Duck Detective: The Ghost of Glamping teszt

Az első részt követően legalább annyiban rendeződött a sorsa, hogy immár egy lakótárssal, Freddy krokival osztozik egy fedélen, aki óriási rajongója és tisztelője hősünknek. Ami nem múlt el, a kenyérfüggőség és a pénztelenség. De hogy lakótársa ne hánytorgassa szemére, hogy lóg némi gubával a lakbér kapcsán, belemegy a közös kiruccanásba egy kísértet járta ház mellé felállított kempingbe. A puszta rémisztgetésnek ígérkező látványosság azonban valós problémákat ölt testet, ezúttal az eltűnt székek okoznak némi fejtörést. A detektív persze kap az alkalmon, a bűnüldözéstől felpezsdülve azonnal nekilát nyomozni.

Bár az eset ezúttal is abszurdnak tűnik, összességében azért nem olyan infantilis az alapszituáció, mint legutóbb. Aztán, hogy mik derülnek még ki később, az meg már kicsit más tészta, de ez alól az előző felvonás sem volt kivétel. Mindettől függetlenül továbbra is felesleges azon agyalni, mennyire kell ezt a játékot komolyan venni. A töltőképernyőkön szereplő „érdekességek” pedig még nagyobb sületlenségeket tartalmaznak. A szereplők továbbra is karikatúraszerűek, stílusilag igazából semmi újítás nincs a külsejükben, avagy ismét amolyan kartonból kivágott társasjátékbábuk. Az új figurák kidolgozása amúgy továbbra is szép, ebben nincs is hiba. A szinkron is hasonlóképp remek, mint az első részben.

A játékmenet gerincét ismét a nyomozás képezi, aminek szerves része az alapos megfigyelés. Hiába no, ha nincsenek meg a kulcsszavak, nem tudunk következtetéseket levonni. Azokhoz pedig csak úgy jutunk, ha mindent is szemrevételezünk, ami csak a látóterünkbe kerül, értve ezalatt tárgyakat, személyeket vagy magát a környezetet egyaránt. Sokszor egy külön képernyőn vizsgálódunk egy nagyítóval, hogy észrevegyünk apró dolgokat, jeleket. A program aztán jelzi, ha a felállított hiányos következtetéshez összegyűjtöttünk minden lehetséges szót, és tovább tudjuk görgetni a történetet, ami biztos fog tartogatni egy-két meglepetést mindenki számára.

Szerencsére többrétű segítséget is kapunk, hisz mégiscsak az alkalmi játékosok jelentik az elsődleges célközönséget. Egyrészt nem helyettesíthetünk be minden rubrikába bármit, csak az engedélyezett szavakat, amik egy adott logika alapján eleve szűrve vannak, pl. nevek, igék, helyszínek; másrészt a program jelzi, hogy hány szavunk nem stimmel – háromnál több; pont három; kettő, vagy kevesebb –, ami alapján sakkozgathatunk is, ha másképp nem megy a megoldás. Azonban míg az előző részben kacifántosabbnak éreztem a játék vége felé elénk rakott hiányos mondatok megfejtését, most valahogy az egész kevésbé tűnt izzasztónak, pedig a nehezebb játékmódot választottam.

Ettől függetlenül egyszer-kétszer nem egészen volt egyértelmű, mire akar rávezetni a program, és ezúttal is előfordult, hogy az én agyam már előrébb járt, mint a detektív úré, ami valószínűleg annak tudható be, hogy néha túl sok csak később felhasználható nyom fedezhető fel. Magának a ügy felgöngyölésének amúgy tök logikus a felépítése (először nyilván ismerjük meg a vendégeket), az új helyszínek is megfelelő tempóban vannak adagolva, és szerencsére azt is felismerték a fejlesztők, hogy mennyi időt érdemes egy ilyen játékmenetbe invesztálni, ezért nincs rétestészta-effektus.

Viszont a játék semmi újat nem nyújtott, holott azt vártam, hogy mivel kettesben nyomozunk – Freddy folyton ott liheg a nyakunkon –, talán lesz némi csavar a játékmenetben, de nem. Sőt, pont ugyanannyi szereplő van, mint legutóbb, és abban sincs változás, hogy egyes tárgyakról, személyekről adott karakterekkel nem tudunk beszélni, mert hát továbbra is pontosan hat téma érhető el összesen szereplőnként a történet előrehaladtával, így hiába érezzük logikusnak, hogy valami kapcsán szóba elegyedjünk valakivel, nem feltétlenül lesz rá lehetőségünk. Na, ez kérem, a lustaság netovábbja! Ha már külsőleg nincs változás, legalább a belbecsben lett volna előrelépés!

Épp ezért csalódott vagyok. Nem volt rossz ez a második kör, de ezt ilyen hozzáállással legfeljebb kiegészítőként illett volna értékesíteni, új történet ide vagy oda. És hát nagyon úgy néz ki, hogy lesz harmadik rész is, remélem, arra kitalálnak valamit újítást a készítők. Félreértés ne essék, alapvetően nincs baj azzal, ha valamit nem reformálnak meg, de itt maga az alapkoncepció azért nem olyan izgalmas, hogy ugyanannak tudjak másodjára is önfeledten örülni. Pont a felrótt okok miatt nem véletlen, ha egyes sorok olvasásakor elfog a déjà vu, hisz ha a Happy Broccoli Games megengedhette magának a slendriánságot, akkor már én is újrahasznosítok ezt-azt az előző rész ismertetőjéből, hehe!