The Run teszt

Persze csak poénkodok, remélem, senkit sem sértettem meg ezzel a jelzővel, én is szeretek futni, de ez a szó szerintem abszolút ráillik a The Run főszereplőjére, akit Roxanne McKee (Game of Thrones, Strike Back) alakít. A Zanna Hendricks nevű hölgyemény ugyanis egy világhírű fitneszinfluenszer. Követőinek száma hamarosan eléri az 5 milliót, és ennek megünneplésére egy eldugott futóútvonalat szemelt ki magának, amely az észak-olaszországi Garda-tavat körülvevő, festői hegyek között található.

A magabiztos külső viszont traumatikus múltat rejt. A történet előrehaladtával egyre többet tudunk meg erről a múltbéli eseményről, de ami igazán felkavarja a dolgokat, az a maszkos gyilkosokból álló csoport, amely valami különös oknál fogva sorra gyilkolja le a túrázós útvonal összes arra tévedő szerencsétlenjét. Zanna pedig hiába gyors, a maszkos ficsúrok valahogy mindig tudják merre tart, aminek köszönhetően a két tábor könyörtelen hajszába kezd, és az ártatlannak induló reggeli edzés élet-halál küzdelemmé válik.

A The Run című interaktív film hivatalos videója

A tábor talán erős szó, de Zanna nem egyedül menekül. Hozzácsapódik a George Blagden (Vikings, Versailles) által alakított Matteo, az ex-katona. Blagden egyébként ismerős lehet számotokra, ő alakított ugyanis Raschid korrábi filmjének, a Hello Strangernek a főszereplőjét. A kettejük közötti kémia néhol már-már iszonyatosan kínos, és szerintem ez direkt van így, csak arra nem tudtam rájönni, hogy miért. Raschid ugyanis nem az a béna író, ő ennél sokkal jobbat tud, de ha meg direkt írta meg ilyen ügyefogyott módon a két szereplő kapcsolatát és párbeszédeit, akkor ennek oka sajnos abszolút nem jött át. Utólag olvastam csak, hogy Raschid direkt B kategóriás horrorfilmet akart forgatni, és szerette volna mindezt interaktív formában átadni a közönségnek. Nos, így már egy fokkal érthetőbb, hogy miért lett olyan, amilyen, de azért direkt B kategóriás horrort is lehet jót készíteni, gondolok itt például a Rodríguez-féle Terrorbolygóra.

A filmen az sem sokat segít, hogy mi nézők dönthetjük el azt, hogy az alkotás végére milyen kapcsolat alakul ki a két főszereplő között. De bármelyik utat is választjuk, mindkettő nagyon kínos szituációkhoz, és fejvakarós, „ezt most hogyan is gondolták” kérdésekhez vezet. Pedig a történet alapkoncepciója egyáltalán nem rossz. Igaz, láttam már ezt egy másik horrorban, amit a spoiler elkerülése végett most nem részletezek, viszont nincs szó teljes koppintásról. Éppen ezért sajnálom, hogy a forgatókönyvet a B kategória irányába vitték el, mert egy kicsivel több odafigyeléssel, és átgondolt jelenetekkel, ez a film sokkal, de sokkal többet adhatna annál, mint amit végül sikerült kifacsarni belőle.

Mivel nem túl hosszú filmről van szó – egy végigjátszás kábé másfél órát igényel – az alkotás végig fenn tudja tartani a rejtélyességét. A film közepétől szinte lehetetlen eldönteni, hogy kiben bízhatunk, és nekem az is eszembe jutott, hogy esetleg nem e valamilyen természetfeletti izé kerekedik ebből az egészből. A történet során ugyanis rengeteg vallásos cuccal találkozunk, de a maszkos ellenfelek is mintha természetfeletti erővel bírnának.

Itt egyébként érdemes megemlíteni, hogy szegény csajt párszor alaposan elkalapálják, de nagyon jó sminkje lehet, mert a jelenetek végén egy dudorral vagy kék folttal sem lesz gazdagabb. De ami a csúcs, hogy az állandóan a fülében lévő aprócska fülhallgató minden ütést és rázkódást kibír és a helyén marad. Azt hiszem, ez még Matteónak is feltűnt, mert rá is kérdez egy akciódús rész után.

A The Runt hivatalosan thrillerként írják le, de sokkal jobban illik rá a horror jelző. Már csak azért is, mert összesen húsz különböző és kreatív módon küldhetjük másvilágra a két főszereplőt. Aki szereti az ilyen gyilkolászós horrorokat, az szerintem ezt a részét biztosan pozitívan értékeli majd.

Direkt nem használtam eddig az FMV jelzőt, ugyanis kalandjátékosként leszakadna a kezem ilyesmit írni a jelenlegi alanyomról. Ez ugyanis csak egy szimpla interaktív film, amiben mindössze annyi dolgunk van, hogy az egyes jelenetek során kiválasztunk egyet a két felajánlott opció közül, majd megnézzük, hogy a döntésünk halálhoz vezet-e vagy sem. Ha igen, visszatérhetünk a döntésünk elé, hogy a másikat válasszuk, és hogy továbbnézzük a filmet. Egy FMV játéknak ennél sokkal többet kell nyújtania, vagy legalább annyi minimális játékmenetet, mint amennyi a Hello Strangerben volt.

A film csúcspontjai egyébként nem csak a befejezések – amikből összesen 5 van – hanem Franco Nero és Dario Argento cameoszerepei is. Mármint, csodákra nem kell számítani, de jó volt még „filmvásznon” látni őket. Nero alakítása egyébként nem rossz, sőt kifejezetten jó a logikátlan dialógusok és forgatókönyvhöz képest. Egyébként nem tudom, hogy mennyit kértek ezekért az alakításokért, de mivel egy teljesen alacsony költségvetésű produktumról van szó, vagy ingyen vállalták el, vagy a költségvetés nagy része rájuk ment el. De összességében a többi szeplő is jól játszik, csak nehéz megmondani, hogy mikor játszanak rá direkt a B hatásra.

Ha végignéztük a filmet (de közben is megtekinthető), akkor egy hatalmas térkép segítségével megtekinthetjük, hogy melyik területeket jártuk be a döntéseinknek köszönhetően. Ennek segítségével egy újranézés során könnyebben tudunk majd dönteni, ha mondjuk egy másik útvonalat keresünk.

Pozitívum, hogy a film elején kiválaszthatjuk, hogy az északi, vagy a déli útvonalon kezdjük-e meg a futást. Ez azért fontos rész, mert ez az a döntés, amely a legnagyobb módon befolyásolja a jeleneteket. A lezárásra nincs hatással, de a helyszínekre, a megismert karakterekre és a meneküléses részekre viszont igen. Érdemes többszöri végjátszás során mindig a másikat választani.

A lezárásra csak Zanna érzelmi intelligenciájának terelgetése van hatással, amire szintén mi, a nézők vagyunk befolyással: ha jók leszünk másokhoz, akkor amolyan pozitív lezárást kapunk, ha pedig beképzelt, vagy ahogy Matteo nevezi „cunt” módba váltunk vele, akkor… hagyok nektek is valami felfedezni valót.