A Microids az elmúlt évtizedben mintha nem nagyon találná a helyét. Kezdődött talán mindez a 2009-es Still Life 2-vel, ami bár hangulatilag ugyanolyan erős volt, mint az elődje, kinézetében azonban nem nagyon tudott felnőni hozzá, a halomnyi technikai problémáról nem is beszélve. Azóta pedig folytatta a sort egy csomó csúnyácska és nem is túl érdekes kaland (a legjobbak közülük azok voltak, amit a Pendulo csinált nekik), amik csúcsa a Syberia 3 volt. Bár hangulatban talán sikerült megint felérni a legendás elődökhöz, de játékmenetben, történetben, feladványokban annyira zs-kategóriás volt szegény, hogy tuti Kate Walker is tagadja, hogy csinált bármit is azután, hogy megtalálta a szibériai mamutokat a második rész végén. Az évekkel lemaradt grafikát, meg a Unity engine béna használatából fakadó technikai problémákat már meg sem említem. Nagyon úgy nézett ki, hogy a játékosok és a firkászok is annyira utálják a Syberia visszatérését, hogy nem számíthatunk valaha is arra, hogy érkezik egy negyedik etap. Hát, tévedni emberi dolog. Méghozzá szerencsére.
A Microids tavaly év végén jelentette be, hogy készül Kate Walker kalandjainak újabb folytatása, de mivel ők is tudták, hogy jobb minél jobban elhatárolódni a szerencsétlen harmadik résztől, ezért nem Syberia 4-nek nevezték el, hanem Syberia: The World Before-nak. Amivel azt is jelezték, hogy nem csak egy szimpla folytatásban gondolkodnak, hanem valami újban, amivel új alapokra és új szintre emelik a sorozatot. A demóig nem is sejthettük, hogy mennyire gondolták komolyan ezt a dolgot. Pedig eléggé.
A Prologue-nak elnevezett, jó egy órányi élményt nyújtó mini-kaland története két szálon zajlik.
Az elsőben 1937-ben járunk Wagen városában, ami egy nagyon hangulatos kis település, minden egyes utcasarokról üvölt, hogy melyik játékban is szerepel éppen. Valami ilyesminek kellett volna lennie a Syberia 3-ban lévő helyszíneknek is. Igazi főhajtás az eredeti két játék legendás helyei előtt, csak éppen nem elhagyatott, mint azok, hanem élettől duzzadó, igazán hangulatos város. Emberek sietnek vidáman a dolgukra, villamosok csilingelnek, és egy kisebb tömeg gyülekezik a főtéren az évente megtartandó zenés ünnepségre, ahol egy zongorista adja a fő dallamot, amit a különféle mechanikus gépember zenészek kísérnek. Az idei fellépő pedig Dana Rose, egy 17 éves lány lesz, akinek egyben ez a vizsgafeladata is. Ez nem csak a lány életében fontos esemény, hanem a kis migránsközösség számára is, aminek a tagjai közé tartozik a szüleivel együtt, ugyanis a közelgő világégés miatt Wagenben egyre jobban forrong a feszültség az „őslakosok” és a betelepültek között. Dana lesz az egyik főszereplő, akit irányíthatunk.
A lánnyal a demóban végig sétálhatunk a település néhány utcáján, míg el nem érünk a főtérre, ahol elő kell adnunk a melódiát a „steampunk” zongorán (ami nem is steampunk, hanem tipikus Sokal-bácsi találmány, hívjuk is mondjuk Benoit-punknak). Ennél a résznél fog először leesni az állunk, mivel a kifejezetten szép grafikával előadott jelenet nagyon látványosan, filmszerűen van megrendezve. Kábé olyanra kell gondolni, mint amit az eredeti játékok CG-filmjeiben láthattunk, csak immár teljesen valós időben ábrázolva. Kár, hogy a csodás hangulatot erősen megtépázza a durva FPS-ingadozás. Szépnek szép a látvány, amit kapunk, de azért nem úgy kéne futnia néha egy I5/1060 6 GB pároson, mint a Flight Simulatornak :).
Nagyon remélem, hogy ez csak azért van, mert a demo egy elég korai buildként készült még csak el. Amúgy pont emiatt szinte a játék elindításakor majdnem kiléptem és az uninstallra nyomtam, mert rögtön PTSD-érzéseim támadtak, annyira a Syberia 3-ra emlékeztetett, hogy a főmenüben 20(!) képkocka per másodperccel találkoztam. Hála az égnek, menet közben nem ennyire gyászos a helyzet, ott „csak” a folyamatos ingadozással kell számolnunk 25-60 képkocka között, ami azért szintén elég kellemetlen. Remélem, hogy a végleges változatban lehet majd fixen 30-ra beállítani, ha már ennyire nem tudják az Unity-t használni a francia kóderek.
