Az angol cég nevéhez főképp a '90-es évek amiga játékai köthetőek, a csapat idővel Studio Liverpool néven folytatta tevékenységét, amely fennállás sajnos kérészéletűnek bizonyult. Az utolsó években főleg Wipeout játékokat készítő stúdió 2012 augusztus 22-én jelentette be hivatalosan a megszűnést, amely a szakmában nem maradt visszhang nélkül. De, hogy a témánál maradjunk: a Psygnosis játékai nem csak gyönyörűen kivitelezett grafikáiról és szinte vizionárius dobozképeiről lett ismert. Alkotásaik szinte mindegyike megmaradt az utókor emlékezetében, főleg a cég által fejlesztett darabok mondhatóak kíváló minőségűnek és tartalmasnak. A csapat játékaihoz tervezett grafikákat elsősorban annak a Roger Deannek köszönhetik, aki többek között a YES nevű zenekar borítóit is tervezte. A nagy múltú alkotó egyébként a mai napig aktív, érdemes megtekinteni a hivatalos oldalát, ahol szebbnél szebb képeket, posztereket, és festményeket lehet átnyálazni.
Most pedig következzenek a játékokhoz elkészített dobozképek. Nektek melyik tetszik a legjobban? Engem az Anarchy, az Awesome, a Barbarian 2, és a Shadow of the Beast 3 grafikái fogtak meg a leginkább. De mindegyik kép egy mestermű a maga nemében, így nehéz választani közülük.