Mint azt már korábban megírtuk, a végleges játék október 27-én debütál egyelőre csak konzolokon (lesz PC-s változat is, a megjelenésről még nincs infó). És mivel már egy demó és egy prológus is megjelent az alkotásból, úgy gondoltuk, hogy kipróbáljuk őket.
A prológus
Kezdjük a prológussal, ezt adták ki előbb, 2021 júniusában. Az első pillantásra egyértelmű, hogy a virtuális valóság az elsődleges célplatform. Ettől függetlenül azért hagyományos módon is élvezhető.
Pár perc után Lovecraft műveire való utalásokkal találjuk szembe magunkat: Ulthar és annak macskái, Eric Zann muzsikája, stb. Maga a történet is egy sötét, nagyhatalmú szektával indít (néhány ezer évvel ezelőttről), aminek a célja káoszba taszítani az emberiséget, ezzel megnyitva az utat az ősi istenségek előtt a világunkra. Aki ismeri Lovecraft munkásságát, annak ez nem lesz újdonság.
Főszereplőnk, Samara is ebből a közegből érkezik, de a mai világba. Nem érti az egészet, hiszen pár perccel ezelőtt még a gyermekét vették el tőle a szektások, most pedig hirtelen itt találja magát. Elindul a közeli városkába segítséget keresni. Itt kiderül, hogy ő kiválasztott és ha jól láttam, találkozhatunk is vele a végleges játékban.
Klasszikus kalandjátékról van szó-tárgyakat keresünk és használunk fel a megadott helyeken, illetve rejtvényeket oldunk meg, információkat keresünk. Mindezt, ahogy mondani szokás „emberszimulátor” módban tesszük, tehát a szereplő szemszögéből.
A látványvilág egy érdekes keverék. Az alapot valós képek jelentik, erre kerülnek fel pluszban a tárgyak, látványelemek. Mindez még nem tökéletes minden esetben, elütnek egymástól, de az azóta eltelt időben biztosan csiszoltak rajta a készítők. Maguk a helyszínek is olyanok, mintha egy panorámaképet néznénk. 360 fokban tudunk benne nézelődni, mozgás csak elvétve van benne. Ebből következik, ha megyünk valahová, ott egy teljesen új kép vár ránk. Olyan, mint amit az FVM kalandokban is láthattunk már. De valahogy mégis szép, látványos volt az egész. Ha ilyen lesz a végleges verzió, én nem fogok panaszkodni. Valószínűleg az is hozzájárult ehhez a technikához, hogy közösségi finanszírozott projektről van szó, amit egy kis csapat fejleszt. Egy valós 3D környezet elég sok erőforrást fel tud emészteni.
Angolul nem perfekten tudók számára kicsit nehezíti a megértést, hogy feliratok nincsenek, szinte minden élő beszédben hallható. Ez alól kivétel a párbeszéd, ahol is rövid ideig olvasható a szöveg. Az egérgomb lenyomására sem mindig reagált a program, de gondolom ez is javítva lesz a végleges verzióban.
A játékidő 30 perc, ami kitolható, ha minden achievementet meg akarunk szerezni. Ez pont elég arra, hogy bemutassa nekünk a készülő játékot.
A Demó
A demó 2021. decemberében készült el. Itt már a végleges játék egy helyszínére dobtak be. Nem az elejére, így kicsit értetlenül állhat az ember, hogy hol van és miért. De tippem szerint ez volt a legalkalmasabb rész a bemutatásra. (Érdekes, hogy korábban a demó egy másik helyszínen játszódott.)
Látvány szempontjából kb. ugyanazt kapjuk, mint a prológusban. Talán egy kicsit más tónusú az egész, képregényes jelleget kölcsönözve a valós képeknek, helyszíneknek. Itt már jóval hangsúlyosabbak a kalandjátékos elemek, mint a korábbi bemutatóban. A lovecrafti utalások pedig csak úgy ömlenek (még pl. egy furgon rendszámában is…). Lovecraft rajongónak vallom magam (bár nem vagyok fanatikus), de egy két dolognak utána kellett néznem, hogy honnan is vették.
A történetbe is rövid betekintést kaptunk. Említés esik itt is egy titkos társaságról, valószínűleg azokról, akik a prológusban is szerepeltek. Gázálarcos figurákról beszélnek, akik kritikus, történelemformáló események helyszínein bukkantak fel: Csernobilban, vagy éppen a szarajevói merényletnél. (Csodálkoztam, hogy 1914-ben gázálarc? Aztán rátaláltam eme katonai kiadványra. Akit érdekel a téma, talál benne érdekességeket. A lényeg, hogy bizony már simán volt akkoriban is.)
Feliratot is kapunk, ami még bugos, mivel nem minden esetben volt látható. Az egérkattintásos probléma itt is előjött. Igaz, figyelmeztetést is kaptam arról, hogy ismert hibák vannak a videókártya meghajtó ezen verziójának, frissítsem. Bíztató, mert azt jelenti, dolgoznak.
A készítők több díjat is kaptak a készülő alkotásra („Leginnovatívabb játék” a Playstationtól és a „Legjobb hangok” a Gamepolistól) Bíztató kezdet. Elsősorban azt hiszem, a lovecrafti világ kalandjátékos rajongói fogják tűkön ülve várni a megjelenést.