De nem szapulom tovább szegényt technikai oldalról, mert már így is élvezetesebb vele játszani, mint a 3-sal. Ami leginkább a hangulatának köszönhető. Mint említettem, kifejezetten kellemes a városkában sétálni, és a lakóival beszélgetni (remélem a véglegesben több ilyenben is lesz részünk), maga a zongora bepöccintése meg tipikus Syberia móka. Kallantyúkat tekerünk, gombokat nyomkodunk. Mindezt tehetjük szerencsére klasszikus point and click metódusként egérrel, de akár controllerrel is (utóbbit én jobban preferáltam, szeretek a TV előtt elterülve kalandozni). Mindkét irányítási metódus kiforrott és teljesen jól használható (igen, rád mutogatok, Syberia 3, neked még ez se sikerült rendesen).
A koncsertó után pedig vált a kép, és köszönthetjük köreinkben egy régi ismerősünket, Kate Walkert, akiről meg nem mondanám, hogy ő, mert mind kinézetében, mind viselkedésében, mind a beszédmódjában (thenk jú, új szinkronhangnéni) erőteljesen megváltozott. Mondjuk, ezen nem teljesen csodálkozom. Ugyanis az ő története egy évvel a Syberia 3 vége után játszódik 2004-ben, ami azt jelenti, hogy ennyi ideje raboskodik a gazemberek fogságában. Méghozzá egy földalatti bányában (miért, van nem földalatti bánya is? – Trish. Te most magadtól kérdezel? Amúgy van – Trish 2), ahol kenyéren és vízen tartják, és még a köveket is meg kell csákányoznia jól minden egyes nap. Éjjelente pedig a cellatársnője, Katyusa tartja benne a lelket, néha még túlságosan is, ugyanis eléggé utalgatnak rá, hogy több van a civilben egy punk zenekarban játszó nő és Kate között, mint egyszerű barátság (jáj, de fognak sipítozni a fórumokon egyesek emiatt). A rabsága hónapjai során a lány erősen lefogyott, haját tüsire vágta és kékesre festette, vidám, kellemes személyisége helyére meg egy cinizmusba keveredő depressziós hozzáállást növesztett (bár, amennyi szerencsétlenség történt vele a kalandjai során, én azon csodálkozom, hogy csak mostanra kattant be). Nem is értem, hogy zúgott bele a cellatársnője. Első ránézésre mindez teljesen karakteridegennek tűnik a lánytól, de jobban belegondolva az emberek nagy része hasonlóan reagálná le, ha egy teljes évre bezárnák egy orosz börtönbe követ fejteni a tajga kellős közepén.
A bányászlétnek az vet véget, hogy Kate levelet kap Amerikából, miszerint az édesanyja sajnálatos módon elhunyt :(. A régimódi Miss Walker ilyen esetben addig rakosgatna össze néhány fogaskereket, míg valami falfúró géppé nem állna össze, hogy annak a segítségével ássa ki magát a járatokból a napvilág irányába. A jelenlegi ellenben dühében addig veri az egyik sziklát, míg le nem omlik a fél barlang, felfedve egy több évtizede elzárt járatot, ami szintén a szabadulása felé vezethet. Hát, legalább az eredmény ugyanaz.
A járatban a lányt irányítva egy, a 2. világháborúból ottmaradt vonatra lelünk, amiben a halomnyi rabolt aranyékszer és drága festmény mellett egy fotót találunk egy fiatal nőről, aki meglepően hasonlít Miss Walkerre, és kora egyik leghíres zongoristája volt. A meneküléstervnek az egyik őr vet véget, aki felfedezte, hogy a két madárka a szabadsága után vágyik. Kate-ék persze megpróbálják lefizetni a talált kincsekkel, de az őr úgy gondolja, ugyan, minek is osztozkodjon két jöttment rabbal, elvégre az egész szép vagyon az övé lehet. Elő is kapja a stukkerét, amit a kamerára célozva elsüt.
A demó pedig ezzel a roppant aranyos cliffhangerrel zárulva közli, hogy senki se felejtse előrendelni a jövőre érkező teljes kalandot.
