Írta: Trishtan 2010. január 21. csütörtök, 15:05

Jó 12 évvel ezelőtt a japán Konami cég megpróbálta a Resident Evil sorozat uralta kalandelemekkel fűszerezett horror-akciójátékok műfaját megreformálni a Silent Hill-el. Zseniális történetének, parázós hangulatának és agyzsibbasztó feladványainak köszönhetően (annak ellenére, hogy nem normál kaland volt, minden idők legnehezebb logikai fejtörői találhatóak a játékban!) mára már 5 fő részből és 2 alepizódból álló sorozattá nőtte ki magát. A történet írója/producer (és egyben a gyönyörű muzsikák komponálója is) Akira Yamaoka a pletykák szerint utoljára ült a virtuális székbe, hogy megrendezze a Csendes Domb újabb drámáját. Ezen alkalomból úgy gondolta, hogy az alapoktól kezdve megreformálja a játékot: az eredeti 12 éves Silent Hill 1 történetét élhetjük újra, miszerint Harry Mason az eltűnt lányát keresi a horrorisztikus kisvárosban, de mind a történet, mind a játékmenet nagyban változott; míg előbbi a véres horror helyett a pszichológiai hadviselés útjára lépett az idegeink ellen, utóbbi pedig hardcore kalandjátékká változott át. A Shattered Memoriesben a játékidő nagy részét a város felfedezése, feladványok megoldása, a szereplőkkel való beszélgetés és különféle, szívbajt okozó víziók átélése tölti ki (a néha feltűnő rondaságok ellen pedig egy fegyverünk van: a nyúlcipőnk). A Nintendo Wii verzió (csendben jegyezzük meg, hogy a megfelelő módszerekkel tökéletesen fut Pc-n is) már december legvégén, a Playstation 2 és Psp verzió tegnap került az amerikai boltok polcaira, az európai megjelenésre sajna még várnunk kell márciusig. A Bővebben szekcióban 3 hangulatos kedvcsináló videót tekinthetnek meg az érdeklődő kedvűek (és az erős idegzetűek).
Friss írások
- Egy pakkban a Whispered World, a Penny Arcade E1, a Jack Keane és a King's Quest öszes része
- Professor Layton 3 és Alpha Polaris trailer
- Félsz a sötétben? Egyedül? - Kiadták az Amnesia demóját
- Nyuszi vagy McFly? Szépen készülget a Back To The Future kaland
- Két kaland egy napra: megjelent a Sam and Max záróepizód és a RHEM 4 demója
Be- és kijelentkezés
- Trishtan

