A 2015-ös E3 talán az évtized legemlékezetesebbje volt. Azon mutatkozott be a Final Fantasy 7 Remake, amire több mint egy évtizede, a korai Ps3-as techdemó óta vágyakoztak a rajongók, és jelentette be maga Yu Suzuki, hogy elkészíti a Shenmue újabb fejezetét (a tervezett tizenegyből). Soha olyan gyorsan nem kattintottam azóta se a Kickstarterre, mint akkor. Na, de miért is? A Shenmue 1-2 a ’90-es évek végének, a 2000-es évek elejének legambiciózusabb produktuma volt (amit a fejlesztési költsége is jól mutatott, mai árfolyamon körülbelül a GTA 5 haladta meg csak a ráköltött összegeket). Ahogyan a Mátrix-filmeknél, így itt is valójában egy alkotásról van szó, amit a mérete miatt voltak kénytelenek félbevágni a Sega szorgos programozói. A program méretét és különlegességét az mutatja a legjobban, hogy a korabeli játékosok és újságírók se nagyon tudták, hogy mégis hova sorolják be. Hívták kalandjátéktól kezdve verekedős akciójátékon át RPG-ig, de még életszimulátornak is.

Gibbous

A Shenmue 2 manapság kissé viccesen néz ki, de annak idején maga volt a fotórealizmus

Ma már ma egy ilyen kevert műfajú cuccot szimplán open word játéknak neveznénk. Akkoriban meg senki nem tudta, hogy mit is lát, de ez nem zavart senkit abban, hogy élvezze a játékot. Elmerüljön a kis japán falucska mindennapjaiban, élje a 18 éves ázsiai fiatalember életét és megpróbáljon a nyomába eredni apja gonoszlelkű gyilkosának, miközben minden egyes, a keze ügyébe kerülő tárgyat megvizsgálhatott, mértéktelen minijátékkal, de akár még munkába járással is elverhette az időt. A Shenmue 1 és 2 egy igazi AAA produktum volt tehát, ami nem mellesleg olyan játék-mechanikákat is lefektetett, mint a manapság már-már túlságosan is divatos QTE-rendszer vagy éppen a napszakok váltakozása. Egyszer még David Cage is nyilatkozta, hogy a Shenmue nélkül a Fahrenheit is nagyon másmilyen játék lett volna annak idején.

Shenmue3

Ha ennyire epikus, ennyire előremutató és ennyire kedvelt volt a Shenmue duológia, akkor miért is kellett 18 évet várnunk a folytatására? A válasz egyszerű és egyben szomorú is. A játékok első körben Dreamcastra, egy kedvelt, de rosszkor megjelent Sega konzolra jelentek meg, ami a Ps2 startja után igen rövid idő alatt beleállt a földbe. Ebben nagy szerepe volt magának a Shenmue-sorozatnak is, aminek röpke 70 milliós (dollárban) fejlesztési és marketing költségét lehetetlen volt visszahozni egy rétegmasinán, ezért leállították a gépek gyártását és a második részt megjelentették gyorsan egy másik konzolra is. A legelső Xboxra, ami szintén nem lett egy világsiker. Évekkel később, az immáron csak szoftverfejlesztőként és kiadóként működő Sega megpróbált PC-re összehozni egy online MMO-szerű folytatást, de az a projekt kukában végezte a túlságosan sci-fis körítés és a rajongók azon fanyalgása miatt, hogy Yu Suzuki-nak, a Sega egykori mesteri dizájnerének semmi köze nem volt már hozzá. Ezek után a sorozat hosszú évekig pihent, míg a 2015-ös E3-on be nem jelentette maga a mester az előzményekhez képest jóval kisebb mértékű folytatást, a rajongók meg úgy csöppentek el, mint tinilányok valamelyik ma divatos popdíva koncertjén. Kár, hogy a kezdeti lelkesedés erősen megcsappant a rajongók felől, tekintve, hogy átlag fél évenként tolták arrébb a játék megjelenését, és a Kickstarter oldalon is nagyon minimális volt a kommunikáció a támogatók felé. De most novemberben végre tényleg megjelenik Ryo Hazuki és Shenhua új kalandja, minek örömére a backerek kaptak egy jó egyórányi élményt nyújtó demót, ami egy szép kivonatot nyújt, hogy mégis mire számíthatunk majd a teljes Shenmue 3-ban.