Na, de jó lesz az nekünk? A prológus alapján ez nem olyan egyszerű kérdés, amire rávághatjuk rögtön, hogy igen. Vagy azt, hogy nem. A demo azon részeiből, amik 1937-ben játszódnak, süvölt az a nosztalgikus hangulat egy elmúlt szebb világ után, amiért a legelső Syberiát szerettük. Plusz Dana is egy szeretnivaló főhősnek ígérkezik. Simán el tudtam volna képzelni a World Before-t egy spin-offként, ami az ő történetét meséli el, meg azt, hogy mégis miképpen kapcsolódik Kate-hez (mert tuti, hogy kapcsolódik; biztos, hogy nem ok nélkül hasonlít a kinézete és a viselkedése is az eredeti két játékban lévő Miss Walkerre). De a Microids ezt nem nagyon merte valószínűleg bevállalni, ezért bár merőben szokatlan stílusban, de folytatja a harmadik játék történetét is mindenki imádott főszereplőjével. Akinek az ilyen durva megváltoztatása nem biztos, hogy elnyeri minden rajongó tetszését. És akkor még finoman fogalmaztam. Akkor én most szentségtörő leszek: nekem bejött ez a depresszív, önmarcangoló Kate Walker, ugyanis végre élő embernek tűnik. Nem az a karikatúraszerű figura többé, akiből eddig az tudott egyes-egyedül érzelmet kifacsarni, amikor Oscar elhalálozik időnként. Meg a hangversenyt is mosolyogva tudta nézni ugyebár. Minden más eseményt úgy reagált le mindig, mintha agyban máshol lenne. Ellenben ez az új Kate egy esendő nő, akinek mind az egészségét, mind a lelkét megviselte a börtön. Ő már nem az az aranyos, naiv amerikai lány, aki elindul a játékgyár örököse után az orosz tajgára, mert az azt írja neki egy levélben, hogy lehet arra néhány élő mamutot találni. Végre láthatunk egy valódi karakterfejlődést egy videojátékban!
A demóból emellett az jön le, hogy sokkal nagyobb gonddal láttak hozzá a fejlesztéshez, mint az előző 3D-s rész esetében. Bár még mindig Unity fut a háttérben, a látványvilág sokkal szebb, mint amit 2017-ben láttunk. A néha kissé bénácska szájmozgásokon kívül (valszeg drága lett volna a teljesarcos mocap) tökre rendben van. Jó sok poligonból áll minden, szinte lemászik a városka a képernyőről, könnyedén elhiteti, hogy egy olyan településen járunk, aminek a fő-építészét Benoit Sokalnak hívják. Remélhetőleg a demoban tapasztalható sebességproblémák orvosolva lesznek a teljes változatig, mert azokon kívül más technikai problémával nem találkoztam. Nincsenek beragadó szereplők, lefagyva álló NPC-k vagy más bugok. Persze nem nextgen szint, amit látunk, de nem is egy tripla A költségvetésű produktumról van szó.
Az audioszekció is elég jó. A szinkronok profik (ha eltekintünk attól, hogy megint új színészt kell megszoknunk Kate-hez), a zenék is szép szerzemények, és megint Inon Zur úrnak köszönhetjük őket. Kár, hogy eddig egy szokásos Syberia dallamot sem hallottam közöttük, de valószínűleg ez direkt van így, ezzel is a változást jelzik. A hangulat már megint jó kérdés. Vicces, de ahogy fentebb írtam, ott a legerősebb, ahol nem Kate-et irányítjuk. Az ő jelenetei bármilyen más játékból származhatnának. És bár az ő történetszála talán izgalmasabbnak ígérkezik, mégsem éreztem azt, hogy egy Syberiával játszom éppen. Mondjuk azt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy ez jó-e vagy sem. Engem nem zavart, mert Dana jeleneteinél megkaptam, amit kerestem, így jól esett a teljesen új élmény is mellé.
Az irányítást már pedzegettem feljebb, teljesen rendben van. Maga a játékmenet meg teljesen modern, gyakran kapunk filmszerű átvezetőket, és már most látszik, hogy rengeteget fogunk hagyományos, választhatós párbeszédben is részt venni. Szerencsére nem egy Telltale-szerű interaktív film lett belőle. A kérdés már csak az, hogy a logikai fejtörők milyen szintet ütnek majd meg, mert a demóban kimerültek a zongora életre keltésében és a vonatot vezető halott masiniszta íróasztalának az átkutatásában. De ez még a jövő zenéje.
Én azt mondom, hogy mindenki tegyen próbált a demóval, mert igen kellemes egyórányi élményt nyújt. El is szomorodtam, amikor az előrendelő gombra kattintva kiderült, hogy 2021-ig kell várnom, hogy megtudjam, merre csavarodik tovább a történet. Például tényleg híres zongorista lesz Danából? Túléli-e Kate a lövést, és elmotorozik a naplementébe a rabtársnőjével? Mit szól ehhez vajon a New Yorkban rekedt vőlegénye? Oscar másodjára is feltámad? Ilyesmi.
P.S. Hans-szal meg amúgy mi lett? Őt utoljára akkor láttuk, amikor elmamutozott a hófödte tájon a Syberia 2 befejezésében.