság, amit a demó felvonultat, szintén érdekes. Az egyik egy teleportberendezés, amit, ha látunk, képesek vagyunk beleteleportálni magunkat. Akár azzal az eszközzel együtt, amit ép a kezünkben fogunk, és amit lehet, hogy nem tudnánk amúgy átmozgatni egyes térerőfalakon (ismerős az első részből, ugye?). Az egyik ilyen résznél kicsit szenvedtem, ugyanis egy kapcsolóplatformra volt ez a teleportálóeszköz helyezve, és nem esett le rögtön, hogy ez a berendezés bizony mobilis. A másik újdonság egy lyukvágó, ami bizonyos felületekre képes lyukat vágni. Ezeken ugyan mi magunk nem férünk át, de például átdobálhatunk rajta tárgyakat, vagy épp átvezethetjük rajta a fénysugarakat. Nagyon szépen hangol rá ismét a játék új mechanikákra, összesen 8 feladatot kapunk. A teljes változatban biztos lesz még csavar, ugyanis, ha felfedező útra indulunk a világban, bizony találhatunk olyan rejtvényeket, amikhez nem férünk hozzá „a demóban nem elérhető” címszó alatt.
Tulajdonképpen azt hittem, ezután már semmi meglepetés nem ér, ám ismét tévedtem. Úgy látszik, a tetrisezés mégsem vész el, csak átalakul. Ahhoz ugyanis, hogy a 8 megoldott feladat után elérjünk egy bizonyos kaput, különböző Tetris-elemeket kell használnunk és forgatnunk, amiken végigsétálva érhetjük el a célunkat. Ez a gyakorlatban úgy működött a demóban, hogy egy hidat kellett képezni a víz fölött (mivel az leszakadt… vagy soha nem is létezett). Van egy erre a célra kialakított kiindulási pont a szakadék szélén, ahová érve megjelennek előttünk a kiválasztható darabkák. Ebből kiválasztunk egy elemet, aminek adott a kiinduló csatlakozási pontja és hogy melyik pontjához fog rácsatlakozni a következő elem. Ha ügyesek vagyunk, az elemek megfelelő használatával rácsatlakozunk a következő fix platformra és onnan folytatódik a móka. Ilyesmire végképp nem számítottam. Természetesen ezután már tényleg véget ért a demó, ami így valamivel kevesebb, mint 2 és fél óráig tartott, tehát mindenképp tartalmasra sikeredett.
Az irányítás alapvetően nem változott, az alapértelmezett gombkiosztásba azonban belepiszkáltak, szerintem javára, kicsit testhez állóbbnak érződik az elődénél. Emellett a fényvezetők felvételénél már kiírja a program, melyik gombbal tudod úgy magadhoz venni, hogy a beállított kapcsolatokat megjegyezze - az első részben is be lehetett állítani az úgynevezett „alternatív használat” funkciót, de játék közben sosem írta ki, mint lehetőséget. Fontos megjegyezni, hogy némi problémát továbbra is okoz kontrollerrel az interakciós tárgyak érzékelése, van, amikor ott állsz valami mellett, mégsem ajánlja fel mondjuk a tárgy felvételét, amíg nem birizgálod kicsit a nézetet. Egérrel ez sokkal flottabbul megy. Ámbátor mindez igazából csak apró bosszúság, de sajnos nem ez az egyetlen. A beállított kameranézetet valami hajlandó volt többször is megbolygatni. Jómagam a külső nézetet preferálom - a belső nézet nekem kicsit émelygőssé teszi sajnos a játékélményt, szó szerint -, ennek ellenére a program bizonyos pontokon úgy döntött, hogy de, én igenis belső nézetben akarom tolni, amin csak a menübe történő kilépés és a kameraállás ismételt jóváhagyása segített (miközben a beállításban végig a külső nézet szerepelt). Aztán a demó vége elérkezett a pillanat, amikor rájöttem, az egyik gombbal bizony lehet váltani a nézetek között… Hááát, jobb későn, mint soha! Ennek ellenére nem hiszem, hogy én álltam volna az említett bolygatás mögött, az azért feltűnt volna. Remélhetőleg. Ennél több negatívumot azonban nem tudok felhozni. Kételyem még viszont akad, egyelőre nekem nem tűnik a játék történetébe maximálisan belesimulónak ez a feladatmegoldós játékmenet, de várhatóan a teljes játék amúgy magyarázatot ad rá, miért várnak a szimuláción kívül újabb feladatok minket.
A demó összeségében nagyon ígéretes, az ismétlőrész után sikerült pillanatok alatt beszippantania. Bár ezúttal is felsejlik, hogy rengeteg háttérszövegben lesz részünk, talán kicsit követhetőbb lesz számomra, mint legutóbb. Az aktuális cselekmény és a megnyílt világ azonban épp elég érdekes alapfelütésnek tűnik, remélhetőleg a készítők tartogatnak pár meglepetést a tarsolyukban. A népesebb környezet, avagy embertársaink miatt azonban valószínűleg a történetben is több dialógus hangzik majd el, mint az első részben - ahol a mesterséges intelligencia kommunikált velünk -, így téve nyelvfüggőbbé a játékot (sajnos, mint írtam, magyar nyelvet ne keressünk benne). Talán ennek okán került a képernyő felső részébe egyfajta iránytű, ami mutatja, hova kell mennünk, amikor új feladatot, helyszínt kell elérni, így nem akad el végleg valaki, aki nem beszél elég jól valamelyik támogatott nyelven. Az első rész igazi kincsesbánya volt a keménykötésű játékosok számára, hisz rengeteg titkot rejtett, amelyek során csillagokat lehetett gyűjtögetni különböző bónuszokért. Bár jómagam a próbakör során ilyesmibe nem futottam bele - igaz, nem is feltétlen volt célom -, a helyszínek felépítése már most sejteti, hogy ez a folytatásban sincs másként (és hogy lelőjem a poént, aki keres, az bizony talál). Azon túl, hogy mennyire kidolgozott a környezet, nagyon hangulatosra is sikeredtek a demóban elérhető pályarészek. Volt, hogy percekig céltalanul bandukoltam, csak azért, hogy minél többet felfedezzek a gyönyörű tájból.
Mit is mondhatnék még? Ha szeretted az első részt, és van felesleges két órád, bátran próbáld ki! Kiváló kostoló a főétel előtt.