Shenmue3

A csak PC-re elérhető demóban abba a kis kínai halászfalucskába látogathatunk el, ahol a történet a Shenmue 2-ben annak idején megszakadt. Jobban mondva a falucska egy kis részébe, ugyanis ha szeretnénk a település más részeibe eljutni, akkor a japán harcművész barátunk visszafordul és közli, hogy neki arrafelé nincsen jelenleg dolga. Az in medias res kezdődő történet szerint egy sebhelyes arcú férfit kell Ryo-nak és új barátnőjének, Shenhua-nak felkutatnia, mert a rosszarcú tudhat valamilyen gonosztevők hollétéről, amit majd szó szerint jól ki kell vernünk belőle. Ahogy látható, történet a demóban nem nagyon található, az is teljesen olyan, mint maga a trial verzió: a semmiből tart a semmibe, kivágva egy szeletként a nagyobb tortából. Az egész csak alibiként létezik, hogy legyen miért bejárnunk a romantikus hegyek közé szorított kicsinyke falucskát. Bejárni pedig érdemes, mert kifejezetten hangulatosra sikeredett a táj. A települést egy kígyózó folyócska szeli át, szedhetünk virágot a sokszáz virággal borított mezőn, és benézhetünk a vidéki Kínára jellemző stílusban épült házikókba is. Meg ugye megvizsgálhatunk szinte mindent, amit csak látunk. Ebben segítségünkre van a belső nézet is, plusz ma már Ryo magyarázni kezd a felvett tárgyakról, nem csak bambán forgatja őket a kezében. Húsz év azért mégiscsak húsz év! Ha meguntuk a csecsebecsék tutujgatását meg a sebhelyes ember utáni nyomozgatást, akkor jó szokás szerint mindenféle minijátékban vehetünk részt. Szerencsejáték függők most is kipróbálhatják magukat a klasszikus Lucky Hitben, ahogyan vödörbe való kődobálásban és teknősversenyeztetésben is.

Shenmue3

Emellett Ryu már nem olyan rettenthetetlen kung fu mester, mint amilyen régen volt, ezért többféle, a gombnyomkodó ujjunkat nem kímélő edzésben is részt vehetünk, ahogyan egy egyre nehezedő tornán is a helyi dojoban. Ha már torna. A játékmenetnek most is fontos része a verekedősdi, ami ámbár nem egy Mortal Kombat (hanem Virtua Fighter, a Shenmue eredetileg annak lett volna a spin-offja még 1995-ben), de sok ínyencséget tartalmaz különféle kombóktól át a harcstílusokig (a demóban ebből a kombókat próbálgathatjuk). Jó kis taktikázós harcrendszert láthatunk, amiben nem szuperlények, hanem hús-vér emberek csapnak össze, ez pedig az egész dinamikájára kihat. A Shenmue nem az a játék, amiben tűzlabdákat dobálgatunk az ide-oda repkedő lila hajú ellenfelünkre, hanem intelligensen használt harcmozdulatokkal tángáljuk bele a talajba őkelméket (jó, a QTE-jelenetekben a régi részekben előfordultak hasonlóan agyament történések, elvégre ez még mindig egy japán játék, remélhetőleg itt is láthatunk majd ilyesmiket később). A játékmenet többi részében meg beszélgetni fogunk a szembejövő változatos NPC-kkel. Igen sokat fogunk. Kár, hogy az idő vasfoga kissé kopottassá tette a játék ezen részét, ugyanis nemhogy különféle választási lehetőségeket nem kapunk, de még a párbeszédek se zajlanak automatikusan. Olyan, mintha valami 15 évvel ezelőtti J-RPG-t látnánk: folyamatosan nyomkodni kell a beszéd gombját minden egyes mondat végén, hogy továbbmenjen a szöveg, ami egy szinkronizált, alapvetően nem szerepjátéknál eléggé furán veszi ki magát.

