The Alters teszt

A sztori valamikor a jövőben játszódik, amikor is némi interstelláros beütéssel a modern civilizációnk az összeomlás szélére került a környezetváltozásoknak, háborúknak, és az egyre csak csökkenő élettérnek meg vészesen fogyó energiaforrásoknak köszönhetően. A tudósok a túlélés egyetlen zálogának egy különleges ásványt, a rapidiumot tartják, ami sajnos sem a Földön, sem a Naprendszerben nem fordul elő, így űrhajók sokaságát küldik szét a galaxisban, hogy kutassanak fel olyan bolygókat, ahol meg igen.

Az egyik ilyen expedícióba jelentkezik Jan Dolski építészmérnök is, aki aztán egy nem igazán jól sikerült kényszerleszállás egyetlen túlélőjeként kénytelen teljesen egyedül küzdeni a zord idegen bolygó nyújtotta viszontagságokkal, és karbantartani meg kezelni a hatalmas, guruló kutatóbázist, ami nem egyetlen főre, hanem egy teljes legénységre van tervezve. Azonban hamar rálel a megoldásra, némi rapidiummal egyetemben.

Az anyag ugyanis nagyon sok egyéb hasznos dolgon kívül élő szervezet klónozására is alkalmas a megfelelő eszközökkel, és minő véletlen, a bázis fel van szerelve ilyesmivel. Azonban néhány tucat, ugyanolyan képességgel rendelkező Jannal Jan 1 nem lenne annyira előre, ezért a földi parancsokság javasolja, hogy a bázis kvantum számítógépének segítségével változtassa meg a klónok emlékeit. Szüksége van egy olyan alternatív változatra saját magából, aki ismeretes a tudományokban? Akkor keresse meg a múltjában azt a pontot, ahol építészetet tanult az egyetemen, és megváltoztatva a döntését válasszon más szakot. Ugyanígy kell tennie, ha bányászra, orvosra, karbantartóra, ésatöbbire van szüksége.

Ellenben ez nemcsak azzal jár, hogy az adott klón érdeklődési köre más az eredeti Janéhoz képest, hanem az életútjuk nagyrésze, így a személyiségük is erősen különböző. A bányász például magának való, a karbantartó mogorva, a tudós beképzelt tojásfej lesz, ésígytovább. A közöttük és az eredeti Jan közötti lévő interakciók a játék legszórakoztatóbb részei, és ezek teszik a programot kalandjátékszerűvé. Ugyanis, habár nem is bármikor, de sűrűn beszélgethetünk velük, ami közben adott válaszaink szerint állnak hozzánk, a küldetéshez és sok minden máshoz is (a lelkiállapotuk pozitív és negatív irányba történő változásait rögtön látjuk, de a menüben is megnézhetjük, ki miként áll pszichésen).

A közös és eltérő emlékekről való cseverészés mellett sokszor kérni is szoktak Jantól (vagyis a játékostól) mindenféléket, amik általában hosszabb-rövidebb mellékküldetéseket váltanak ki, és csak rajtunk múlik, hogy teljesítjük-e ezeket a kéréseket vagy sem. Mármint az elején van ez így; ugyanis a 10. óra környékén induló 2. fejezettől kezdve ezek a minor mellékfeladatok képesek hirtelen jelentőssé avanzsálódni, méghozzá igen szűk, néhány virtuális napi határidővel, amit ha lekésünk fellázadnak a klónok, és nézhetjük szépen a game over képernyőt.

Miközben már a kezdetektől kezdve mindvégig ott lebeg a fejünk felett a gyilkos nap réme, ami, ha felkel, hamuvá égeti a bolygó felszínét velünk együtt. Ezt pedig úgy kerülhetjük el, hogy időben megszüntetjük a bázisunk útjába kerülő akadályokat, és arrébb gurulunk az árnyékos részbe, míg egyszer el nem jutunk oda, ahol az értünk (és persze a mindennél értékesebb kibányászott anyagért) érkező mentőegység fel tud végre szedni.

Hamar azon fogjuk kapni magunkat, hogy bőszen rohangálunk körbe-körbe a napi teendők és a fő meg mellékes küldetések megoldásához szükséges feladatok között. A napi teendőkből pedig rengeteg van. Elsőkörben nem árt bejárkálnunk a bázisunk túloldalán elterülő idegen tájat, ami nemcsak kellemes látványt nyújt a szemnek, hanem rengeteg különféle felfedeznivalót is. Például bányászható természeti kincsekre lelhetünk, mint például fémre, kristályra, biomasszára, rapidiumra, stb. Ezek kismértékben előfordulnak a felszínen is, de nagyobb mennyiségben a mélyben húzódnak meg, a kitermelésükhöz pedig előszőr meg kell találni a földalatti teléreket.

Ehhez kis radarpóznákat tűzhetünk le, amik egy idő után megmutatják, hova kell felhúznunk a bányát (mivel a játékban minden a vészesen fogyó idő körül forog, így remélhetőleg előbb, mintsem utóbb). Utána amolyan modern villanypózna szerűségekkel kell összekötni a bányát a bázisunkkal, hogy aztán indulhasson is a termelés. Mármint nem úgy szépen magától, hanem manuálisan nekünk kell értékes játékbeli órákat elverni rá. Vagy valamelyik alternatív személyiségünket megbízni vele, hogy mi addig mondjuk tovább fedezhessük fel a tájat, vagy egyéb égető problémákat oldhassunk meg.

