TR-49 teszt

Magát a művet a valós élet ihlette, mégpedig egy, a dédnagybátyjától örökölt különös doboz, aminek a zárját két betű és két szám pontos kombinációjával lehetett kinyitni. A megoldásra viszont csak sok-sok évvel később jött rá, amikor külsős tanácsadóként a Kódjátszma című filmen dolgozott (kiváló mozi – érdemes pótolni, ha valakinek kimaradt), ennek köszönhetően jutott el ugyanis a Bletchley Parkba, ahol szerinte a rokona is dolgozhatott mérnökként, és ahol végül meglett az a bizonyos kód: TR-49.

A kvázi egy képernyőn játszódó játékban pontosan ehhez hasonló kódokat kell megfejtenünk és párosítanunk dokumentumokhoz. Nem tudni, pontosan mikor és hol járunk, de rádión elkezd kommunikálni egy Liam nevű férfi egy Abbi nevű nővel, aki hozzáfér egy olyan második világháborús szerkezethez, amelynek adatbázisa elveszett könyveket tartalmaz. A nő, vagyis a játékos feladata lesz megtalálni egy kulcsfontosságú művet, mivel a férfinek nincs rá lehetősége. Elsőre nem tudjuk, mi célból. Azt sem, hogy a nő mit keres a pincében a gépnél. Hogy egyáltalán kik ezek az emberek. Meg hogy pontosan mi ez a szerkezet. De persze mindenre választ fogunk kapni, idővel.

A könyvvadászat során az adatbázisban fogunk bogarászni. Lesz néhány kiindulási alapunk, amikben részinformációkra bukkanhatunk. Látjuk azt is, melyik oldalhoz hány másik lap kapcsolódik, természetesen elsőre a kódok nélkül. Minden bejegyzés egy két betűből és számból álló kódhoz társul, aminek alapvető lényegét hamar fel fogjuk ismerni. Azonban egyes cikkek mindaddig olvashatatlanok maradnak, amik nem találjuk és párosítjuk hozzájuk a megfelelő irodalmi művet, aminek az adatait szintén ezekből a töredékekből olvashatjuk ki. Mindezt egy jegyzetfüzetbe vezetjük, amibe úgy kerülnek az új adatok bele, hogy egyszerűen rákattintunk a kiemelt színű adatokra, a párosítás pedig tulajdonképpen annyi, hogy a megfelelő kódot a megfelelő címhez húzzuk – a program ráadásul egyértelműen jelzi, ha a találat eredményes, így bősz totózásba is kezdhetünk, ha valaminél nagyon megakadnánk.

A játéknak azonban összességében nem kizárólag ez a lényege, érdemes a bejegyzéseket alaposan átnyálazni, amik egyrészt nagyon érdekes irodalmi esszékbe nyújtanak betekintést, másrészt a történet mögött meghúzódó sorsokba is így láthatunk igazán bele. Ahogy haladunk előre a kutakodással, úgy kerülnek helyükre a kirakós darabjai, és hogy mi ennek az egésznek tulajdonképp a tétje. Mindeközben a játék igazából nem megy át egy őrült agyégető logikai fejtörőbe, a legtöbb dolog sokkal kézenfekvőbb, mint előre gondolnánk; Jon Ingold számára továbbra is a történetmesélés jelenti a prioritást. Sokkal inkább a baljós, feszültséggel teli hangulatnak köszönhetően fogunk szorongani, mert egyszerűen zsigeri kényelmetlenséget képes okozni a játék. Ehhez persze kellett Laurence Chapman is, aki ismét kiváló hanganyagot komponált, meg a szinkronszínészek remek teljesítménye.

Maga a kódfejtés, -keresés alapvetően annyiból áll, hogy megadjuk a két betűt és a két számot, amit helyesnek vélünk, hogy elérjünk egy oldalt – több irányítási forma kipróbálása után én a billentyűzetet javaslom, mert a gépelés azzal a legegyszerűbb, mindössze a párosításoknál érdemes az egérhez nyúlni. Persze, itt is gépelhetünk be találomra mindenfélét (végül is csak közel 70 ezer lehetséges kombináció van), de próbálkozni inkább akkor érdemes, amikor tudjuk, hogy egy szűk tartományban van a keresett oldal. Mivel a gép villámgyorsan reagál, így az is benne van a pakliban, hogy egy kódnál megváltoztatunk egy karaktert, és mire folytatnánk, már egy új oldalon találjuk magunkat. Nem sutaság, koncepció, ugyanis a fellelhető adatok elérése teljesen véletlenszerű sorrendű lesz mindenkinél. És előbb-utóbb az ember azon fogja kapni magát, hogy mindent meg akar találni, még ha nem is feltétlenül szükséges mindez a történet lezárásához.

Jó, összességében lehetne egy kicsit változatosabb a program, olyan szempontból, hogy arányaiban talán túl nagy szeletét teszi ki az egésznek az alapkoncepció sablonja, de ettől függetlenül több órányi játék után is simán tudtak érdekes dolgokat bedobni, és bár az elején csak a fejemet vakartam, hogy mibe keveredtem bele, végül úgy el telt 9 óra, hogy szinte észre sem vettem, annyira erős az atmoszféra. Nem annyira tartalmas, mint mondjuk az Expelled! vagy az A Highland Song, de ezúttal sem okozott csalódást a fejlesztő.