A demo technikailag teljesen rendben van. A gépem kicsit gyengébb az ajánlott gépigénynél, mégis mindent ultrára állítva fullHD-ban 60 és 100 FPS közötti értékeket kaptam attól függően, mi minden volt a képernyőn. Jó, mondjuk szegény Shenmue 3 nem úgy néz ki, aminek egy 6 gigás 1060-at meg kéne izzasztania. Unreal 4-es engine ide, meg oda, de sajnos látszik, hogy ez a produktum nem egy dollár tízmilliós tripla A-s cucc, hanem egy indie alkotás, amit nem a pénz, hanem a fejlesztők szeretete próbált a képességeikhez mérten a lehető legjobbra csiszolni. Amellett még el lehetne menni, hogy a textúrák közelről úgy néznek ki, mintha egy korai Ps3-as játékból szalajtották volna őket (kivéve a felvehető tárgyaknál, azok meglepően szépek, kár, hogy így belső nézetnél néha eléggé felemás összhatást kapunk), de a direkte barbibaba szerű, plasztikhatású karakterdizájn nagyon olcsóság hangulatot áraszt magából. Az arcmimikákról nem is beszélve annak kellenére, hogy azok sokat fejlődtek a korai videókhoz képest, de még mindig teljesen faarca van a legtöbb szereplőnek. Összeségében elmondható, hogy a grafika inkább korrekt, mintsem szép lenne, ami az eredeti epizódokhoz viszonyítva eléggé visszalépésnek mondható. 2000-ben a Shenmue 1 konkrétan fotóreálnak tűnt az akkori viszonyokhoz képest, erre a harmadik részre meg maximum az mondható, hogy nem rusnya és általában kellemes érzés ránézni. Talán grafikai és művészeti szempontból az tetszett a legjobban, amikor a dombon lévő dojoról letekintve a völgyben belátható az egész település, és mindenhova, amit látunk, el is látogathatunk majd. Belassulással vagy fagyással nem találkoztam a demóban, remélhetőleg a teljes produktum is ilyen atombiztosan fog futni minden platformon.

Shenmue3

A menetközben hallható muzsikák nagyon hangulatosak és meglepően változatosak már ilyen kicsi helyszínen is (csúnyán is néznénk, ha nem így lenne, a Shenmue mindig is híres volt a gyönyörű zenei betéteiről). Teljesen olyan dallamok szólnak, amit elvárnánk egy ilyen kis ázsiai vidéki faluban járkálva, arról nem is beszélve, hogy megkapjuk a klasszikus alaptéma minőségi újragondolását is. A hangeffektek is szépen a helyükön vannak, a települést élettel tölti meg a háttérzaj, és a harcok püfölési effektusai is rendben vannak. Nem úgy, mint a szinkron. Angolul is és japánul is Ryu-nak ugyanazok az úriemberek kölcsönzik az orgánumukat, mint két évtizeddel ezelőtt, de mégis gondok vannak velük. Angolul ugyanis Corey Marshall olyan fahangon beszélteti hősünket, hogy rossz hallgatni. Ez szerintem direkt van, mert az eredeti részekben is így beszélt, de manapság sajnos ez kevés. Ellenben az NPC-k nagy része szépen dumálgat, emberszerűen hihetőnek tűnik a beszédmódjuk. A japán szinkronban Masaya Matsukaze is visszatér, mint Hazuki-san, de az ő hangja valami nagyon durván megváltozott az elmúlt évek során, alig ismertem fel, pedig a Shenmue 2-ben volt szerencsém hónapokon át hallgatni a beszédét. Ennek ellenére a teljes japán szinkron minőségibbnek és élettel telibbnek érződik, mint az angol.

Shenmue3

A Shenmue 3 a demo alapján jóval visszafogottabb és talán kevésbé epikusabb kaland lesz, mint az elődjei (már csak azért is, mert most nem hatalmas metropoliszokat járhatunk be az utolsó pixelkavicsig lemodellezve), de szerintem mindenkinek kötelező vétel lesz, aki szerette az eredeti két részt. Már csak a nosztalgiafaktor meg amiatt is, hátha végre megtudjuk, miért kellett a fiatalember apjának meghalnia, és mégis mi a célja Lan Di-nek a varázslatos, ősi tükrökkel.