Mint például a napi fentmaradáshoz szükséges kaják főzése (meg a minőségibb menü összeállításához kellő összetevők megtermesztése a kertben), netalántán a rádióaktivitást gátló szűrők meg a javító készletek craftolása. Netalántán a begyűjtött ércek feldolgozása, vagy valami fontos helyiség felépítése (avagy már megint le kell rakni valahova egy raktárat, mert szeretnek baromi gyorsan megtelni), meg a földi parancsnoksággal való kapcsolattartás (meg Jan 1 ex-nejével, aki valamiért nagyon szereti beleütni az orrát, hogy ugyan mi folyik ezen a távoli planétán). Totálisan káosz egy idő után az egész még úgy is, hogy a bázis bővítésén kívül szinte mindent csinálhatunk menüből, és nem kell az oldalnézetből mutatott ideiglenes otthonunkban futkosni hozzá. Beállíthatjuk, hogy mi készüljön éppen a műhelyben, a konyhában vagy a kutatólaborban, és ki is oszthatjuk, hogy melyik klónunk mivel foglalatoskodjon, míg mi mondjuk a felszínen járkálunk vagy bányászkodunk éppen. Mégis sokszor fogjuk azon kapni magunkat, hogy nyakunkon a napfelkelte, miközben fogyunk ki valami fontos nyersanyagból (pl. a kajához szükséges biomasszából, aminek köszönhetően, ha a vacsi elmarad, akkor morgolódni fog a sok Jan), meg sürgősen tovább kéne mennünk a helyszín felfedezésében, és megoldani egy határidős mellékküldetést. Hát, nem mondanám, hogy a legnyugisabb játékélményem lett volna az elmúlt 30 évből, pedig úgy a feléig kifejezetten élveztem a dolgot, de aztán az én ízlésemnek túlságosan hirtelen és nagyot ugrik a nehézségi görbe úgy a 12. játékóra környékén, ami után nagyjából ugyanannyi van még hátra a végkifejletig.

Pedig alapvetően már a pont egy éve megjelent demóban is bejött ez az összemixelt játékmenet, ami egyszerre áll narratív kalandjátékból, felfedezősdiből, túlélősdiből és bázisépítősdiből is, némi óvóbácsi szerepkörrel megfejelve a klónok dadusgatása miatt. Kár, hogy nem jár hozzá nehézségi fokozat választás, ha valaki nem szeretne hozzám hasonlóan megőszülni a végére. Pedig eddig még nem is említettem az olyan finomságokat, mint amikor békésen sétálgatnánk, de hátulról orvul a nyakunkba ugrik egy anomália szörnyeteg, hogy jól kiszívja az életerőnket, vagy barátságosan a képünkbe robbanjon.

Hogy ne csak panaszkodjak, a felfedezés mellett a kaland részt is kifejezetten kedveltem. A szereplők szerethetőek annak ellenére, hogy valójában ugyanazt a Jant látjuk több variációban, de mégis egészen máshogy (hatalmas kudost érdemel Alex Jordan, hogy ennyiféle hangon képes volt megszólaltatni őket). Szintén tetszett, hogy annak ellenére, hogy alapvetően egy elég nyomasztó történetben veszünk részt, nincs hiány humorban, amit leginkább a klónok különbözősége szolgáltat, de például a közösségi helyiségben megtekinthető rajzfilmek is kifejezetten pihentagyúra sikeredtek; érdemes is leülni az 5-10 perces alkotások elé, ha úgy éreznénk, hogy nemcsak a Janokra, hanem ránk is férne némi gőzkieresztés.

A játék technikailag nemcsak rendben van, hanem kifejezetten rózsás a helyzet. Ahogy említettem, tavaly volt már egy demója, ami a 3D-s, külsőnézetes részeknél 4K-ban a 20-25 FPS-ért küzdött low grafikai beállításon, most meg simán hozza ugyanazon a PC-n a 40-et high grafikán. De ha bekapcsoljuk a DLSS 4-et vagy az FSR 3-at, akkor az idő nagy részében a 60-hoz tapad a képkockaszám anélkül, hogy bármit észre lehetne venni nagyítóval való kutakodás nélkül az AI mágia negatív hatásaiból.

A grafika amúgy nagyon szépre és stílusosra sikeredett. Az idegen bolygóról simán lejön, hogy tényleg nem a Földön járunk, azonban mégsem elrugaszkodott, hanem teljesen hihető minden, amivel csak találkozunk rajta. A helyszínek maguk egészen változatosak; azzal, hogy időnként tovább kell állnunk a bázissal, ügyesen megoldották a készítők, hogy ne végig ugyanazt a tájat kelljen bámulnunk. A háttérben pedig megint az Unreal 5 duruzsol, így szerintem végre el lehet mondani, hogy kicsit több mint 3 évvel az indulása után képesek megfelelően használni a stúdiók az engine-t.

Az audiószekció is minőségi. Piotr Musiał, a csapat állandó zeneszerzője fülbemászó elektronikus dallamokat tett le az asztalra, amikben hallhatóan visszaköszön néha némi Daft Punk, Interstellar és Mass Effect is. Külön is érdemes meghallgatni az albumot, ahogyan ezt a minikoncertet is, amit a klónok adnak elő egymásnak a sztori egy részén, hogy enyhítsék kicsit a feszültséget (poén, hogy a dalszöveg aszerint változik benne, hogy hány és milyen funkciójú Janokból áll ekkor a legénység).